Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-22 / 248. szám

14 BABA-MAMA HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. OKTOBER 22., SZOMBAT SZTARBABA Kislánya született Nicolas Sarkozynek Szerdán este világra jött az 56 esztendős Nicolas Sarkozy ma­gyar származású francia elnök és 43 éves, olasz származású felesége, Carla Bruni-Sarkozy kislánya. Az egykori topmo- dell-énekesnő azonban koráb­ban úgy nyilatkozott, mindent megtesz, hogy megvédje a ki­csit a nyilvánosságtól, nem te­szi közszemlére fotóit sem. A házaspár mindkét tagjának most született először lánya Sarkozy az első francia állam­fő, aki hivatali ideje alatt elvált, majd nemsokára újranősült. Előző házasságából már van három fia, sőt egy unokával is büszkélkedhet. Carla is volt már házas, neki is fia született korábban. ■ Sz. K. Beszéljünk a kisbabához peluscserekor! Csak első pillanatra tűnik ör­döngösségnek a pelenkacsere, valójában még a kezdő apukák is hamar belejönnek a művelet­be. Egy pici babánál naponta hét-nyolcszor is szükség lehet erre a tudományra, és bizony nem mindegy, hogy a csecsemő nyugodtan tűri vagy nyűgösen rúgkapál közben. A szülő több dolgot is tehet azért, hogy a kicsi számára kel­lemes tevékenység legyen a pelusozás. Érdemes közben be­szélni a babához, még ha nem is érti, mit mondunk, nyugod­tan magyarázzuk el neki, ép­pen mit csinálunk vele, mi lesz a következő mozzanat. A cse­csemők és a kisgyerekek szá­mára fontos az állandóság, a ki­számíthatóság, ha tudják, mi után mi következik. Simogassuk, puszilgassuk, dicsérgessük is. Az a legjobb, ha minden szükséges eszköz, a pelus, a törlőkendő, a popsi­kenőcs kézügyünkre esik. Fon­tos a nyugodt légkör is, ne kap­kodjunk! ■ Sz. K. ■r-w u w ura Még kisóvodás volt Zsófi, ami­kor ez az eset történt. Meg­szomjazott és odajött hozzám, hogy inni kérjen. Mindenkép­pen ki akarta hangsúlyozni, hogy milyen nagyon szomjas. Mivel azt a kifejezést már is­merte, hogy valaki „farkas­éhes”, ennek a mintájára így szólt: „Farkasszomjas” vagyok! Katalin, Kerecsend Várjuk az Önök történeteit is a heol@heol.hu e-mail címre! „Megkeresztellek téged” szertartás Keresztszülői tisztséget nem mindenki vállalhat Keresztszülőnek lenni nagy megtiszteltetés, és komoly felelősség is. A tisztség nem csak azt jelenti, hogy látogatni, ajándékkal kell meglepni a gyermeket, bár napja­inkban a legtöbb család­ban kimerül ennyiben a keresztszülőség. Szilvás Krisztina A keresztszülőnek életvitelével példát kell mutatnia a gyermek számára, támogatnia kell őt a lel­ki fejlődésében. Amit pedig még kevesebben tudnak: a keresztszü­lő az, aki, ha a szülőkkel bármi történik, vállalja a gyermek fel­nevelését. Keresztszülőnek nem fontos házaspárt felkérni, és az sem kitétel, hogy két keresztszü­lő legyen, választhatunk egyedül­álló rokont vagy barátot is.