Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-18 / 244. szám
ffwfifflr1 HEVES MEGYEI HÍRIAP - 2011. OKTÓBER 18., KEDD Novemberig nevezhetnek a pneumobilos csapatok Jövőre ismét Egerben, az Érsekkertben rendezik a nemzetközi Rexroth pneumobil-versenyt. A szervezők az ötödik viadalra töbi) mint negyven csapat jelentkezését várják a november 7-i nevezési határidőig. A csapatok 5-6 hónapon át készülhetnek a megmérettetésre, a meghajtáshoz szükséges pneumatikus vezérlő és meghajtó elemeket a Bosch Rexroth bocsátja rendelkezésükre. A „léghajtányok” jövőre is több versenyszámban mérhetik össze teljesítményüket: a megtett legnagyobb távolság, a gyorsulási, valamint ügyességi kategóriákban. A legfontosabb értékelési szempont továbbra is a konstrukció műszaki eredetisége és a kivitelezés technikai színvonala. Közkívánatra bevezetik a Senior kategóriát, amelyben az elmúlt évek hűséges léghajtói indulhatnak, azaz azok a már végzett hallgatók, akik az előző évi versenyek valamelyikén részt vettek, és a korábbi kész járművet - mely megfelel a 2012-es versenykiírásnak - egykori alma materük biztosítja részükre. A versenyt jövő év május 11-13- a között rendezik majd meg. ■ Számot kell adni az egy százalékokról A civil kedvezményezetteknek november 2-ig elektronikus módon kell számot adniuk a személyi jövedelemadó 1 százalékának felhasználásáról. Ebben szerepelnie kell mindannak az egyszázalékos összegnek, amelyet az adóhatóság 2010-ben kiutalt. A dokumentumot abban az esetben is be kell nyújtania a kedvezményezettnek, ha tavaly nem utalt számára az állami adóhatóság, ellenben tavaly tartalékolt összeget tüntetett fel, amelyet idén elköltött vagy továbbra sem használ föl. A mulasztókat, hibás adatot megadókat kizárhatják az egy százalék gyűjtéséből. ■ Oldalszerkesztö: Tóth Balázs Telefon: 06-30 387-3204 Hirdetési ügyben: 06-36 513-633 Gazdasági oldalunk legközelebb október 25-én jelenik meg. Az Eger és Környéke Takarékszövetkezet saját és más pénzintézet ügyfelei részére is kínál lehetőséget devizaalapú hitelük forintalapúra történő kiváltására. A kedvező - jegybanki alapkamathoz igazodó - kamatozás mellett a takarékszövetkezet az értékbecslés diját is átvállalja egy ingatlanfedezet esetében, i’komóció Ezrek keresik a megoldást végtörlesztés Megnőtt a forgalmuk a takarékszövetkezeteknek Érdemes tájékozódniuk a végtörlesztőknek. Az alacsonyabb ingatlanárak miatt lehet, hogy pluszfedezetre lesz szükség. Tóth Balázs Augusztusban az árfolyamrögzítéssel próbálta meg segíteni a kormány a devizahiteleseket, majd jött a fix árfolyamon való végtörlesztés lehetősége. Bár ez a legrosszabb helyzetben lévőkön nem segít, azért aki csak tudja, utolsó tartalékait is hajlandó mozgósítani az akció kihasználása érdekében. Vagy pedig forinthitelt próbál fölvenni.- Jelentős az ügyfélforgalom, hetente több százan keresnek meg bennünket, saját ügyfeleink is, de főként más pénzintézeteknél hitellel rendelkezők, hogy mennyi realizálódik, még nem tudjuk - számol be tapasztalatairól Gyula Zoltán, az Eger és Környéke Takarékszövetkezet igazgatóságának elnöke. - December 30-ig kell bejelenteni, ha valaki a végtörlesztést szeretné kihasználni, majd 60 nap áll rendelkezésre a lebonyolításra. A kiváltandó hitelt vezető banknak vissza kell jeleznie, innentől kezdve 1 - 2 hét a forinthitellel kapcsolatos teendők ügyintézése. Saját devizahiteleseinknél ez gyorsabb folyamat - tette hozzá Gyula Zoltán.