Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-05 / 207. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Szüreti felvonulások, szilva és burgonya heves Szeptember első hétvégéjén remek idő és kiváló programok várták az érdeklődőket A hétvégén számos tele­pülésen vonzó idegenfor­galmi rendezvényekkel várták az érdeklődőket. Munkatársainktól Egyebek közt Mátraballán Bur­gonya-napot, Szilvásváradon Szil­va-napot rendeztek, míg a megye- székhelyen a szüreté volt a fősze­rep. Amióta az ember bort iszik, azóta mindenféle ünnepséggel ál­doz Bacchus, a bor és mámor is­tene oltárán. Ez Egerben sincs másképp, minden évben megren­dezik az Egri Szüreti Napokat, ahol (bor)lovagok, muzsikusok, kézműves emberek és a borászok várják a mulatni vágyókat. Pénteken már késő délután el­kezdődtek a koncertek a Szép- asszony-völgyben. Az est fő fellé­pője a mindig fiatalos Szűcs § Judith volt, aki régi dalai mellett | legújabb slágereivel is táncra | perdítette a közönség nagy ré- | szét Az énekesnő koncertje után 1 elmondta: kissé meg is lepődött, Két napon át csak a borban volt az igazság Egerben: a szőlőkoszorú átadásával immár hivatalosan is elindult a szüreti időszak. hogy milyen szívesen fogadta őt a publikum Egerben. Szombaton kora délután a fel­vonulást és a szőlőáldást követő­en az egri hegybíró kihirdette a szüretet. Tarsoly József köszön­tőjében felhívta a figyelmet arra is, hogy a szüret idén is a hagyo­mánytiszteletről szól, illetve ar­ról, hogy megköszönik a terme­lők egész éves munkáját Kiemel­te: jó lenne, ha még napjainkban is nótaszótól lenne hangos a ha­tár a betakarítás ideje alatt, de ezek az idők már elmúltak. Hangsúlyozta, hogy egyik sze­me sír, hiszen kevesebb lesz a szőlő, viszont a másik szeme mosolyog, mivel a minőség ki­válónak ígérkezik. A beszédet követően a hegybíró egy dézsá­ban szőlőtaposással mustot ké­szített, amelyet a vállalkozó ked­vűek meg is kóstolhattak. A szüreti napokat az Agria Ci­gányzenekar, az Egri Csillagok Népdalkor, Csepregi Éva és a Happy Gang után Zoltán Erika koncertje zárta. Balián megszentelték az idei krumplitermést Idén is rengetegen kóstolták meg a gancát (képünkön), sulykát, nánickát igazán nem lehetett senkinek sem kifogása az időjárásra, hiszen napfényes, ragyogó idő fogadta Mátraballán a szom­baton hetedik alkalommal megrendezett burgonyafeszti­vál vendégeit, a helyi, vala­mint a távolabbról érkező lá­togatókat. A hagyományőrzők már a ko­ra délelőtti órákban hozzálát­tak a krumplis alapú palóc ét­kek - ganca, nyögve, vala­mint macok, nánicka - sza­badtéri sütéséhez, főzéséhez. De természetesen más étkek­kel is készültek a házigazdák, hiszen mindenki láthatta, hogy hatalmas üstökben ro- tyogott a birkagulyás és a he­lyiek különleges, semmihez sem hasonlítható savanyú ba­bos levese is. A mátraballai római katoli­kus templomban ezt követően a Kiss Csaba által celebrált szentmisén megszentelték az idei burgonyatermést is, majd felavatták a most felújított művelődési házat és a szépen rendbe tett parókia épületét is. Az ebédet számos koncert, bemutató, szórakoztató prog­ram is követte. Ezreket vonzott a lecsó kolbászos, zöldséges, tojásos, tejfölös lecsók is versengtek szombaton az első alkalommal megrendezett Felnémeti Lecsó Fesztiválon. A pásztorvölgyi gimnázium udvarán a reggeli órákban harminchárom csapat