Heves Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-17 / 295. szám
2011. DECEMBER 17., SZOMBAT 5 MEGYEI KORKÉP Helyi értéket visznek a kis falvak lakóinak Gonda és társai Megyében élő művészekkel a megyében élőknek készített adventi műsort Gonda László egri zeneművész. A több mint tíz településre eljutó Álomkarácsony című produkcióval továbbra is eddigi ars poeticáját erősíti: a fővárosiak helyett a helyi értékeket szeretné népszerűsíteni, mégpedig úgy, hogy az előadásban minden művészeti ág helyet kapjon.- Az idei műsorunkat is a műfajok kavalkádja jellemzi - mondja Gonda László ráadásul egyre több kistelepülésre jutunk el, hogy az ott élők adventi napjait színesítsük. Az idén Szabó Krisztina énekművész, Varró Emese színművész, Győri Zsuzsa énekesnő és Báder Ernő prímás csatlakoztak az alkalmi formációhoz, az egri fellépésen pedig látható lesz még Bódi Anita népi énekes, akit Tóthné Gál Judit kísér egy régi hangszeren, a tekerőn. ■ Sz. R. Túl az utolsó jegyzői értekezleten Az idei utolsó jegyzői szakmaikoordinációs értekezletet tartotta meg a hét közepén Egerben, a Megyeházán a Heves Megyei Kormányhivatal. Dr. Balás István, a kormányhivatal főigazgatója megnyitójában úgy fogalmazott: a legfőbb elvárást sikerült teljesíteni, a megyei közigazgatás az ügyfelek megelégedésére jól ellátta a feladatát. Egyúttal megköszönte a több évtizedes közös munkát a nyugdíjba vonuló kollégáknak, dr. Illés Endrének, a törvényességi ellenőrzési és felügyeleti főosztály és Lohrmann Péternek, az informatikai főosztály vezetőjének. Az értekezleten szó esett a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló törvény módosításáról, a katasztrófavédelmi szervezet változásairól, a Start munka minta- programokhoz kapcsolódó jövő évi célokról is. ■ K. G. Szarvaskőnél járt a medve legendás vadászatok Egerben szerzett sólymot II. Lajos Megpihennek a puskások. Főúri sport és vadgazdálkodás. Vonzotta a külföldi nemeseket a vadgazdagság még a XX. század elején is. Képünk Illusztráció. Ki hinné, hogy Eger határában Estei Hippolit püspök egy dárdával ejtett el medvét fél évezrede? A régi korok vadgazdagsága ma már csak legenda. Szuromi Rita Farkasok üvöltöttek az éjszakában és medvék járták erdeinket néhány évszázada. Az emberi beavatkozás hiánya miatt nemcsak a táj arculata volt más, hanem a vadbőség is mesébe illő volt. Nem a mondavilágból ered, hogy a gímszarvasokat megszelídítették és kocsi elé fogták azokat. 1724-ben szarvashintónjárt a Békés megyei pap, de Hunyadi Mátyás is használta az erdei vadat kocsija vontatására.- A vadbőséget mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy 1744- ben Heves megyében 179 farkas, 100 ezer veréb, 20-30 ezer szarka és varjú kiirtását rendelték el - idézi a múltat dr. Csiffáry Gergely, a történelemtudományok kandidátusa. - Tizenhárom évvel később már nem falvanként, hanem vagyon alapján határozták meg a vadgyérítési kötelezettséget. Egy négyökrös gazdának 50, a kétökrösnek 25 verebet kellett elpusztítania. Egy 1909-es Heves megyei vadgazdálkodási adat szerint évente 300 szarvast, 400 őzet, 120 vaddisznót, 25 ezer nyulat és 12 ezer foglyot lőhettek ki er- deinkben. A vadgazdagság majd1 ezer éven át jellemezte hazánkat. 