Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-22 / 195. szám

4 I A * * tisztelegtek a hatvaniak Szabó Zsolt polgármester veze­tésével hatvani delegáció látoga­tott a napokban a település szé­kelyföldi testvérvárosába, Kézdi- vásárhelyre. A küldöttség tagjai kopjafát állítottak Nyergestetőn, ezzel tisztelegve Tuzson János és katonái hőstette előtt. (Tuzson az 1848-as szabadságharc során kétszáz székely katonájával megkísérelte feltartóztatni az Alekszandr Nyikolajevics Lüders vezette cári haderőt és az Eduard Clam-Gallas vezette csá­■ száriakat. A bátor cselekedetnek Kányádi Sándor szép versben állított emléket.) ■ A kopjafán Hatvan pj jelmondata szerepel: Jö­vőnk öröksége.- Azért tartottuk fontosnak a gesztust, mert ez a hősi küzde­lem példaértékű lehet a jövő nemzedékének is - fogalmazott Szabó Zsolt. - A határon tüli kap­csolatok azért fontosak, mert erő­síthetik a nemzeti összetartást is. A kopjafa állítása magánkez­deményezésre történt, a költsé­geit Szabó Zsolt polgármester, Szinyei András és Horváth Ri- chárd alpolgármesterek vala­mint Tóth Csaba kabinetfőnök állták. Az ünnepségen jelen volt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester, valamint az egyik tehetségkutató műsorban fel­tűnt László Attila is. Az ifjú éne­kes ugyancsak Gábor Áron, a nagy ágyúöntő városának szü­lötte, s a közelmúltban egy fesz­tivál keretében a hatvaniak is megcsodálhatták nem minden­napi tudását. ■ Oldalszeritesztö: Tari Ottó Telefon: 06-30 556-3165 Hirdetési ügyben: 06-37 341-051 Hatvani kistérségi oldalunk legköze­lebb szeptember 19-én jelenik meg. Szepi, a világjáró suszter Tavalyelőtt háromezerkét­száz, tavaly négyezer­négy, idén hatezerhárom. Mindez kilométerben, a mi autónkkal, egy szusz­ra. Szepi megint nyaralt. Tari Ottó Év közben puritán. Szögei, sze­gecsel, ragaszt és varr, a forin- tocskákat pedig az élükre rak­ja. Kell a pénz a nyári nagy ka­landozásra, amelynek élménye­iből a következő esztendőig egész jól elvan. Akkor aztán jön az újabb nyár, és Szepinek ismét mehetnékje támad... ■ Velence egy helységnév­tábla, Monaco néhány pálmafa, Riga pedig pár rozsdás emlékmű. S­sárga Észak és Az óceán partján. A Boszporusz és a Balti-öböl után ez is kipipálva. Szepi tudja jót van még néhány tenger Európában... A hatvani Szulágyi Ervin - is­merőseinek Szepi, barátainak A Nemzet Cipésze - már csak ilyen. Amikor úgy tíz esztende­je az első interjút készítettem ve­le, még csak a „rocker” jelzőt ra­gaszthattam foglalkozása elé („rocker suszter a kaptafánál” - o írtam), s a legizgalmasabb do- | log, amiről vele kapcsolatosan | beszámolhattam, hogy rendsze- 1 résén támogat egy gyermekét­keztetési alapítványt. Ám azóta sok víz lefolyt a halántékán... Utazgatni kezdett, mégpedig au­tóval, először csak itt, a Kárpát­medencében, aztán egyre bát-' rabban... Először Törökországot kóstolgatta pár száz méteres ázsiai behatolással, tavaly már bejárta a Baltikumot, sőt átkom- pozott Helsinkibe is, idén pedig még több ezer kilométer várt rá: a Riviéra, Marseille és Észak- Spanyolország, egészen az At­lanti-óceánig. Mindezt szeretett négykerekűjével, amely még so­ha nem hagyta cserben, és amit színe után - akár ha csikóról len­ne szó - Sárgának becéz. Ám ha valaki azt gondolná, hogy Szepi világot látott ember, nos, részben téved. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk: autópályákat és parkolókat látott ember. Mert hogy őt alighanem a teljesítmény érdekli, nem pedig az egyéb zava­ró tényezők. Számára - és persze útitársai számára is, akik között jelen sorok szerzője állandónak minősül - Trieszt mindössze né­hány kivilágított hajódaru, Velen­ce csak egy helységnévtábla, Mo­naco néhány pálmafa és leander, Riga pedig a szovjet időkből ott ragadt egy pár rozsdás emlékmű. A lényeg, hogy az útitervben ki le­gyen pipálva. szepi nem sokat töri a fejét, ha utazásai legszorongatóbb pillanatairól faggatjuk. Bulgá­riában történt...