Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-06 / 234. szám

5 Civil összefogással újult meg a hős honvéd tábornok egri síremléke Folytatás az 1. oldalról 2011. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP A Lenkey-s Bajtársi Egyesület el­nöke jelezte, mára ugyanis civil összefogással sikerült újra felál­lítani, s a szabadságharcban ugyancsak részt vevő testvér ne­vével kiegészíteni a síremléket. Egyben a temetőben járók figyel­mébe ajánlotta azt a táblát, ame­lyen a Lenkey testvérek életútjá- ról kaphatnak tájékoztatást.- Az aradi vértanúk perének egyik fővádlottja volt, ekkor fiatal élete kettétört, elméje elborult. Örök szégyene az akkori aradi császári haderő börtönszemély­zetének, ahogyan a tábornokkal bántak - idézte Lenkey Károly visszaemlékezését a hős tábor­nok megaláztatásáról az ünnep­ség szónoka. A bajtársi egyesület elnöke az idősebb Lenkey testvér életútjáról szólva kiemelte: 1848- as délvidéki nemzetőri szolgálata után ezredesként a Vilmos hu­szárok parancsnoka lett, s részt vett Budavár visszafoglalásában. A világosi fegyverletétel után 12 évi várfogságra ítélték. Végül Van Dael Harry Paul, a Kisasszony plébánia plébánosa megszentelte a felújított síremlé­ket, melynek talapzatánál a vá­ros, a bajtársi egyesület, a Magyar Honvédség, a tanulóifjúság képvi­selői, valamint a Lenkey-család j e- len lévő tagjai helyezték el az em­lékezés koszorúit. ■ Sz. I. Filmrendező a lájkolható reklámokról A gyöngyösi Károly Róbert Főis­kola könyvtára az őszi könyvtári hét alkalmából színes programo­kat állított össze, hogy a különfé­le műfajokat kedvelő könyvtár- használók is találjanak ízlésük­nek megfelelő rendezvényeket. A hét Bencze Ilona Jászai Ma­ri-díjas színművésznő előadásá­val indult, aki új könyvét mutat­ta be, majd az abszurd humor képviselője, Dolák-Saly Róbert volt a vendég. Végül Sas István filmrendező és reklámpszichológus tart elő­adást a KRF könyvtárában októ­ber 6-án 17 órától. A szakember a „lájkolható reklámokról” be­szélget az érdeklődőkkel. ■ J. M. MEGYEI KÖR Az elsősök szeretik az írásórát. Sikerélményt ad számukra, amikor egy-egy betűt szépen papírra tudnak kanyarítani. Képünk illusztráció. Kezünk helyett a gép írhat váltás Személytelenné tesz a papír alapú betűvetés megszűnése Amerikában azt tervezik, hogy kézírás helyett eleve a számítógép billentyűze­téhez szoktatják a gyere­keket. A szakemberek el­lenérveiket hangoztatják. Szilvás Krisztina Bár elszorul a torkom, mégis jól­eső érzés kinyitni a nagyma­mámtól hátrahagyott kockás fü­zetet, amelyben saját kezűleg ír­ta le a család kedvenc sütemé­nyeinek receptjeit. Megható do­log aláírni a „nagy könyvet” a há­zasságkötő teremben. De mi lesz azzal a generáció­val, amelyik már nem tud majd kézzel írni? Amerikában döbbe­netes elhatározásra jutottak az oktatásért felelős döntéshozók: nem tanítanak kézírást a kisgye­rekeknek az iskolában, hanem már eleve a gépíráshoz, a számí­tógép billentyűzetéhez szoktat­ják őket. A hír meglepte a megye szakembereit is.