állt a bográcsok mellé, hogy kü­lönleges ízeket varázsoljanak a vendégeknek. A zsűri végül há­rom társaság lecsóját emelte ki, akik között sorsolással állapí­tották meg a végeredményt. Az első helyen a felnémeti Shell-kút dolgozói végeztek, második lett a Gárdonyi Géza Színház csapa­ta, míg a harmadiknak járó el­ismerést egy felnémeti társaság nyerte el. A hajnalig tartó ren­dezvényen közel kétezerötszáz ember vett részt. A lecsót nem lehet megunni... Sissy királyné emléke Dórát szerette a közönség kerekharaszt korábban a Pest megyei Kartallal közösen rendezte meg a Sissy-emlék- napot, a múlt szombaton azonban a megyénkben tele­pülés egyedül ünnepelt. A he­lyi Szabó Dórával, a gödöllői Sissy-hasonmásverseny győz­tesével. A szépség pompás öl­tözékével és énekhangjával elbűvölte a közönséget. A falu három éve rendezett először Sissy-emléknapot annak ap­ropóján, hogy a királyné 1882 és 1886 között sok időt töltött a gödöllői Grassalko- vich-kastélyban, ahonnan gyakran kikocsizott Hatvan­ba, útba ejtve Kerekharasztot. Szilva-nap Szilváson tizedik alkalommal jubileumi, tizedik alkalommal rendezték meg a Szilva-napot Szilvásváradon. A Szalajka-völgy bejáratánál helyi és környékbeli fellépők (Ózdi Zenés Színház, Shirah Hastánccsoport, Szilvás­várnál Szivárvány énekkar) szó­rakoztatták a nagyérdeműt, üs­tökben totyogott a szilvalekvár. A vendégek megízlelhettek szá­mos szilvával, vagy lekvárral ké­szült ételt (gombócevésben ver­senyt is rendeztek), süteményt, aki nem ült volán mögé, pálin­kát is kóstolhatott. Délután Mé­száros Adrienn operetténekes, valamint a Mini Mikroszkóp Színpad művészei léptek föl, a napot pedig a Rockerék zenekar koncertje zárta. Lekvár, szép sorban az sztalon Elkészült a rengeteg szilvás gombóc, kezdődhet a lakoma Szépségverseny Abonyban szórakozás Jövőre megrendezik a Város Napját is A gyermekszépségverseny volt a legnépszerűbb program az idei, immár negyedik Füzes Fesztiválon Füzesabonyban a hét végén. A városi kulturális és sportnapot a helyi civil szerveze­tek összefogásával és Füzes­abony önkormányzatának támo­gatásával a település 750 éves évfordulója tiszteletére tartották meg. A rendezvény célja a város­ban és a térségében működő ci­vilek tevékenységének megis­mertetése a lakossággal, a helyi civil szervezetek együttműködé­sének erősítése volt. Gulyás | László polgármester megnyitó § beszédében elmondta: jövőre § már azt szeretnék, ha a rendez- 1 vény Városi Nap lenne. ■ Sz. K. Táncosok is szórakoztatták szombaton a füzesabonyi közönséget Muzsika szekéren, traktoron ünnepség A szüretet ünnepelték Andornaktályán Négy szekér és három traktor is felvonult Andornaktályán a hét végi szüreti felvonulással egy­bekötött Falunap nyitó rendez­vényén. A menet az iskolától in­dult a polgárőrség felvezetésé­vel a Tóréten át a Szociális Ott­honig lovasokkal, traktorokkal, természetesen menet közben fo­lyamatosan zenéltek. A felvonulók között volt Vá­mosi László polgármester is, aki szaxofonon játszott. A menetben részt vevők két pihenőt is tar­tottak útközben, amikor must­tal, borral, pogácsával, ásvány- | vízzel és lángossal kínálták a kö- § zönséget. Este izgalmas, zenés % programokkal zárult az andor- 1 naktályai vigalom. ■ Sz. K. Lovas szekerekkel és traktorokkal vonultak az utcákon az andornakiak * s » * 1 *

Next

/
Thumbnails
Contents