- A Balkán-hegységen való át­hatolás félelmetes az éjszaka sötétjében - meséli. - A GPS megtréfál bennünket. A hegy lábától olyan helyre vitt, ami­ről azt gondolnánk, hogy - ki­vált az Európai Unióban - nem is létezik. Ez akkor kezd gyanússá válni, amikor az út mellett egy hatalmas állat tete­mére leszünk figyelmesek. Va­laha talán ló lehetett. Pár perccel odébb pislákoló fény tűnik fel. Lakott hely, gondol­juk, útbaigazítást kéiiink, már amennyire ez hajnali 2 órakor lehetséges. A falu szé­Persze, azért akad, ami őt is megindítja. Legutóbb például szinte véletlenül keveredtünk el Lourdes-ba, s bizony, a csodás gyógyulásban reménykedő to­tón tágas, kövezetten utca lát­ványa tárul elénk. Járműveink lámpái előbb autóroncsokat és szemétdombokat világíta­nak meg, majd pillanatokon belül sötét bőrű nők - köztük egy terhes asszony - és férfiak bújnak elő a romos házak mé­lyéről. Botokkal és fejszékkel. Teljesen felöltözöttek, mintha készültek volna a fogadásunk­ra. Talán errefelé számítani le­het a hívatlan éjszakai látoga­tókra? A jelenet olyan, akár egy horrorfilm. Aztán vélhető en érzékelik, hogy nem kell tartaniuk tőlünk; integetnek, merre menjünk, de még fél óra múltán is a visszapillantó tükröt kémleljük, nem követ-e bennünket gyanús fénycsóva. meg látványa - köztük tolószé­kekkel és hordágyakon érkező embereké - néhány perces szót­lanságra késztette. De feltehető­en hasonlót érzett a rodostói Rá- kóczi-háznál, Tallinn óvárosá­ban, az erdélyi hegyekben vagy a santiagói katedrálisnál is. . A Sárga jól bírta, de a gumijai nem: kettőt is cserélni kellett, mert tenyérnyi darabok váltak le a futófelületről. A váratlan ki­adás nagyon felbosszantotta Szepit, a francia autópályák használatáért fizetendő „sarc” nemkülönben. Már-már ki is mondta, hogy az életben nem in­dul többé ilyen hosszú útra, de aztán meggondolta magát. Isme­rem őt: miközben küzd az árral - ezt nem úgy kell érteni, szak­mai dolgokról beszélek -, sze­rintem agyában már térképeket böngészget. Elvégre, ha igaz, jö­vőre is lesz nyár. Szepike, ha javasolhatnám: Nordkapp. Csak háromezeröt­száz oda, és ugyanennyi vissza. Közben lefotózhatod a Sárgát a Mikulással. Botok és fejszék a balkáni éjszakában Kelet már rég megvolt, most p ocean is Folytatódik a csatornázás, felbonthatják az udvarokat Hatvan térségében folytatódik a szennyvízelvezető rendszer ki­építése. A munkálatok Apcot, Ecsédet, Szűcsit, valamint a Zagy­va-parti város azon részeit érin­tik, ahol még nincs csatorna. Ösz- szesen 4624 ingatlan vár a bekö­tésre. A projekt megvalósításá­hoz szükséges nettó 3,7 milliárd forintos költségvetésből majd' há- rommilliárdot az Európai Unió és a magyar állam finanszíroz. Az erre az időszakra tervezett kivite­lezés Hatvanban a Móricz Zsig- mond, a Táncsics, a Radnóti, a Kiss Ernő, a Doktay, az Iparos és a Munka utcákat érinti. Fontos tudni, hogy a kivitele­ző az épületből kijövő első rákö­tési pontig építi ki a csatornát, s ezért a munkáért nem kérhet pénzt az ingatlantulajdonostól. Az építés során az udvarban lé­vő burkolatot a szükséges mér­tékben felbontja, de azt eredeti állapotára nem állítja vissza, csupán az árkot tölti vissza. ■ Egészségügyi fejlesztések a kistérségben Nagykökényesen saját erőből, önkéntesek munkájával újítot­ták fel a védőnői tanácsadó he­lyiséget. Gáspár Tamás polgár- mester elmondta: az alkotóházat is rendbe tették, az ünnepélyes