Heves Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)(

2011-03-07 / 55. szám

10. OLDAL SPORT A \ fii)-<h~­\ Két nap, két mérkőzés, hat pont ob I. A Szolnoki Főiskola után a Ferencváros ellen is győzött a ZF-Eger csapata Előbb öt-, majd négygólos sikert aratott a ZF-Eger férfi csapata az OB I. hét végi dupla fordulójában, amely után a mezőny tag­jai a mieink hátát nézik. Fenyves Balázs vízilabda - Megint egy hajtós kemény meccset játszottunk. Hasonlított a Szolnok ellenihez, akkor Biros Péter, ezúttal pedig Szécsi Zoltán adta meg a maxi­mális pluszt a győzelemhez. Rit­kán nyerünk a Népligeti uszodá­ban, köszönjük a szurkolók biz­tatását, Nagyon jó érzés volt - je­lentette ki Gerendás György a FTC-vel szembeni négygólos győzelem után, amelyet egy nap­pal korábban a Szolnokkal szem­beni ötgólos diadal előzött meg. ^HUNGÁRIA A ZF csapata a Tisza-partiak- kal kezdte a hét végi kettős for­dulót, akik eddig egyedül voltak képesek arra a bravúrra, hogy pontot vegyenek el az éllovastól. Az őszi 7-7-es döntetlen után hazai kapuban újra Szécsi Zol­tánt láthattuk újra, aki műtétje után először foglalhatta el helyét a kezdőben. Leginkább azonban a csapatkapitány Biros Péter vil­logott, aki az egész mérkőzés so­rán remek teljesítményt nyúj­tott, négy találata mellett renge­teg jó megoldást mutatott be.- Az összecsapás első két per­cében alaposan elaludtunk, de emellett több dolog is bosszan­tott. Megbeszéltük, hogy Biros Petit nem hagyjuk megúszni, mégis mindig megtehette. Az is bánt, hogy a fóros helyzeteinket ilyen gyatrán oldottuk meg, a har­madik dolog pedig, hogy hiába vezetett a végén sokkal az Eger, még akkor is küzdeni kellett vol­na - szomorkodott ifj. Cseh Sán­dor, a szolnokiak trénere. Másnap az FTC vendégeként jól kezdett az Eger, de a hazai­Biros Péter (középen) igazi vezérhez méltóan pólózott a Szolnok ellen, amelynek négy gólt dobott A képgalériát keresse a H OLHll hírportálon ak hamar utolérték a vendége­ket. Hegedűs Gáborék a máso­dik negyedtől kezdték el lesza­kítani a zöid-fehéreket, és a for­dulás után gyorsan négygólos előnyre tettek szert. A harma­dik nyolc perctől gyakorlatilag egysíkúvá vált az összecsapás, annak ellenére, hogy a Ferenc­város tapadt ellenfelére. A vég­játék - kis túlzással - mégis eseménytelenre sikeredett, már ami a gólgyártást illeti. Persze ez a sárga-kékeket a legkevésbé érdekelte, mivel a magabiztos előny tudatában kényelmesre vehették a ritmust. A győzelem végül ismételten nem maradt el, így a hét végi „kettős rang­adót" végül magabiztosan sö­pörte be az Eger.- Az a csapat nyert, amelyik később fáradt el. Sajnos az elején elpuskázott nagy lehetőségeink a végére megbosszulták magu­kat - zárta rövidre az értékelést Ambrus Tamás, a ferencvárosi­ak mestere. Húsz lőtt ellenében tizenegy kapott gól szerepel a mieink neve mellett OB I., férfiak A 20. forduló mérkőzésén: ZF-EGER- SZOLNOKI FŐISKOLA-KÖZGÉP 11-6 (3-1, 2-3, 2-0, 4-2) Eger, Bitskey-uszoda, 500 né­ző. V: Kun Gy., Horváth Cs. EGER: SZÉCSI - GRAHAM 1, Bundschuh, BIROS 4, HOSNYÁNSZKY 2, Kis G. 1, Hegedűs 1. Cs.: Nébald - Sántavy, Petrovai, Kovács G. 1, Varga II. Zs. 1, Kotszidisz, Binder, edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. Szolnok: Gárdonyi - Regős, Süveges 1, PÁSZTOR 1, Csá­szár, MARNITZ 2, Georgescu 1. Cs.: Mezei, Kovács 0. 