1517/18 telén Estei Hippolit püspök Szarvaskő határában egy óriási vadkanon kívül zsákmányolt egy dárdával elejtett medvét is. Akkoriban e környéken még bölények is éltek. A felsőtárkányi 12 ezer hektáros érseki vadaskertben 1929. január 21-én gróf Bethlen István miniszterelnök főúri hajtóvadászatán 12 vaddisznót lőttek ki, közülük négyet ő maga ejtett el. A vadaskertek etetett vaddisznói közt nem ment ritkaságszámba a 160-170 kilós példány sem. Híres vadászat zajlott 1937 nyarán a közeli Borsod- ivánka Prónay-bir- tokán. E 36 szobás kastélyban töltötte vadászatokkal nászútját VIII. Edward angol király, aki akkor már lemondott trónjáról polgári származású felesége, Dr. Csiffáry Gergely: - Dobó esküvőjén is nagy vadászatot rendeztek. Átalakult napjainkra a körülöttünk lévő vadvilág- A KÖRNYEZETÜNKET BENÉPESÍTŐ vadvilág napjaikban is változik. A két világháború között a kabasólyom még mindennapos látvány volt az Eged-hegy oldalában, mára eltűnt. Szentdomonkos határában 1902-ben még láttak medvét. A változás oka abban keresendő, hogy a csúcsragadozók eltűnésével megszűnt a természetes ellenség, nem volt már farkas, amely a kisvaddisznókat megtizedelte volna. Márpedig a táplálkozási lánc egészséges aránya segíti a túlszaporodás megakadályozását és a vadminőség megőrzését. Wallis Warfiel miatt, s mivel nagyon szerette a barackpálinkát, hát Magyarországot választotta úti céljául. ■ A nagybirtokrendszer megszűnésééig léteztek vadaskertek Magyarországon.- A vadbőség nemcsak erde- inknek, de az egri meleg víznek is köszönhető - folytatja a történész. - Igazi vadparadicsom alakult itt ki, így amikor II. Lajos 1520-ban Egerben vadászott, olyannyira megtetszett neki Süveges Benedek vámagyúr idomított sólyma, hogy rekord összegért szerezte meg magának a madarat. A főúri vadászatok az esküvőnek is kellékei voltak, így amikor Dobó István 1550. október 17-én nősült, hatalmas vadászatot rendezett Felsőtárkányban. Feljegyezték, hogy a fiatalasszony szarvast lőtt nyíllal a mulatság idején. Magyarjainkra egyébként jellemző volt, hogy a puskával való vadászatot hosszú ideig lenézték, a nyíllal, dárdával történő harcot sokkal férfiasabbnak tartották. S hogy mi történt a mesés vadvilággal? Az ember közbeavatkozott. Jó példa erre, hogy az 1850-es években, amikor tilos volt a fegyverhasználat, a farkasokat sztrichninnel kiirtották.. EGYPERCES INTERJÚ Szaloncukrot is kapnak a véradók Adventi véradóhetet tart december 19-23. között a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat Eger Területi Szervezete Egerben. A részletekről Katona Beáta donorszervezőt kérdeztük.- Már hagyomány az adventi véardóhét megszervezése. Idén mennyi résztvevőre számítanak?- Több mint egy évtizede rendezzük meg ezt az akciót, és népszerű a véradók körében. Tavaly 90-95 donor jött el az egy hét alatt, reméljük, az idén is hasonló lesz az érdeklődés. Azért fontos ilyenkorjelentkezni, mert vérre az ünnepnapok alatt is szükségük van a betegeknek.- Mikor és hol lehet vért adni?- Egerben, az Árva köz 1. alatt várjuk a véradókat hétfőn, kedden és csütörtökön 8- tól 15 óráig, szerdán 8-tól 17 óráig, pénteken 8-tól 13 óráig.- A véradóknak milyen ajándékkal kedveskednek?- Idén nemcsak a vérellátó állomás munkatársai készítettek apróbb ajándéktárgyakat a donorok számára, hanem mindenki, aki eljön vért adni, kap egy csomag szaloncukrot, és még csokoládét tartalmazó adventi naptárral is kedveskedünk. De nem csupán nekik köszönjük a segítséget, hanem mindenkinek, aki az év során vért adott. ■ Sz. K. Katona Beáta: - Reméljük, idén is sokan eljönnek vért adni. RAKTA KATALIN TARCAJA K ész az ebéd - kurjantott az asz- szony, mire a család tagjai egymás után tünedeztek fel a kis konyhában, hogy elfoglalják szokásos helyüket. Apa az asztalfőn, a két gyerek a jobbján és a balján. Az anya most is csak késve telepedett közéjük, hiszen a tálalás is az ő feladata volt. Az évek során úgy alakult, hogy csupán a vasárnapi ebéd maradt meg az egyetlen olyan családi étkezés, amikor mindannyian körbeülték az asztalt. Ilyenkor dukált a húsleves, a rántott hús, krumplipüré- vel, salátával, a végén valami egyszerű süteménnyel.