Heves Megyei Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-24 / 146. szám
2011. JUNIUS 24., PENTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 HÍREK Boldog TALÁLKOZÓ Az általános iskola régi pedagógusai meghitt összejövetelt tartottak egykori munkahelyükön. A találkozóra - amely Kocsis Attiláné és Hegedűs Bálintné szervezése nyomán jött létre - mindazokat meghívták, akik az 1960-as évektől két évtizeden át együtt tanítottak. Összesen tizenket- ten állták körül a gyertyát, amit hajdani kollégáikra emlékezve gyújtottak. A múltidézés során a sárguló fényképek is előkerültek, majd a résztvevők végigjárták a tantermeket, amelyekhez számos emlék fűzi őket. (T. 0.) Eger VÁRTÁBOR A középkori kultúra iránt érdeklődő fiatalok táboroznak tizenötödik alkalommal a Dobó István Vármúzeum vendégeként. A résztvevők megismerkedhetnek a kazamatával, az Egri csillagok történelmi helyszíneivel, az íjászattal, a régészettel, a fegyverkovácsolás rejtelmeivel és a hagyományhű öltözékekkel is. (T. 0.) Hatvan ÚT Elkészült a 21-es számú főút fejlesztéséhez kapcsolódó rendezési terv, amit harminc napra közzétettek a polgármesteri hivatal ügyfél- szolgálati osztályán. A helybeliek a tervvel kapcsolatos véleményeket, észrevételeket, kérdéseket a főépítészhez juttathatják el a Városháza első emeleti irodájába vagy a hatósági iroda ügyfélszolgálatához. A leveleket a polgármesteri hivatalba (Kossuth tér 2. szám) kell címezni. (T. 0.) ReCSk ALKOTÁS Alkotótábort szerveztek harminc gyermeknek a művelődési házban az önkormányzat, valamint helyi művészek összefogásával és támogatásával. A recski és a környékbeli településeken vakációzó diákok különböző kézműves technikákkal ismerkedhetnek meg e hét végéig. A legszebb alkotásokból vasárnap kiállítás nyílik, amely két hétig tekinthető meg. (B. K.) VécS ÜGYES Tehetséggondozó műhely segítette az óvodások felkészülését az iskolai feladatokra. A gyerekek hét hónapos programon vettek részt. A kicsik festettek, rajzoltak, gyurmáztak, ragasztottak, de volt mesedélután, bábozás és dramatizálás is. A kész munkákat kiállításon mutatták be. A tehetséggondozás ősztől az általános iskolában tovább folytatódik. (J. M.) Tévedésből tiltakoztak átszervezés Tévhit, hogy hajléktalanszálló lesz az iskolából Aláírásokat gyűjtöttek a felsővárosi iskola helyén létesülő hajléktalanszálló ellen a környéken élők, akik már a leendő lakók költözködését is látni vélték. Kiderült: az ellen tiltakoztak, ami nem létezik és nem is lesz. Szilvás Krisztina Hajléktalanszálló lesz az egri Felsővárosi Általános Iskola helyén. Kisebbségi családokat költöztetnek ide. Illetéktelenek veszik birtokukba az épületet. Ilyen és ehhez hasonló pletykák terjedtek el az intézmény szomszédságában lévő lakóparkban élők között. A környékbeliek látták, hogy roma családok járkáltak ki-be az épületből, ahonnan bútorokat, szekrényeket, asztalokat és székeket cipeltek kifelé.- Futótűzként terjedt a hír a környéken, hogy bezárják az iskolát, és valaihiféle szociális ellátóhely lesz a helyén, roma családok költöznek ide, vagy hajléktalan-intézmény nyílik. Volt olyan verzió is, hogy mindez már hivatalos helyen is elhangzott, megszületett a döntés - foglalja össze a hallottakat az itt élők nevében az egyik lakó, Lábas István. - Felbolydult az egész lakópark, még aláírásgyűjtésbe is kezdtek az emberek, hogy tiltakozzanak a tervek ellen.- Én Is hallottam a hírt, alá is írtam a tiltakozó ívet - mondja másikuk, Anita. - Felháborodtunk, nem értjük, mitől lenne gazdaságosabb egy hajléktalan- szállót működtetni, mint egy iskolát, olyan sok hajléktalan biztosan nem él Egerben. A környék önkormányzati képviselőjét, Gál Juditot is többen megkeresték: árulja el, mi igaz a hírekből?