Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-04 / 232. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 4., KEDD MEGYEI KÖRKÉP cél, hogy a mostani 220 ezres ko­calétszámot rövid Idő alatt akár 50 ezerrel növeljék. Szerinte eh­hez elengedhetetlen a kormány­zati támogatás., valamint a szoros összefogás, hogy a belföldön meg­termelt árut az országon belül is eladhassák. Úgy vélekedett, hogy a magyar áru versenyképességé­nek fenntartása érdekében szük­séges az áfa csökkentése és a ser­tésszektor „kifehérítése”. A ter­méktanács elnöke úgy fogalma­zott: a sertések számának jelen­tős növekedése már akkor érzé­kelhető lesz, ha a falusi porták 10 százaléka bekapcsolódik a prog­ramba. Szerinte a program meg­valósítása nemcsak a sertésszám emelkedését jelentené, de nőne a vidéki udvarok rendezettsége, ki­használtsága is, a takarmány- szükséglet egy részét ugyanis a portákon meg lehetne termelni, és az egészséges életmód terjesz­tésére is jó alkalmat kínálna a ser­tésekkel való foglalatosság. Azt az ágazat valamennyi sze­replője elismeri, hogy ideje meg­kongatni a vészharangot. Éder Ta­más, a Hússzövetség és az Élelmi­szer-feldolgozók Országos Szövet­ségének elnöke kijelentette: miu­tán a tavalyi nyomott sertésárak miatt a tenyésztők közül kénysze­rültek sokan feladni tevékenysé­güket, mára az a helyzet állt elő, hogy a húsipar szorult a hónapok óta lassan dráguló sertéshús és a kereskedelmi árak közé. Tavaly június után kezdtek csökkenni a sertésárak, majd az év végére a tenyésztők többen csökkentették állományukat, és ekkoriban dön­tött az Európai Unió a magántáro­lási támogatások megadásáról is, amellyel további sertéshúst vont ki á piacról. Ennek februártól lett meg az eredménye, azóta lassan, de biztosan nőnek a sertésárak. A jelenlegi árkorrekció elegendő a tenyésztők korábban felhalmo­zott veszteségeinek teljes fedezé­sére, ezért további állománycsök­kenés sem zárható ki. Ennek eredményeképpen viszont há­rommillió alá olvadhat a hazai sertésállomány - mondta. Az ágazat több szereplője sze­rint a kérdéskör a vázoltnál jóval összetettebb. Hallottunk olyan vé­lekedést is, amely szerint a fenti­ekhez elengedhetetlen lenne a kistermelői jogszabályok módo­sítása, különös tekintettel az ál­lat-egészségügyi szempontokra. Volt, aki kendőzetlenebbül fogal­mazott, s az állatorvosi lobbi tevé­kenységét említette meg, mint az elképzelések megfeneklésének egyik lehetséges okát. * GVORSSZAVAZAS B Megvalósítható az „Egy koca - egy porta' nevű program? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban köböljük. Nagy Béla gyöngyösi szakember véleménye szerint ez bizony már nem a szocializmus nagy Béla gyöngyösi mezőgaz­dasági szakember szerint a kormányzati elképzelés lehet jó szándékú, ám a feltételek és a hazai környezet aligha segíti a kivite­lezést. A legnagyobb probléma az áfa mértéke. Míg itthon 25 százalék a forgalmi adó, addig a németeknél 7 és fél, a lengye­leknél 8, Svájcban pedig mind­össze 2,4. Ezzel a mutatóval nem versenyképes a hazai ágazat - osztotta meg ma­gánvéleményét a szakember, aki szerint a másik fő problé­ma a feketegazdaság, amellyel egy „normális" - azaz legáli­san működő - termelő alig­ha konkurálhat. A megoldást az áfa nagyarányú mérséklé­se jelenthetné, s ez esetben nem lenne szükség állami tá­mogatásra sem, mivel a pénz a fogyasztóknál maradna. Az „Egy koca - egy porta ” prog­ram gyakorlati megvalósulását nehezítené a takarmány ára is - folytatta Nagy Béla. - ízt azonban nem a hazai viszo­nyok alakítják, hanem a világ­piaci tényezők. A kormány elképzelése az ag­rárszakember szerint a szocia­lizmushoz kanyarodik vissza, ám az akkori helyzet megválto­zott. Akkoriban ugyanis még működtek a szövetkezetek, s emellett a háztáji gazdaságok is megfértek. Az otthoni te­nyésztők megkapták a gabona­juttatást, a nagyüzemek pedig integráló szerepet töltöttek be egyebek mellett az értékesítés­ben. Ma azonban a portán tar­tott egyetlen állat legfeljebb sa­ját családi fogyasztásra elegen­dő, de ennek költségei is olyan magasak, hogy jobban megéri bevásárlóközpontban beszerez­ni a terméket.- És akad egy sajátos gond is a háztáji sertéstenyésztéssel - jelentette ki Nagy Béla. - Az önkormányzatok állattartási rendelete annyira szigorú, hogy portánként legfeljebb egy-két jó­szág nevelésére ad lehetőséget. Ez nonszensz - tette hozzá. Szabó: amit eddig hátránynak gondoltak, most előnnyé vált Folytatás az 1. oldalról Szabó Róbert ismét kitért a ko­rábbi évek szerinte felelőtlen po­litizálására, úgy látja: azt, hogy országosan alulfinanszírozott volt a megyei önkormányzati rendszer, Hevesben még tetéz­ték az előző 12 év döntései, fele­lőtlen hitelfelvételei. - Ugyanak­kor a bíróság által elrendelt adósságrendezési eljárás bizto­sította intézményeink biztonsá­gát, a feladatok ellátását, amely más megyékkel ellentétben ná­lunk nem