Heves Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-05 / 79. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS5-, KEDD MEGYEI KORKÉP Megszüntették a nyomozást a felnőttképző cég munkatársai ellen A rendőrség bűncselekmény hiá­nyában megszüntette a nyomo­zást a felnőttképzéssel foglalko­zó hatvani OK-TAT-60 Kft. mun­katársaival szemben. Mint arról beszámoltunk, az eljárás január­ban indult, amikor a biztonsági- őr-tanulók írásbeli vizsgájára egy parkolóban került sor. A rendőr­ség kiderítette, hogy ehhez a kft- nek semmi köze nem volt, hanem a tanfolyamszervező cég munka­társa ily módon próbálta pótolni azok számára a felmérést, akik korábban nem vettek részt a vizs­gán. Ennek nyomán 14 ember el­len indult nyomozás közokirat­hamisítás gyanúja miatt. ■ A tanfolyamszervező a parkolóban pótolta volna a vizsgát. Hajdú Attila, az OK-TAT-óO ügyvezetője elmondta: azóta megváltak a tanfolyamszervező­től. A cég hallgatói a sajtóban megjelent - sokszor nem a való­ságnak megfelelő - híresztelé­sek ellenére kitartottak az intéz­mény mellett. A vállalkozást Szombati Lajos egykori önkormányzati képvise­lő hozta létre, és bár 2005 óta nincs tulajdonrésze a vállalko­zásban, sokan politikai szálakat kerestek a történtek mögött. ■ A táncosokért emeltek szót ' a szakmabeliek Nyílt levélben tiltakozik a Ma­gyar Táncművészek Szövetsége az ellen, hogy egri Gárdonyi Gé­za Színház új vezetése a táncta­gozatot is új koncepció alapján kívánja működtetni. Szerkesztő­ségünkhöz eljuttatott közlemé­nyükben úgy fogalmaznak: „Til­takozunk az ellen, hogy Egerben egy megbecsült táncművészt - koreográfust emberségében, művészetében, szakmaiságában méltatlan támadások érnek!” A szövetség reméli: Eger polgá­rai - élükön az önkormányzattal - megnyugtató megoldást talál­nak a Badora Társulat hosszú tá­vú, független működésére. ■ További részletek a HEOLhu internetes hírportálinkon. Szürke húsz óra a divat feketemunka Ezer munkáltatóból ötszáznál több szabályt szegett Megyénkben a legszür­kébb ágazat továbbra is az építőipar, bár a koráb­ban szabálytalanul foglal­koztatott munkaerő egy része mára eltűnt. Barta Katalin Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség terü­leti munkavédelmi és munka­ügyi felügyelőségei is részesei voltak a közigazgatás területén idén év elején végrehajtott szer­vezeti integrációnak, melynek eredményeként létrejöttek a me­gyei és fővárosi kormányhivatal­ok munkavédelmi és munka­ügyi szakigazgatási szervei. Szabó Lászlót, a megyei fel­ügyelőség megbízott új Vezetőjét arra kértük, összegezze az el­múlt év vizsgálatainak tapaszta­latait. Elmondta, hogy a tavaly augusztusban hatályba lépett, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény növelte a szabály- szerű foglalkoztatás körét. Az egész év mérlegét tekintve azon­ban már nem ilyen rózsás a kép. Megtudtuk, hogy az elmúlt év­ben 1016 munkáltatót vontak el­lenőrzés alá, közülük 530-cal szemben indult eljárás. A fel­ügyelőség kiemelt feladatának tartotta a súlyos jogsértések fel­tárását (feketefoglalkoztatás, munka- és pihenőidőre vonatko­zó szabályok, a munkabér össze­gével, védelmével kapcsolatos visszaélések). Teljes munkavégzés a részmunkaidőben AZ ÉPÍTŐIPARI ÁGAZATBAN Cl munkáltatók az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló, tavaly augusztus 1-től életbe lépett törvényt követően, ezen foglal­koztatásiforma helyett