Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-28 / 253. szám
PROMÓCIÓ Intelligens közlekedési rendszer alkalmazására pályáztak személyszállítás Évente mintegy tízmillió utas veszi igénybe a gyöngyösi Mátra Volán Zrt. által nyújtott szolgáltatásokat A Mátra Volán Autóbusz- Közlekedési Zrt. jogelődjét 1949- ben alapították 34. számú AKÖV elnevezéssel, majd - több szervezeti változást követően - 1993. január 1-től működik részvény- társasági formában. A társaság mintegy 2,8 milliárd forintos árbevételével, 103 autóbusszal, 250 alkalmazottal a megye második legnagyobb autóbusz-közlekedési szolgáltatója. A társaság elsősorban Gyöngyös és Heves kistérségek lakosságának menetrend szerinti személyszállítását biztosítja, honossági területén 39 települést, a távolsági járatokkal együtt pedig 149 települést érintenek a menetrend szerinti személyszállítást végző Mátra Volán járatok. Évente mintegy tízmillió utas veszi igénybe a szolgáltatásokat. A társaság helyi járatokat üzemeltet Gyöngyösön, melyből az árbevétel 3 százaléka származik. A szerződéses személyszállítási tevékenység keretén belül multinacionális cégek, valamint kisebb vállalkozások dolgozóinak személyszállításában is részt vesz a társaság. A különjárati forgalom mértéke nem jelentős, azonban a kistérségben az oktatási intézmények, sportegyesületek igényeinek kielégítésében 5. TÜVRheinland I TÜVRheinland® CERT ISO 9001 Évek óta korszerű és biztonságos autóbuszokkal szállítja utasait a gyöngyösi részvénytársaság A legkorszerűbb utastájékoztatást választották a Mátra volán zrt. olyan informatikai-telematikai rendszer létrehozására nyert EU-s pályázati forrást, mely a forgalomszervezés, a jegy- és bérleteladás, valamint a menetrendtervezés támogatásán túl biztosítja a korszerű utastájékoztatást a járművekben, a megállókban és az interneten is. Az intelligens közlekedési rendszer bevezetése a Mátra Volán Zrt. számára közvetlen gazdasági előnyökkel járhat. A forgalom valós idejű áttekintésével lehetővé válik az on-line hatékony irányítás, a menetrend objektív adatokon alapuló tervezésével biztosítható a meglévő kapacitások jobb kihasználása. A járműveken és megállókban elhelyezett kijelzők és a beszédszintetizátor által biztosított hangbemondás sérült embertársainkat is segíti a tömegközlekedésben. A korszerű és kiszámítható közösségi közlekedés vonzó alternatívát jelent a személygépkocsi helyett, így enyhíti a torlódásokat és a környezet terhelését. Az utastájékoztatás fejlesztési területei: m a járműveken elhelyezett kijelzőkön, ■ automatikus hangbemondással, m tájékoztatás rendkívüli eseis fontos szerepet vállal a Mátra Volán Zrt. A személyszállítási szolgáltatásokban alvállalkozó partnerként közreműködnek azok a megbízható kis- és közepes vállalkozások, melyek a megrendelők és a társaság által támasztott követelmények szerint képesek szolgáltatást nyújtani. A részvénytársaság által üzemeltetett autóbuszok 100 százaléka környezetbarát motorral szerelt, és a helyközi közlekedésben résztvevő gépjármű-állomány átlagéletkora 11 év. Az autóbuszok javítása, műszaki vizsményekről központi hangbemondással a diszpécserközpontból, m előre programozható hang- bemondások, m a járművek várható érkezési idejének kijelzése a megállókban elhelyezett kijelz& kön, m utastájékoztatás az interneten, ■ mobiltelefonról elérhető WAP-alapú utastájékoztatás. gáztatása saját műszaki bázison történik. A 2007-ben üzembe állított, IVECO-alvázra épített mobil javítóműhely magas színvonalú assistance szolgáltatást nyújt saját járművek és partnercégek részére egyaránt. A cég által alkalmazott Libra ói informatikai rendszer integráltan kezeli az üzleti és gazdálkodási folyamatokat. Az elmúlt évek során Kialakított korszerű szervezeti struktúra jó alapokat nyújt a szolgáltatások további fejlesztéséhez. A megnyert EU-s pályázati források révén javul az utastájékoztatás színvonala. Az autóbuszokra elektronikus LED- technológiás viszonylatjelző oldal- és homloktáblát, továbbá audiovizuális utastájékoztató berendezést szerelnek fel. Ezeket a szolgáltatásokat az új jegykiadó berendezés fogja vezérelni a GPS alapú forgalomirányítási rendszer részeként. A járműkövetési rendszer alkalmazása elősegíti a menetrendszerűség javítását, a forgalmi zavarok megelőzését. A társaság ISO 9001 és ISO 14001 szabvány szerinti minőség- és környezetirányítási rendszere az utasok és megrendelők igényeinek kielégítését, elégedettségét szolgálja. TÜVRheinland® í Aj CERT TÜVRheinland A ISO 14001 Megerősödve, további növekedésre ítélve magnetec