- A Takarékbankéhoz hasonló konstrukcióval készülünk a végtörlesztésre. Van iránta érdeklődés Hatvanban, de budapesti fiókunkban is. Az érdeklődők körbejárják a pénzintézeteket, a legjobb megoldást keresik. Év végég van lehetőségük tájékozódni, nem kell kapkodniuk. SaBevállalják a veszteséget kaposvári kon rád. egy megyei pénzintézet vezetője elmondta, bár egy frankon 60 forintot veszítenek, elsősorban saját ügyfeleikre számítanak.- Más bankok hiteleseit is fogadjuk. Folyósítási korlátunk nincs, a kölcsönért folyamodónak rendelkeznie kell megfelelő jövedelemmel, ezenkívül fontos a fedezet is. Az ingatlanárak lefelé mozdultak el, tehát lehet, hogy a néhány évvel ezelőtt 12-13 millió forintot érő ingatlan, amelyre kaptak 10 millió forintnyi hitelt, ma nem ér annyit, s a tőketartozás még a 180 forintos rög zített árfolyamon számolva is nőtt. Hozzátette: a fedezetet ki kell egészíteni, természetesen, ha valaki önrésszel rendelkezik, az is megoldás. ját maguknak kell dönteniük, mi az összehasonlításban tudunk segíteni. A kamat magasabb a forinthitelek esetében, árfolyam- kockázattal viszont nem kell számolni. Alaposan át kell gondolni a lépést, hiszen hosszú a futamidő - fejtette ki Juhász Ferenc, megyénk egyik hitelintézetének elnöke. Szerinte arra lehet számítani, hogy ezek az ügyfelek most visz- szatérnek. A szövetkezeteknek van megfelelő forintforrásuk, de az egész devizahitel-problémát nem ők fogják megoldani. Úgy véli, akiknek van elég megtakarításuk, nem vesznek föl forintköl- csönt, de ők kevesen lesznek. Többen részben megtakarításaikkal fedezik majd a visszafizetendő összeget, a különbözetet teremtik elő forinthitelből. Olyanok is érdeklődnek, akik teljes egészében forinthitelből szabadulnának meg korábbi kölcsönüktől. Oda kell figyelni az ajándékozási, kölcsönadási szabályokra sokan családi, rokoni, baráti kölcsönből, illetve ajándékba kapott pénzből oldják meg devizahitelük végtörlesztését, írja a gazdasag.hu. A végtörlesztés adó- és illetékmentes, az ajándékozás azonban nem minden esetben. Nem kell megfizetni az ajándékozáshoz kapcsolódó vagyonszerzési illetéket egyenes ági rokontól kapott pénz esetén. Egyéb esetben csak akkor jár mentesség az illeték alól, ha bankszámláról bankszámlára utalják a pénzt. Mindenféle ajándékozást 30 napon belül be kell jelenteni az adóhatóságnál. A magánszemélyek egymás közötti kölcsönszerződését nem árt írásba foglalni, nagyobb összeg esetén közjegyző vagy ügyvéd előtt. Ha a kölcsönadó kamatot vagy zálogot szeretne, arra külön ki kell térni a szerződésben. Leendő és jelenlegi beszállítókat várnak EGER A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) beszállítói road show-t szervez szerdán 10-15 óra között a Hotel Eger & Parkban. A rendezvény - amelyre szerte a régióból várnak vállalkozásokat - célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások minél versenyképesebben tudjanak bekapcsolódni a hazánkban gyártókapacitással rendelkező nagyvállalatok beszállítási láncába. Regisztrálni ma estig lehet az olga.pinczes@hita.hu e-mail címen. Ismét lehet pályázni Korrekt Partnerségre heves megye A közelmúltban első körben huszonnégy Heves megyei vállalkozás kapta meg a Korrekt Partner Védjegyet. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül ismét pályázatot írt ki a „Tisztességes Kereskedő - Tisztességes Szolgáltató” védjegy elnyerésére. Pályázhatnak mindazon kereskedők és szolgáltatók, akik legalább egy éve működnek, s a régióban rendelkeznek hivatalosan bejelentett, szabályszerűen működő üzlettel, szolgáltató egységgel, illetve belföldi székhellyel. Kizáró tényező az egy évnél frissebb, elmarasztaló döntéssel járt hatósági eljárás, folyamatban lévő felszámolás. Utalja a SAPS előlegét az MVH Magyarország Elindult a területalapú támogatások (SAPS) előlegfizetése. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal mintegy 127 milliárd forintot utal 169 ezer gazdálkodóknak. Az idei pénzügyi keret nagyobb a tavalyinál, a hektáronkénti fajlagos támogatás így 58 ezer forint lehetne a tavalyi 47,5 ezer forinttal szemben. Mivel a gazdák a bázisnál nagyobb terület után igényeltek támogatást, a pontos ősz- szeget később határozzák meg. A támogatás másik felét december és jövő június között utalják. Hat megyei vállalkozás a legnagyobb nyereségű cégek között top 500 A 2009-es válságév után két cég veszteségét fordította erős pluszba, egy profitja viszont csökkent Látványosan nőtt a nyereségtoplistán szereplő ötszáz cég együttes eredménye, ám nagy a különbség a legnagyobb árbevételű és a legnagyobb nyereségű magyarországi vállatok teljesítménye között, írja a HVG. A cégek összesen 311 milliárd forint nyereségadót fizettek be az államkasszába. A Top 500-ba tartozó vállalatok 2010-es ösz- szes eredménye 30 százalékkal haladja meg az előző évit. Érdekesség, hogy már a válság első teljes évében is 17 százalékkal nőtt a nagyvállalatok profitja 2008-hoz képest. Igaz, a listán vannak különbségek, s a tavaly- előtti rekordereknek 2010-ben nem ment annyira a szekér, A legnagyobb nyereségű Heves megyei cégek 201Pben Helyezés 2010/2009 Cégnév Adózott eredmény (milliárd Ft) 24. (20.) Mátrai Erőmű Zrt. 19,811 111.(90.) Robert Bosch Elektronika Kft. 4,164 150. (-) ZF Lenksysteme Hungary Kft. 2,806 173. (-) LKH Leoni Kábelgyár Kft. 2,380 284. (-) ZF Hungária Kft. 1,296 303. (-) . Horváth Rudolf Intertransport Kft. 1,178 FORRÁS: HVG, CREDITREFORM míg az új bekerülők eddigi legjobb évüket produkálták. A bevétel szerinti toplistában szereplő ötszázból csupán 228 került föl a profit szerinti rangsorba is. A lista élmezőnyében találhatók olyanok is, amelyek csupán jogok értékesítésével foglalkoznak. Az első Corning Hungary adózott eredménye 297 milliárd forint volt, majd az Audi (165 milliárd) és a GE Hungary (162 milliárd) következik, az első öt közé még az OTP és a MÓL került be, 118 és 108,7 milliárd forinttal. A listán szereplő hat Heves megyei székhelyű cég összesen 31,6 milliárd forint adózás utáni eredményt tudhatott magáénak 2010-ben. Az első százba került A ZF Hungária Kft. magára talált 2010-ben. Képünk illusztráció. a Mátrai Erőmű, amelynek profitja tavaly kétmilliárddal, helyezése néggyel csökkent 2009-hez viszonyítva. A hatvani Bosch másfél milliárddal és 21 hellyel maradt el a korábbitól, míg a ZF Lenksysteme másfél milliárdos veszteségét 2,8 milliárdos nyereségre fordította, s új felkerülőként a 150. helyen nyitott a rangsorban. Szintén milliárdos hiányt dolgozott le a ZF Hungária, amely 1,3 milliárdos nyereségre tett szert tavaly. Az LKH Leoni a 2009-es 540 millió forintról 2,4 milliárdra növelte profitját, a Horváth Rudolf Intertransport pedig közel egymilliárdot javított, s 1,2 milliárdos nyereséget könyvelhetett el. ■