Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-08 / 236. szám
2011. OKTÓBER 8„ SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS NAPKELTE 6.51- NYUGTA 18.11 HOLDKELTE 16.22 - NYUGTA 3.09 KOPPÁNY napja Koppány. Régi magyar személynév, amely török méltóságnévből származik. Védőszentje: Szent Koprész alexandriai vértanú. Szent István nagybátyját hívták így, aki pogány hitét kívánta megtartani, és mint az Árpád-ház legidősebb tagja az úgynevezett szeniorátus rendje alapján (vagyis mindig a legidősebb férfirokon az örököse a hatalomnak) igényt tartott a fejedelmi rangra. Ezért fellázadt István ellen. Veszprémnél seregével vereséget szenvedett, testét négyfelé vágták, és a négy királyi város kapujára szegezték elrettentésül. So- mogyváron volt Koppány szálláshelye, vára, birtokának történelmi központja; ma is nevét viseli a Kapos egyik mellékfolyója, valamint Török- koppány település. egyéb névnapok: Benedikta, Brigitta, Demeter, Dömötör, Etelka, Gitta, János, Mária, Pelágia, Pelágiusz, Semjén, Simeon, Simon. HOLNAP NAPKELTE 6.53 - NYUGTA 18.09 HOLDKELTE 16.43 - NYUGTA 4.13 DÉNES napja Dénes. Görög eredetű név latinos formájának rövidüléséből alakult, jelentése: Dionü- szosznak, a bor és szőlő istenének ajánlott. Védőszentje: Szent Dénes püspök vértanú. Párizsi székesegyház kapta nevét a benne eltemetett Saint Denis püspökről, aki a tizennégy segítő szent egyike. AIII. században élt vértanú a fejfájósok kínjait enyhíti; miután fejét vették, ábrázolásakor azt kezében tartja. egyéb névnapok: Ábrahám, Ábris, Andor, Dionízia, Elemér, Gerjén, Gusztáv, Günter, Ibrány, János, Lajos, Lénárd, Szibilla, Velmíra. MOZI AGRIA MOZI 16,18.15 és 20.30 órakor: BARÁTSÁG EXTRÁKKAL 17.30 és 19.30 órakor: SZÜLETETT FELESÉG 18 és 20 órakor: HARRY BROWN URÁNIA MOZI 15 és 17 órakor: DRIVE - GÁZT! 19 és 21 órakor: ELHURCOLVA ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30 órakor: FELPERZSELT FÖLD GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 11 és 16.15 órakor VERDÁK 2. 14 és 18.30 órakor: ELHURCOLVA 20.45 órakor: DRIVE - GÁZT! 14.30 és 15.45 órakor: GONDOZOO 18 és 20.15 órakor: JOHNNY ENGLISH GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ szombaton 19 órakor: Sütő András: KÁIN ÉS ÁBEL (Jievesi Sándor-bérlet) Helyi műsorok - Szombat EGER VTV 8.00: A Tv Eger műsora (a pénteki adás ism.) 12.00: Díginfó 13.45: A Líceum TV műsora 17.45: Diginfó. A TV Eger műsora 18.00: HírAdás Plusz (heti hírösszefoglaló) 18.30: Élet-módi (magazinműsor) 19.00: Margó (kulturális magazin) 19.30: Borban az igazság (szőlészeti-borászati magazinműsor, ism.) 20.00: “Az én városom" 3. r. - bemutatkozik az Építésügyi Iroda 20.20: Bárzenészek találkozója Egerben 2. r. (ism.) 20.25: Egy madár visszatér (dók. film, ism.) 22.00: HírAdás Plusz (heti hírösszefoglaló) AGRIA TV 8.00: Egriport -heti hírmagazin 9.00: Ütköző- politikai vitaműsor 9.30: HeveSport - sport magazin 10.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 10.30: Film 11.00: KépHír Online - közéleti magazinműsor 11.30: Képhír 13.00: Egriport 14.00: Ütköző 14.30: HeveSport - sport magazin 15.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 15.30: Film 16.00: KépHír Online 16.30: Egriport 17.30: Ütköző 18.00: HeveSport 18.30: Múzsa 19.00: Film 19.30: KépHír Online 20.00: ArchívBox- archív közvetítés 22.00: Képhír LÍCEUM TV 10.00: Arról van szó...