Heves Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-15 / 267. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. NOVEMBER 15., KEDD MEGYEI KÖRKÉP A bélapátfalvi kistérségben örülnek az almári felújított útnak A rézsű megerősítése befejező­dött, jelenleg a pályaszerkezet és a burkolat, valamint a vízelveze­tő rendszer építése folyik a 25-ös főút Egér-Szarvaskő közti, ko­rábban megrongálódott szaka­szán. A munkálatok jól állnak, s ha az időjárás is engedi, két hé­ten belül befejeződnek, tudtuk meg Szerencsi Gábortól, a Ma­gyar Közűt Nonprofit Zrt. Heves megyei igazgatójától. ■ Örülnek, hogy végre rendeződik a helyzet.- Nagyon örülünk, hogy végre rendeződik a helyzet, a kistérség­ben élőknek sokat jelent, hogy az ide vezető út végre jó lesz. A környező települések polgármes­tereinek nevében köszönetét sze­retnék mondani Horváth László országgyűlési képviselőnek és Szerencsi Gábornak, hogy meg­oldják a problémát - mondta el Ferencz Péter, Bélapátfalva pol­gármestere. Hozzátette: a vidék fejlődéséhez elengedhetetlen a megfelelő megközelíthetőség. Fontos az itt lévő vállalkozások­nak, ugyanígy az itt élő ingázók­nak is, akik Egerbe, sőt, akár Bu­dapestre járnak be naponta. De nagy segítség azoknak a nem kistérségbeli szakembereknek is, akik az önkormányzatoknál dolgoznak, de a tanárok nagy ré­sze is Egerből jár ki naponta. ■ Már csak be kell rendezniük a gyógyközpontot Új egészségügyi központot alakí­tottak ki Gyöngyösorosziban. A beruházáshoz pályázati támoga­tást is nyert a település vezetése. A pénzből az épület külső felújí­tását tudták megvalósítani, a be­rendezés a jövő feladata, amihez szintén segítséget remélnek. Most a vissza nem térítendő tá­mogatást az önkormányzat 3 millió forinttal egészítette ki. A még szolgálaton kívüli egészség- ügyi centrumban működik majd a patika és a természetgyógy­ászati rendelés is. Az épületavatáson a falu plé­bánosa, Utasi Vilmos címzetes káplán áldotta meg a felújított központot. ■ J. M. A turizmus nem verseny, de régiónk áll az élen Mindenkit érhet baleset. Karambol esetén jó, ha a vétkes félnek olyan biztosítója van, ahol jó a kiszolgálás. Képünk illusztráció. Kivárnak a biztosítással indulhat a kampány A biztosítók már nem ajánlanak irreális árakat Megkezdődtek a nagy biztosítóváltó hetek. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy az árak egyre lejjebb zuhantak, ez za­varba is ejti az ügyfele­ket. Sokan kivárnak. Tóth Balázs Megyénkben még qem kezdő­dött meg a nagy roham. A kam­pány már javábap, folyik, de a gépjárművek tulajdonosai még inkább csak érdeklődnek, me­lyik biztosítótársaságnál járná­nak a legjobban. A kötelező föl­mondását a kötési évforduló előtt 30 nappal kell írásban be­jelenteni, tehát november végé­ig van idő.- Honlapunkon ugyanolyan feltételekkel megköthetők a bizto­sítások, mint máshol, a többség viszont ott csak összehasonlítja az árakat és személyesen jön be, hogy elintézzük a papírmunkát. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy sokan még nem kapták meg biztosítójuktól a következő évre vonatkozó indexdíjat. Sze­rencsére a társaságok leszoktak arról, hogy magasabb díjat ajánl­janak a maradóknak, mint az új ügyfeleknek. - osztotta meg la­punkkal tapasztalatait Tóth Bé­la, az egyik egri független alkusz­cég ügyvezető igazgatója.