Heves Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-07 / 286. szám

2011. DECEMBER 7., SZERDA 13 SZOLGALTATAS A hangszeres muzsikálás megyei hangja zeneiskolai oktatás A tapasztalatok szerint egyre kevesebb gyermeket íratnak be a képzésekre A zeneiskolák meghatáro­zó zeneértő közönséget nevelnek. A folyamatos pénzügyi és morális bi­zonytalanság miatt csak egyet kérnek: hagyják őket dolgozni, és eredmé­nyesek, eredményeseb­bek lesznek. Szepesi Viktor Heves megyében is zavartalanul működnének a művészeti kép­zések, ha sikerülne megtalálni az egyensúlyt. Akadnak meg­vont támogatások, de megnyert pályázatok is. Szerencsére az eredményes zenészpalánták fe­ledtetik a nehézségeket. A leg­több tanár azt tartja fontosnak, hogy minél magasabb szintű képzésben részesítse diákjait. Egy új kormánytervezet sze­rint egész napos iskolát vezetné­nek be. Ha a gyerekek nem lesz­nek szabadok délután, akkor még kevesebben járhatnak majd zenei stúdiumra, pedig már így is egyre kevesebb tanuló iratko­zik be a zeneiskolákba.- Érezhetően csökken a diá­kok száma - meséli Barczi- Bennett Edina, az egri Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója - Ennek ellenére fontosnak tart­juk, hogy a gyerekek klasszikus zenét tanuljanak és zeneértők­ké váljanak. Megtanulnak sze­repelni és a tanárok külön-kü- lön foglalkoznak a gyerekekkel. Ennek köszönhetően bensősé­Ütősképzés. Nemcsak oktatják, a művészetek és a hagyományok tiszteletére is nevelik a növendékeket Heves ges, bizalmas kapcsolat alakul ki köztük - folytatta. Az iskola továbbképzésre is pályázott, amit megnyert. Egy ta­náruk tanulhat jelenleg az Eöt­vös Loránd Tudományegyete­men. A hasznos tudást átadja a kollégáknak, így egyszerre töb­ben tarthatnak stresszoldó vagy úgynevezett szereplési szoron­gástól megszabadító terápiát. Vannak intézmények, amelyek Az „A” és a „B” tagozatok közötti különbségek az „A” besorolású tanulók a művészeti szakközépiskolára. zeneiskolákban normál okta­tásban részesülnek hetente két­szer, fél órában. Szolfézsra vagy kamarazenére is járniuk keli A „B ” tagozatosok magasabb szintű képzést kapnak. Plusz­órákkal, versenyekkel és trénin­gekkel készítik fel őket a zene Heves megyéből évente tíz-ti- zenkét gyerek jelentkezik középfokú konzervatóri­umba, ők mindannyian sikeresen felvételiznek is. Innen pedig kivétel nél­kül bekerülnek a művésze ti felsőoktatás padjaiba. megye zeneiskoláiban. I rossz anyagi helyzetükből fakadóan egyházi fenntar­tásúvá válnak. Ez történt például a gyöngyösi Pátzay János Zeneiskolával is az idén. - Jogutód nélkül szűnt meg az iskola, ezért szeptember else­jétől a katolikus egy­házhoz tartozunk. Mi a zene szeretetét tanítjuk a gyermekeknek, és közös muzsikálásokkal tesszük felejt­hetetlenné az itt töltött időt - tud­tuk meg Jakkel Mihály Zsolttól, az iskola igazgatójától, aki szin­tén beszélt az egyre kevesebb ta­nulóról. A hatvani zeneiskolában ugyanakkor némiképp jobbak a kilátások.