Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-19 / 194. szám

2011. AUGUSZTUS 19., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 Gyöngyös SZÜRET Az Irsai Oli­vér betakarításával elkezdődött a szüret a Gyöngyösi Hegyköz­ségterületén. Az első tapaszta­latok alapján a szőlő minősége és mennyisége is megfelelő. A szakemberek szerint az idén az időjárás kegyes volt az ültetvé­nyekhez, de csapadékra még szükség lenne. A gazdák a tava­lyi gyenge év után akár 40 szá­zalékkal is több termésre számí­tanak. (J. M.) Hatvan forgatás Két napig a városban forgatott a Hazai Turiz­mus című műsor stábja. Több hatvani látványosságot, civil- szervezetet és csoportot is meg­látogattak. Részt vettek a Musi­cal Club 60 és a Hatvankodók néptáncegyüttes próbáján, vala­mint egy baba-mama foglalko­záson is. A Grassalkovich- kastélyt és környékét is megte­kintették, ami szintén elnyerte a forgatócsoport tetszését. (B. K.) Kerecsent! ösztöndíj a Kerecsendi Fiatalok Továbbta­nulásáért Közalapítvány tanul­mányi ösztöndíj pályázatot ír ki a 2011/2012-es tanévre. Au­gusztus 26-ig azok a 7., illetve 8. osztályos diákok pályázhat­nak, akiknek tanulmányi ered­ménye elérte a 4,3-es, a közép- iskolásoknál pedig a 3,75-ös év végi átlagot. Pályázati űrlapot és bővebb felvilágosítást Román Lászlótól igényelhetnek a pol­gármesteri hivatalban. Az értesí­téseket augusztus 31-ig postáz­zák. (B. K.) Recsk KIFIZETÉS A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esedékes összegét augusztus 29-én, hétfőn fizetik ki a helyi jogosultaknak. E napon délelőtt 10-12 óra között a polgármes­teri hivatal házi pénztárából ve­hetik fel a járandóságot. (B. K.) Szihalom FÚVÓSOK Meghívást kaptak a Szihalmi Fúvósok a Debreceni Virágkarneválra, ahol a Valcer Táncstúdió táncosait kí­sérik majd. Ez nagy megtisztel­tetés és egyben komoly feladat is a 14-25 éves fúvósok szá­mára. Több kilométeren és kö­rülbelül 6 órán át tart majd a felvonulás, ami fizikailag is nagy megpróbáltatást jelent az együt­tes tagjai számára. A rendez­vény egyúttal egy verseny is, így amennyiben a település fúvósai elérnek valamilyen helyezést, este is részt vehetnek majd egy kisebb felvonuláson a belváros­ban. (Sz. K.) Ősmaradvány az emeleten tudomány Geológiai különlegességet veszélyeztethet az új útszakasz Eger páratlan földtani- őslénytani örökséggel büszkélkedhet. Ahogy a bor vagy a vár, ez a látniva­ló is utazók százait vonzza a megyébe. Ám lehet, hogy már nem sokáig. Böszörményi Sándor A város délkeleti szélén, a Rozá­lia temető után egy hatalmas tá­tongó gödröt találunk, a közepén egy kis tóval. Ez az egri tégla­gyár agyagbányája, ahol több millió éves eltemetett kincsek is rejtőznek. Az első tulajdonosa után ezt a helyet Wind-féle tég­lagyárként hívják. Itt található a földtörténeti múltból hátrama­radt csigák, kagylók, korallok, cápafogak híres lelőhelye. Azon­ban a jelenlegi tervek szerint a jövőben megépülő észak-déli te­hermentesítő út is itt haladna keresztül, ami igencsak befolyá­solja majd a tudományos mun­kát is.