ungarn Világos beszéd, átgondolt tervek, innovatív megoldások Gyöngyösről A hurrá-optimizmus nem indokolt, viszont a várható recessziót jó pozícióban várja a Magnetec Ungarn Kft. A termék- fejlesztés töretlen, a piaci várakozások erősek. Decemberben beindul a termelés a Magnetec Ungarn Kft. Pipis-hegyi újabb gyártóegységében. A nemrégiben megvásárolt és mostanra felújított épülettel újabb 2300 négyzetméterrel nő a cég termelési területe. Ez is mutatja: a kft. hosszú távra tervez, akkor is, ha a piacon - elsősorban az euroválság miatt - némi ideiglenes recesszióra kell számítani. Rolf Röder, a társaság ügyvezetője szerint egyértelmű, hogy „további növekedés áll a cég s előtt”, hiszen például a megúju- 1 ló energiák hasznosításának pi- J acán sikeres és egyre bővülő a | tevékenységük.- Érezhetően közeledik egy újabb krízis, de ezt, csakúgy, mint a 2008-as válságot, korrekt, fair alapokon kezeljük majd - utalt Rolf Röder arra, hogy a várható nehézségeket nem a létszám szűkítésével, nem a tevékenység visszafogásával szeretnék áthidalni. A Magnetec kultúráját általánosan jellemzi, hogy a menedzsment felelősséget érez a munkatársakért - magyarázta az ügyvezető. - Cégünk az elmúlt 5 esztendőben megduplázta árbevételét, és kilátásaink megfelelőek arra vonatkozóan, hogy a következő 5 évre is Közepes méret, globális vállalkozás A MAGNETEC UNGARN KFT egy közepes méretű, de globális vállalkozás részeként - továbbra is Magyarországon, Gyöngyösön akar maradni, s nem változik az a stratégia sem, hogy a fejlesztési tevékenységének központja a Pipis-hegyi gyár. Miközben az USA-ban is felnövekvő piacokkal rendelkeznek, a kínai egység is megerősödött. Ez utóbbi kapcsán rolf röder megjegyezte: az eredeti tervük ez ügyben sem változott: a Magnetec China nem elsősorban az európai gyártás áthelyezését hivatott szolgálni, hanem az ázsiai piac kiszolgálását. Egyenes úton a sikerhez. A legújabb épülettel bő három év alatt csaknem megduplázódott, mintegy tízezer négyzetméterre nőtt a cég termelési üzemterülete. hasonló növekedést tervezzünk. A cég gyöngyösi gyárában jelenleg 280 embert foglalkoztatnak, s bevezettek egy olyan teljesítménymérési és ösztönző rendszert, ami egyfelől pontosabb javadalmazási differenciálásra, másfelől - az elvárásoknak megfelelő feltételek esetén - világos, kiszámítható előrelépési lehetőségre ad módot. Mindezekhez szervesen kapcsolódik a rendszeres és egyértelmű viszszajel- zés a munkatársak felé. Ez azonban sokkal inkább párbeszéd, hiszen a cégvezetés továbbra is fontos értéknek tartja a nyitott és őszinte kommunikációt szervezeten belül is. Mint ahogy kiemelten fontos érték az egyre magasabb műszaki színvonal, a folyamatos fejlesztés, az innováció. Dr. Zámborszky Ferenc, a fejlesztés vezetője szerint a piac az egyre nagyobb hozzáadott értékkel bíró termékeket keresi, s visszaigazolta a Magnetec Ungarn Kft. ez irányú elkötelezettségét és eddigi munkáját, eredményeit. Úgy a megújuló energia hasznosításában, mint az újgenerációs árammérők gyártásában a vevőikkel közös fejlesztéseket végeznek, így a gyöngyösi gyárban a fejlesztés intenzitása minden korábbinál erősebb - fűzte hozzá. A 2008-as válság is bebizonyította, hogy csak akkor lehet sikeresen átvészelni a nehezebb időszakokat, ha gyorsan és rugalmasan tud a cég reagálni a változásokra. Ez történt 2010-ben is, hiszen az újra növekvő igényeket - köszönhetően egyebek mellett a megtartott jó szakembergárdának is - nagyon gyorsan ki tudták elégíteni, sőt megerősödve, új piacokat „meghódítva” kerültek ki a válságból. A 2011-es első három negyedév a terveknek megfelelő növekedést hozott. Az utolsó negyedévben némi elmaradás látszik, aminek egyik fő oka az euroválság, a másik egyfajta Rolf Röder: A Magnetec Ungarn Kft. Magyarországon, Gyöngyösön akar maradni „természetes szezonalitás”. Hiszen ez az időszak a következő évre vonatkozó ártárgyalások ideje, s egyes partnerek ilyentájt hajlamosak visszatartani a megrendeléseket, bízva a következő évi kedvezőbb ajánlatokban - vélte dr. Zámborszky Ferenc fejlesztésvezető. A cég főbb gyártási irányvonalai változatlanok: a megújuló energiaforrásokat kihasználó berendezésekbe, az áramütés ellen védő kapcsolókba, illetve árammérőkbe készítenek magas műszaki színvonalú részegységeket, s továbbra is meghatározó termékpalettájukon a cég nevéhez szabadalmakkal is kötődő nanotechnológiás alkatrészek gyártása. A 2010-es eredményük impozáns: a cég több mint 20 millió eurós árbevételt könyvelhetett el, s várakozásaik szerint a 2011-es számok sem maradnak el ettől.