Heves Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 151-176. szám)
2011-07-25 / 172. szám
2011. JÚLIUS 25., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 11 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN Nyitott ablak segített a betörőnek EGER - Közel 900 ezer forint zsákmánnyal távozhatott egy héttel ezelőtt egy feledékeny egri polgár lakásából a tolvaj. Az elkövetőnek egyszerű volt a dolga, hiszen egy társasház földszinti lakásának a nyitott ablakán át jutott az épületbe. Alapos kutatás után az egyik szobából 300 eurót, továbbá 800 ezer forintot, valamint arany ékszereket vitt el. A nyomozó hatóság, az Egri Rendőr- kapitányság az ügyben ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást. Megrongálta az autót, összekarcolta a járművet gyöngyös - Összekarcoltak egy tárggyal egy személy- gépkocsit a mátraalji városban péntekről szombatra virradó éjjel. A tulajdonos azonnal bejelentést tett a rendőr7 ségi ügyeletén, amikor észrevette a történteket. Jócskán meg is döbbentette az érthetetlennek tűnő cselekedet. Az pedig felháborította, hogy a rongálással legalább 400 ezer forintos kárt okoztak neki. Jelzése nyomán a Gyöngyösi Rendőrkapitányság ismereüen tettes ellen indított büntetőeljárást. Egy tonna dinnye tűnt el a földről csány - Legalább egy tonna görögdinnyét loptak el még nem ismert elkövetők egy csányi lakos külterületen található földjéről. A tulajdonos a bűntény felfedezése után azonnal bejelentést tett a bűnüldöző hatósághoz. Az ízletes gyümölcs hívatlan be- takarítója ugyan csak közel 50 ezer forint kárt okozott a gazdának, ennél sokkal bosszantóbb a merészsége. Megtetszett a műbőr táska az éjszakai tolvajnak besenyőtelek - A minap egy helyi lakos telefonon tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy egy ismeretlen tettes ment be éjszaka lakásába, és elvitte fekete műbőr kézitáskáját, benne 120 euróval és négyezer forinttal, kulcsaival és személyes irataival együtt. Nem féltek a házalóktól büntetőper A rablók nyugtatószert tettek az áldozatok italába Hat év börtönre ítéltek egy nőt többrendbeli rablás miatt, a társa két és fél évet kapott. A vádlottak altatóval kábították el áldozataikat. Az eszméletlen sértettek közül többen csak a kórházban tértek magukhoz. Sike Sándor Kávézzon velem! így hangozhatott a kérés, amit a magyarul beszélő, román állampolgárságú házaló asszony a házigazdának mondott. Miután a vendéglátó ismerte vendégét, nem utasította el az invitálást. Ez lett a veszte. Az italba ugyanis nyugtató- és altatószerek egyvelegét keverte a terhelt. Az eszméletét vesztett sértett lakását már könnyű volt átkutatni, és értékeitől megszabadítani. Négy esetben rabolt így G. Erzsébet. Volt úgy, hogy E. Veronika másodrendű vádlottal, egyszer pedig egy ma is ismeretlen elkövetővel együtt károsították meg a sértetteket. A Heves Megyei Bíróság a közelmúltban helybenhagyta az elsőfokon eljárt Hatvani Városi Bíróság ítéletét, amely így jogerős - tudtuk meg dr. Nyíri Beátától, a megyei bíróság elnökhelyettesétől. G. Erzsébet négyrendbeli, két esetben társtettesként elkövetett rablás miatt hat év börtönbüntetést kapott. E. Veronika büntetése két év hat hónap börtön. Az ő rovásán társtettesként elkövetett rablás, illetve egyrendbeli lopás vétsége szerepel. Az elsőrendű vádlott először 2007. nyarán rabolt. Hatvanban egy társával szólította meg az időközben elhalálozott H. S.