Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-15 / 216. szám

2011. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR 13 A nehézségeket követő sikerek tették boldoggá Hosszú betegség után, TI éves korában, kedden éjjel elhunyt dr. Székely Ferenc, a Heves Megyei Úszó és Vízilabda Szö­vetség főtitkára, a Heves Me­gyei Sportmúzeum igazgató­ja, a Magyar Olimpiai Bizott­ság tiszteletbeli tagja, a Heves Megyei Sportszövetségek Egyesületének elnöke. Sokakkal egyetemben láttam, mennyire mélyen érintette dr. Halmos R. Péter június­ban tett javaslata, mely sze­rint a Heves Megyei Sport­múzeum viselje a jövőben a dr. Székely Ferenc nevet. Az iskolai évnyitón aztán Habis László polgármester a nagy- közönség előtt is közölte mindezt, amit vastaps foga­dott. Másnak, jobbnak, erre érdemesebbnek nem is járt volna e kitüntető cím. Mert­hogy élete főművét a ma már világszerte ismert intézmény jelentette, az nem kétséges. Az ősei révén Székelyföld­ről származó, Egerbe gyer­mekként került későbbi bankigazgató feljegyzései sze­rint az elmúlt évtizedekben több mint 6000 úszóverse­nyen, illetve vízilabda-mérkő­zésen látott el felelős tisztsé­get. A nyughataüan szervező és szövetségi vezető 1984 óta dédelgetett álma, a sport me­gyei szentélyének felavatása 1993-ban valósulhatott meg. A rendkívül gazdag gyűjte­mény gyarapításán és népsze­rűsítésén túl az olimpiai esz­me ápolására is nagy hang­súlyt fektetett. A szűkebb ha­zánk sportéletének meghatá­rozó személyiségeként ta­valy bekövetkezett betegsé­géig fáradhatatlanul dolgo­zott vezetőt a küzdelem, a ne­hézségeket követő sikerek tették boldoggá. „A múlt megbecsülése a jö­vő szolgálata” - tartotta az ügybuzgó sportember. Tisztelt Feri bácsi! Mi is eh­hez tartjuk magunkat A Dr. Székely Ferenc Sportmúze­umban és azon kívül is. Az elhunytat szeptember 21-én, szerdán 14.304Ó1 kísé­rik utolsó útjára az egri Hat­vani temetőben. ■ B. Cs. TOTÓ A 37. fogadási hét 2. fordulójának tippjei 1. Nürnberg - Bremen ______ 2 2. Leverkusen -1. FC Köln 1 3. Hamburg - M.gladbach 1 4. Hertha BSC - Augsburg 1 5. Hofenheim - Wolfsburg X 6. Kaiserslautern - Mainz 2 7. Hannover - Dortmund X,2 8. Schalke - Bayern Mönchen X,2 9. Manchester Utd. - Chelsea LX, 2 10. Intemazionale - Roma 1,X 11, Siena - Juventus 2 12. Udinese - Fiorentina l.X 13. Lazio - Genoa 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Napoli - Milan X Milan-mágia Barcelonában bl A két magyarral felálló Genk a spanyol Valenciával ikszelt Egy Angyql íjiég kevés az ÁFÉSZ csapatának az Extraligában Nyolc mérkőzést rendez­tek kedden a Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójából. A játéknap rangadóján a címvédő Barcelona 2-2-es döntet­lent játszott a Milánnal. Hírlap-összeállítás labdarúgás Az olasz AC Milan ^ gárdájának edzője, Massi- ' Á miliano Allegri elismerte, hogy volt egy kis szeren­cséjük a döntetlen eléré­sekor, míg a katalánokat irányító Josep Guardiola szerint ellenfelük ismét