- Csodálkozva hallottam, milyen pletykák terjednek a környéken hiszen szól sincs semmi ilyesmiről mondja a képvi selőasszony. - Valóban nem lesz ta nítás ősztől ebben az iskolában, így a feleslegessé vált, leA két iskola tanulói és alkalmazotti létszáma (fő): A megszűnő Felsővárosi A Balassi Bálint Általános Iskolában Tagiskolában jelenleg tanuló 157 471 pedagógus 21 50 technikai alkalmazott 9 15 Megszüntetve megőrizni. A most bezárt Felsővárosi Általános Iskola épületét később is oktatásra használnák. selejtezett, de még jó állapotú, használható berendezési tárgyakat felajánlottuk a Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetségnek. Ezért jöttek-mentek itt többen is bútorokat cipelve, amit a környékbeli lakók láthattak. Anyag nem vész el, csak átalakul. Ez az úgynevezett megmaradás törvénye igaz a megyeszékhely Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolája esetében Is. Az egykor 12-esként ismert iskola ugyanis nem megszűnik, hanem beolvad a régi 6-os, ma Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Balassi Bálint Tagiskolába. A közös intézménynek aztán új, közös neve is lesz: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola.- A tanulói létszám csökkenése és az intézményi kapacitások jobb kihasználása miatt döntött Egyelőre üresen áll majd a megüresedő épület annak idején iskolának készült, és erre a célra továbbra is kiválóan alkalmas.-A város mindenképpen oktatásra szeretné használni a jövőben is, erről azonban konkrét i terv még nincs. Amíg nem hasznosítjuk, az ön- kormányzat í, gondoskodik az épület őrzéséről és az állag- megóvásról. Az átszervezéssel az iskolaépület megtakarított pénzt is az oktatásba forgatjuk vissza - mondja ballagó Zoltán (képünkön), a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális, Sport- és Ifjúsági Irodájának vezetője. - Új tantárgyfelosztás készül, emiatt szükség lesz némi létszámleépítésre, ezt igyekszünk a lehető leghumá- nusabban végezni. A már nyugdíjba készülő pedagógusokat nem foglalkoztatjuk, illetve ezek a kollégák előnyben részesülnek majd a megüresedő álláshelyek betöltésénél. És ugyanez vonatkozik a technikai dolgozókra is. (FORRÁS: POLGÁRMESTERI HIVATAL OKTATÁSI IRODA) úgy az önkormányzat májusban, hogy szeptembertől a felsővárosi iskola épületében megszűnik a nevelő-oktató munka, és az itt tanuló diákokat tanáraikkal együtt a Balassiban helyezzük el - mondja Ballagó Zoltán, a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális, Sport- és Ifjúsági Irodájának vezetője. - A szeptemberben induló első évfolyamra a felsővárosi iskolába mindössze tíz kisdiákot szerettek volna beíratni a szüleik. A Balassiban is volt szabad hely, így kézenfekvő megoldás a költözés. A gyerekek kulturált körülmények közé kerülnek, a nyáron tisztasági festést végzünk, és a vizesblokkokat is felújítjuk. A döntést költséghatékonysági és egyéb tanulmánytervek készítése előzte meg, ezek alapján bebizonyosodott, hogy elfér a Balassiban a „hegyről” idekerülő nyolc osztály és megéri a költözködés. Szakmai egyeztetések zajlottak, majd nevelőtestületi értekezletet tartottak, illetve a változásról egy fórumon is tájékoztatták a szülőket. Gyorsított hallgatás már a gyakori ötletelés is jelzi: nem kiforrottak a Büntető- eljárási Törvény módosítására kifundált javaslatok. Legkényesebb pontján hol 48, hol 24, legutoljára megint 48 órára tennék a változtatást szorgalmazó honatyák azt az időszakot, ameddig egy bűntény őrizetbe vett gyanúsítottja nem vehetné igénybe ügyvéd közreműködését. A cél a procedúrák gyorsítása. Főleg kiemelt ügyekben, mint amilyen a sikkasztással, pénzmosással vádolt Kulcsár Attila és társai