Heves Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-21 / 118. szám
3 2011. MÁJUS 21, SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Kisköre vízállás Hamarosan növelik a Tisza-tó tartalék vízkészletét. A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségének tájékoztatása alapján várhatóan május 27-én, pénteken a tó vízszintjét a tervek szerint a Kisköre-felső vízmércén mért 730 plusz öt centiméteres tartományba állítják be. Márkáz SOKADALOM Márk-napi középkori sokadalmat rendeznek Markazon ma délelőtt tíz órától. A legelső programok között egyebek mellett túra és komondor-bemutató is lesz. A délutáni koncert, íjász- és soly- mászbemutató, gólyalábas mutatványos emberek és a tombola mellett este fellép Miller Zoltán színész-énekes is. A rendezvény fővédnöke Miller Lajos, Kossuth- díjas operaénekes lesz. Parádsasvár kézimunka a foitvarrás (patchwork) technikájával ismerkedhetnek meg ma délelőtt az érdeklődők a helybeli művelődési ház nagytermében délelőtt tíztől este hat óráig. A kézimunka-kedvelők a már elkészült darabokból kiállítást is láthatnak a nap folyamán. Szilvásvárad barátok A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága és az önkormányzatjó kapcsolatot ápol a népszerű televíziós sorozat, a Barátok közt csapatával. 2008-ban, amikor tízéves lett a sorozat, a szereplők és a produkció vezetése a településen ünnepelte a jeles alkalmat. Idén május utolsó hétvégéjén, á kerékpáros mafáton és outdoor fesztivál idejére érkeznek a községbe a szereplők, akik közül többen kerékpárra is pattannak, valamint élnek a stadionban rendelkezésre álló extrém sportolási lehetőségekkel. Szilvásvárad tűzoltás Május 28-án, szombaton Tiszanánán rendezik meg a megyei tűzoltóversenyt, ahol a község Tűzoltó Egyesülete négy csapattal - a serdülőkkel és a lányokkal kiegészülve - hét kategóriában is érdekelt. Az ifjúsági lány- és fiúcsapatok CTIF (nemzetközi szabályzat szerinti) szerelésben és hagyományőrző kategóriában neveztek. A felnőtt női raj tagjai szintén hagyományőrző kategóriában és CTIF kategóriában versenyeznek majd, a felnőtt férfiak pedig vizes szerelést hajtanak végre a versenyen. ÁLLÁSPONT X GYORSSZAVAZÁS SIKE SÁNDOR Négyrétegű WC-papír egyrétegű WC-papírt, húsz- százalékos zsírtartalmú margarinkrémet azért vesz az ember, hogy spóroljon. Az olcsóbb felébe-harmadá- ba kerül, mint az igazi margarin vagy az illatosított toalettpapír. A szegény ember kénytelen megtakarítani, nem vágyik „pepsi-coca kólára”, mint a Csinibaba című film főhőse 1962-ben. Helyette beéri a filléres, akár már literenkért félszáz forintért beszerezhető üdítőkkel. Banánról pedig szó se essék! MA AZ ÁRUHÁZI POLCOK azoktól a termékektől roskadoznak, amik ötven esztendővel ezelőtt az elérhetetlen álmok birodalmába tartoztak. A távoli Boston városa és néhány, még mindig kapható cigaretta éppúgy része lett mindennapjainknak, mint a Hajógyári-sziget. Itt lélegzik velünk a celebvilág, a cseh és a szlovák televízió, csak nem Karel Gott szól a Táskarádió műsorán, hanem Rácz Béci reppel az MP4-es lejátszón. új időket élünk, másfajta csórósággal. Hajdanán a szinte semmi volt egyenlően kiporciózva. A falusi boltba csak hetente kétszer hoztak kenyeret, húst egyszer, fő' mócsingosat, de ehetőt. A fejlődés netovábbja az oldalkocsis motorkerékpárral megjelenő fagyialtos volt. Csodás örömök, amelyeket csaknem egyformán mért az élet mindenkinek. Az itt- ott felsejlő társadalmi különbségek akkoriban majd’ mindenkinek a húsvétra kapott csokinyuszi nagyságával voltak mérhetők. érdemes megállni olykor az áruházak egy-egy polcsora előtt. Nézni az arcokat, szembesíteni magunkat a ténnyel: a szép új világban sokrétegűek vagyunk. Boston Cézárja lettünk. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Az Érseki Palota újjáformálása során várhatóan az egyik leggyakrabban használt izgalmas rész lesz a kerengőnek nevezett lépcsősor Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: MF HE0L.hu W A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. Tizenhat mérnökcsapat ötven mérnöke két éven át dolgozott az egri Érseki Palota kulturális és látogatóközponttá alakításán. Két év múlva az eredmény is látható lesz. Szuromi Rita Nem csupán azért egyedi az egri Érseki Palotában kialakítandó turisztikai és látogatóközpont, mert Közép-Európábari tez az egyeüen olyan egyházi rezidencia, amely ma is eredeti funkciójában működik, hanem azért is, mert a második világháborút követő fosztogatás csupán nyolc főpapi épület berendezését, gyűjteményét kímélte meg. Ezek közül az egyik az egri. A most induló közel egy- milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás a hevesi megyeszékhely térségi jelentőségű turisztikai és kulturális beruházása lesz. Az előkészítésen és a terveken majd két éven át 16 mérnökcsapat ötven mérnöke dolgozott. Feltárták