in­kább részmunkaidőben, ál­talában heti 20 órában tör­ténő alkalmazásra jelentik be munkavállalóikat, ami sok esetben teljes munka­időben történő munkavégzést leplez - tudtuk meg szabó Lászlótól (képünkön). «*• * Építőiparban alkalmazott feketemunkások Hevesben: (a feltárt összes létszám arányában) fő 1000 750 500 250­0­852 555 38% 281 33% Sf 27% 2008 2009 2010 Alvállalkozói láncolatokkal is nyomoztatnak A nyomozási-biztonsági tevé­kenységet ellátó munkáltatókat kiemelten ellenőrizték tavaly. Megállapították, hogy számos más munkaügyi szabályt sem tartanak be. Az ellenőrök gyak­ran találkoznak az alvállalko­zói láncolatok sokaságával. E cégeket eleve bukásra alapít­ják, és köztartozások, bírságok felhalmozása után megszűn­nek. Előfordul, hogy az elhúzó­dó eljárás lefolytatása során másik személynek (nemritkán külföldi állampolgárnak) a tár­saságot eladják. Közülük so­kan akadályozzák a hatóság munkáját, a kért dokumentu­mokat nem mutatják be, idézé­seken nem jelennek meg. A szűkebb hazánkban 2010- ben végzett vizsgálatok alapján elmondható, hogy javult a mun­kaadók foglalkoztatási morálja, és csökkent ugyan, ám még min­dig jelentős a feketén dolgozók aránya. A „legszürkébb ágazat” még mindig az építőipar, akkor is, ha az itt feketén alkalmazót­IBI ■ Ön szerint kifehénthető a gazdaságunk? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: Éfc-­HEOLhu fZ A szavazás eredményét a szerdai számunkban közöljük. FORRÁS: HMKH MUNKAÜGYI FELÜGYELŐSÉG tak aránya az előző évek­hez képest tovább csökkent. Ez a gazdasági válság hatása- kéntis értékelhető, hiszen a ko­rábban szabálytalanul foglal­koztatott munkaerő egy része ténylegesen „eltűnt”. A vendéglátásban az előzőek­hez hasonló arányú (6-8 száza­lék) maradt a bejelentés nélküli alkalmazás. A kereskedelmi vál­lalkozások esetében sincs jelen­tősebb elmozdulás, holott min­den ötödik vizsgálatot ebben az ágazatban hajtották végre. A fen­ti két területre jellemző, hogy a munkáltatók alkalmaznak egy minimális számú bejelentett munkavállalót, és további mun­kaerőigényüket egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkal­mazott, vagy „csak éppen beug­rottam” elnevezésű kisegítőkkel igyekeznek pótolni. E két ágazat­ban még mindig jellemző a rend­kívüli munkavégzésre, a mun­ka-, a pihenőidőre vonatkozó rendelkezések megsértése. AZ ON EGESZSEGENEK ORE Szemfény) ) OPTIKA régi szemüvegét SQD®®IP>=<fG5 visszavesszük (szemüvegrendelés esetén) 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 13. • Tel.: 36/428-429 www.szemfenyoptika.com • info(S)szemfenyoptika.com Vizsgálatot végző orvosok: Dr. Csaba Ágnes Dr. Kakuk Judit Dr. Rácz István Nyitva tartás: H-P: 9.00-17.30; Szó.: 9.00-12.00 DR. SZABÓ ZSUZSANNA Hll-ow Eger, Kertész út 166. /Quaestor-ház/ Hétfő: 17-19, csütörtök: 16.30-18.30 Bejelentkezés: ________06 20 3239841________^ KA RDIOLÓGIAI MAGÁNRENDELÉS Dr. Abonyi János Tcljeskörű kardiológiai kivizsgálás Szívultrahang 24 órás EKG és. vérnyomásmérés zívterheléses vizsgálat, gondozás [^bh Cím: Eger, Klapka Gy. u. 1. Fsz. Technika háza Tel: 70/272 2200 Fontos a korai felismerés zöldhályog A rendszeres vizsgálat elengedhetetlen A zöldhályog vagy glaukómá a második helyen áll a világon a vakságot okozó betegségek közt. Hazánkban a lakosság 1 -2 szá­zalékát érinti a betegség, de a kor előrehaladtával nő az esély a megjelenésére. A zöldhályog­nak két