-nét, kérve, engedje be őt. Az asszony eleget tett a kérésnek. A vádlott egy dobozos sörrel is megkínálta. Az italban azonban antidepresszáns gyógyszerek voltak. A háztulajdonos öntudatRablások Heves megyében Év Eger Gyöngyös Hatvan Összesen 2009 24 23 5 82 2010 20 10 13 73 FORRÁS: BELÜGYMINISZTÉRIUM KOORDINÁCIÓS ÉS STATISZTIKAI FŐOSZTÁLY Nem tudta megmagyarázni, miként került tenyérlenyomata az asszony szekrényébe. lan állapotát kihasználva a rablók átkutatták a lakást, majd magukkal vittek 70 ezer forintot és 300 ezer forint értékű takarék- könyvet. A sértett nyakából kivették a 18 karátos aranyláncot, összepakoltak három fémtálcát és két paplanhuzatot. A második, Vámosgyörki rablásnál a módszer ugyanaz volt, csak az ital más. Ezúttal vécére kéredzkedett be T. S.-néhez 2009. májusában. Rábeszélte A rablásra többnyire a nyers erőszak a jellemző m ^ A romániai „házalók” módszere nem tartozik a rablás bűntettének tipikus esetei közé - tudtuk meg soltész Bálinttól (képünkön), a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. Az ilyen bűn- cselekmények többségében a testi erőszak vagy az azzal történő fenyegetés dominál. A G. Erzsébet és társa által elkövetett bűncselekmények némiképp hasonlítanak a trükkös lopásokhoz, annyi különbséggel, hogy a tolvajok nem ismerősökként kéredzked- nek be idős emberek otthonába, illetve egyáltalán nem alkalmaznak erőszakot. egy közös kávézásra, de a feketébe gyógyszereket tett. Pest megyében Sz. Z.-néhez könyörögte be magát, régi ismeretségüket kihasználva. A kávéba nyugtátokat tett. Innen 20 ezer forinttal távozott. Az eszméletlen sértettre kollégái találtak rá. Az asz- szony egy napig kórházi kezelésre is szorult. így járt a vámosgyörki áldozat is, q közel három napot töltött kórházban. A másodrendű vádlott 2009. december 4-én lépett színre. Az egyik hatvani szórakozóhelyen szólították meg régi ismerősüket, és üsztálkodni mentek be a lakásába. A recept itt is kávé és gyógyszer volt, a „nyereség” pedig 90 ezer forint. Kö- ^ vetkező közös ügykö- désükből viszont csak egyszerű lopás lett. Azt használták ki, hogy a házigazda magukra hagyta őket hatvani lakásában egy rövid időre. A kár meghaladta a 130 ezer forintot. JOGI LEXIKON Útonállók, rablók és kifosztok Valójában erőszakos lopás. Ekképpen is összefoglalható a vagyon elleni bűncselekmények kategóriájába tartozó rablás, amiről azt gondolnánk, hogy inkább a testi épséget veszélyeztető bűnelkövetési forma. E bűnténynek ugyanis legtöbbször az a jellemzője, hogy valaki szemet vet más tulajdonára, de mivel az önként az értékét nem óhajtja átadni, ezért megpofozza, leüti, és mégiscsak megszerzi a kérdéses holmit. ■ Tipikus útonállásszerű bűncselekmény. Tipikus útonállásszerű bűn- cselekmény, amelynek azonban nem csupán a bokrok takarásából előugró, ököllel riogató ember a jellegzetes elkövetője, hanem több más változata is létezik: felfegyverkezett, fegyveres, továbbá csoportban, bűnszövetségben, közfeladatot ellátó vagy hivatalos személy ellen fellépő tettes valósítja meg. A Büntető Törvénykönyv e bűntényt szabályozó rendelkezése szerint az elkövetési magatartás lehet idegen élete vagy testi épsége elleni közvetlen fenyegetés Is. Sőt, az is ezt a bűncselekményt követi el, aki mást öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, és ezt kihasználva tulajdonítja el a pénzét, az ékszereit, a tárcáját, a karóráját. Nem szabad persze összetéveszteni a rablást a kifosztás bűnesetével. Utóbbinál a jogforrás szövege szerint a bűnelkövető úgy vesz el valamit valakitől, hogy e célból lerészegíti, kihasználja, hogy más - például a tettestársa - az áldozat életét, testi épségét fenyegeti, illetve őt bántalmazza. Alapesetben a rablás bűntettéért, ha a bűntényt rábizonyítják a