Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-17 / 192. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. AUGUSZTUS 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Ellenség lett a só, a cukor, a zsír menza Búcsú a kolbásztól: idegenné lehet a magyaros koszt az iskolásoknak Visszaesés az építőiparban: Heves a sor végén kullog Kakaót már csak cukor nélkül ihatnának, kol­bászt pedig egyáltalán nem ehetnének a gyere­kek a menzán. A szigorí­tás oka, hogy egyre több a túlsúlyos diák. Juhász Marianna A leveskockát, a cukrozott üdítőt és a szörpöt, valamint az erős fű­szereket is a közétkeztetésben kerülendő élelmiszerek közé so­rolta az országos tiszti főorvos új, augusztustól érvényes ajánlá­sában. A „tiltólistán” szerepel­nek továbbá a túl zsírosnak ítélt tejfölök, húsok, illetve húskészít­mények is. A közétkeztetést ellátó vállal­kozások és az önkormányzatok szerint 30 százalékos nyers­anyagár-emelésre is szükség le­het, ha az ÁNTSZ ajánlásait ér­vényesíteni akarják az étrend összeállításakor.- Az ötlet nem rossz, csak az a baj, hogy megint a tetőtől kez­denék el építeni a házat - véle­kedett Kosa László, a Mátra Party ’98 Kft. vezetője, akinek cége évek óta biztosítja a gyön­gyösi iskolások közétkeztetését. - Kevesen számolnak azzal, hogy önmagában kevés a menza megreformálása. A gyerekek többsége otthon sablonosán ét­kezik. Sokuk nem is ismeri az étel­alapanyagokat, ezért hiába készí­tünk nekik egész­ségesnek mondott ételt, nem eszik meg. A cégvezető szerint a közétkez­tetésben tapasztalt kudarcok el­len a szülők is sokat tehetnének, akkor talán a főzeléknek nem csak a 30 százaléka fogyna el egy- egy iskolai ebéd alkalmával.- Nagy divat lett az egészséges táplálkozás. Ám kérdés, hogy mi az, ami egészségesnek számít. Nem mindegy, hogy honnan szár­mazik a zöldség, vagy hogyan permetezték a gyümölcsöt, illet­Ez legalább finom... Egy országos felmérés szerint általánosságban igaz, hogy a diákok túl sok zsírt, cukrot és sót tartalmazó menzaételeket ebédelnek. Csak kiváló minő­ségű alapanyagból lehet egészséges ételt készíteni. ■i Ön ügyel arra, hogy gyermeke egészségesen táplálkozzon? Szavazzon hírportálunkon __ x ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. ve, hogy milyen összetevőkből készült a főzéshez alapanyagként használt termék. Ez utóbbi sok­szor megdöbbentő. Véleményem sze­rint akkor beszél­hetünk egészséges táplálkozásról, ha az ételek ellenőr­zött és kiváló minőségű alap­anyagból készülnek. Ez nagyon sokba kerül, pedig az lenne iga­zán eredményre vezető, ha visz- szatérnénk a természetes alap­anyagok használatához hangsúlyozta Kosa László.- De azzal is tisztában kell lenni, hogy egy gyerek hányszor vesz részt na­ponta a közétkez­tetésben. Mert van olyan diák, aki például a család anyagi helyzete miatt csak szer. Lehet, hogy ő kétszer repetázik a zöld- borsólevesből, míg más bele sem üti a kanalát. Több zöldséget és gyü­mölcsöt sajnos éppen akkor le­hetne a közétkeztetésbe bevonni, amikor az iskolában szünet van. Júliusban és augusztusban na­gyobb a választék, így akkor ol­csóbban és változatosabb formá­ban lehetne egészségesnek mon­dott ételt készíteni. Nem szabad elfeledkezni arról sem: akkor is megfelelő a táplál­kozás, ha tényleg annyi kalóriát viszünk be a szervezetbe, amennyire szükségünk van. Ez korcsoportonként változó. Mind­emellett figyelembe kell venni, hogy az egészséges éledmód nem csak a táplálkozáson, hanem a megfelelő mozgáson is múlik. Ha­zánkban ez utóbbi is hagy maga után kívánnivalót. A munkáltató érdeke is a dolgozó egészsége nyugat-európában már ter­mészetes, idehaza azonban még ismeretlen, amivel a Mát­rai Erőmű Zrt.