formája van: a nyitott, il­letve a zárt zugú. Az előbbi nem okoz karakterisztikus tüneteket, míg az utóbbinál a szemgolyó megkeményedik, erős fájdalmat okoz, ami akár a fél fejre is átter­jedhet, a látás megromlik, a szem könnyezik, a szemgolyó bevörösödik, esetleg fénykari­A látás megmenthető, ha a beteg­séget időben kezeljük kák is megjelennek a fényfor­rások körül. Szerencsére ez az összetett tünetegyüttes csak a betegek tizedénél fordul elő. Rendszeres szemvizsgálatra feltétlenül szükség van, hiszen így már korai stádiumban felis­merhető a glaukóma, így a látás is megmenthető. A kezelésére leggyakrabban szemcseppeket használunk, amelyek a csar­nokvíz elvezetését segítve rend­kívül hatékonyan csökkentik a szemnyomást. Ritkán szóba jö­hetnek gyógyszerek, lézerkeze­lés, műtétek. ■ Andornaktálya köszöntés Ma ünnepli 100. születésnapját a településen élő Albert Jőzsefné, Etelka néni. Ebből az alkalomból Vámosi László pol­gármester és munkatársai is fel­keresik otthonában az idős asz- szonyt. A családi ünnepséget a tervek szerint később tartják. Eger BESZÉLGETÉS Április 7-én, csütörtökön Háy János író, költő lesz a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár irodalmi műhelyé­nek a vendége. Beszélgetőtársa Molnár Ferenc, a Neumann János Gimnázium tanára. Minden ér­deklődőt 16 órára várnak a köz­ponti könyvtár böngészőjébe. Eger EMLÉKEST Kálnoky László- emlékkonferenciát rendeznek április 6-án, szerdán délután 4 órától az EKMK-Bartakovics Béla Közösségi Házban, amelynek fő­védnöke Saárossy Kinga alpol­gármester, díszvendége pedig Kálnoky Lászlóné lesz. Számos előadó, így dr. Alföidy Jenő, dr. Csűrös Miklós és dr. Ködöböcz Gábor irodalomtörténészek, vala­mint Dobozi Eszter költő, előadó- művész, dr. Löffler Erzsébet mu­zeológus és Réti Árpád színmű­vész is színesíti az estet. Eger IRODALOM Albert Anikó könyvtáros diavetítéssel egybekö­tött rendhagyó irodalomórát tart „Ilyen csoda volt Szabó Magdalé címmel. Az április 7-én, csütörtök délután öt órakor kezdődő ese­ményre az Eszterházy Károly Főis­kola Egészségház utcai B épületé­ben található Eszterházy Klubba várják az érdeklődőket. Eger KIÁLLÍTÁS Újra a hallgatók műveiből nyílt tegnap kiállítás az Eszterházy Károly Főiskola Hall­gatói Galériájában. A tárlat lehe­tőségét pályázat útján nyerik el Vizuális Művészeti Tanszék diák­jai. A megnyitón Fazekas Levente és Vályi Péter alkotásait Kopasz Tamás, a tanszék munkatársa mutatta be. A kiállítás április 25-ig tekinthető meg. Hatvan KÉPTÁR a hatvani Mold- vay Galéria „Orvos a képtárban” című rendezvénysorozatának újabb vendége dr. Krasznai Ist­ván traumatológus, baleseti se­bész lesz április 6-án, szerdán este hat órától. A rendezvényen egyebek mellett fellépnek az I. István iskola diákjai, akiket gitá­ron kísér Kondek Zsolt; hatvani önkormányzati képviselő. Az est házigazdája Tompa Z. Mihály ga­lériavezető lesz. HIRDETÉS __________________________ |f DR. SZOBECZK1 ZSOLT ^j] BŐRGYÓGYÁSZ- Számítógépes anyajegyvizsgálat, szemölcsök eltávolítása,- Pattanásos bőr, ekcémák, pikkelysömör, körömgomba és más bőrbetegségek gyógyítása, Botox-kezelés, ráncfeltöltés. Gyermekek és felnőttek ellátása is. Magánrendelés: Eger. Torvényház u. 15. Csütörtök 15.30-18.00 Gyöngyös. Jókai u. 14. Hétfő 12-14, szerda 14-1730 Telefon: 06-30/ 399-0202 | www.szobeczki.hu | Híreink a weben: HEOL / f1

Next

/
Thumbnails
Contents