Heves Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-29 / 304. szám
2 2011. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Mátrai Erőmű: a jövőre termelendő energia zömét már értékesítették Húzó észak, lassan ballagó dél TiszA-TAvi értékelő Csodát várnak Poroszlón a tavasszal nyíló ökocentrumtól Folytatás az 1. oldalról Az erőmű végrehajtja a kormány által a legalacsonyabb bérűekre kötelezően előírt béremeléseket is. Várhatóan nem változik 2012- ben a társaság adóterhelése, ha mégis, akkor csak növekedhet, ám ezeket a költségek tervezésekor figyelembe vették és egyéb intézkedésekkel kompenzálni tudják. Továbbra is fontos feladat lesz a zöldenergia-előállítás az erőműben, ahol a villamosener- gia-termelés közel 8 százalékát megújuló energiából, vagyis biomasszából hozzák létre. ■ Jövőre 7,5 milliárd forintot fordítanak fejlesztésre. A korábbiaknak megfelelően folytatják a beruházásokat. A tervek szerint jövőre 7,5 milliárd forintot fordítanak fejlesztésre az erőműben és a bányákban. A cég továbbra is tudatos szerepet vállal a térség fenntartható fejlődésében. Az erre a célra szolgáló, valamint a karitatív tevékenységekre szánt támogatásokat 2012-ben sem aprózzák el - hangsúlyozta Valaska József, hozzátéve: az idei gyakorlathoz híven úgynevezett „teljes egészeket adó” megvalósításokat segítenek majd. ■ J. M. Kétszer hagyta el a rakományát az autópályán Folytatás az 1. oldalról A reggeli baleset helyszínétől alig hét kilométernyire jutott el a föld- szállító teherautó, amikor ismét leborult a rakományának egy része. Megint csak a külső és a le- állósávot zárta el a földhalom - tudatta Lázár Levente rendőrségi sajtóügyeletes. Mint hozzátette: ezúttal ugyan kevesebb föld ömlött a sztrádára, de a takarítás idejére újra kisebb torlódás alakult ki. A Hírlap kérdésére azt is elmondta: valószínű, hogy a jármű műszaki hibája miatt „hagyta el” kétszer is a rakományát, így már nem engedték tovább, egy másik kocsira kellett átpakolni a szállítmányt. ■ S. P. Dinamikusan fejlődött a Tisza-tó északi része, ellenben a déli kábulatba zuhant. A turisztikai attrakciók egyenetlensége tovább nőtt, a szakmai érdekek különbözősége is gátolta az egységes fejlődést. Szuromi Rita Az idei esztendő legnagyobb turisztikai fejlesztését a Tisza-tavon a tiszafüredi Balneum szálloda valósította meg: májusban megnyílt a Robin kalandsziget, amely az extrém sportok kedvelőinek kínál egy különleges miliőben adrenalin-robbanást: a császlódi ártéri erdő eddig csak a horgászok által látogatott berkei most a kötelek, létrák birodalmává vált, az erő, a kitartás és a bátorság sportparadicsoma lett. A Tisza-tó turisztikai kínálatának „ollója” az idén még tovább nyílt: a déli területeken mintha a kábulat uralkodott volna el. Kiskörén jelentősebb vízi attrakció nem épült, ahogy Tiszanánán sem, bár utóbbi egy nyertes pályázatot jelentett be, amely várhatóan jövőre lehetővé teszi az óriáscsúszdák megépítését és elektromos turisztikai kisvonat üzemeltetését. ■ Vitázók kereszttüzébe kerültek a kormoránok. Sarudon és Újlőrincfalván sem voltak látványos beruházások, bár a készülő poroszlói megalétesítmény, az ökocentrum árnyékában élők találtak egy, 2012- ben bevezetendő kitörési pontot. Ez a történelmi túrák szárazon és vízen programkínálata, amelynek részeként a tavasszal Újlőrincfalván berendezték a Tisza árvízi hajósa, Hartl Ede emlékszobáját, Sarudon pedig őszszel felavatták a belvízmentesítő Barócs János emlékparkját, ami egyben a folyó áldozatainak emlékhelye