-ben kísérletez­nek. A visontai cég a baleset­megelőzés, a dohányzásról való leszoktatás és a szűrőprogramok után elindította saját dol­gozóinak az egészsé­ges táplálkozási programot. Ugyanis egy jóllakott, egész­ségesen táplálkozó alkalmazott a statisz­tikák szerint keveseb­bet megy betegszabad­ságra. A dolgozók az üzemi étkezdében a menükí­nálaton kívül a színkódok alapján besorolt ételekből is választhatnak ebédet. A piros pöttyel jelöltek fogyasztása csak módjával ajánlott, a sár­ga pöttyösből is csupán keve­set javasolnak, míg a vitamin­ban gazdag zöld jelzésű étele­ket mindenki bátran eheti. bárdos Béla (képünkön), az erőmű Titkárság és PR osztá­lyának vezetője elmondta: egy felmérésből kiderült, a dolgo­zók örömmel fogadták a sok­szor nem csak egészségesebb, hanem látványosabb, színe­sebb ételeket. A gyerekkori étkezés iránymutató lehet A MAI FELNŐTTEK egészségi állapota azt mutatja, honfi­társaink többsége egyálta­lán nem táplálkozik egész­ségesen. Ennek nem csak az az oka, hogy az emberek nem tudják, mit kellene en­niük, hanem az is közreját­szik, hogy az egészséges éte­lek sokkal drágábbak, és még a diétán lévők sem en­gedhetik meg maguknak a sovány sajtot és sonkát. Az édesítőszerek árához képest pedig még a drága kristály- cukor is olcsóbb - összegez­te tapasztalatait dr. rapi judit gyöngyösi belgyó­gyász. - Drámai az embe­rek egészségi állapota: sok a cukorbeteg, az elhízott, a magas vérnyomásos. Nem csak a táplálkozással, ha­nem az egész életvitelünk­kel baj van. Pontos, hogy a közétkeztetés ne a szülők igényeihez igazodjon, ha­nem legyen iránymutató és példaadó. Közel 14 százalékkal csökkent jú­niusban a hazai építőipari terme­lés az egy évvel korábbihoz ké­pest, az első hat hónapban pedig tíz százalék körüli a lemaradás. A zuhanás minden területet érin­tett, bár legkevésbé az egyéb épít­mények ágazatot, igaz, annak bá­zisa is rendkívül alacsony volt. ■ Az első féléves teljesít­mény a negyedik legrosz­szabb lett az országban. Heves megyében az első fél­éves adatok szerint a tavalyi tel­jesítmény felét sem produkálta az építőipar, ez pedig Somogy után a legnagyobb mértékű visz- szaesés. Az első féléves 7,8 mil­liárdos produktum a negyedik legalacsonyabb az országban, csupán Nógrád, Zala és Békés megyét előzi meg Heves. A KSH adatai szerint a június­ban kötött új szerződések értéke 6,5 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel azelőttinél. Országos szinten kevesebb épület, de több egyéb létesítmény (például út, híd) készülhet majd. Az első hat hónapban létrejött megállapodá­sok volumene közel harmincszá­zalékos lemaradásban van ta­valyhoz képest. Az ágazat terme­lői árai nőttek, ágazattól, épít­ményalcsoporttól függően külön­böző mértékben, összességében pedig 2,2 százalékkal. ■ T. B. Jelentősen javul a fogyatékosok ellátása Egerben Augusztus végén új helyszínre költözik az egri Fogyatékos Sze­mélyek Nappali Intézménye. A jelenleg az Ifjúság utcában mű­ködő intézményt a Felsővárosba, a volt szolgáltatóházban kialakí­tott épületbe helyezik át. A közel kilencvenmillió forintos beruhá­zást követően bővült a férőhe­lyek száma is, hiszen az eddigi harminc helyett negyvenen kap­nak majd itt ellátást. Az új helyen egyebek közt tá­gas társalgót, ebédlőt, pihenésre és csoportfoglalkozásokra is alkal­mas akadálymentesített szobákat is