tettesre, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés-büntetést szabhat ki a bíróság. Öt és tíz esztendő közötti ideig ülhet rács mögött az, aki felfegyverkezve (például késsel, bokszerrel, baseballütővel), jelentős értékre, bűn- szövetségben vagy csoportosan, közfeladatot ellátó vagy hivatalos személy ellen követi el a rablást. További minősített esetekben 10-15 év is lehet a szankció. ■ Sz. Z. Rendkívüli helyzetek bármikor bekövetkezhetnek polgári védelem Megóvják a lakosságot, amikor terrorizmus vagy ipari katasztrófa fenyeget Csak könnyebben sebesült meg az elcsúszó motoros Szélvihar zúgott át a megyén alig két órával azt követően, hogy Plachi Péter mk. pv. alezredessel, a Heves Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesével beszélgettünk. Mintha csak az élet is igazolni akarta volna azt, amit mondott: rendkívüli helyzetek bármelyik pillanatban bekövetkezhetnek. A szerdai vihar erejére jellemző, hogy leállt többek között a Mátrai Erőmű két blokkja Is. A szakemberrel való beszélgetés során szóba került, hogy átalakulóban van a katasztrófavédelem, benne a polgári védelem egész rendszere. Ennek alapvető oka, hogy a világban bekövetkezett változásokkal mások lesznek azok a veszélyek is, amelyek a polgárokra leselkednek, és amelyekben nekik dolguk lehet. Az új helyzet újfajta reagálást kíván, hiszen ma már nem azzal kell számolni - bár megfeledkez ni róla nem szabad -, hogy az atom- fegyve- '% rek tömeges bevetése ad munkát nekik. Sokkal inkább fel kell készülni a migráció okozta problémákra, a nemzetközi terrorizmus előidézte helyzetekre, vagy a veszélyes ipari üzemek okozta szituációkra.- Természetesen fel kell készülni a globális klímaváltozás miatt bekövetkező jelenségekre is. Épp egy hete történt olyan baleset az M3- as autó- pályán, amikor pillanatokon belül autók Plachi Péter: - A veszélyes üzemben árt a felelőtlenség. tucatjai rekedtek a dugóban a 38-40 fokos melegben. Azonnal meg kellett szervezni a segítséget, például ásványvízzel kellett ellátni a járművezetőket - ecsetelte a szakember. Az igazgatóhe- ■ Fel kell készülni a lyettes a várható globális klímaválátalakulásokról tozás okozta helyszólva elmondta: zetekre. fontos szerepet szánnak az iparbiztonságnak. Ennek szükségességét nem csak Devecser példája igazolja, korábban is voltak már, ha nem is ilyen léptékű veszélyhelyzetek, így a megyénket is érintő, jó tíz évvel ezelőtti ciánszennyezés. Az elképzelések szerint az iparbiztonság megyei felügyelete szervezeti egységként illeszkedik majd a katasztrófavédelmi igazgatóságok rendszerébe.- Még mindig nem mindenki fogja fel kellő súllyal azt a felelősséget, amellyel viseltetni kellene például a veszélyes anyagok feldolgozásakor, szállításakor. A héten is ellenőrzést végeztek kollégáim a közutakon, és nagyon sok szabálytalansággal találkoztak. Az azért nem járja, hogy olyan vállalkozó is fittyet hány az előírásokra, aki már 10 éve van a szakmában - jegyezte meg. ■ S. B. S. < Elcsúszott motorkerékpárjával kedden este Egerben, a Rákóczi úton egy bekölcei lakos. A helyszíni szemle során a közlekedésrendészet szakemberei megállapították, hogy a Cifrakapu utca irányába haladó kétkerekű gépjármű vezetője a sebesség megválasztásánál nem vette figyelembe járgánya sajátosságait. Ez volt az oka annak, hogy a motor hátsó kereke a forgalmi sáv váltásakor kicsúszott és a gép eldőlt, nekiütközött az út menti kiemelt szegélynek. A baleset következtében a motoros nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett - tájékoztatta a Hírlapot a rendőrségi sajtóreferens. ■ v