- Mit főztél, anyaaa? - nyafogott a kamaszlány, mielőtt a levesestül az asztalra került.- Tojásleves, krumplis tészta - csattant a válasz ingerülten, amit dermesztő csend követett.- Utálom, edd meg! - lökte ki a széket maga alól a lány, s beviharzott a szobába. - Én csak másodikat kérek - jegyezte meg halkan a fiú, tartva a közelgő vihartól. Az apa nem szólt, némán kanalazta a levest, s a krumplis tésztából kétszer szedett. Később, amikor az asszony már tüntetőén a mosogatóban csörömpölt a leszedett edényekkel, s a két gyerek is sértetten visszavonult kuckójába, a férj végül csak megszólalt:- Ha elmosogattál, hozz egy kockás papírt. Számolunk!- jegyezte meg minden indulat nélkül, miközben felciccentett egy üveg sört.- Nincs mit számolni. Befizettem a rezsit, a lánynak megvettem a télikabátot, s a kosztpénznek annyi...- szűrte a szavakat a nő.- Nyugalom! Most szépen megnézzük, hogy mi mindenünk van, amiért fizetünk, és azt is, hogy mi az, amire fizetünk, ám valójában nincs szükségünk rá - válaszolt a férfi, miközben a kockás lap közepén húzott egy vonalat, s a két oszlop felé komótosan felírta: Kiadások, Bevételek...- Meglátod, a végére lesz itt költségcsökkentés, nem is akármilyen - mosolyodott el. Az asszony fáradtan végigsimított a haján, kitöltötte magának a kávét, s letelepedett az ura mellé. Tudta, hogy játék kezdődik, ami nem ellene, hanem a nyomoruk ellen irányul. Azt is tudta, hogy a játék végére jobb kedve lesz, s nem csalódott.- No lássunk hozzá - dörzsölte össze Miénk ez a cirkusz két kezét tettetett izgalommal az ember, azzal bőszen jegyzetelni kezdett. A Bevételek alá került kettejük soványka, évek óta kurtuló fizetése, majd a Kiadások rubrika alá a következő tételek: fűtés, világítás, iskola, óvoda, bérletek, élelmiszer, tisztítószer, ruha, cipő...ezekre költeni kell, ha tetszik, ha nem, ugye, Drága? - kacsintott a nőre, aki némán bólintott. - Nyaralás, színház, mozi, étterem... Jó lenne, de ezekre már évek óta nem telik, ugye, Drága? - jött a kérdés, s válasz helyett az újabb bólintás. - No, akkor most nézzük meg, mi az, amire sokat költünk, nem vágyunk rá, ráadásul semmi hasznunk belőle! Itt vannak mindjárt a politikai pártok... Megkérdeztük mi valaha, hogy menynyibe került nekünk az őszödi beszédet megelőző tanácskozás? Megtudtuk valaha, hogy mit ettek, ittak ott az emberek, mielőtt elhangzott a sokat vitatott, kiszivárogtatott beszéd? Összeszámolta vajon valaki, hogy mennyit költöttek a közösből az ezt követő utcai zavargás nyomán keletkezett károkra? Elszámolt nekünk bárki azzal, hogy mit kóstál manapság egy háromnapos kormánytanácskozás? Bemutatták nekünk a számlát a poltikus urak, akik október 23-át a világ minden táján töltötték közpénzből? Ugye, nem, Drága? No, látod. Ezeket a tételeket lehúzzuk, s máris egy csomó pénzt megtakarítottunk...- Hülye vagy! - nevette el magát végre az asszony. I gen, drágám, azt hiszem tényleg hülye vagyok. Sose szerettem az operát, de most fizetem, hogy egy politikus Párizsban nézhesse, az egzotikus utak mindig vonzottak, de most azért fizetek, hogy egy másik politikus mehessen Brazíliába. Aztán ott a foci. Már meccsre se járok, mert lassan nincs olyan klub, aminek nem politikus az elnöke. Persze, ezt is az én fizetésemből... Soroljam még? Tudom a válaszod: szerinted demagóg vagyok, meg kicsinyes. Mégis az van, hogy itt ülünk egy cirkusz kellős közepén, aminek jól megkérték az árát, de bennünket egyáltalán nem szórakoztat Vagy annak örüljünk talán, hogy legalább ezt a cirkuszt meghagyták nekünk? Ha ez jutott, hát örvendezzünk! Mondjuk olyasformán, mint a lányunk a vasárnapi tojáslevesnek...