bűnesete, ami nyolc éve tart. gondolni se akarok arra, hogy az első kihallgatásokon nem éppen jogszerű módszereket alkalmaznának a nyomozók. Mint az 1980-as években, amikor az egyik vizsgáló begipszelt kézzel vdlt kénytelen dolgozni. Hivatalos magyarázat szerint elcsúszott a fürdőkádban, de mindenki tudta, a kihallgatott terhelt elugrott az ütése elől, és ő a páncélszekrényt találta telibe. a pszichikai nyomásgyakorlás - éjszakai vallatás, bűntársak állítólagos beismerése, szabadulás felajánlása - pedig annyira elavult módi, hogy ma már senki sem él vele. Nyilvánvaló, csak az lebeghet a jogalkotó szeme előtt, hogy a megszeppent profi bűnöző - netán politikus? - neki tanácsokat adó jogász híján bevall mindent, s máris pöröghet tovább az eljárás. A baj a FiNESZESEBB gyanúsítottakkal lesz, hiszen ők ismerik a mondást: hallgatni arany. Addig mindenképp, amíg az ügyvédjükkel nem beszélnek. A javaslattevők ugyanis azt a passzust nem tervezik módosítani, hogy a büntetőeljárásban a terhelt megtagadhatja a vallomástételt... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Mária-lányok és hátyi: szellemi örökség lehet A népművészet mesterei mellett a fertálymesterek, a hátyi és a re- mélés is szellemi örökségünk része lehet. Erről is szó esett a Dobó István Vármúzeum tanácskozásán, amelynek középpontjában az élő és felújítandó népi hagyományokról álltak. A hazai szellemi kulturális örökség listáján a megyét eddig a Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudása képviselte. A megye szellemi értékei között szerepel még a hevesi szőttes, a noszvaji „hátyi” kosár, a mészégetés, a kőfaragás vagy üvegmetszés hagyománya. A népszokások közül a novaji re- mélés és a parádsasvári asszonyfarsang figyelemre méltó. A népi vallásosságot Eger és Gyöngyös búcsújáró hagyománya, a hordozható Mária-szobrok, Mária-lányok szerepe képviseli. Ugyancsak a megye egyedisége nyilvánul meg az egri fertálymesterek élő hagyományában, az egri és mátraalji szőlőművelések szokásaiban, a Szent Donát- és Orbán-kultuszban, a hevesi és csányi dinnyetermesztésben, a palóc dudazenében. A lakodalmi kalácsok és gazdag népviseletek tárháza kimeríthetetlen. A tanácskozás résztvevői szeretnék, ha a közösségek számba vennék szellemi örökségüket, s ezeket javasolnák a nemzeti jegyzékbe való felvételre. ■ Legyőzte önmagát és Amerika folyóit Manhattan A gyöngyösi maratoni úszó most újabb feladatra készül Sikeresen tesztelte teljesítőképességét Molnár Gábor, aki le- úszta a Manhattan-maratont Amerikában. A gyöngyösi fiatalember nyolc és fél óra után ért célba, ezzel 21. lett. A 48,5 kilométert 34 sportoló teljesítette. Gábor először az East Rivert, majd a Harlem és a Hudson folyót hódította meg. Úszási sebességét nem mérte, de volt olyan szakasz, amikor a dagálynak köszönhetően gyorsabban haladt, mint a vele egy időben a szigeten kerékpározó öccse.- Más örül, ha eljut Man- hattanbe, én pedig körbe is úszhattam. Több mint egy tucat gyönyörű híd alatt haladtam át. A látvány sokat segített, nem volt Molnár Gábor New Yorkban: sikerült elérni kitűzött célját olyan monoton az úszás, mint a La Manche-csatornán - elevenítette fel élményeit a fiatalember. - Az utolsó kilométereken éreztem, hogy az óriási George Wa- shington-híd nem akart „közelebb kerülni”... Már jobb érzés volt, amikor az Empire State Building és a Financial District felhőkarcolói kezdtek kirajzolódni a horizonton. Leírhatatlan, hogy mit éreztem, amikor a célba értem. Nagyon örülök az eredménynek, hiszen a verseny nehezebb volt, mint gondoltam. Szerencsére nem volt holtpont, mert tudtam, hogy annyi edzés és nyolc hónapos felkészülés után meg kell csinálnom azt, amire vállalkoztam. ■ J. M.