is. A túlzottan vízre koncentráló programkínálat ellenpólusaként fogalmazódott meg a történelmi túraútvonal ötlete, amely az Óhalászi sziget érintésével szárazföldön kerékpárral folytatódna Újlőrincfalva irányába, adott esetben kétkerekű pusztatúra beiktatásával. A legnagyobb várakozás mégis a poroszlói ökocentrum nyitását előAdrenalinpark Császlódon. A legnagyobb fejlesztés a Tisza-tónál a Robin kalandpark kiépítése volt az extrém sportok kedvelőinek. zi meg, amely egész napos, avagy egész hétvégét kitöltő kínálattal állhat már elő a víz fölötti séta, azaz a tanösvény kínálta lehetőségekkel együtt. Ugyancsak az észak húzását erősítette meg a Tiszafüredről elérhető Robin kalandpark, illetve a tiszaörvényi Szabics-kikötő. Utóbbiak nyújtották a tó legnagyobb szakmai teljesítményét: az ősszel átvették az Év Ökoturisztikai Tanösvénye kitüntetést, valamint az ökoturisztikai védjegyet. A magánerős beruházással kialakított Tiszavirág ártéri sétaút két viszonylag olcsón, ám annál nagyobb ötletességgel megvalósított látvánnyal még tovább is fejlődött: kialakították a kubikus mesterség emlékhelyét és decemberre elkészült a hatalmas madáretető, amelyhez a természetfotósok még egy leshelyet is kaptak. A Tisza-tó északi részének turisztikai programkínálata elérte, hogy akár egyhetes gazdag és változatos program is összeállítható legyen 15 kilométeren belül. A127 négyzetkilométeres mesterséges tározót azonban gondok is nyomasztották: a tavalyi árvizek hatására a júniusra várt Tiszavirágzás nagyon csekély volt, és a látványos nyár eleji tün- dérrózsa-virágzás sem az óhalászi Holt-Tiszában volt a legpompásabb, hanem Tiszafüred és Tiszaörvény között. A horgászok folyamatosan szót emeltek a tavat ellepő kormoránok „halpusztítá- sai” ellen, miközben az ornitológusok, természetjárók kifejezetten örültek a madárpopulációnak. Megosztotta á tóhasználókat a hattyúk számának növekedése, vagy a „foghatatlan” busa terjedése is. A csónakkal közlekedők a sulyomgyérítés elmaradására és Vízből az idén inkább hiány volt A tavalyi Évet a rekord árvizek jellemezték, nyolc nagy árhullám vonult le a Tiszán, az ideit viszont a rekordszárazság: novemberben eg}'etlen centi eső sem esett, a folyó vízállása olyan alacsony volt, hogy ha ez a nyári melegben következett volna be, akkor a felforrósodó, 26-28 Celsius-fokos víz még ökológiai katasztrófát is okozhatott volna. így csak a szolnokiaknak kellett félteni ivóvízbázisukat. A térségben és a tavon majd 100 millimétemyi eső hiányzik az éves átlaghoz képest. Érdekek és lobbik csatája a tó körül IDŐNKÉNT A VÍZSZINT ÍS bajok forrása lehet: a vízügyesek érdeke az alacsonyabb téli vízszint, a halászati hasznosítóé a kopoltyús állomány védelme érdekében a magasabb. A turisták a gazdag növény- és állatvilágot kedvelik, a horgászok a kapást féltik. Érdekek és lobbi. Ez is a Tisza-tó volt. a növény térhódítására panaszkodtak. A súlyomnak csak az ínyencek örültek, akik szeptemberben jót falatozhattak az egyébként védett vízigesztenyéből. A feliszapolódás részletes korrekciójára került sor az év végén, amikor elvégezték az egyre erőteljesebben feltöltődő valki medence két fontos területe, a Szartos és a Nyárádi ér kotrását, s megoldották a friss víz folyamatos utánpótlását. A darules-túra és a GPS-es tójárás bizonyultak a legizgalmasabb ötleteknek az idei esztendőben A VENDÉGVÁRÓ PROGRAMSZERVEZŐK, településvezetők és ki- köt&üzemeltetők pénz helyett az idén ötleteket dobtak a kalapba: 2011 legnagyobb szenzációja volt