került veszélybe - hangsúlyozta. Az Orbán Viktor kormányfő, valamint Szabó Róbert és másik 18 közgyűlési elnök között kötte­tett politikai szándéknyilatkozat­ról szerdán délután öt órától so­ron kívüli ülésen tárgyal a me­gyei közgyűlés. Szabó bízik az egyhangú támogatásban, az el­lenzékiek együttműködésében is. ■ Szerdán rendkívüli köz­gyűlésen tárgyalnak majd a fejleményekről a megye vezetői. A megyei önkormányzat veze­tője hangoztatta, hogy az adós­ságrendezési eljárást a kedvező fejleményeket követően a megye előnyére fordítják. Úgy gondolja, hogy az eljárás miatt számos olyan feladatot elvégeztek már, amelyhez máshol még hozzá sem kezdtek. Ezek között emlí­tette a hitelezői igények összesí­tését és a megye vagyonának tel­jes felmérését is. Rövidesen elkészül a reorga­nizációs terv és az egyezségi ja­vaslat, melyet máris követhet az egyeztetési fázis. Számlánkat augusztustól immár a Magyar Államkincstár vezeti, elsőként az önkormányzatok közül. Mindezek miatt más megyékhez viszonyítva több hónapos az ön- kormányzat előnye - emelte ki Szabó Róbert. Megyénk 28 intézményében, az önkormányzati hivatalban és a kórházban összesen közel háro­mezren dolgoznak. A megye által működtetett hálózat a kormány- hivatalok felügyelete alá kerül, a Heves Megyei Önkormányzat az átalakulásokat követően terület- fejlesztési feladatokat lát majd el. Vélhetően az átszervezés nem be­folyásolja majd az adósságrende­zési eljárást. ■ M. K. Sokkal több disznó kell nekünk egy porta, egy koca A kormány rövid időn belül megkétszerezné a sertésállományt Kevesen ismerik a program részleteit. Könnyebb lenne a sertéstartók helyze­te, ha mindenki saját maga termelhet­né meg a takarmányt. Képünk illusztráció. Tari Ottó A közelmúltban került nyilvános­ságra az a kormányzati elképze­lés, amelytől az illetékesek azt várják, hogy Magyarországon megkétszereződik a sertésállo­mány. Az „Egy koca - egy porta” program keretein belül már egy­két éven belül 800 ezer-egymil­lió pluszsertéssel számolnak. Né­meth Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Ter­méktanács elnöke szerint reális Ha a porták tíz százaléka sertést tartana, az szá­mos egyéb előnnyel járna - vélekednek egyes szak­emberek. A tenyésztők szerint ehhez nem adot­tak a feltételek. Az utánpótlásért daloltak gyűjtés Hátrányos helyzetű gyerekeken segítenek Rengeteg vadkenderre leltek drogot termesztett Háromméteres egyedeket is találtak Jótékonysági koncertet tartottak Egerben a Farkas Ferenc Zeneis­kolában. Az oktatási intézmény tanulói tíz százalékának nehézsé­get okoz a költségek befizetése, ezért a támogatásuk volt a cél. Énekesek és hangszeres előadók várták az érdeklődőket, hogy mi­nél több iskoláson segíthessenek.- Idén rendeztük meg másod­jára az akciót, a tavalyinál keve­sebb, mindössze huszonhatezer forint gyűlt össze. Érezni lehet, hogy mindenhol kevesebb pénz van, de a befolyt pénzből így is egy gyermek térítésmentesen járhat hozzánk - számolt be lapunknak a rendezvény hátte­réről Barczi-Bennett Edina, az iskola igazgatója. ■ Sz. V. Jótékony dallamok. Győri Zsuzsanna és Gonda László is fellépett. Folytatás az 1. oldalról A Mezőkövesdi Rendőrkapi­tányság Bűnügyi Osztálya egy bejelentés alapján termesztés­sel elkövetett kábítószerrel visz- szaélés bűntette és más bűncse­lekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás so­rán a mezőkövesdi rendőrök Tiszabábolna külterületén, a Ti- sza-gáttól nem messze lévő er­dős-bokros területen két egy­más mellett lévő vadkender (cannabis) ültetvényre bukkan­tak. A nyomozók szeptember 27-én délután - a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapi­tányság Akció Alosztályának közreműködésével - a helyszí­nen elfogták V. A. poroszlói la­kost, aki a bűncselekmény elkö­vetését beismerte. A férfi beis­merő vallomása során megne­vezte társát is, illetve további személyeket, akikkel közösen fogyasztotta, illetve adta tovább részükre a kábító­szert. A bűnügyi osztály szakértő ki­rendelésével vizs- ' gálja a lefoglalt ká­bítószer hatóanyag­tartalmának mennyiségét, amely akár elérheti a jelentős mennyiséget. A kábítószer be­csült értéke akár 20 millió fo­rint is lehet. A helyszíni szemlén az egy­más mellett fekvő ültetvényen összesen 37 kifejlett növényt fog­laltak le, amelyek magassága egyenként másfél métertől 3 mé­terig terjedt. Érdekesség, hogy a szemle során jelen lévő botani­kus-szaktanácsadó megállapí­totta, hogy a növények a canna­bis nemzetség női egyedei, melyek ál­talában nem nőnek meg ekkorára. A nö­vények mérete és súlya alapján mint­egy teherautónyi vadkendert „szüreteltek le” a nyomozók, de a szemle során nagy mennyiség­ben kiszárított növényeket, szer­számokat, digitális hőmérőt és más, műveléshez szükséges tár­gyakat is találtak. ■ M. Z. ■ A kábítószer ér­téke akár 20 millió forint is lehet. * t A * t 7

Next

/
Thumbnails
Contents