- Az írás célja az üzenetközve­títés. Ha ezt nézzük, valóban nincs szükség a kézírásra, hiszen ez számítástechnikai úton is megoldható. Kérdés, van-e szük­ségünk ennyi információra - mondja Katona Ágnes írásanali­tikus és igazságügyi grafológus szakértő. - A kézírás elhagyása egy új út. Mindig meg kell nézni, hogy egy új út hová vezet Azt kell látniuk a felnőtt, döntéshozó, érett embereknek szerte a világ­ban, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékének. Az nem a gyerekeink érdekében történik, hogy 1 másodperc alatt 1 millió emberhez jusson egy információ, és abból legyen rengeteg vásárló. Manapság mindenhol azt hal­lani, hogy fejlesszük az egyént, tegyük egyedivé. A kézírás is az önkifejezés módja, a megszűnése személytelenebbé tenne minket. A magyar iskolákban szerencsé­re nagy gondot fordítanak arra, hogy a gyerekek megtanuljanak kézzel írni, méghozzá szépen.- Nemhiába Gyöngybetűk az elsősök munkafüzetének címe, a vonalas füzetet pedig szépírás­füzetnek hívjuk - mondja az EKF Gyakorló Általános Iskola, Kö­zépiskola és Alapfokú Művészet- oktatási Intézmény két tanítónő­je, Csontosné Bodnár Gyöngyi és Vágásiné Vajda Rózsa, akik immár 28 éve foglalkoznak 1-2. osztályos gyerekek írás-olvasás * GYORSSZAVAZAS ii Egyetért azzal, hogy ne tanítsanak kézírást a gyerekeknek? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. A tanulók mindenképpen szeretnének kézzel írni, íme, néhány indok: Nem szeretném, ha csak géppel tudnánk írni, mert: Szeretném, ha megtanulnánk kézzel írni, mert: •„az emberek ősi idők óta kézzel írnak levele­ket, aláírnak fontos papírokat”; •„egészséges és szép is, és még el is tudjuk ol­vasni egymás írását, fejleszti a kézügyességet”; •„lehet kézzel szépen írni a betűt”; •„kézzel írni sokkal jobb”. •„a gép lebutít minket”; •„a gép rontja a szemet, és csak gombokat kell nyomkodni rajta”; •„azt sem tudnánk, hogy milyen az írott betű”; •„ha ceruzát adnának a kezünkbe, egy betűt sem tudnánk leírni”. tanításával. - Logopédustól tud­juk, hogy az írás- és olvasászavar hogyan alakul ki. Ha pici korban kimarad valamilyen mozgásfor­ma a gyereknél, az tanulásképes- ségi zavart okozhat. Ki tudja, hogy ha az írástevékenység ki­marad, az milyen következmé­nyekkel járhat. A kézírás sok mindent fejleszt, a kézügyessé­gen kívül a szabálytudatot, a fi­gyelemkoncentrációt, a megfi­gyelőképességet, még a térészle­lést is, hiszen mutatjuk a gyere­keknek, hogyan húzzák a ceru­zát, például „föntről egyenesen le”. Az írás pontosságra, precizi­tásra, monotóniatűrésre, önfegye­lemre is tanít, kihat az egész sze­mélyiségre. Az elhagyása a sze­mélyiségfejlődés torzulásához ve­zethet. Az ember írása beszél. A két tanítónő arról is beszá­mol, milyen nagy sikerélményt jelent a gyerekeknek, amikor végre sikerül úgy kanyarítaniuk a betűket, ahogyan kell. Ráadá­sul a kézírás tanításában a sze­mélyes érintkezés is szerepet játszik, mert időről időre meg­fogják a gyerekek kezét, hogy se­gítsék őket a gyakorlásban, ezál­tal a szeretetet, törődést is érzik a kisdiákok. A kézírás gépírásra váltása pe­dig még egy fontos kérdést fölvet: mi lesz áramszünet idején? ■■HH EGYPERCES INTERJÚ Átláthatóbb viszonyokat szeretnének Elkészült az egyesülési jogról, valamint a civilszervezetek működéséről és támogatásá­ról szóló törvényjavaslat. Az Egri Civil Kerekasztal állás- foglalásáról Botka Tímea egyesületi tagot kérdeztük.- Valóban szükség van az új szabályozások beve­zetésére?- Óriási szükség van a vál­toztatásra, és egyet is értünk a törvényalkotó azon szándé­kával, miszerint a civilszféra működésével és támogatásá­val kapcsolatban átlátható és ellenőrizhető, kevesebb bü­rokráciával járó viszonyokat kell létrehozni. Viszont az, hogy a civil kerettörvény meg­alkotása megelőzi a Ptk. vár­ható módosítását, minden bi­zonnyal szabályozási bizony­talanságot okoz majd.