- az EKF közéleti magazinműsora (a pénteki adás ism.) - képújság - 14.00-től a keddi adás ismétlése 14.00: LTV szignál 14.02: Képekben: 7. artAlom Kortárs Képzőművészeti Fesztivál a Kis Zsinagógában 14.25: „Mátraalja az én hazám” Dsupin Pál népzenész és Novák Pál zenész lemezbemutató koncertje 15.00: Roma Rocky - dokumentumfilm 15.30: Kémiai Guiness-rekord kísérlet a Dobó téren - 15.55: EKF Himnusz - képújság - 18.00: EKFSC-GloboSyS - Nyíradonyi WTK - női kézilabda mérkőzés - képújság - 21.00-től az aktuális pénteki adás ismétlése 21.00: LTV szignál 21.02: Hírlánc - az EKF hírműsora 21.25: Artporello - művészeti-kulturális magazinműsor 22.15: Tudományos szieszta - Slavik Jablan előadása Vasarely-ről 22.45: A szegény ember kilenc tyúkja - Szőke Mihály mesél jelnyelven 22.52: EKF Himnusz GYÖNGYÖSI VTV 01.00: Képújság 09.00: Bűvölet 31. r. (olasz tévéfilmsorozat, 12) 10.00: Ezo magazin, 12 10.30: Zodiákus, 12 12.00: Képújság 14.30: Műsorismertetés 14.31: Városháza - összefoglaló a jászárokszállási testületi ülésről 15.30: Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből 15.45: Őseink nyomában 16.02: Fogadóóra 1. r. (ism.) 16.34: Fogadóóra 2. r. (ism.) 17.00: Helyzetkép (közéleti magazin, 12) 17.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Hit világa (ism.) 18.13: “Vár állott, most kőhalom..." - Középkori romvárak és várromok Magyarországon - Zádorvár 18.20: Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből 18.35: Sport71. r. (ism.) 19.05: Sport7 2. r. (ism.) 19.32: Nápolyi 1. r. (ism.) 20.02: Nápolyi 2. r. (ism.) 20.29: Esti képek 20.30: Hírháló 21.00: Házibuli Attilával és vendégeivel (zenés showműsor, 12) 22.00: Bencze-show. Beszélgetések hírességekkel. Vendég: Erox Martini, 12) 22.30: Sztárok a konyhában 23.00: Szőke igazság (amerikai akciófilm, 18) RÁDIÓ EGER 05.00: Magyar óra - 60 perc színtiszta magyar zene 06.00: Jó Reggelt Eger: műsorvezető: Kovács Fruzsina 10.00: Hétvégi Kívánságműsor Műsorvezető: Tóth Beáta, tel: 36/420- 420, sms: 20/33-9-3333, e-mail: kivansag@radioeger.hu , facebook.com/radioeger.hu 15.00: Premier - moziajánló Műsorvezető: Fisher Gergő 16.00-20.00: Rádió Eger Light Műsorvezető: Fisher Gergő, benne: 17.30: Sportmix, 18.00: Agria Hírei - heti hírösszefoglaló 20.00: - Agria Hírei - heti hírösszefoglaló (ism.) 20.05: - Zene 22.00-00.00: Radio Show - A Rádió Eger clubzenei műsora. Műsorvezetők: Dance4ever, UBC 00.00: A város ritmusa RÁDIÓ 1 0.00-6.00: NEW, 6.00: Pinke Attila, 10.00: TOP 10,11.00: A Leghosszabb zenei óra, 12.00: Déli Kívánságműsor; 14.00: TOP 50 Műsorvezető: Görke Attila, 16.00: Cooky Live Mix; 17.00: Cooky Show; 20.00: TOP 40,21.00-24.00: Saturday Night's hit DIÓRÁDIÓ Állandó műsorok: minden egész órában: országos és helyi hírek, időjárás; helyi hírösszefoglaló: 18.00: sporthírek: 6.45, 7.45,10.00, 22.40; helyi sportösszefoglaló: 18.30; óránként: útinform, autópálya útinform; 06.00: Reggeli Helyzet 09.00: Nézünk, mint a moziban 10.00: Kívánság- műsor (Tel:37/302-303; SMS: 30/329-81-82: E-mail: info@dioradio.hu ) 15.00: Filmvilág 19.00: Könnyű Esti Sértés 22.00: Beatbox Extra 00.00: Tiszta zene SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00: Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00: Szentmise közvetítés 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.05: Stúdió beszélgetés 