Heves Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-23 / 95. szám

2011. ÁPRILIS 23., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Egri lány is szerepel a tizenöt legcsinosabb között a döntőben A napokban tartották Kazinc­barcikán a Kelet Szépe 2011 ver­seny görögországi döntőseinek válogatóját. Hasulyó János fő­szervező a rendezvény megnyi­tóján hangsúlyozta: ez nem ha­gyományos szépségverseny. In­kább arról szól a vetélkedő, hogy ki a legszimpatikusabb. Az azon­ban alapkövetelmény, hogy a je­löltek mindegyike szeressen táncolni, bulizni. A Kelet Szépe megmérettetésre 126-an jelent­keztek, közülük 54-en vehettek részt a kazincbarcikai sereg­szemlén, hogy aztán tizenöten nyáron elinduljanak a görögor­szági döntőre. ■ Nem hagyományos szép­ségverseny. Sokfélül érkeztek a lányok, akadt közöttük még vietnami, orosz, ukrán, szlovák származá­sú is. A zsűri elnöke az egri Ha­lász Beatrix volt, aki 2010-ben megnyerte a Miss Alpok-Adria nemzetközi szépségversenyt. A görögországi, paráliai júliu­si döntőn megyénkben szépség is szerepel, ugyanis az ítészek véleménye alapján az egri Túri Kitty is helyet kapott a 15 leg­szebb, legbulizósabb lány között. Az idei verseny egyfajta valóság- show lesz, hiszen az interneten éjjel-nappal bárki betekinthet a történésekbe. ■ Tánc Világnapja: az egri társulat is ünnepel Április 29-e a Tánc Világnapja, melyet 1983 óta minden évben Jean Georges Nővérré születés­napján tartanak. Ä táncművészet legnagyobb ünnepét világszerte előadások­kal köszöntik, és így lesz ez az egri Gárdonyi Géza Színházban is. Április 27-én, szerdán este 7 órától a Szegedi Kortárs Balett „Testek filozófiája” című darab­jával, valamint másnap, csütör­tökön szintén este 7 órától Fele­di János „Idők folyamán” című koreográfiájával ünnepel a tár­sulat. Az utóbbi előadás Egerben utoljára kerül színpadra, legkö­zelebb május 10-én lesz látható a Nemzeti Táncszínházban. ■ „Haj ki kiszi, haj ki...!" húsvét Az ünnepi szokások elől ma már sokan elmenekülnek Már hetekkel húsvét előtt csokinyuszikkal, -tojások­kal találkozhatunk a bol­tokban, közben mindenfe­lől azt hallani, ez az ünnep már más, mint régen volt. Mazurka Zita Bár napjainkban egyre többen től­ük kirándulással, programokkal az ünnepet, régebben a húsvétí hagyományok, szokások vidé­künkön is meghatározóak voltak.- A húsvét előtti nagyhét nap­jaiból azokat emelném ki, ame­lyekhez a palócok lakta települé­seken jellegzetes szokások kap­csolódnak. Ilyen a virágvasárna­pi kiszehordás - mondta Császi Irén néprajzkutató. - Heves me­gyében Boldog volt a szokás el­terjedésének legdélibb területe. Annál a háznál, ahol eladó lány volt, a lányok egy szalmával meg­vastagított bábut felöltöztettek kiszinek, amit a falu utcáin ének­szóval kísértek: „Haj ki kiszi, haj ki! Gyüjj be Sódar Jancsi!” A szo­kás mozzanatai a betegség, a tél kiűzését segítették. Legutoljára levetkőztették a bábut és nagy ri- koltozások kíséretével a folyóba dobták, vagy elégették. ■ Nagyszombaton tüzet, tömjént, húsvéti gyer­tyát szenteltek, este pe­dig feltámadási körme­netet tartottak. A szakértő elmondta, hogy a nagyhét a megtisztulás idősza­ka. Ekkor kimeszelték, tapasz­tották, rendbe hozták a házat és a portát. A nagylányok takarítot­tak, ablakot mostak, szellőztet­ték az ágyneműt. A nagycsütör­töki szokások közül legjelentő­sebb a keresztjárás. Nagypénte­ken az emberek ünneplőbe, a gyászt kifejező sötét ruhába öl­töznek. Bodonyban, Egerbocson, Tarnaleleszen a lányok hajában fekete szalag volt. Az idősebb, vallásosabb emberek teljes böj­töt tartottak, a fiatalabbak a nap során egyszer étkeztek. Bodony­ban rántott levest, mákos csíkot főztek zsír nélkül.