- Tettek javaslatokat az új rendelkezések életbe lépése előtt?- Igen, ilyen felvetésünk egyebek közt az, hogy az átlát­hatóság és az ellenőrizhetőség szempontjából fontosnak tart­juk, hogy az állam biztosítsa a civilszervezetek nyilvános adatainak összegyűjtését és hozzáférhetőségét elektroni­kus formában (Civil Informá­ciós Portálon) is. Ezen a portá­lon szerepeljenek az egyedi, a pályázati és a normatív támo­gatások és a felhasználásuk­ról szóló szakmai és pénzügyi összefoglalók.- El is juttatják észrevétele­iket az illetékeseknek?- A közösen kiérlelt állás­pontunk kialakítását követő­en mindenképp. ■ M. K. Botka Tímea: Kevesebb bürokrácia kellene. Jól debütált a hazai üzletlánc gazdavonala Indiai diplomata az egri főiskolán Ajándék a kis betegeknek jótékonyság Játék és könyv a gyermekeknek Szerdai számunkban jelent meg a „Ránk rohad a friss hazai” cí­mű cikkünk, amelyben említést tettünk egy hazai élelmiszer-ke­reskedő lánc új kez­deményezéséről, az egy hete működő gazdavonalról is. Ennek lényege: le­hetőséget biztosíta­nak arra, hogy a magyar kistermelők könnyen és a lehető leggyorsabban eljuttat­hassák zöldség-gyümölcs termé­keiket az üzletlánc hálózatába. A termelők segítésén túlmenően céljuk, hogy a vásárlók a legfris­sebb magyar termékekhez jut­hassanak hozzá. Fodor Attila, az érintett cég kommunikációs igazgatója írásunkat olvasva ar­ról tájékoztatta lapunkat, hogy az újonnan létesült gazdavonal szerinte igen jól debütált, folya­matosan érkeznek a beszállítások, és az első kifizetések is megtörténtek már. A kezdeménye­zés iránt óriási az érdeklődés, ezért fordulhat elő, ha a megadott szá­muk foglaltat jelez. Egyelőre friss zöldséget, gyümölcsöt fo­gadnak, de a későbbiekben fel­dolgozott termékekre is szeret­nék kiterjeszteni ezt az értékesí­tési lehetőséget. Ez utóbbi kör­ben egyelőre nem tudnak azon­nal fizetni. ■ B. K. ■ „Folyamatosak a beszállítások, és az első kifize­tések is megtör­téntek már.” A világ egyik legfőbb kihívása a terrorizmus elleni fellépés közös megszervezése - hangsúlyozta a minap egri előadásán India magyarországi nagykövete. Gauri Shankar Gupta az Eszter- házy Károly Főiskola Politológia Tanszékén hangsúlyozta: már világszerte egyre többen felis­merik a terrorizmus fenyegető veszélyeit, de még nem vagyunk minden területen felkészülve a teljesen hatékony védekezésre. A diplomata a nemzetközi ta­nulmányok szakos hallgatók­nak egyebek közt bemutatta In­dia földrajzi és gazdasági jellem­zőit, és beszélt az ázsiai állam demokráciához fűződő viszo­nyáról is. ■ M. K. Öröm a kórházban. Autókkal, babákkal játszottak a gyerekek Az egyik magyarországi pénzin­tézet évek óta szervez játék- és könyvgyűjtést a kórházakban gyógyuló gyermekek számára. Az ajándékokból 35 kórház kis betegei részesülhetnek az ősz fo­lyamán, hogy gyorsabban teljen az ott eltöltött idő. Szerdán az eg­ri Markhot Ferenc Kórház Gyer­mekosztálya vehette át az ado­mányokat. Az egri osztályon fekvő gyer­mekek több mint kétszáz hasz­nált, ugyanakkor még igen jó ál­lapotban lévő kabalát, társasjáté­kot, valamit könyvet kaptak, 5 amit gyógyulás után haza is vi- | hetnek. A betegek és a kórház § dolgozói is nagyon örülnek a kezdeményezésnek. ■ Sz. E. '1 iK ft k

Next

/
Thumbnails
Contents