Heves Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-28 / 303. szám
Hullámvasúton az EKFSC lányai nb i/B-s mérleg (3/i) Kupamérkőzéssel kezdi a 2012-es évet az egri főiskolás gárda Miután a nyáron anyagi gondok miatt több klub sem vállalta az NB I/B-s szereplést, legjobb kiesőként az Eszterházy KFSC- GloboSys maradhatott a sportág második vonalában. A női gárda megerősödve harmadikként zárta az őszi idényt. Sike Károly KÉZILABDA- Azzal, hogy a csapat a dobogón telel, az alapvető célt teljesítették. Mégsem tűnik maradéktalanul elégedettnek.- A megszerezhető húszból 13 pont szerepel a nevünk mellett - közölte Hegedűs Tibor, az Eszterházy KFSC-GloboSys vezetőedzője. - Sajnos a Szeged- Dorozsma-Tisza Volán (30:24) és az Inárcs-Örkény KC (26:24) elleni mérkőzés alkalmával becsúszott két olyan vereség is, amit nagyon gyenge játék előzött meg. A védekezésünk az egész szezonban jól működött, ugyanis a legkevesebb gólt kaptuk a mezőnyben, viszont a támadójátékunk hatékonysága nem érte el a kívánt szintet.- A nyitányon az egyik legnagyobb riválist, a BSE-Főgáz együttesét verték. A folytatásban azonban eléggé hullámzóvá vált a teljesítményük.- Sajnos ez a rapszodikusság az egész szezonban jellemző volt ránk. Fiatal játékosokból álló, ru- tintalan gárda a miénk, amely Az FTC-től érkezett Pados Mónika (a labdával) ötven bajnoki gólt szerzett még nem képes a folyamatos jó teljesítményre. Nagyon becsületesen dolgoznak a lányok, technikás, jól edzhető közösség alakult, de nagy kérdés, hogy a fejekben mi játszódik le. Bizonyítottuk, ha mentálisan is jól fel tudunk készülni egy-egy mérkőzésre, bármely csapat ellen sikerrel járhatunk. A folytatásban nagyon figyelünk arra, hogy ezeket a hullámvölgyeket elsimítsuk.- Azzal, hogy idény közben új játékosokat kötöttek a klubhoz, a stabilitást szerették volna megerősíteni?- Hiányposztokra igazoltunk. Az NB I-es Békéscsabától kettős igazolással érkező hálóőr, Sipeki Flóra szerződtetésére azért volt szükség, meg Fekete Dorina akkoriban sérült volt, s munkahelyi elfoglaltságai miatt Mazura fudit is több edzésről hiányzott. Türcsányi Krisztina remek szélső, vele a bal oldalunkat szerettük volna megerősíteni, ugyanis onnan a korábbi mérkőzéseken elég kevés gólt lőttünk.- A bajnokságban öt pont a hátrányuk a listavezető Nyíradonnyal szemben. Ledolgozható ez?- Nyilván szeretnénk jobbak és jobbak lenni. Valamennyi riválissal képesek vagyunk felvenni a versenyt, így akár feljebb is léphetünk a tabellán. A rangadókat tavasszal idegenben játsszuk, ez némiképp nehezíti a helyzetünket. Apróságok dönthetnek. A kupában már bizonyítottuk, hogy a listavezető Nyíradony sem legyőzhetetlen. Türelmesen építkezünk, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.- Ha már a Magyar Kupát említette, örömteli a menetelés. Január 25-én az NB I-es Váci NKSE együttesével már a legjobb 8 közé jutásért játszhatnak az egri körcsarnokban.- Várakozáson felüli a kupaszereplés. A Nyíradony (26:25) és a Hajdúnánás (40:27) legyőzésével jutottunk a nyolcaddöntőbe, még azt sem mondanám, hogy sétagalopp volt a sorozat. A Vác érkezésével pedig élvonalbeli együttessel mérkőzhetünk, amire Egerben több mint 20 éve nem volt példa. Jó erőfelmérő lehet a Tápai Szabináék elleni találkozó.- Terveznek további személyi változtatásokat a télen?- Változatlan felállásban folytatjuk a küzdelmeket. A sérültek közül szép lassan Kovács Éva is teljes értékű lesz, míg Takács Andrea visszatérése márciusra várható. A felkészülést január 4-én kezdjük. 3. Eszterházy KFSC-GloboSys Otthbif ______4 2 - 2 110:107 4 Id egenben: 6411 152:133 9~ Összesen: 10 6 T 3 262:240 13 ________A házi góllövőlista_______ 50 gólos: Pados Mónika_____________ ^3 gólos: Nagy Nikolett __________ 37 gólos: Forgács Judit Bérezi Annamária 35 gólos: Bak Judit_____________ 19 gólos: Balázs Nikolett____________ 14 gólos: Türcsányi Krisztina__________ 11 gólos: Réka Gasková_____________ 7 golos: Molnár Nikolett____________ 5j ólos: Őri Ildikó________________ 2 gólos: Bárkai Bianka, Benedek Réka____ HÍ RSÁV Nagy József ismét nemzetközi címmeccsen ökölvívás - Január 10-én a grúz Jago Kiladze ellen a WBA szervezet interkontinentális cirkálósúlyú címéért léphet szorítóba Nagy József - tájékoztatta a profi- boksz.hu-t a „Hóhér” becenevű bunyós promótere, Petrányi Zoltán (Profibox Promotion). Alex Zanardi 45 évesen aranyra tör paralimpia - Az egykori Formula-1-es pilóta és CART-bajnok Alex Zanardi aranyéremre tör a 2012-es paralimpián. Az egy 2001-es szörnyű balesetben mindkét lábát elvesztő pilóta para- kerékpárban indul, és országúti versenyben, valamint időfutamban is az esélyesek között szerepel a híres kenti aütóverseny-pá- lyán, a Brands Hatch-on. MAI SPORT ÉLŐBEN A TV-BEN SPORT 1. 