az Érseki Palota alapszerkezetét, amely megmutatta, az egyházi rezidencia egykor három polgári házra épült, ezek bővítésének eredménye lett a palota. Az egriek a történelmi műemléket eddig csak kovácsoltvas kerítésén át nézhették, a beruházás eredményeként ingyenesen látogatha- tóvá válik a kert, a földszint és a lépcsőház, és európai normáknak megfelelően az emeleti kiállítások lesznek belépődíjasok. Az épület első emeletén kap helyet az egyházművészeti kiállítás,, egy oktatóterem, a 68 magyar szentet és boldogot bemutató tárlat és az időszaki kiállítás, melynek artyaga esetenként a Vatikán gyűjteményéből érkezik. A második élteiét szolgál az enteriőrök bemutatására, itt tekithető majd meg az Egri Főegyházmegye gyűjteménye, az érsekek és a püspökök arcképtárlata. A gyen- génlátóknak tapintható kiállítást is készítenek. A turisztikai fejlesztés része lesz egy kávézó, egy ajándékbolt, és a múzeumpedagógiai foglalkozások megtartására alkalmas oktatóterem kialakítása. A tervek szerint a munkálatokat két év alatt kell befejezni a 2300 négyzetméternyi területen, évente százezer látogatót várnak. Különlegesnek ígérkezik a történelmi időutazást biztosító bemutató. A tervezők arra törekedtek, hogy a látogató úgy érezze, csupán egy fél perce hagyta el a termet az egri érsek, és bármikor ismét beléphet. Ehhez az élményhez fény- és hangeffektusok segítik hozzá a vendégeket. A tárlat anyagának összeállításakor a szervezőket is' érték meglepetések. Kiderült: égy napi kávézáshoz használt kis asztal a leltárkönyv szerint is történeti értékű, így az része lesz a kiállításnak. Az Érseki Palota megnyitása pályázati kuriózumokat is tartogatott. A pályázó az Egri Érsekség volt, alapításának dátuma 1004, alapítója Szent István. Az Egri Érsekség mindig is hatott a városra DR. TERNYÁK CSABA egri érsek (képünkön) kiemelte: az egri püspökség, majd érsekség mindig jótékony mecenatúrát gyakorolt a város ßlött, elég csak az Érsek Kertjére, a Líceumra, vagy Pyrker érsek kép- gyűjteményére gondolni. Az egyházi épületek mindig is a közösséget szolgálták, így lesz ez a két év múlva megnyíló Érseki Palotával is, mely nemcsak az egriek közösségi tere lesz, de jelentős turisztikai vonzerővel is bír. Mindenki a maga területén építsen ki Mekkorát lendít Eger idegenforgalmán az Érseki Palota megnyitása? dr. semjén zsolt miniszterel- nök-helyettes (képünkön) arról beszélt: végre az egyház és az állam szoros szövetségben dolgozik az országért, bár más a küldetésük. - Akkor épül ez az ország, ha minden területen, településen dolgozik egy-egy kis Szent István, akik az ország javát dkalják. Mindenki a maga helyén és területén folytassa Szent István országépítő munkáját - emelte ki a beruházás ünnepélyes megnyitóján. Három házra épült palota érsekség A kávézóasztal is a kiállítási tárgyak közé kerül Gyorshajtók, csempészek az autópályán szTRÁDA-AkSió Egy litván személyt is előállítottak az egynapos razzia során Teljes pályazáras, fokozott közúti ellenőrzést tartottak hat hatóság, a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság (HRFK), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Bevándorlási és Állampolgár- sági Hivatal, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Heves Megyei Közlekedési Felügyelőség és a Polgárőrség szakemberei az M3-as autópálya Borsókúti pihenőhelyén csütörtökön. Az akció során elsősorban az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények visszaszorítását tűzték ki célul. Soltész Bálint sajtószóvivő tájékoztatása szerint az egynapos razzia alatt 474 ezer forint helyA Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai külföldi állampolgárokat Is ellenőriztek az egynapos akció során. Képgaléri a HEOLhu hírportálon színi bírságot szabtak ki, öt szabálysértési feljelentést tettek, valamint 43 esetben kezdeményeztek közigazgatási eljárást sebesség túllépése, nyolc sofőrnél úgynevezett túlvezetés miatt. A NAV munkatársai egy litván állampolgárt személyazonosságának megállapítása érdekében állítottak elő, másik két külföldi személyt gyorsított eljárás keretében 40-40 ezer forintra büntettek a megengedettnél nagyobb mennyiségű üzemanyag, illetve dohányáru birtoklása és behozatala miatt. Akadt egy olyan járművezető is, akit közigazgatási eljárás szabályai szerint 600 ezer fórintra büntetett a hatóság. ■ HIRDETÉS HEVES 3 HÍRLAP Helyből a legjobb Csak a Vasárnapi Heves Megyei Hírlapban olvashatja! Hatalom é$ szexbotrány Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap lemondott vezérigazgatóját szexuális bűnténnyel vádolják. M. oldal Vége az atomkornak Jávor Benedek szerint a fukusimai katasztrófa is rámutatott arra, hogy közeleg az atomkor vége. ►7. oldal Wolf Kati csalódott A közönség és a szakma egyetért: nem a 22. helyen kellett volna végeznie az Eurovíziós Dalfesztiválon. ►ló. oldal