9.10: Közös ég alatt 10.05: Segíthetünk? (ism) 11.05: Kapcsolat (ism) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium, Szólj Uram! 12.40: Névnap, Kalendárium 13.05: Déli muzsika 14.05: Kultúrkör (ism.) 15.05: Nektek adom a földet (ism.) 15.30: Ökumené 16.05: Kávéház 17.05: Gospel 17.30: A Régió Sportja 17.45: Daloljatok az Úrnak 18.00: Rózsafüzér Az egri bazilikából 18.35: Közelkép (ism.) 19.00: Regionális hírek 19.15: Könyvek könyve a Szentírásról 19.40: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 20.35: Szerzetesek félórája (ism) 21.10: Krisztuskereszt az erdőn (ism.) 22.10: Tudományról, kultúráról mindenkinek (ism.) 23.20: Zenei összeállítás Helyi műsorok - Vasárnap EGER VTV 8.00: A Tv Eger műsora (a szombati adás ism.) 12.00: Diginfó 13.45: A Líceum TV műsora 17.45: Diginfó. A TV Eger műsora 18.00: HírAdás Plusz (heti hírösszefoglaló) 18.30: Hitvallás (vallási magazinműsor) 19.00: Kilátó (megyei magazinműsor) 19.30: “Az én városom” 3. r. - bemutatkozik az Építésügyi Iroda 19.50: Bárzenészek találkozója Egerben 3. r. (ism.) AGRIA TV 8.00: Egriport-heti hírmagazin 9.00: Ütköző- politikai vita- műsor 9.30: HeveSport - sport magazin 10.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 10.30: Film 11.00: KépHír Online - közéleti magazinműsor 11.30: Képhír 13.00: Egriport 14.00: Ütköző 14.30: HeveSport - sport magazin 15.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 15.30: Film 16.00: KépHír Online 16.30: Egriport 17.30: Ütköző 18.00: HeveSport 18.30: Múzsa 19.00: Film 19.30: KépHír Online 20.00: ArchívBox- archív közvetítés 22.00: Képhír LÍCEUM TV 7.00: Arról van szó...- az EKF közéleti magazinműsora (a pénteki adás ism.) - képújság -11.00: EKFSC-GloboSyS - Nyíradonyi WTK - női kézilabda mérkőzés - képújság - 15.00-től a pénteki adás ismétlése 15.00: LTV szignál 15.02: Hírlánc - az EKF hírműsora 15.25: Artporello - művészeti-kulturális magazinműsor 16.15: Tudományos szieszta - Slavik Jablan előadása Vasarely-ről 16.45: A szegény ember kilenc tyúkja - Szőke Mihály mesél jelnyelven - tolmácsol: Kévés Zsuzsanna jelnyelvi tolmács 16.52 EKF Himnusz - képújság -19.00: Arról van szó...- az EKF közéleti magazinműsora (a pénteki adás ism.) GYÖNGYÖSI VTV 01.00: Képújság 09.00: Helyzetkép (közéleti magazin, 12) 09.30: Csiga - a világ gyerekszemmel 10.00: Ezo magazin (12) 10.30: Zodiákus (12) 12.00: Képújság 14.30: Műsorismertetés 14.31: Pénzvilág 14.56: Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2011. - Zárógála 3. r. 15.30: Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből 15.45: Vissza a gyökerekhez 16.03: G25 (gazdasági magazin, ism.) 16.33: Extra (ism.) 17.00: Bencze-show. Beszélgetések hírességekkel. Vendég: Erox Martini (12) 17.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Vár állott, most kőhalom...” - Középkori romvárak és várromok Magyarországon - Vitány vár, Gesztesi vár 18.20: Tallózó (válogatás a hét legfontosabb eseményeiből) 18.35: A hegy leve (dók. film) 19.03: Moziklip (ism.) 19.31: Nézőtér (ism.) 20.01: Nápolyi 3. r. (ism.) 20.29: Esti képek 20.30: Hírháló 21.00: Trópusi hőség 29. r.: Csak a holttestemen keresztül (kanadai akció- film-sorozat, 12) 22.00: Trópusi hőség 30. r. Gyémántkert (kanadai akcifólm-sorozat, 12) 23.00: Házibuli Attilával és vendégeivel (zenés showműsor, 12) RÁDIÓ EGER 05.00: Magyar óra - 60 