20.30: Labdarúgás, skót bajnokság, 21. forduló: Celtic - Rangers. SPORTKLUB. 20.30: Kosárlabda, ACB liga: Cajasol - Unicaja. EUROSPORT. 10.15 és 13.15: Alpesi sí, Világkupa, Lienz, női óriásműlesiklás, 1. és 2. futam. EUROSPORT 2. 20.15: Jégkorong, Spengler Kupa, Svájc, csoportmérkőzés. HIRDETÉS Tisztelt Ügyfeleink] DECEMBER 30-ÁN (PÉNTEKEN) a megyeszékhelyen a Trmltárius és Széchenyi utcai ügyfélszolgálati irodáink 12 óráig várják a hirdető és előfizető ügyfeleit Legközelebb 2012. JANUÁR 2-ÁN 8.00 órától várjuk partnereinket. Gyöngyösi ügyfélszolgálati irodánk 2011. DECEMBER 23. ÉS 2012. JANUÁR 1-JE KÖZÖTT, hatvani ügyfélszolgálati irodánk 2011. DECEMBER 21. ÉS 2012. JANUÁR 2-A KÖZÖTT zárva tart. Hirdetését feladhatja a 36/513-027-es m telefonszámon és a 36/513-ó30-as faxszámon. , ' Vii r> Jpé SZUPEREXPRESSZ HAJNALI áruterítö munkára kizárólag egri lakhelyű gépkocsivezetőt keresek. Érd.: 30/525-7451 10-16 óra között — ----------------------------------------------------------------- -89553KÉNYEZTETŐ masszázs - mert jár Neked! 20/331-5377 — -----------------------------------mmKÖ NYVELÉS! Ha szüksége van egy jó könyvelőre megfizethető áron, kérje ajánlatomat vállalkozása könyvelésére. 30/249-9733-----------------------------------------------------------------------289217Ezú ton szeretném megrendelni a „Süteményeskönyv olvasóink receptjeiből" c. könyvet példányban. Név: i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i Cím: i_i_i_i_i 1 _1___1___1___1___1___1___1_1___1_1___1_1_1_1_1___1_1___1___1 Te lefon: Dátum: + 36 1___L-J u i___1___1___1___1___1___1___1___1___1___1 _1_i i 1_1_1_1_1 Al áírás: A megrendelöszelvényt küldje be elmünkre (AS-M Kft. Heves Megyei Irodája, 3300 Eger, Trinítárlus u. 1.). A könyv megvásárolható ügyfélszolgálati irodáinkban: EGER, Széchenyi u. 32., Trinítárlus u. 1., GYÖNGYÖS. Puky Árpád u. 3., HEVES, Fő u. 4. mmrnmmmmmmmmmmmmmKm A könyv ára: 4990 R MEGRENDELŐLAP client a hevesi!hírlap exkluzív kiadványa, Süteményeskönyv olvasóink receptjeiből! 215 oldalon J0 V Színes ételfotókkal «Ü í| ^ Nagyszerű ötletekkel ^ ■ mm- A recepteket beküldők fotóival ™ I Kemény kötésben 1 eves Megyei Hírlap előfizetöKnek csak: 1390 Ft/db ■JeW Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/513-646 Bajnoki címért harcol a francia III. osztályban kézilabda Fél év svájci légiós- kodás után nyár óta a francia harmadik vonalban szereplő ESM Gonfreville játékosa Padla József. A 26 éves egri átlövő a galloknál is bizonyította, jó vásárt csináltak vele.- Huszonnyolc ponttal az első helyen állunk, 3-4 csapattal folytatunk ádáz küzdelmet a bajnoki címért - vázolta a francia viszonyokat a játékos. Karácsony előtt győzelemmel zártuk az évet, ráadásul az aktuális második helyezett kikapott, így négy pont előnynyel vezetjük a tabellát. Egy hetet töltök itt- h o n , majd visszatérve r két edzéssel készülünk a január 8-ai, Cherbourg elleni bajnokira. Magyarországon utoljára a Mezőkövesdi KC együttesénél szerepelt kézilabdázó alapember új csapatában. Támadásban jobbátlövőként számít rá a vezetőedző, s kettes, olykor hármas pozícióban védekezik.- Jó alapozást végeztünk a nyáron, dinamikusabbá váltam - folytatta szavait Padla. - Védekezésben is helytállók, egyébként kint ezt el is várják, a tréner ugyanis nem szívesen cserélget Hál 'Istennek a góllövés is jól megy, tíz meccsen 62-szer találtam az ellenfelek kapujába. A III. osztályhoz képest a színvonal meglepően magas. A honi első liga középmezőnyében szereplő együttesekkel úgy gondolom, azonos játékerőt képviselünk. A mérkőzések jó ritmusúak, ami köszönhető annak is, hogy sok a színes bőrű játékos, akik rendkívül atlétikusak, gyorsak, nehéz ellenük védekezni. ■ T. B. Padla József 10 mérkőzésen 62-szer talált kapuba 4 4 ( k