- Stabil a helyzetünk, és több lábon áll a finanszírozás is. Ak­tív előadói művészeti tevékeny­séget végzünk hazai és külföldi előadásokkal, sikeresen szere­peltünk több támogatási pályá­zaton is. Általában több a jelent­kező, mint a férőhely, és néhány éven belül szeretnénk akkredi­tálni a zeneművészeti szakkö­zépiskolai képzést is - mondta el Hargitai Géza, a hatvani Kocsis Albert Zeneiskola igazgatója. Je­lenleg nem működik a megyé­ben középszintű zenei oktatás, ami egész Heves megyében új­donság lehet. Az általunk megkérdezett pe­dagógusok egyetértenek abban, ha valakinek nem megy, nem szabad erőltetni. Sokan útköz­ben jönnek rá, nem feltétlenül nekik való a hangszeres tanu­lás. Az iskolák pedig folyamato­san bizonyítani szeretnének ön- kormányzati, egyházi fenntartó­juknak vagy a szülőknek, hogy megéri támogatni őket. Cserébe színvonalas oktatást ígérnek és végeznek. Azt vallják, a muzi­kális képzés a gyerekek és a szülők örömén túl a művésze­tek és a hagyományok ápolásá­nak fontos része. MOZI AGRIA MOZI 15.17.30 és 20 órakor: VASÖKÖL 15.30,17.45 és 20.15 órakor: TESTCSERE 17 órakor: tintin kalandjai 19.30 órakor: BLUE VALENTINE URÁNIA MOZI 15 és 17 órakor: CSIZMÁS, A KANDÚR 3D 19 órakor: KARÁCSONY ARTÚR 3D 21 órakor: alkonyat- HAJNALHASADÁS 1. RÉSZ 2D ILLÉS GYÖRGY-TEREM 10 órakor Aranyéletkorúak matinéja: ADVENT AZ URÁNIÁBAN 17.30 órakor: ölésre ítélve GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14 órakor: KARÁCSONY ARTHUR 16 és 18 órakor: CSIZMÁS, A KANDÚR 20.15 órakor: rumnapló 15.30 órakor: adósság 17.30 és 18.30 órakor: VAD MAGYARORSZÁG 19.30 órakor: lopott idő Gárdonyi Géza donyi v iSGJto 15 órakor: A FÁBÓL FARAGOTT KIRÁLYFI (József Attila-bérlet) Bartók Béla tér 6 3300 Eger December 7., szerda 10.30: Kipkopp karácsonya Füzesabony www.harlekin.hu szervezes@harlekinbab.hu jegyrendelés: 36/515-499 PROGRAMAJANLO KULTÚRA Szombatig tart a XXI. Kömlői Kulturális Napok, a ren­dezvénysorozat a település több pontján zajlik. Ma a nyugdíjaso­ké a főszerep, dea héten képző­művészeti foglalkozással, sport­tal csábítanak minden szórakoz­ni vágyót. Szombaton jótékony- sági bál koronázza meg a hetet. OPERA Az egri Uránia moziban a világhírű Metropolitan Opera elő­adásai tekinthetők meg. Decem­ber 10-től Wagneren, Hándelen és Vivaldin kívül több klasszikus zene is felcsendül majd. További programok, ismertetők a HE OLhll hírportálon olvashatók. Ajánljon programot ön is! Tel.: 36/513-600 • Hirdesse meg rendezvényét! Tel.: 36/410-427 ÁLLATORVOSI ÜGYELET Este 8-tól másnap reggel 8-ig: Dr. Petre Gábor (Rendelő: Eger, Kistályai út 135/b.). T.: 30/9350-150. Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Több irodalmi élményt! A november 13-i számban je­lent meg Zsidai László cikke a kötelező olvasmányokról. Mivel a vasárnapi kiadvány színes, magazin jellegű, ezért a szerző is inkább a szellemes poénokra hegyezte ki mondan­dóját. Szeretném kiegészíteni észrevételeit. Az elmúlt évtize­dekben bántóan csökkent a magyar irodalom jelentősége. Ellentét van a művek eszmei­sége és a világ értéktelensége között. A példaképei örök érté­keket hirdetnek, de a mai élet távol áll mindentől, ami ne­mes. A kőszívű ember fiai gon­dolatisága példamutató mind­addig, amíg lesz magyar szív és Magyarország. Korcs korunkban nagy sze­repe kellene legyen az irodal­mi élménynek. A technika fejlődése ráadásul csökken­tette a tanulók olvasási ked­vét. Élményeket kell adni, hu­mánumra szoktatni, becsü­letre nevelni a magyar iskolá­sokat. Az a fontos, hogy ren­delkezzenek nemzeti művelt­séggel. Ennek egyik alapvető feltétele: emelni az irodalom presztízsét. ■ (név és cím a szerk.