- Nagyszombaton a katolikus liturgia szerint - folytatta Császi Irén - tüzet, tömjént, húsvéti gyertyát szenteltek, este pedig feltámadási körmenetet tartot­tak. A lányok ekkor festették a Tojásfestés különféle technikákkal- a húsvét a tavaszi ünnep­kör része. Ekkor a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház ját­szóházában a gyerekekkel azt ünnepeljük, hogy feléled a természet, újra virágba borulnak a fák - mondta gyöngy csilla művészeti ve­zető (képünkön). - Hagyo­mányos díszítési módokat használunk: a rendes régi viaszolást, aminek többféle . módja van. Van, amikor színt teszünk a viasz alá, de van amikor előbb megírjuk és úgy festjük meg. így hol a szín, hol a minta látszik. Modernebb változatai a ba­tikolt, jávai technikák. Régi módszer még a berzselés, amikor növényi származé­kot használunk a díszítés­hez. Ráfogatjuk a tojásra a növényt és úgy lógatjuk bele a festékbe, így a motívum megmarad rajta. Gyöngy Csilla: - Hagyomá­nyos díszíté­si módokat használunk Van, aki elzárkózik a locsolkodók elől, de sokan ma is szívesen látják őket tojást, ami a magyar néphitben az újjászületést, a növekedést szimbolizálta. Húsvéthétfőn az öntözködő le­gényeknek egy pár tojást adtak a lányok. A locsolással egykor a legény a lány tisztaságát, termé­kenységét kívánta biztosítani. Napjainkban már többen ki­rándulni mennek, vagy otthon maradnak, de elzárkóznak a lo­csolkodók elől.- Idén péntektől túrázunk, és csak hétfőn érkezünk vissza - közölte az egri Bíróné Tajü Eri­ka. Hozzátette: nem szereti ezt az ünnepet és régen, kislányként is elszökött a locsolkodók elől. Húsvéti programok Heves megyében Hol Mi Mikor Eger, Szépasszony-völgy Koncertek, játszóház Április 23-24. 13 óra Eger, Dobó István Vármúzeum Hol a tojás, piros tojás, kézműves-foglalkozások Április 24.10 óra Eger, Mátyás Udvarház Nyusziolimpia, lovasbemutató Április 25.8 óra Kerecsend, Sólyom tanya Tojásfestés, locsolóversek tanulása, Április 23-24-25.10 óra Noszvaj Báránykiállítás, tojáskeresés, bábelőadás Április 23-24-25. Domoszló, Rákóczi út Hagyományos locsolkodás Április 24. Szarvaskő Honi húsvét, koncertek, ólomöntés, rovásírás Április 24. 9 óra FORRÁS: HÍRLAP-GYŰJTÉS PROMÓCIÓ Vodafone: szuperhálózat és mobilfizetés a Szigeten A Vodafone a tavalyi kommuni­kációs paradicsom után az idén digitális Kánaánt - és Tornyával jelképet - kíván teremteni a Szi­get Fesztiválon A Vodafone az idei Szigeten a fesztiválok történetében először 21 mbil/sec sebességre képes mobilinternetes szupersztrádát ad az okostelefonozóknak. Eh­hez felépül a villámgyors mobil­internet, s egyben a Sziget jelké­pe: egy többfunkciós bázisállo­más és interaktív Torony. A To­rony lehetőséget nyújt arra is, hogy mindenki kipróbálhassa a mobilinternetben rejlő lehetősé­geket. Alig egy hónapja kezdte meg a Vodafone hálózatának modernizációját, amelynek kö­szönhetően 2012-re a lakosság 99%-a számára lesz elérhető a szélessávú mobilinternet.