- Mindenkit megkeresztelünk, ha legalább az egyik szülője kéri - mondja Buda Péter atya, az eg­ri Nagyboldogasszony, más né­ven Barátok templomának plébá­nosa. - A szülőknek nem feltétle­nül kell megkeresztelve lenniük, de ilyen esetben tanácsos olyan személyt felkérni keresztszülő­nek, aki való.ban a katolikus egy­ház hite szerint él. A keresztszü­lőnek több feltételnek is meg kell felelnie. A katolikus egyházban megkeresztelt, 16 évesnél idő­sebb személy lehet keresztanya vagy keresztapa, de az is fontos, hogy elsőáldozott, bérmálkozott és hitét gyakorló legyen. Házas­párok esetén lényeges az is, hogy volt-e katolikus egyházban meg­kötött esküvőjük, mert ha csak polgári szertartáson vettek részt, az kizáró ok lehet. Mindenki abban a templom­ban, azzal a pappal kereszteltet- heti meg a gyermekét, ahol, aki­vel szeretné. A szülőknek szemé­lyesen kell jelentkezniük a pap­nál, és vinniük kell a kicsi szüle­tési anyakönyvi kivonatát is, hogy az adatait a plébánia anya­könyvébe be tudják jegyezni. A leendő keresztszülőktől is kell HIRDETÉS Meghitt szertartás. Dr. Lengyel Gyula plébános ezúttal éppen a még csecsemő Ádámot kereszteli. igazolás, hogy vállalhatják ezt a tisztséget. Számukra ezt a lakó­helyük szerint illetékes plébános állítja ki, és a pap oktatásban is részesíti őket a keresztségről.- A szertartáson megkérdez­zük a gyermek nevét, és hogy ki lesz a védőszentje - magyarázza Buda Péter atya. - Ezt igeliturgia követi, evangéliumot olvasunk, és elhangzik egy prédikáció a ke­resztségről. Kétszer megkenjük szentolajjal a gyerek homlokát, a Keresztelések száma 2010-ben Heves megyében: Összesen 1447 Gyermek megkeresztelése 1031 Felnőtt megkeresztelése 416 leöntés előtt és utána is. Mivel a kicsi még nem tud hitvallást ten­ni, a szülő és keresztszülő teszi le ezt helyette, és vállalják, hogy eb­ben a hitben nevelik a gyermeket Ezután leöntjük háromszor a ki­csit a megáldott vízzel a Szenthá­romság nevében, és közben a keresztneve után elmondjuk: „Én megkeresztellek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.” Kiegészítő szertartásként kap a gyermek egy ingecskét, a szü­lők és a keresztszülők pedig együtt tartanak egy gyertyát, amit azzal a mondattal ad oda ne­kik a pap, hogy „Vegyétek Krisz­tus világosságát!”. A szertartás végén a Miatyánk imádsága és áldás következik. Az egyéves, már járó kisgyerekekkel a legnehezebb BUDA atya (képünkön) egyébként elárulta, hogy azokat az egy év körüli gyerekeket a legnehezebb megkeresztelni, akik már tud­nak járni. Ők ugyanis folyton szaladni akarnak, nehéz kéz­ben tartani őket. Ráadásul sok ilyenkorú kicsinél már jelentkeznek az önállóságra törekvés jelei, így aztán nem biztos, hogy hajlandó­ak lehajtani a fejüket, ami­kor erre kérik őket.- Mi mindig vasárnap dél­előtt 11 órakor tartjuk a ke­resztelőket, hadd aludja jól ki ma­gát a kicsi, mielőtt elindulnak vele a templomba. Tanácsolni szoktuk a szülőknek, hogy a szertartás előtt etessék meg, így többnyire csak a keresztelő vége felé kezdenek éhe­sek lenni, nyugtalankodni a babák - mondja Buda Péter atya. - Mind­ezek ellenére is előfordul, hogy nyű­gös a kicsi. A múltkor például hár­man fogtak le egy kisgyereket, hogy meg tudjam keresztelni, és még ak­kor is csapkodott a fejével, szegény­nek mindene vizes lett. Reméljük, nem fog rá emlékezni. Egerben egy kislány ikerpár is született az elmúlt héten Ezúttal 52 újszülött látta meg a napvilágot a