Heves Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 151-176. szám)

2011-07-20 / 168. szám

14 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. JÚLIUS 20., SZERDA Wjto Hagyományosan a Jpmä rock és a metál jegyé­ben zajlott az elmúlt hét végén a Hegyalja Fesztivál Tokaj­ban, a hazai nagy fesztiválidő- szak kellős közepén. Mivel a mű­faj kissé keményebb, így a közön­ségben senkit nem zavart, hogy alig lett vége a Balaton Soundnak, és pontosan ugyanebben az idő­ben zajlott az EFOTT (pedig utób­bi Szolnokon, a Tiszaligetben volt, ami légvonalban alig több, mint száz kilométer, de közúton sincs 200, a Tiszán pedig akár le is le­hetett volna evezni, de hát erre nyilván senki nem vállalkozott), tele volt a helyszín. A rock mellett azért jócskán akadtak fellépők a könnyedebb zenei irányzatok képviselői kö­zül is, többek között utolsó nap este a nagyszínpadon az egri Ke­rekes Band is fellépett, a koncer­tek után a hajnali órákban pedig a legszakadtabb rockerek is jól mulattak a dj-k szolgáltatta ze­nére, igaz, ebben része lehetett a kellő mennyiségben fogyott sör­nek jó, de az egész városnak. (Ta­pasztalhattunk ellenpéldát, nem kell érte messze menni.) A hangulat mellett a közbiz­tonságra sem lehetett panasz, annak ellenére, hogy jócskán akadtak szélsőséges öltözködé­sű és stílusú fesztiválozók, hogy finoman fogalmazzunk. De egy­részt az öltözködésükön túl nem voltak szélsőségesek, másrészt az ittenieknek már 12 évük volt, hogy megszokják őket. Hogy a folyamatos rendőri jelenlét - minden utcán gyalogos és járőr­autós rendfenntartók járkáltak - mennyire segített ebben, nem nek Is. A fesztivál a város köz­pontjától alig egy hídnyira (és persze egy Tiszányira) van, en­nek megfelelően alaposan fellen­dítette a helyi vendéglősök for­galmát, ám nem zavarta'az ott élők nyugalmát. Legalábbis hi­vatalos jelzés ilyenről nem érke­zett. De lehet, hogy a lakók is át- érezték, a zsúfolt kávézók, tera­szok, borozók, valamint járda­szélek, parkolók és minden köz­terület nem csak a kereskedők­tudni, de azt jó volt látni, hogy a rend derék őrei is „fesztiváloz- tak”, azaz nem zaklatták a fiata­lokat, inkább segítettek, ha kel­lett, sőt többször láthatólag kedé­lyesen elbeszélgettek a legva­dabb külsejű rockérrel is. A kon­certek területén is kölcsönös odafigyelés volt a jellemző, a föl­dön alvó, kissé illuminált embe­reket meglepő rutinnal lépték át a még járni képes társaik. Hogy Tokaj már magáénak ér­zi a Hegyalját, mutatja az, hogy a zenén túl szolgáltatásban is széles lett a kínálat. A szállás­hely kiválasztásában az igazi el­hivatott visszajárok a Tisza part­ján, a terület szélén lévő kem­pingben vertek sátrat, de lehe­tett Tokajban szállodában, vagy akár olcsó kiadó szobákban is ta­lálni alvóhelyet. Na meg persze a szabadban, amihez most az idő is tökéletesen megfelelő volt. Ami a zenei kínálatot illeti, a rendezők igyekeztek a jól bevált és ismert zenekarok, illetve a még kevésbé ismert fellépők közt megtalálni a helyes arányt. Si­kerrel vették az akadályt, ahogy a szokásos péntek esti világsztár­ral is beletaláltak, a Guano Apes, és éjfél után a kemény műfaj kép­viselőjeként a Slayer is hatalmas közönségsikert aratott. Összesen közel 200 fellépő volt. Szóval 12. alkalommal is re­mekül sikerült a Hegyalja Fesz­tivál, a vasárnap este sátrat bon­tók - a szervezők adatai szerint mintegy 85 ezer ember járt To­kajban az öt nap alatt - rekord­ja jövőre is megdőlhet. ■ Katona Róbert GYÖNGYÖSRŐL szólnak az újságok! Hirdetését most az égés város látja! Július 28-án, csütörtökön A HEVES MEGYEI HÍRLAP 10.000, augusztus 5-én, pénteken A GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 15.500 PÉLDÁNYBAN JELENIK MEG, eljut a város összes háztartásába, A CIKKEKET MINDEN GYÖNGYÖSI POLGÁR ELOLVASHATJA. Az Ön hirdetését is! n^’Ä! Kedvező tarifáinkról és a megjelenés lehetőségéről érdeklődjön a 36/513-627 vagy 513-633 telefonszámokon! Legyen Önnek is társa! Kedlves Előfizetőnk! A_ y || %-os kedvezmény £ W társelőfizetőink részére A Heves; Megyei Hírlap újra indítja akcióját, amelyb en új előfizetők gyűjtésére ösztönzi hűsége s előfizetőit jelentős kedvezményekért cserébe. Minden érvényes előfizetéssel rendelkező ügyfelünk lehetőséget kap arra, hogy új előfizetőt ajánljon számunkra. Az ajánláshoz a lap alján található szelvényt kell kitölten i, és a megadott címre eljuttatni. Az ajánlott előfizető és az ajánló olvasónk egyarái it 20%-OS díjkedvezményben részesül az akció időtartamáig, amely éves sz inten 5508 Ft-OS megtakarítást jelent mindkét előfizetőnk részére! Az aján ló előfizetőnk részére a kedvezmény érvényesítését mindig a követi :kező számlakészítéskor és díjbeszedéskor tudjuk érvényesíteni. Lapcsc imagos előfizetőink számára ezt a kedvezményt nem tudjuk biztosítani. Legyen Ön is előfizetője a megújuló Heves Megyei Hírlapnak! AS M K FT. HEVES MEGYEI IRODÁJA 3300 Ef ;er, Trinitárius u. 1. Pf 23. Telefon: 36/ 513-646 • 06/80/513-646 • 06/30/430-3893 Lft CT> CM esi-a> cu Aj; ínló Niév: .................. C ím:................... E lőfizetési kód:. Ajánlott: Név:..... Cí m:...... Te l.:....... Hí vföMmús 0, \ / Hegyalján is lehetünk a csúcson

Next

/
Thumbnails
Contents