- Földtani-őslénytani szem­pontból ez a hely egy unikum - magyarázta dr. Dávid Árpád, az Eszterházy Károly Főiskola Föld­rajz Tanszékének docense az agyagbányával kapcsolatban. - Még 1972-ben Báldi Tamás geo­lógus professzor javaslatára a földtörténeti kortáblázatban az oligocén végét és a miocén elejét „egri emelet” néven különítették el az agyagbánya rétegsorai alapján. Ez a kife­jezés azóta a vilá­gon mindenütt így szerepel. Ez az eta­lonja egy földtörté­neti periódusnak, ezért kutatása elengedhetetlen. Ősmaradványokat itt az 1800-as évek vége óta gyűjtenek. Innen indult Legányi Ferenc amatőr kutató pályája is, akinek a mun­kája nyomán új alapokra helyez­Megfigyelhetjük, hogyan rakódtak egymásra az üle­dékrétegek. ték a Bükk kutatását. Ezt a terü­letet azonban bizonyos értelem­ben veszély fenyegeti, hiszen a. városnak nagy szüksége van egy észak-déli teher­mentesítő útra. En­nek nyomvonala a jelenlegi tervek szerint épp keresztülhaladna a téglagyár egyes épületein, illetve a bánya egy részén is, így az nem lesz többé művelhető. Rátkai Attila, a város főépíté­sze elmondta, hogy 2006-2007 Magyarország területe évmilliókkal ezelőtt AZ ORSZÁG nagy részét egy­kor a Parathetys ne­vű tenger borítot­ta, amely lassan visszahúzódott. Az akkori, 23 mil­lió évvel ezelőtti ál­lapotokra az agyagbánya kőzeteiből és ősmaradványai­ból következtethetünk. Még most is érezni rajtuk a sós víz illatát. A kékes színű agyag kiváló állapotban őrizte meg az oligocén kor végi élet nyo­mait A képen látható tengeri csigák, tengeri kagylók vázai, korallok és szivacsok marad­ványai találhatók itt, sőt oly­kor egy haj­danán erre tévedt cápa elhul- lajtottfoga is a kezünkbe akadhat. A ránk maradt víz alatti világ valóságos „ősállat- kert”, fajokban igen gazdag. És ha mindez nem lenne elég, még azt is megfigyelhetjük, hogyan rakódtak egymásra a különböző üledékrétegek hosszú évmilliók alatt. környékén nagyon sok vita volt az út megépítése körül. A dom­borzatot és a beépítettséget fi­gyelembe véve eredetileg hat különböző vonalat dolgoztak ki. Mivel egy olyan utat kellene megépíteni, amely nem elkerü­lő, hanem tehermentesítő, így szem előtt kellett tartani, hogy nem távolodhat el túlzottan a várostól. Hosszas tanácskozás eredménye a jelenlegi elképze­lés. Az út építésének megkezdése azonban nem aktuális, amíg az M3-as autópálya bekötő szaka­sza el nem készül. Az úthálózat­tal kapcsolatos beruházásokhoz a városnak először a pénzt kell előteremtenie pályázatokból, tá­mogatásokból. Ha elkészül, je­lentős forgalmat vesz majd át Eger utcáiról. A főépítésztől azt is megtud­tuk, hogy sem a téglagyár, sem az agyagbánya nem áll védelem alatt. Ha azonban a bánya meg­szűnne, Dávid Árpád szerint nem lenne olyan feltárás többé, ahol az „egri emelet” képződmé­nyei megfigyelhetők volnának. Úgy véli, a bányát védeni kelle­ne, mivel a világ minden tájáról érkeznek ide kutatók. Vezetett már olyan csoportot, akik a Müncheni Egyetemről érkeztek, de jártak itt Amerikából, Japán­ból és Ausztráliából is. IMfeMMa Ez már porig égett sírni támadt volna kedvünk, de inkább kínosan kacag­tunk egymáson, midőn kéz­hez kaptuk a magánnyugdíj­pénztári reálhozamainkról szóló értesítéseket. Ismeret­ségi körömben senki nem kapott oly iszonytató össze­get, hogy titkolnunk kellett volna egymás előtt. Több mint tízéves tagságot követő­en tíz-húsz ezer forint jutott a szerencsésebbeknek, de akadt olyan kollégám is, aki épp egy korsó sört ihatott az összegből. A leginkább azok mosolyogtak csendesen, akik ezt a csapdát elegánsan kikerülték, azaz nem léptek be semmilyen pénztárba, er­go: nem kell keseregniük azon, ki, miért és hogyan nyúlta le megtakarítottnak hitt pénzüket. nekünk, kárvallottaknak so­vány vigasz, hogy a hírek szerint pertársaságok ala­kulnak az interneten az elé­gedetlenek körében. írha­tunk panaszlevelet a pénz­ügyi felügyeletnek, békéltető testülethez fordulhatunk, ám a végső szót majd