- Most minden vidéki autós jól jár, a károkozókért korábban sem kapaszkodtak a cégek, őket valamely biztosító pótdíjjal ri­asztja el. A szolgáltatás elvileg mindenhol egyforma, a díjak pe­dig 15-20 százalékkal csökken­tek. Jellemzően az árat nézik az ügyfelek, a kiszolgálást nem ve­szik figyelembe, úgy vannak ve­le, hogyha kárt okoznak, a má­sik fél dolga,, hogyan j^r utána. ' Az ügyfelek jő részé a nagyobb társaságok mellett teszi le a vok- sát. Az idei újdonságok közé tar­toznak a kötelező mellé köthető kiegészítő biztosítások, például a cascóhoz hasonló okozói bizto­sítás, utóbbi egyszerűbb ugyan, de csak akkor él, ha két jármű ütközik - teszi hozzá Tóth Béla. Elmondta, ügyfeleik figyelmét föl szokták hívni arra, hogy a mostani díjak nettó összegek, s mkujáfjanak a jöyppe, beveze­tendő baleseti adóval is, amely várhatóan 30 százaiéval növe­li majd a költséget. AZ EGYIK EGYESÜLETI BIZTOSÍTÓ egri képviseletének veze­tője arról számolt be, hogy hozzájuk sokan mennek át más tár- * . -r* saságoktól. - Egyelő­re az érdeklődők szá­ma nagyobb, jellemző en az utolsó pilla­natra hagyják a kötést felek. leges szem­pontot, de ha csak kicsit drágább a jelenlegi biztosító, maradnak - magya­rázza JUHÁSZ SÁNDOR. - Főleg a középkorúak és az idősebb i korosztályba tartozók ■ az internetes díjszámítás után az irodában kötik meg a biztosítást, hi­szen nehezen le­het kiigazodni a kedvezmé­nyeken. kívül hama­rabb kap­ják meg a csek­ket - te­szi hozzá. Bizonytalanok az ügyfelek a független Biztosítási Alku­szok Magyarországi Szövetsé­gek tapasztalatai szerint az idén sokkal bizonytalanab­bak az ügyfelek a túl ala­csony díjak, illetve a baleseti adó miatt. Felhívják a figyel­met arra, hogy az ügyfelek továbbra is minden biztosítá­si évforduló esetén választ­hatnak az. ajánlatai között.., Az alkuszoknál lehet tájéko­zódni a biztosítók adminiszt­ratív felkészültségéről, vagy éppen a kárszolgáltatásának színvonaláról. Nem lett egy­szerűbb a bónusz-málusz be­sorolások átvezetése, az új rendszer nem ad lehetőséget a biztosítók közti közvetlen adatcserére. Az adatbázison­ként eltérő személyi adatok megakadályozzák a kártörté­neti adatok lehívását. ■ Vált-e Ön az idei évben biztosítót? Szavazzon hírportálunkon _, ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét a szerdai számunkban közöljük. Észak-Magyarország teljesített a legjobban az év első kilenc hó­napjában a küenc turisztikai ré­gió közül az előző év azonos \ időszakához képest a Köz­ponti Statisztikai Hivatal (KSH) kereskedelmi szál­láshelyek vendégforgal­mi adatai alapján. Régiónkban 9,7 szá­zalékkal több külföldi és 5 százalékkal több belföldi vendég fordult meg. Ez összességében 5,8 százalékos emelkedés a tavalyi év ezen időszakához képest. Mindez azt is jelenti, hogy a szeptemberi adatok tovább erő­sítettek a régió eddigi vezető sze­repén, hiszen már korábban is Észak-Magyarország állt a sta­tisztika élén. A siker minden bizonnyal an­nak is köszönhető, hogy a Ma­gyar Turizmus Zrt. Észak-ma­gyarországi Regionális Marke­ting Igazgatósága (ÉMRMI) az országos központjával a külföldi igazgatóságokkal, valamint a Tu­risztikai Desztináció Menedzs­ment Szervezetekkel (TDM), szorosan együttműködve több tanulmányutat is szervezett az ősz folyamán. ■ Tévések, újságírók és a Barátok közt szereplői is ellátogattak a régióba Többek közt német újságírók, egy román TV-s stáb, egy ukrán orvosiakból álló csopojú és a Ba­rátok közt szereplői is Észak-Ma- gyarprszjjgra látogatta az elmúlt két hónapban. Az igazgatóság ér­tékelése szerint