héten a megyében: 23 leány és 29 legény érkezett. Az egri Markhot Ferenc Kór­házban kevés, csak 26 baba szü­letett, viszont a 10 lány között van egy ikerpár is. Fiúból 16 szü­letett. A gyöngyösi Bugát Pál Kórházban 19-en jöttek világra, 11 kislányka és 8 fiúcska. A hat­vani Albert Schweitzer Kórház­ban 7 szülés volt, az 5 fiú mellé 2 lányka érkezett. ■ Sz. K. Babák-mamák, figyelem: holnap expo Egerben! Ismét Egerbe, a körcsarnokba ér­kezik az országszerte egyre nép­szerűbb Baba-expo. A rendez­vényt 2005-ben tartották meg elő­ször Debrecenben, de hamar ki­nőtte magát.- Úgy gondoltuk, hogy minden megyeszékhelyen van létjogo­sultsága egy ilyen rendezvény­nek, az adott megyében élő kis­mamáknak jelentős segítség lesz- mondja Varga Tamás szervező.- Az volt a célunk, hogy egy hely­re összehozzuk a térségben talál­ható boltokat, forgalmazókat, gyártókat, illetve azokat az orszá­gos cégeket, akik szeretnének a megyében megmutatkozni. Adunk a kismamáknak is lehető­séget, hogy árusíthassanak. A Baba-expo ma már az ország 14 megyéjében van jelen, általá­ban évente két alkalommal, ta­vasszal és ősszel. Egerben 2006 óta tartják meg a rendezvényt. Ez a legkisebb lélekszámú megye- székhely, ahová az expo ellátogat, de itt is rendkívül népszerű. Nem csupán a városból, hanem más környékbeli településekről is ér­keznek eladók és vásárlók. A rendezők nem csak a szülő­ket várják, hanem a gyerekeket is. Számukra ingyenes játszóhá­zat alakítanak ki, ahol lesz arc­festés és ugrálóvár is. Legköze­lebb április környékén jön a me­gyébe az expo. ■ Sz. K. 7A ^Kismamák, Kispapák, Nagymamák, Nagypapák! A Heves Megyei Hírlap BABA-MAMA oldalán új adhat-vehet, cserélhet kinőtt, megunt gyerekruhákat, játékokat, bababútorokat és kiegészítőket. Ehhez nem kell mást tennie, mint kitölteni a megrendelőszelvényt és felkeresni valamely hirdetésfelvevő irodánkat, ahol HIRDETÉSÉT EGY ÁRÁÉRT KÉTSZER JELENTETJÜK MEG! Ügyfélszolgálati Irodáink: Heves Megyei Hírlap, Eger, Széchenyi út 32. Tel: 36/410-427 Heves Megyei Hírlap, Eger, Trinitárius út 1.Tel.: 36/513-628 Heves Megyei Hírlap, Hatvan, Kossuth tér 14, Tel.: 37/341-051 Heves Megyei Hírlap, Gyöngyös, Puky Árpád út 3. Tel.: 37/302-332 1 sor = 410 Ft/alkalom, 2 sor = 820 Ft/alkalom, 3 sor = 1230 Ft/alkalom Egyet fizet, kettőt kap! A HÉT BABAJA Továbbra is várjuk baba- és gyermekszépségverse- nyünkre a gyermekeikről, unokáikról készült kedves, mókás fényképeket a gyer­mek neve és lakóhelye fel­tüntetésével a heol@heol.hu címre. A képeket a HEOLhll portálunkon tesszük közzé. Közülük választjuk ki A Hét Babáját, akinek fotóját la­punkban leközöljük, vala­mint a családot egy aján­dékkal is meglepjük. Évvé­gén valamennyi baba fotója közül olvasóink szavazhat­ják meg, hogy ki legyen Az Év Babája. A 2-6 éves gyer­mekek fényképeit is várjuk, ezekkel Az Év Kisgyereke címre pályázhatnak majd. ■ Sz. K. A -Hét Babája: Varga Dávid, Klsnána Nyereménye átvehető szerkesztősé­günkben: Eger, Trinitárius u. 1. HIRDETÉS (287263-343320) VftSÁRNftf 9.00-15.00-IG ft úr. Kémény Ferenc smTcsftRNoKBftN www.baba-expo.hu ...minden, ami baba...

Next

/
Thumbnails
Contents