építettek. Az udvarra kiskertet és tűzrakóhelyet, illetve a kerítés köré sövényt terveznek. ■ M. K. Marco Polo sosem járt a Távol- Keleten, nem Is láthatta Kínát. Ezt állítják olasz régészek. A kö­zépkorban ráadásul az úgyne­vezett kínai piacok intézménye sem volt még Európa-szerte annyira elterjedt, így még szebb, ha a szerző saját benyomásai hí­ján önnön ujjából, illetve máso­kéból szopta jeles emlékiratát. Hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az olasz szakembe­rek saját világhírű nemzeti hő­sükön verik el a port - itthon is okozott némi meghökkenést, mikor kiderült: az oly sokszor megénekelt és megfóstött nán­dorfehérvári hős, Dugovics Ti­tusz sosem létezett. Bizony, a magyarok többsége sosem fordult meg a kakukkos órák alpesi országában, mégis bátor volt svájci frank alapon fü­lig eladósodni. És nem ostoba­Marco Polo frankó ságból tette. Nem kellett ahhoz odautaznia, hogy lássa, itt job­ban jár, ha az idegen ország fi­zetőeszközében veszi föl a hitelt, nem pedig a sajátjáéban. Arra azonban józan ésszel egyikük sem számíthatott, hogy a mo­dern gazdaságtörténet második legnagyobb válsága zuhan a nyakába. Emlékeztetőül: az 1929-33-as elsőnek valójában a második világháború vetett vé­get. Az egyelőre nem sejthető, hogy a mostaninak mi fog, az vi­szont tudható, hogy az - egy év­vel ezelőttre ígért - intézkedé­sek, árfolyam-befagyasztás leg­feljebb ideiglenes szépségflast- romot kínálnak a gondokra. Inkább az a kérdés, miért is- kellett ahhoz jelentős töme­geknek komoly hitelt fölven­ni, hogy például emberi ott­honhoz jussanak? Nos, a ma­gyarázat roppant bonyolult, de alapvetően az elvonó állam és magyar gyarmati kapitaliz­mus vadházasságában rejlik: a termelékenységhez mérten is jelentősen elmaradó itteni jövedelmekben. Az nem cso­da, ha a munkanélküliek, a nyomorban élők nem tudnak ötről a hatra jutni. Ám ha egy országban a keresők, állásban lévők munkás élete sem elég a megtakarításhoz és a tisztes megélhetéshez, ott alapvető bajok vannak. Marco Pólót kortársai csak az egymillió hazugság gazdája­ként emlegették. Mi sem adjuk alább. ■ Kovács János A gépipart is fejlesztenék üzletrész Nemzetközi kapcsolataira is épít a befektető A gyöngyösi ipari parkba 2008 óta egyáltalán nem érkezett pénz, és a befektetők sem na­gyon érdeklődtek. Ennek elle­nére a város évente negyven- millió forintot fizetett ki az ipa­ri park fenntartására - össze­gezte az előzményeket Faragó László polgármester, hozzáté­ve: a Hatana Hungary Kft. egy olyan profi, nemzetközi kap­csolatokkal is rendelkező vál­lalkozás, amely tapasztalatai révén fellendítheti az ipari park működését. Takács István, a társaság ügyvezetője elmondta: a kft.-t kifejezetten erre a célra hozták létre két társával. Elsősorban nem pénzügyi, hanem szakér­Takács Istvánék egy év alatt sze­retnék megvalósítani terveiket tői befektetőként számíthat rá­juk a város. Az ipari parkban rendelkezésükre álló 90 hek­tárnyi területen gépipari, ener­getikai, valamint könnyűipari, azon belül is főként gyógyszer- ipari beruházásokkal szeretné­nek új munkahelyeket terem­teni Gyöngyösön. A társaság - amely szolgálta­tó jellegű ipari park kialakításá­ra készül - 55,5 millió forintért vásárolta meg a város többségi tulajdonrészét. Az Ipari Park Fej­lesztő Kft. alaptőkéje most 36 millió forint. Az új tulajdonos át­vállalta a város által eddig fize­tett évi 40 milliós tagi hitelt, illet­ve a 175 millió forintos készfize­tő kezességet is. ■ J. M. » f » á 4

Next

/
Thumbnails
Contents