- Számunkra a jövő innovatív mobilszolgáltatásainak teszt­helyszíne is a Sziget, nem vélet­lenül, nyertük el tavaly a szpon­zorálásáért a Summa Artium Dí­ját projekt kategóriában - mond­ta el Beck György, a Vodafone el­nök-vezérigazgatója. A tervezett újdonságok közül is kiemelkednek az NFC chip- pes mobilkészülékek, ezekkel a látogatók a hazai piacon első­ként tesztelhetik élesben a mo­bilfizetés következő generációs szolgáltatását, a Near Field Communications-t. Ehhez - csak­úgy, mint a tavaly bevezetett Szi­get kártyánál - egy terminálra, illetve egy NFC chippel ellátott mobiltelefonra van szükség. A Vodafone áprilisban indult „Köszönet” programjával - ami­hez eddig már 60 000 Vodafone ügyfél csatlakozott - a hűséges Vodafone-osokat számtalan ext­rával kényezteti, de nem csak készülékhez kapcsolódó és a Vodafone Kedd nyújtotta ked­vezményekkel, hanem exkluzív élményekkel is gazdagodhat­nak, pl. Forma-1-es pilóták, ví- zilabdások vagy sztárzeneka­rok társaságában. így a Vodafone jóvoltából közel 50 szerencsés ügyfél próbálhatja ki elsőként hazánkban az NFC fizetést a Szigeten. Idén is lesz Percalapú Szigetjegy - mondta Tyll Attila a sajtótájékoztatón EGYPERCES INTERJÚ Megelőznék a dolgozók fásultságát Szociális Szakmai Napok 2011. néven tartott kétnapos szakmai konferenciát Eger­ben a Heves Megyei Kor­mányhivatal Szociális és Gyámhivatala. A részletekről Mentuszné dr. Terék Irén mb. hivatalvezetőt kérdeztük.- Milyen céllal szervezték a konferenciát?- A szociális szolgáltatások, intézmények működésének engedélyezésében, ellenőrzé­sében közreműködő ügyinté­zők számára a jogalkalmazói teendőkkel kapcsolatos kér­déskörök tisztázása a cél. Tá­jékoztatást adunk a hatósági ellenőrzéseink gyakorlatáról, a tapasztalatokról, valamint a január 1. óta életbe lépett jog­szabályi változtatásokról.- Hányán vettek részt a ren­dezvényen?- A szociális terület mint­egy 80 dolgozója. Igyekez­tünk a tematikát úgy állítani össze, hogy az ellenőrzésben részt vevő valamennyi állami szerv, módszertani intézmény tájékoztatást adhasson a ta­pasztalatairól, és az esetleg felmerült problémák megol­dásához segítséget nyújtson.- Milyen programokat tar­tanak?- Az első napon öt előadás hangzott el, a másodikon a két előadást interaktív, be­szélgetős program követte egy pszichológussal a kiégés­ről, hiszen, aki mindig nehéz sorsú emberekkel foglalko­zik, néhány év után belefá­sul. Ennek a jeleiről, a meg­előzéséről lesz szó, mit lehet tenni, hogy ne legyen tartós, ne hasson ki a magánéletre, a munkára. ■ Sz. K. Mentuszné dr. Terék Irén A szakem­berek közti együttműkö­dést fejleszt^ nénk. & A tavalyi év sikereiből kiindul­va idén is lesz Percalapú Sziget­jegy, a látogató, mobiljával akti­válva, majd a végén leállítva a rendszert, a belépéstől a Sziget elhagyásáig fizet, ha mondjuk csak kedvenc együttesének kon­certjére kíváncsi. ■ Jól gazdálkodott tavalv az egri kistérség Stabilan és jól gazdálkodott az Egri Kistérség Többcélú Társu­lása az előző esztendőben - tudtuk meg Rázsi Botondtól. Eger alpolgármestere a csütör­töki kistérségi és területfejlesz­tési üléseket követően elmond­ta: a gazdasági körülmények te­kintetében elismerésre méltó eredmény, hogy pluszforrások igénybevétele és ráfizetések nélkül, az előirányzatoknak megfelelően látta el minden vállalt feladatát a társulás. A tanácskozásokon elfogad­ták a 2011. év első negyed­évének beszámolóit, továbbá a polgármesterek döntöttek az eg­ri TDM szervezettel kötendő megállapodásokról is. ■

Next

/
Thumbnails
Contents