a bíró­ságok mondják ki. tudni kell, hogy a reálho­zam kiszámítása bonyolult matematikai művelet ered­ménye. Ehelyütt csak az ér­zékeltetés kedvéért teszem közzé: „A hozamgarantált tő­ke számításakor a pénztár- tagság során egyéni számlá­ra került tagdíjakat és tag­díj-kiegészítéseket havi szin­ten összegzik, és ezt az ös­szeget a KSH által megadott havi fogyasztói-árindexek szorzatából képzett inflációs rátával megszorozzák.” aki követni tudja a fentieket, annak a legőszintébb tiszte­lettel gratulálok. Én a ma­gam részéről feladom a csa­tát, és Virág elvtárssal szól­va szerényen konstatálom: „Ez már porig égett, erről kár lenne vitát nyitni...” VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Megkapták első bérüket a patai közmunkások Egyre több szülő kér nyári ügyeletet óvoda Sok Heves megyei intézmény az egész szünidő alatt nyitva tart Gyöngyöspatán a korábban már megkezdődött erdőtelepítés után elindult a patakmeder tisztítása is a közmunka-mintaprogram keretében. Négy hónapon át 22 ember végzi négy patak, a Zám- , a Danka-, az Ágói-patak és a Rédei-Nagy-patak medreinek tisztítási munkáit, mintegy 15 kilométeres szakaszon. A közfoglalkoztatottak helyi lakosok, akiknek kiválasztásá­ban a település önkormányzata, a munkaügyi kirendeltség, a he­lyi kisebbségi önkormányzat és - munkaadóként - a Mátraaljai Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat vett részt. Azok a gyöngyöspatai köz­munkások pedig, akik augusz­tus elejétől az erdőtelepítés elő­készítését végzik a faluban, már megkapták első fizetésüket. Ők négy hónapig munkanapon­ként 8 órában dolgoznak, bérük havi nettó 60.600 forint, amely több mint duplája a 28.500 fo­rintos bérpótló juttatásnak. A program tervezett költsége 19,9 millió forint. Országszerte 7,5 milliárd fo­rint használható fel a közmun­kák szervezésére. Heves me­gyén kívül Baranya, Borsod-Aba- új-Zemplén, Nógrád, Szabolcs- Szatmár-Bereg és Tolna megyé­ben nyolc kistérségben indulnak mezőgazdasági, vízrendészeti, közút-karbantartási közmunka­mintaprogramok. ■ J. M. Sok család nyáron is kénytelen gyermekét az óvodai ügyeletre bízni. Lapunk ezúttal annak járt utána, hogy Heves megyében miképpen működik az ügyeleti rendszer, illetve hány család ve­szi igénybe ezt a szolgáltatást. Gál Judit, az egri Benedek Elek Óvoda vezetője elmondta, hogy körzetükben évenkénti váltás működik, és idén éppen rájuk esett a sor. Ott, a Felsővá­rosban az elmúlt években egyér­telműen nőtt azok száma, akik nyáron is kérnek ellátást. - Ko­rábban csak a szünet elején vol­tak sokan, most mindhárom hó­napban - mondta. Jelenleg kö­rülbelül hatvan gyermekre fel­ügyelnek. Az egri felsővárosi Benedek Elek Óvodában nyáron is sok gyerek játszik A gyöngyösi helyzetről Molnár Lászlóné, a város óvodai vezetője tájékoztatta lapunkat. Elmondta, hogy az ottani kilenc óvoda részt vesz a nyári körforgásban úgy, hogy mindig legyen nyitva egy intézmény. Ott óvodánként 8-10 gyermek kért ügyeletet. Csirmaz Andrea hatvani óvó: dapedagógus is nagy létszámról számolt be. A város két részé­ben négy-négy óvoda működik, akik kéthetente váltják egy­mást. Mindkét kerületben körül­belül ötven-ötven gyermekre vi­gyáznak. Hozzátette, az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a létszám, ami annak köszönhe­tő, hogy a szülők egyre több munkát vállalnak. ■ B. S. * * * t } y 1 Dávid Árpád régóta kutatja í puhatestű ősmaradványokat. Szerinte a bányát minden­képpen védeni kellene.

Next

/
Thumbnails
Contents