-ben) Művészetek Háza Eger Nonprofit Kft. 2011. december 10., 19.00 TAKÁCS NIKOLAS advent' koncertje Helyszín: Hotel Egér-Park Jegyek: Tourinform Eger 2011. december 11-éig Természet és épített TÁJAK a festők szemével Helyszín: Zsinagóga Galéria Belépő: felnőtt 500 Ft; diák, nyugdíjas 300 Ft-Tri Információ - 36/785-027 rZZ" ríj www.mheger.hu II Helyi műsorok EGER VTV 8.00: A TV Eger műsora (a keddi adás ism.) 1200: Diginfó 15.45: A Líceum Tv műsora. Benne: 15.45: EKF-Eger-HÉSZ - MTK-Török- bálint-NB l/B kelet, férfi kosárlabda mérk. 17.45: Diginfó. A Tv Eger műsora 18.01: HírAdás (időjárásjelentés, útinform) 1830: Mesemondó 1830: Pénzvilág 19.00: HírAdás 1920: Személyi edző 4. r. (ism.) 1935: Kultúr-korzó 20.00: HírAdás 2020: Prog­ramajánló 2021: Sportszerda - Líceum Tv sportműsora AGRIA TV 8.00: Egriport -heti hírmagazin 9.00: Ütköző- politikai vita­műsor 9.30: HeveSport - sport magazin 10.00: Múzsa - kul­turális magazinműsor 10.30: Film 11.00: KépHír Online - közéleti magazinműsor 11.30: Képhír 13.00: Egriport 14.00: Ütköző 14.30: HeveSport 15.00: Múzsa 15.30: Film 16.00: KépHír Online 16.30: Egriport 1730: Ütköző 18.00: HeveSport 18.30: Múzsa - kulturális magazinműsor 19.00: Rím 1930: KépHír Online - közéleti magazinműsor 20.00: ArchívBox- archív közvetítés 22.00: Képhír LÍCEUM TV Képújság - 10.00-től az aktuális keddi adás ismétlése 10.00: LTV szignál 10.02: Rákóczi egyik utolsó reménysége: Eger - Berecz Mátyás történész (Dobó István Vármúzeum) előadása 10.25: Az Agria Universitas hírei: Bibó emlékülés - A politika és az erkölcs összetartozó fogalmak, valamint a Svájci nagykövet Egerben - összefoglaló 10.35: Az élelmiszeripari szektor jelen­tősége - Dr. Kiss Attila menedzserigazgató (EGERF00D-RET) előadása 11.03: Egri utcakövek - Almagyar utca és Bródy Sán­dor utca - helytörténeti kisfilmek (ism.) 11.28: Ilyen hülyesé­get, ilyen marhaságot... - dokumentumfilm, R.: Pilló Ákos, 2001 (ism.) 11.52 EKF Himnusz - képújság -14.00: Arról van szó... - az EKF közéleti magazinműsora (a múlt pénteki adás ism.) - képújság - 18.00-tól SportSzerda 18.00: EKF Sport - érdekességek, hírek, vendégek - az Eszterházy Károly Főiskola sportmagazinja 1825: EKF-Eger-HÉSZ - MTK-Törökbálint- NB l/B kelet, férfi kosárlabda mérkőzés 20.00: Eger Eszterházy SZSE - Csömör- NB l/B férfi kézilabda mérkőzés - képújság GYÖNGYÖSI VTV 00.00: Képújság 9.00: A keddi adás ismétlése 1130: Képújság 17.00: Novum- Gyógyszerkutatás és fejlesztés (magyar ismeret- terjesztő filmsorozat 12) 1730: Képújság 18.00: Műsorismer­tetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Hit világa 18.14: Nap kérdése 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34: Sport7 1. r. 19.03: Sport7 2. r. 19.30: Aktuális 19.44: Városháza - Jászárokszállás magazinja (ism.) 20.15: Ak­tuális 20.29 Esti képek 2030: Hírháló 21.00: Harmadik Boogie Woogie és Blues Est 1. r. 23.00: Vásárhelyi séta (ism. térj. film) 2330: A siker női szemmel (Bácskai Zsuzsanna) RÁDIÓ 1 0.00-6.00: Pinke Attila 6.00: Kukori: Műsorvezető: Harsányi Levente, Happy Endre, Hudák Anita 10.00: TOP 1011.00: A Leghosszabb zenei óra 12.00: Déli Kívánságműsor 14.00: Györke Attila 17.00: Cooky Live Mix 18.00: Cooky Show 21.00: Top 40 22.00-24.00: Disco's Hit RÁDIÓ EGER 05.00: Magyar óra - 60 perc