Heves Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-31 / 306. szám
Nem hall, nem lát, nem beszél. Néha nem bölcsességből halhatnak, de a szemellenző sem a nap miatt kell a képviselőknek. Bár a politikusok is sokat dolgoznak, de az ő érzékszerveik sem bírják örökké azt, ami őket övezi. Gomba alatt a kották. Ernyőt kellett tartani júliusban a zenészek fölé az egri Strauss-esten. Bár elmosta az eső a Kis-Dobó tér rendezvényét, a muzsikusok mégsem szomorkodtak. Borgasztronomia kipufogócsővel tálalva. Az egri Bikavér-ünnepen még Demeter Csaba borász is vállalta a gyorsulást a traktorán. Dísz | tárcsának pedig feltve orzott kincset hasznait: egy üveg bort. Laikusok lehet, hogy inkább fogyasztanának es nem ülnének volánhoz. Lencsevégre kapták kétezertizenegyet összegzés Fotósaink mindenhol és mindent Zárd el a csapot! A tűzoltás mesterein kívül rendőrök, mentősök is .. ... r. . . . .. 11 -i ' t ' «Ti j-i« megmutatták a Kéklámpás napon, megörökítettek. Akadtak mókás pillanatok is hogy mennyire értik a szakmájukat. Öreg kötény nem vén kötény. Augusztusban összecsaptak az öregfiúk Recsken. A jubileumi labdarúgótornán a legszebb, régesrégi emlékek elevenedtek meg és kemény harcban bizonyosodott be a sportszeretet. Ebből is látszik, hogy sosem alszik ki az öreg bányamécs tüze. Gyere Scooby-Doo, örökbe fogadlak. Az egri Érsekkertben gyűltek össze az állatvédők, hogy felhívják az emberek figyelmét a kiszolgáltatott állatokra. A fénykép is ékes bizonyítéka annak, hogy a szakmai párbeszéd és az észérvek néha csodákra képesek. Neki könnyű lehet. Az operatőr vidám, hiszen a nyári Sherpa Rally alkalmával rajta nem volt hatvankilós teher. Bár a nőknek csak húsz kilogrammos súlyt kellett felcipelni az Eged-hegyre. A völgyből viccesebb volt a világ. Mint a mókus fenn a fán. A levegőben, de a földön is, hiszen a városban élő legtöbb jószág barátságos az emberekkel. Ez az állat viszont lehet, hogy azért ugrik, mert menekül. Akad még számára annyi odú, mint a nyű. Képíróink legjobb alkotásaiból nyi tunk tárlatot. Megnéztük, hol, mi tör- \ tént, most pedig bemutatjuk ezeket az eseményeket. Kicsit más-,4| képp. Sziporkázó visszatekintés. Jól megáldotta a természet. Ekkora dinnyék csak Hevesben léteznek. Jókora terméssel büszkélkedhettek a gazdák. Az egri piacon láthatóan mások is örültek, ha jo időben lehettek jo helyen. 2011. DECEMBER 31., SZOMBAT BARTA KATALIN TÁRCÁJA K József, hajdani téesz melléküzemági géplakatos elégedetlen ült a kórházi ágyon és bal kezén az enyhén átvérzett kötést vizs- gálgatta. Egy véletlen, ám mégis határozott baltacsapással vágta le a nevezetes balról a hüvelykujját, amikor a karácsonyfát faragta a talpba. Most sem érti, hogyan történhetett ez a malőr, hiszen mindig biztos kezű, jó melósnak tartották, akinek jól állt a kezében a szerszám. Igaz, azóta sehol a téesz. A tétlen, segélyen töltött idő nem tett jót az egykor rezzenéstelen kéznek, de József szentül hitte: tud ő még valamit, ha akar. Aztán huss, egyetlen csapás és oda az az ujj, a hüvelyk. Csak homályosan emlékszik a vérre, az asszony és a gyerekek jajveszékelésére, a mentőre, a műtő vakító fehérségére. Mintha nem is vele történt volna...Most pedig itt ül az ágyon és a fehér pólyát vizsgálgatja a kezén. Eszébe jut a felesége és a három gyerek. Két fiú, egy lány. így is tervezték, amikor még azt hitték, hogy egy jól menő családi gazdaságban élik le az életüket. Jönnek maid a menvek. a vők. az unokák, s ők ujját. A negyediket, egy fiatal srácot késő éjszaka hozták be a mentők. Őt egy karácsonyi partiban ruházták meg a buli felbőszült bikái, egy lány miatt. A rendőrök diszkréten vették fel a jegyzőkönyvet az ágya mellett, hajnali háromkor. Nem zavartak senkit. Az ünnep elvégre mégiscsak ünnep. Méghozzá a szeretető... Csupa karácsonyi áldozat, de egyik sem bánkódik túlzottan. Valahogy jól érzi magát mindenki a kórház biztonságában. A nővérek, orvosok, ápolók is mások, mint a hétköznapokon. Barátságos, nyugodt tempóban folyik az élet. Emberünk a kórházi személyzet párbeszédéből sejü, hogy az ünnepi ügyelet ma már nem kiszúrás, fia valaki nem elég szemfüles, lemarad róla, és töltheti otthon a karácsonyt és a szilvesztert. Minek szépítsük a valóságot? Ünnep ide, ünnep oda, egyeseknek manapság kész felüdülés munkával tölteni ezt a pár napot. Nincs idegeskedés, kiborulás az ajándékok miatt, odaégett pulykasült, elsózott halászlé, duzzogó, veszekedő családtagok. Jobb a békesség...S itt bent, a meghitt, csendes kórházi közegben minden adott a nyugodt pihenéshez. Még akkor is, ha a műtőben éjjel-nappal, megállás nélkül dolgoznak. A műtő elvégre mesz- sze van a kórtermektől. K. József is elégedett. Most ment el a család. Újra és újra elmosolyodik magában, ha bűnbánó arcukra gondol. Most már bezzeg sajnálkoznak, segítenének mindenben, de már késő. Az az ujj már odavan...- Felhasogattuk a fát - mondta az asszony.- Hányba? - kérdezte szórakozottan József.- Nyolcba, hogy beférjen a kazánba.- Az jó - zárta le szűkszavúan a beszélgetést az ember, majd a termoszból bekanalazta a húslevest. A mikor búcsút intett a családtagoknak, újra átadta magát az álmodozásnak, miközben az ablakon át a szakadatlan havazást nézte. Gyerekkora óta talán most először örült igazán a sűrű hóesésnek.- Hadd essen csak jó sok! Lepje be az egész falut, az egész világot! Van rajtam kívül közmunkás épp elég, aki hányhatja reggeltől esteiig - nyugtázta magában derűsen, miközben kedves női alak közeledett felé, kezében gézköteggel. Hófehér kötés került a kezére. Olyan, mint a lámpafényben vakító utcák odakint. Év vége a traumatológián i egyre több földet vesznek...De hol van ez már? A vágyakat hamar legyőzte a könyörtelen valóság, ám ezen nem szeret töprengeni. Szétnéz hát egy kicsit a kórteremben, s magában megállapítja: egész jó kis társaság jött össze. Az egyik sérült akkor zuhant le a létráról, amikor az asszony szűnni nem akaró unszolására a fényfüzéreket aggatta a ház köré, a másik a kezét törte, amikor fenyőlopás közben menekülni kényszerült és elesett, a harmadik meg disznóölés közben darálta le a középső