perc színtiszta magyar zene 06.00: Jó Reggelt Eger: műsorvezető: Kovács Fruzsina 10.00: Hétvégi Kívánságműsor. Műsorvezető: Tóth Beáta, tel: 36/420-420, sms: 20/33-9-3333, e-mail: kivansag@radioeger.hu , facebook.com/radioeger.hu 15.00: Top 40 - A Rádió Eger slágerlistája. Műsorvezető: Gál István 19.00: Zene 20.00: Zenés Randevú - A Rádió Eger magyar zenei műsora. Műsorvezető: Balázs Pali 22.00: A város ritmusa RÁDIÓ 1 0.00-6.00: NEW 6.00: Pinke Attila 10.00: TOP 10,11.00: A Leghosszabb zenei óra 12.00: Déli Kívánságműsor 14.00: Pinke Attila 16.00: Dévényi Dani 21.00: Top 40 22.00-24.00: Disco's Hit DIÓRÁDIÓ Állandó műsorok: minden egész órában: országos és helyi hírek, időjárás; helyi hírösszefoglaló: 18.00; sporthírek: 6.45, 7.45,10.00, 22.40; helyi sportösszefoglaló: 18.30; óránként útinform, autópálya útinform; 06.00: Reggeli Helyzet 09.00:60 Perc 10.00: Kívánságműsor (Tel:37/302- 303; SMS: 30/329-81-82; E-mail: info@dioradio.hu ) 15.00: Slágerlista - DIÓ TOP 20 16.00: Sportextra 20.00: Magyar Zenei Kívánságműsor 00.00: Tiszta zene SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00: Napköszöntő Hírek,információk, kalendárium, ima 6.05: Szentek, szent életű emberek 7.10: Egyházi hírek 7.20: Evangélium 8.05: Évezredek asztalánál (ism.) 8.30: Szerzetesek félórája 9.05: Ökumené (ism.) 9.35: Püspökkenyér 9.45: Gondolatok ... 10.00: Szentmise közvetítés 11.05: Mesterségem címere (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.30: Szentek, szent életű emberek (ism.) 13.05: Hétvégi levél 13.15: Magyar nóta 14.05: Cseperedő (ism.) 14.30: Sziluett 15.05: Kérem a következőt (ism) 15.35: Az élet megy tovább (ism) 16.05: Gaudete ism 16.30: Rádióarchívum (válogatás műsorainkból) ism 17.10: Érték-adó (ism.) 18.00: Rózsafüzér Az egri bazilikából 18.40: Egyházi hírek 19.00: Regionális hírek 19.15: Andante (komolyzenei kalauz) 20.10: Múltunk pillérei ( ism) 21.05: Közös ég alatt (ism.) 22.10: Egyházfórum (ism.) 23.20: Püspökkenyér (ism.) 23.35: Hétvégi levél (ism.) HIRDETÉS A MEGYE PIACI ÁRAI EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES Alma 100-250 150-250 140-250 150-200 Kelkáposzta 190 150 150 140 Bab (száraz) 300-650 700 500-700 500 Karfiol 180 130-180 150-250 130 Banán 260 300 300 350 Krumpli 50-100 80-100 60 50-60 Citrom 350 300-400 500 400 Paradicsom 150-230 150 150-200 140 Gomba 500-600 500 500-600 600 Paprika (tv) 100-300 200 150-250 170 Gyökér (zöldség) 460 450 250-500 400 Szőlő 360 200-350 250-350 400 Hagyma ( vörös) 80 80-100 100 80 Sárgarépa 90 250 150-240 150 Káposzta (fejes) 70 80-100 80 80 Tojás 20-30 25-35 20-30 28 EROS LEHULES „ hőmérséklet + déli felhőzet Lőrinci .5 °c * Gyöngyös Hatvan 12 °C . 6°C Pétervására -Eger- 13 X 12 X 5 °C Füzesabony iEMS EWS-^ Heves • 13 °C 6 X 13 X / r" 13 X / Heves megyében ma mérséklődik az északnyugati szél, de továbbra is élénk marad Már a délelőtti órákban felszakadozik a felhőzet és változóan napos-felhős, de a szél miatt igen hideg idő alakul ki. A jellemző hőmérséklet reggel 5, holnap 4, délután 13 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: vasárnap és a következő hét első feleben országszerte hideg, reggelenként, a talajon foltokban fagyos, változékony idő ígérkezik, de változó napsütéssel és csupán kevés esővel. Csütörtöktől kismértékű enyhülés várható. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: hajnaltól reggelig az alsó 10 centiméteres légrétegben, foltokban 0 fok körül alakul a hőmérséklet. Az utak felületének hőmérséklete is 0 fok alá süllyedhet. Bőfordulhatnak helyek, ahol előző nap víz került az útra. Ez pedig reggel jégpályát jelent. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu 16 •C Vízhőmérséklet Duna 16-18 X Tisza 15-19 “C Balaton 19 °C Velencei-tó 19 °C Fertő 18 °C Tisza-tó 19 °C Pollen Gombák magas Parlagfű közepes Csalánfélék alacsony Vidám családi hirdetés Ha örömét, jókívánságát szeretné megosztani rokonaival, ismerőseivel, megteheti a Heves Megyei Hírlapon keresztül: Hirdetési méreteink, áraink: 1/50 43x50 mm 1.600 Ft 2/50 90x50 mm 3.200 Ft 1/100 43x100 mm 3.200 Ft 3/50 137x50 mm 4.800 Ft 9. Vasárnap 11.00: Gőgös Gúnár Gedeon a Csodamalom Bábszínház vendégjátéka 11. Kedd 10.00: Misi Mókus kalandjai 12. Szerda 10.00: Misi Mókus kalandjai www.harlekin.hu szervezes@harlekinbab.hu jegyrendelés: 36/515-499 ORVOSI ÉS GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETEK Eger és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-378). GYERMEK ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-379). FOGÁSZATI ÜGYELET: Eger, Klapka Gy. u. 1. Rendelési idő: hétvégén 8-14 óráig (36/788-322). ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magánállatorvosi ügyelet okt. 8-9.: Dr. Fekete Tímea 30/5421-108. Állatorvosi rendelői ügyelet okt. 8-9.:Dr. Suszták Béla (Állatkórház: Eger, Szövetkezet u. 4.). T.: 36/312-460. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.). Tisza-menti régió MAGÁNÁLLATORVOSI ÜGYELET: Október 8-9.: Dr. Őzse Balázs 20/4867- 356. Gyöngyös és körzete KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET: 24 órás: Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727). VIDÉKI ÜGYELET (Szűcsi, Gy.pata, Gy.tarján, Gy.halász, Nagyréde, Karácsond), Gyöngyös, Deák F. u. 1, (37/300-981). FOGÁSZATI ÜGYELET: Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). Hétvégén és ünnepnapokon: Gyöngyös, Batthyány tér 21-23. (37/302-183). ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magállatorvosi ügyelet okt. 8-9,Or. Holló Tibor 20/9885-008. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Október 9-ig: Korona Gyógyszertár (Bugát Pál tér 1/2.). Október 10-16-ig: Kankalin Gyógyszertár (Vásár u. 2.). Hatvan és körzete FELNŐTT BETEGELLÁTÁS: Hatvan, Szálkái u. 5. (37/341-040). Hét- főtől-csütörtökig: 17 órától másnap reggel 8 óráig, pénteken 13.00-tól másnap reggel 8-ig. Szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon: 8.00-tól másnap reggel 8-ig. AMBULÁNS GYERMEKELLÁTÁS: Hatvan, Szálkái u. 5. (37/341-040). Hétfőtől péntekig 17.00-19.00-ig. Szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon: 8.00-tól 18.00-ig. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magánállatorvosi ügyelet okt. 8-9..Dr. Keszthelyi Ferenc 20/9572-581. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346- 831). Hétköznap este 19-től másnap reggel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, minta felnőtt ügyelet. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magánállatorvosi ügyelet okt. 8-9..Dr. Barna Zsolt 30/2078499. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Október 9-ig.: Megyecímer Patika. Október 10-14-ig: Kamilla Patika Füzesabony és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Füzesabony, Rákóczi u. 3640. (36/341- 153). Hétköznap 16-tól másnap reggel 7-ig, hét végén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, mint a felnőtt. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magánállatorvosi ügyelet okt. 8-9.: Dr. Fekete Tímea 30/5421-108. Pétervására és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368-013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig, hét végén folyamatosan. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: A felnőtt orvosi ügyelettel együtt. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magánállatorvosi ügyelet okt. 8-9. Dr. Simon László 20/4237-082. Heves megye, hatósági állatorvos: 30/6550-757. Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. A Heves Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága hétköznapokon munkaidőn túl, illetve munkaszüneti napokon készenléti szolgálatot tart, mely biztosítja a hatóság elérhetőségét bármely időpontban. Telefonszám: 30/655-0757, fax: 36/515-746, e-mail: heves_megye@oai.hu . Művészetek Háza Eger Nonprofit Kft. Alkotókörök a Vrtkovics-házban TŰZZOMÁNC ALKOTÓKOR 14 éven felüli diákok, felnőttek részére Keddenként 17-20 óra 2011. december 11-ig Természeti és épített TÁJAK a festők szemével Helyszín: Zsinagóga Galéria Belépő: felnőtt 500 Ft; diák, nyugdíjas 300 Ft Információ - 36/785-027 www.mlieger.Jiu j F~| EK mi< EGRI KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI KÖZPONT EGER, BARTÓK BÉLA TÉR 6. TEL: 36/517-555 Október 8. szombat 8.00: KISBAKANCSOSOK BARÁTI KÖRE „Régmúlt idők szele érint" Információ: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 9.00- 16.00: „A NŐ: TETŐTŐL TALPIG ÉLET” II. EGÉSZSÉGNAP - Jógával az egészségért" Mozgásprogramok gyerekeknek és felnőtteknek, ingyenes és térítéses szolgáltatások, szűrőprogramok, tanácsadások. Az előadások fókuszában ezúttal a nők egészsége... Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 10.00- 16.00: FELSŐVÁROSI KULTURÁLIS PROGRAMOK Állatok világnapja - felelősséggel környezetünkért Helyszín: egykori fényszobor helyén létesített park 15.00: AGRIA NÉPTÁNCNAP Egri és Eger környéki néptáncegyüttesek találkozója Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 15.00: FORRÁS FOGYATÉKKAL ÉLŐ FIATALOK KLUBJA Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház Október 10. hétfő 15.00: VALENTIN KÁLMÁN EMLÉKMŰSOR Közreműködik: Agria Operett és Szalonkvartett Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 17.00: FELKÉSZÜLÉS A TÉLRE Immunerősítés aromaolajokkal, ételekkel, gyógynövényekkel az 5 elem jegében Előadó: Szakács Ibolya természetes gyógymódok tanácsadó Belépő: 400 Ft Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház Október 11 kedd 15.00: „A NŐ: TETŐTŐL TALPIG ÉLET” III. RÓZSASZÍN SZALAGOS SÉTA 13 órától előadások, 15 órától mozgósító séta a mellrák elleni küzdelem jegyében Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház Október 14. péntek -16. vasárnap XIII. ORSZÁGOS NONVERBÁLIS DIÁKFESZTIVÁL Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház Október 15. szombat 18.00: „SZENT SZŐLŐ, SZENT BOR” A Házimuzsikálók sorozat befejező estje Részletek: www.ekmk.eu Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház Október 16. vasárnap 18.00: GAJDOS 25 Jubileumi és lemezbemutató koncert Helyszín: Gárdonyi Géza Színház www.ekmk.eu * > y