a Szabics-kikötőből indított darules-túra. Kuriózumnak számított a sarudi öbölben az egyhetes nyárbúcsúztató rendezvény is. Augusztus 20-ára készülve a Tündérrózsa kikötőben született Ouinness-rekord, a leghoszszabb Tisza-tavi csónakkaraván összekapcsolásával, indultak a vízre veterán- csónak-motorok, volt látványos tűzijáték is. A jobb part egyik legkisebb kikötője, a Neptun is kitett magáért, először szerveztek gpses tójárást (képünkön) és készültek veteránautó-tanyári rendezvényeket ezúttal nem az eső zavarta, hanem az érdektelenség: nem egy esetben épp csak a kötelező személyzet látogatta a falunapokat, sorban állni sehol sem kellett. Átgondolásra vált érdemessé a Tisza-tó napja szezonnyitó rendezvény is, amely az idén az újdonság erejével szakmai körökben már nem tudott tarolni. Újabb roham indult az üzletekben téli vásár Idén is rengeteg vevőt vonzanak a leértékelt akciós holmik Ha az ajándék hibás, a kereskedő segíthet Megyénk boltjaiban alaposan megélénkült a forgalom a kárá- csony utáni napokban. Az ok egyszerű: a legtöbb helyen megkezdődtek a téli vásárok, így a kedvelt márkás ruhákhoz, cipőkhöz 20, 30, 50, esetenként pedig 70 százalékos kedvezménnyel juthatunk hozzá. Egerben az Agria Park üzleteiben rövid sétát tettünk szerdán, és azt tapasztaltuk, hogy valóban nagyon sokan válogattak az akciós termékek között. Az általunk megkérdezett vevők közül sokan | úgy nyilatkoztak, karácsonyra in- 2 kább pénzt kértek ajándékba, | hogy azt a saját ízlésük szerinti I portékára költhessék, és jóval olcsóbban szerezhessék be az ünNagy fogás. A tudatos vásárló megfontoltan kivár, és csak akkor Indul el beszerző körútra, amikor féláron kaphatja meg az árut. nepek után. A szemfülesebbek már az első napokon bevásárolnak, hiszen a készlet erejéig élnek a kedvezmények. Szőke István, az üzletközpont igazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy az elmúlt időszakban egyre több a tudatos vásárló, akik folyamatosan nyomon követik az akciókat, és a nagyobb leárazásokkor veszik meg a szükséges holmikat. Ehhez próbálnak igazodni a kereskedők is, akik igyekeznek rugalmasan alkalmazkodni a vevők igényeihez. A napokban megkezdődött téli vásár egyébként február végéig tart, s március első hetében már a tavaszi kollekció is megérkezik. ■ B. K. Karácsony után gyakran előfordul, hogy a kapott ajándéktárgyat megpróbálják visszavinni a boltba, mert valamiért nem tetszik, netán hibás a termék. Igen ritka, hogy visszafizetik egy portéka árát, erre ugyanis csak akkor kötelezhető az eladó, ha az árut nem lehet javítani, sem cserélni. Próbálkozni azonban mindenképpen érdemes, mivel ilyenkor sok múlik a kereskedő jóindulatán - tudtuk meg fogyasztóvédelmi szakemberektől, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy az eladó nem köteles kicserélni azokat a cikkeket, amelyeket a vásárlók három napon belül visszavisznek. A pénzvisszafizetésben se reménykedjünk, erre ritkán van lehetőség, a vevő viszont eldöntheti: hogy javítást vagy kicserélést kér. A 10 ezer forint feletti áruféléknél nincs az eladónak mérlegelési joga, ha három napon belül visszaviszik a terméket, nem élhet a javítás jogával, azonnal ki kell cserélnie a hibás holmit. Ha a termék hibás, akkor mindig oda kell visszavinni - számlával együtt -, ahol vásárolták. Gyakran arra hivatkoznak az eladók, hogy a hiba gyártás során történt, így nem őket terheli a felelősség. Ám valójában mindig a kereskedő felelős a portékáért, így csak nála lehet reklamálni. ■ B. K. < I * *