színtiszta magyar zene 06.00- 10.00: Jó Reggelt Eger: műsorvezető: Szabó Sándor. Hírek, időjárás, közlekedési infó félóránként benne: 7.15: sporthírek 10.00-15.00: Egri Nap: műsorvezető: Gál István 15.00-20.00: műsorvezető: Rohlicsek Judit. Benne: 15.00: Napi Plusz 16.00: Napi téma 17.00: Ötről a hatra, benne: 1730: Sportmix 18.00: Agria Hírei - Napi hírösszefoglaló 18.05: Kí­vánságműsor: tel: 36/420-420, sms: 20/33-9-3333, e-mail: kivansag@radioeger.hu , facebook.com/radioeger.hu 20.00: Agria Hírei - Napi hírösszefoglaló (ism.) 20.00: A város ritmusa DIÓRÁDIÓ Állandó műsorok: minden egész órában: országos és helyi hírek, időjárás; helyi hírösszefoglaló: 18.00: sporthírek: 6.45, 7.45, 10.00, 22.40: helyi sportösszefoglaló: 18.30: óránként: útinform, autópálya útinform; kéthetente hétfőn, szerdán, pénteken 10.30-kon Közlekedők Fóruma, autópá­lya magazin. 06.00: Reggeli Helyzet 10.00: Sztárdélelőtt 11.00: Kivánságmüsor (Tel: 37/302-303; SMS: 30/329-81- 82; E-mail: info@dioradio.hu ) 13.00: Sztárdélután 15.00: Délutáni Show 18.00: Dió Flört 20.00: Ma történt... 21.00: Esti helyzet 00.00: Tiszta zene SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00: Napköszöntő Hírek, kalendárium 5.45: Adventi gondola tok 6.00: Rorate Szentmise közvetítés az egri bazilikából 735: Vatikáni Rádió (ism) 7.45: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Múltunk pillérei 10.05: Szószóló 11.05: Évezredek asztalánál 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium, Szólj Uram! 13.05: Szemle (ism.) 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Az élet megy tovább 14.35: Neuma (ism.) 15.15: Hétvégi levél (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Érték-adó 17.00: Kora esti hírmondó 17.30: A Régió Sportja 17.45: Egyházi hírek 18.00: Rózsafüzér 18.35: Kiút keresők (MKR) 19.00: Regionális hírek 19.10: iránytű (ism.) 19.35: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 20.40: Jazz Muzsi­ka 21.05: Sziluett (ism.) 21.35: Az élet megy tovább (ism.) 22.10: Szószóló (ism.) 2335: Hitvalló (ism.) EK mi< EGRI KULTURÁLIS ES MŰVÉSZETI KÖZPONT EGER, BARTÓK BÉLA TÉR 6. TEL: 36/S17-555 December 9., péntek 16.00 VARÁZSLATOS KÉK ÉS SZÍNES FANTÁZIÁK A Miskolci Cérnaegyetem és az Egri Kolping Foltvarró Csoport munkáiból rendezett kiállítás megnyitója Megtekinthető: december 18-ig Bartakovics Béla Közösségi Ház 20.00 „FÜLÖN CSÍP” ETHNOFIL lemezbemutató koncert Bartakovics Béla Közösségi Ház December 10., szombat 8.50 VÁNDORLÓK BARÁTI KÖRE TÚRA Információ: Forrás GYIH, Kristonné Erdei Mária, 20/779-2875 9.00 A MÉZ NAPJA- Szakmai és családi nap. Helyszínek: Bazilika, Forrás GYIH, Dobó tér 15.00 MIKULÁS PARTY Forrás Fortékkal Élő Fiatalok Klubjának szervezésében Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 15.00 ÖNÖK KÉRTÉK - MI TELJESÍTJÜK Közreműködnek a Hevesi József Magyarnóta Klub tagjai Bartakovics Béla Közösségi Ház December 12., hétfő 18.00 100X100 Az EKF Vizuális Művészeti Tanszék hallgatóinak kiállítás megnyitója Helyszín: Forrás Galéria December 17., szombat 19.00 A KALÁKA EGYÜTTES ADVENTI KONCERTJE Sebestyén Mártával és Sebő Ferenccel Helyszín: Minorita templom Jegyárak - felnőtt: 2000 Ft, gyerek: 700 Ft. Családi kedvezményről információ: 36/517-555: 36/510020 www.ekmk.eu

Next

/
Thumbnails
Contents