átadáshoz már csak a használa­ti engedélyre van szükség. A több mint harmincmillió forin­tos beruházásra huszonnégy millió forint pályázati pénzt nyert a település. Heréden a háziorvos hamaro­san birtokba veheti a nemrégi­ben megépült új rendelőt. A mű­szaki átadás már megtörtént, je­lenleg a szükséges engedélyek­re várnak. Kómár József polgár- mester közölte: a régi épület már nagyon rossz állapotban van, így mintegy negyvenmilliós pályá­zati pénzből és tizennégymillió forint önerőből egy új, korszerű, minden igényt kielégítő rendelő épülhetett. Horton a régi iskola - az egyko­ri kolostor - épületébe tervezik az egészségügyi centrumot. Itt lesz két háziorvosi rendelő és a fogor­vosi ellátás is. A beruházást pályá­zati pénzből finanszírozzák. ■ HIRDETÉS Az OK-TAT-60 Kft. az alábbi OKJ-s tanfolyamokat indítja szeptemberben Hatvanban: Aranykalászos gazda | Biztonságszervező l-ll. | Biztonsági őr | Bolti pénztáros | Eladói szakmák (Élelmiszer- és vegyiáru-eladó ( Ruházati eladó...) | Fakitermelő | Fodrász | Gépkezelő képzések (Emelőgépkezelő | Földmunka-, rakodó-és szállítógép-kezelő | Targoncavezető ...) | Gyermekotthoni asszisztens | Gyermek- és ifjúsági felügyelő | Ingatlanközvetítő | Ipari olaj-és gáztüzelő berendezés kezelője | Kazánkezelő (2-12t) | Kereskedő, boltvezető | Kézápoló és műkörömépítő | Kisteljesítményű kazán fűtője | Kpzmetikus | Lábápoló | Logisztikai ügyintéző | Marketing-és reklámügyintéző | Mezőgazdasági erő-és munkagépkezelő | Motorfűrész kezelő | Munkavédelmi technikus | Óvodai dajka | Panziós, falusi vendéglátó 1 Pénzügyi-számviteli ügyintéző | Szakács | Személyügyi ügyintéző | Szociális gondozó és ápoló | Társadalombiztosítási ügyintéző | Töltőállomás kezelő | Vendéglátó eladó | Vízkútfúró A képzésekről és pontos helyszínekről érdeklődjön munkatársunknál: Munkanapokon 8:00 - 16:00-ig a Hatvan, Tanács út 9. alatt (bejárat a Nádasdy T. út felől) személyesen, valamint a 06-37/540-042, vagy a 06-30/515-1222 telefonszámokon, vagy a www.oktat60.hu oldalon! _______________________________|_________________________________________________(284333-339482? Fe lnőttképzési nyilvántartási szám: 10-0045-06 | Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-0104 Apcon együtt szedik össze a hulladékot Apc vezetői úgy gondolják, a kö­zös hulladékgyűjtő akciók ré­vén még barátságosabbá tehe­tők a település közterületei. A következő megmozdulást szep­tember 9-ére, péntekre terve­zik, s a magánszemélyek mel­lett számítanak a községben működő szervezetek, egyesüle­tek tagjaira is. A gyülekező a Petőfi téren lesz 17 órakor. Ugyancsak a településről származó hír, hogy a nyári szünidőben az általános iskola épületében csak a legszüksége­sebb karbantartási munkákat végezték el; a folyosói lábazat mázolásához az Apci Iskoláért és Óvodáért Alapítvány biztosí­tott anyagi támogatást. ■ Tízéves az ecsédi alapítvány jubileum Megköszönték a kápolnaépítők munkáját Ecséden az elmúlt héten ünnepi megemlékezést tartottak a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány létrehozásának tize­dik évfordulója alkalmából. A te­lepülés határában lévő imahely­nél a környékbeli településekről érkezett zarándokok - köztük szelíd motorosok - jelenlétében Uttassy Vilmos kerületi esperes, érseki biztos, Kádár István apát, valamint Hubay József és Ju­hász Zoltán atya közösen celeb­rált szentmisét. Ezt követően Csontos István kuratórium tag ismertette az alapítvány tevé­kenységét, majd mindazok em­léklapot vehettek át, akik mun­kájukkal segítettek a kápolna új­jáépítésében. ■ Sok helyi fiatal is részt vett az ünnepi megemlékezésen Szentlaposon f * 4 «

Next

/
Thumbnails
Contents