megmutatta, hogy az olasz csapatokban min­dig benne van a gól. A Genk Tőzsér Dániel­lel és Köteles Lászlóval a soraiban gól nélküli dön­tetlent játszott a spanyol Va­lencia ellen, míg Huszti Szabolcs klubja, a Zenit kikapott a ciprusi APOEL otthonában. A keddi eredmények Chelsea - Bayer Leverkusen 2-0 Genk - Valencia 0-0 Olympiakosz - 0. Marseille 0-1 Borussia Dortmund - Arsenal 1-1 Porto - Sahtar Doneck 2-1 APOEL-Zenit 2-1 Barcelona - AC Milan 2-2 Viktoria Plzen - BATE Boriszov 1-1 Pato az 1. percben nyitotta, Thiago Silva a 92. percben zárta az olasz gólok sorát a Nou Camp Stadionban asztalitenisz Csak Angyal Mari­etta győzött az Egri ÁFÉSZ SC I. csapatából a kettős fordulóban le­játszott mérkőzéseken. Extrauga, nők A 2. forduló mérkőzésén: BUDAÖRSI SC I. - EGRI ÁFÉSZ SC 1.9:1 Eredmények, páros: Pergel Szandra, Recko Erna - Fülöp Szil­via, Angyal Marietta 3:0. Egyéni: Recko - Fülöp 3:1, Szvitán Krisz­tina - Mura Renáta 3:0, Pergel - Angyal 3:1, Recko - Mura 3:1, Pergel - Fülöp 3:0, Szvitán - An­gyal 2:3, Pergel - Mura 3:1, Recko- Angyal 3:0, Szvitán - Fülöp 3:0. A 3. forduló mérkőzésén: EGRI ÁFÉSZ SCI.- SZEKSZÁRD AC 1.1:9 Eredmények, páros: Angyal, Fülöp - Tápai Tímea, Wittinger Judit 1:3. Egyéni: Mura Renáta - Madacki Mirella 0:3, Fülöp Szil­via - Tápai 0:3, Angyal - Witünger 3:2, Mura - Tápai 0:3, Angyal - Madacki 0:3, Fülöp - Witünger 1:3, Angyal - Tápai 1:3, Mura - Wittinger 2:3, Fülöp - Madacki 1:3. Következik: Egri ÁFÉSZ SC I. - Kecskemét, október 2., vasárnap, 11.00. ■ Hírlap-információ Somhegyi tíz-, Antal kilenc-, Czigány hétgólos Pétervásárán válogatóznak a vb-re AGRiASKE Az EVSI új szakosztálya gyorsabb fejlődést vár a csatlakozástól vízilabda Az öt ZF-Eger játékos­sal felálló, Kelemen Attila irá­nyította magyar U20-as női válo­gatott csoportgyőztesként kvali­fikálta magát a trieszti vb leg­jobb nyolc együttese közé. A mieink eddigi eredményei: - Ausztrália 9-9. Gd.: Keszthe­lyi 3, Kisteleki, Antal 2-2, Som­hegyi, Kövér-Kis 1-1; - Kína 17-4. Gd.: Somhegyi 5, Keszthe­lyi, Czigány, Pardi 3-3, Antal, Kövér-Kis, Kisteleki 1 -1; - Me­xikó 29-1. Gd.: Antal 6, Czigány, Somhegyi 4-4, Kisteleki, Kocsis 3-3, Keszthelyi, Pardi, Molnár 2-2, Köver-Kis, Pengő, Illés 1-1. Ma 15.45-től a négy közé jutá­sért az USA gárdája lesz a magyarok ellenfele. ■ F. B. I. karate „Reményeink szerint a tagsággal az egyesület fejlődése felgyorsul, és a versenyzők több lehetőséghez jutnak. Még ebben az évben felkészülési torna, vb és magyar bajnokság vár a spor­tolóinkra” - fejtette ki shihan Ju­hász Ferenc. Az Agria Shotokan Karate Egyesület első embere mérföldkőnek nevezte, hogy az Egri Városi Sportiskola a klubot felvette a szakosztályai sorába. „Az elmúlt évek eredményei és rendezvényeink színvonala ki­váltotta a városvezetés bizalmát.” Az egylet számára különös el­ismerést jelent az is, hogy Juhász Ferenc mestert a Magyar Kara­te Szakszövetség alelnökévé vá­lasztották. Mivel shihan Borza v -^mni.. József mester is elnökségi tag, így immár két egri karatés kép­viselteti klubját a szakszövetség vezetésében. Az elöljárók figyelme most már a németországi Halléban sorra kerülő világbajnokságra irányul. Az eseményre való fel­készülés egyik állomását a szombaton Pétervásárán sorra kerülő válogató viadal jelenti. Eged László edző és a rendezők legalább 100 indulót várnak a megméretésre. Október 2-án az egri körcsarnokban tart edzőtá­bort a shotokánosoknak Toshiaki Namiki 8 dános japán mester. Az eseményre szeretet­tel várják az érdeklődőket Ju­hász Ferencék. ■ B. Cs. Egri remi a torna elsőjével városok Huszonhárom csapat mérkőzött Budapesten PROMÓCIÓ Hét győztest avattak az idei Ko-De-Ko-kupán A megyeszékhelyiek tíz pontja kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz kispályás foci A megyei jogú vá­rosok Budapesten rendezett el­ső kispályás focitornáján 23 csa­pat játszott egymással négy cso­portban. A Magyar István játé­kos-vezető vezette egriek (Csu­haj Róbert, Szamosi Gábor, Fó­nagy Miklós, Virág Zsolt, Ba­logh Péter, Lénárt Lóránt, Póka Zsolt, Fehér Sándor, Boros Gá­bor) eredményei: - Miskolc 1 -1; -Érd 3-1;-Pécs 1-4;-Hódme­zővásárhely 4-3; - Szolnok 3-1. A csoportban szerzett tíz pont sajnos kevésnek bizonyult a kö­zépdöntőbe jutáshoz a megye- székhelyieknek, akik közül Póka ZsoU és Szamosi Gábor bizonyult a legeredményesebb­nek öt-öt találattal.- A Kosa Lajos fővédnökségé­vel lebonyolított, jó hangulatú, remek színvonalú, profi módon szervezett eseményen büszke­séget jelent számunkra, hogy döntetlent játszottunk a győztes miskolciakkal - közölte lapunk­kal Magyar István. ■ B. Cs. sportlövészet Tizenhat klub 121 lövésze vett részt a 2011-es Ko-De-Ko-kupa versenysoroza­ton. Az Egri Polgári Lövészegy­let (EPLE) rendezvényén a finá­léban versenyszámonként 8-8 induló állhatott lőállásba. A Legányi úti lőtéren a pisz­toly döntőjébe jutott két-két sportoló sajnálatos módon nem jelent meg, így ó-ó lövész ví­vott nagy csatát a dobogós he­lyekért. A puskások esetében a kevés létszám miatt a fináléba négy-négy versenyző került, de itt is az utolsó lövés leadásáig kiélezett küzdelem zajlott. A díjakat a Ko-De-Ko Kft. ve­zetője, Kovács József ajánlotta fel. A végig jó hangulatú ötfor­dulós versenyen felszolgált fi­nom ebédet Birincsik Gyula egyéni vállalkozó szolgáltatta. A dobogósok díjait Kovács László, az EPLE elnöke adta át. A 2011-es Ko-De-Ko-kupa győztesei, Nemzeti lőszámok, sportpisztoly, 20 lövés: Kárpáti Zoltán (MVKLE). Központi gyúj- tású pisztoly, 20 lövés: Németh Ferenc (ZPLE). Kispuska, 30 fek­vő lövés: Butykai Zoltán (THK- LK). Standard puska, 30 fekvő: Bujáki János (VAMAV). Nemzet­közi lőszámok, sportpisztoly női, 30+30: Südi Katalin (BHSE). Sportpisztoly férfi, 30+30: Boros György (BHSE). Központi gyúj- tású pisztoly férfi 30+30: Né­meth Ferenc (ZPLE). ■ A Shihan Juhász Ferenc mester (jobbra) vezette klub jó csapásirányban halad

Next

/
Thumbnails
Contents