a kiváló szeptem­beri statisztikában szerepet ját­szik a régió VizesKEDDj akciója, amely keretében több szolgáltató és TDM-szervezet kínált akciós ajánlatokat. E program népszerű­ségére jellemző az is, hogy jövő­re már ötödik alkalommal szerve­zik meg a résztvevők. Az Észak-magyarországi Regi­onális Marketing Igazgatóság a TDM-szervezetekkel, valamint a szolgáltatókkal szorosan együtt­működve az országos átlagot 7,6 százalékkal meghaladva teljesí­tette az év első kilenc hónapját. Amennyiben régiónk az év utol­só három hónapjában rosszab­bul teljesít, mint tavaly összessé­gében, már akkor is plusz 4 szá­zalék fölötti vendégéjszakaszám- többlettől beszélhetünk. ■ P. A. Hiánygazdaság, egy kicsit másképp fivoszÚ], korszerű iroda segíti Gyöngyösön a fiatal vállalkozókat A magyar nyelv napján helyesírásunkról volt szó Nem az a boldog ország, ahol sok a gazdag, hanem az, ahol kevés a szegény - Deák Ferenc gondo­latával köszöntötte a Fiatal Vál­lalkozók Országos Szövetsége gyöngyösi irodájának megnyitá­sára egybegyűlteket dr. Dinya László, a Károly Róbert Főisko­la rektorhelyettese. Úgy vélte, a KRF-en megnyílt iroda segíthet abban, hogy a mai magyar gaz­daságban jelenlévő „hiányok" megszűnjenek.- A rendszerváltáskor azt hit­tük, hogy magunk mögött hagy­tuk a hiánygazdaságot. Valóban, ma már áruból, szolgáltatásból nincs hiány. Van viszont innová­cióból, vállalkozói szemléletből, pénzügyi intelligenciából, válság­zr e A sikerre koccintott dr. Dinya László rektorhelyettes az iroda munkatársai­val. A nyitás a Fiatal Vállalkozók Hete sorozatának nyitánya. kezelési tapasztalatból, és mind­ezek miatt versenyképességből is - fogalmazott dr. Dinya László. A rektorhelyettes szerint a FlVOSZ-iroda abban segíthet a város, a térség, s a megye fiatal vállalkozóinak, hogy megismer­jék, elsajátítsák a sikerhez elen­gedhetetlen korszerű vállalkozá­si kultúrát. Dr. Réthy Béla, Gyöngyös al­polgármestere köszöntőjében partnerséget ajánlott, a FIVOSZ irodájának illetve szervezetének, s úgy vélte: örömteli, hogy Gyön­gyös és a főiskola ismét olyan fontos kezdeményezésekben tud az élen járni, amelyek hozzáse­gíthetnek, hogy „a dolgaink ki­csit jobban menjenek.” ■ S. P. Még 2008 decemberében az Anyanyelvápolók Szövetsége in­dítványozta, hogy április 23-án legyen a magyar nyelv napja, mi­vel abban az évben e napon nyílt meg A Magyar Nyelv Múzeuma Széphalmon. A döntésről sokan úgy vélekedtek, hogy az nem volt átgondolt, hiszen a múzeum megnyitása önmagában nem ki­emelkedően fontos esemény a magyarság történetében. Ezért az Országgyűlés idén egy másik dátumot jelölt ki arra, hogy a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon anyanyelvűnkre: szeptemberben a magyar nyelv napjává nyilvánították novem­ber 13-át, mivel 1844-ben ekkor vált államnyelvvé. Hétfőn ez alkalomból Egerben a Bartakovics Béla Közösségi Házban Batári Antal, a Dobó Ist­ván Gimnázium tanára és az Anyanyelvápolók Szövetségének elnökségi tagja Helyesírásunk izgalmas kérdései címmel tar­tott ismeretterjesztő előadást, ahol az érdeklődők rövid helyes­írás-történeti bevezető után meg­ismerkedhettek nyelvünk jel­lemző vonásaival, a nyelvhasz­nálók leggyakoribb hibáival. A tegnap délutáni előadáson elhangzott az is, hogy a mai diá­kok számára a legnagyobb ne­hézséget még mindig a j-ly meg­különböztetése, valámint az egyes földrajzi nevek helyesírá­sa okozza. ■ Sz. E. f

Next

/
Thumbnails
Contents