1, Gerritse, Hangay, Bálint, Sz& ke. EDZŐ: Ifj. Cseh Sándor. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 7/4, ill. 10/3. ÖTMÉTERESBŐL: 1/1, ill. 1/1. KIPONTOZÓDOTT: Binder a 25. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 2-0, 3-1, 4-3, 6-4, 9-4. A 21. forduló mérkőzésén: FTC-FISHER KLÍMA - ZF-EGER 5-9 (2-3,1-2,1-4, 1-0) Budapest, Népliget, 200 néző. V: MarjayZs., Kun Gy. FTC: Mitrovics - Czigány 1, Var­ga I. Zs. 1, Misics 2, Weszelov­szky 1, Kunac, Szeles. Cs.: Ga­lambos, Tóth Z., Ágner, Illés, Sánta, edző: Ambrus Tamás. EGER: SZÉCSI - Graham 1, Bundschuh, Biros, Hosnyánszky 2, Kis G. 1, Hegedűs 2. Cs.: Sántavy 1, Petrovai, Kovács G., Varga II. Zs. 1, Kotszidisz 1, Binder. edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 10/1, ill. 4/1. ÖTMÉTERESBŐL: 1/0, Ül. 1/0. kipontozódott: Bundschuh a 25. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0-2, 2-3, 3-5, 4-7, 5-9. További eredmények 20. forduló: Szentes- Szeged 4-12, Pécs ­-Va­sas 7-13, Honvéd- BVSC 12-9, Debrecen ­FTC 5-7, OSC ­UTE19-8. Szabadnapos: ASI. 21. forduló: Szolnok ­Vasas 8-10, Újpest-Szén­tes 11-19, Szeged­Pécs 15-9, Honvéd - Debrecen 17-7, ASI­OSC 7-8. Szabadnapos: BVSC. A bajnokság állása 1. ZF-Eger 19 18 1­234-121 55 2. Vasas 20 18 1 1 261-123 55 3. Szeged 20 17 1 2 266-130 52 4. Honvéd 19 16­3 256-119 48 5. FTC 20 13­7 200-160 39 6. Szolnok 20 12 1 7 212-149 37 7. Pécs 19 6 1 12 145-185 19 8. OSC 19 6 1 12 150-207 Í9 9. Szentes 19 5­14 136-221 15 10. BVSC 19 5­14 163-224 15 11. Debrecen 20 4 2 14 132-202 14 12. ASI 19 2­17 128-262 6 13.UTE 19­­19 119-299 0 Következik: ZF-Eger - Szentesi VK, Eger, Bitskey- uszoda, szombat, 19.00. A Vasas elleni vereség Pintér Attila adásába került Győrben labdarúgás Közös megegyezés­sel távozik a Győri ETO csapatá­tól Pintér Attila vezetőedző. A csapat szombaton 1-0-ra kika­pott a vendég Vasastól. Az NB 1. IS. fordulójának eredményei Videoton - MTK 2-1(1-1) G.: Alves (45., 11-esből), Elek (78.), ill Frank (28.) Győr - Vasas 0-1(0-1) G.: Gáspár (35.) Pápa - ZTE 4-3 (1-2) G.: Takács P. (8., 63.), Maries (65., 86.), ill. Bogunovics (24.), Rajcomar (30.), Balázs (58.) Paks - Szolnok 3-1(2-1) G.: Böde (6.), Bartha (16.), Montvai (52.), ill. Némedi (27.) Úipest - Siófok 1-1(0-0) G.: lázár (55.), ill. Novák (70.) Kecskemét - Debrecen 3-0(3-0) G.: Balogh (33., 11-esből), Vujovics (35., 11-esből), Salami (38., öngól) Haladás - Kaposvár 2-0(1-0) G.: Oross (3.), Irhás (65.) Bp. Honvéd - FTC A mérkőzés tegnap lapzártánk után ért véget Az NB II. 16. fordulójának eredményei Keleti csoport DVSC - Mezőkövesd 0-1(0-1) Diósgyőr - REAC 3-0 (1-0) Vecsés - Orosháza 3-0(0-0) Nyíre&háza - Hajdúböszörmény 1-1(1-0) Dunakanyar-Vác - MTK II. 2-1(1-1) Újpest II. - Békéscsaba 2-2(0-0) Bocs-Cegléd 0-1(0-1) Kedden játsszák: Makó - Kazincbarcika 15.00 Az élcsoport 1. Nyíreatiáza 37 pont/16 mérkőzés, 2. Mezőkövesd 33/16,3. Dunakanyar-Vác 32/16 Nyugati csoport FTC II.-Baja 4-1 (2-1) Videoton II. - Ajka 1-2(1-0) Gyirmót - BKV Bőre 0-0 Budaörs - Győr II. 2-0 (0-0) Szigetszentmiklós - Barcs 5-0 (2-0) Veszprém - Bp. Honvéd II. 2-1 (1-1) Tatabánya - Pécs 1-2 (0-2) Kozármisleny - Kaposvölgye 7-1(50) Az élcsoport: 1. Pécs 35 pont/16 mérkőzés, 2. Gyirmót 33/16,3. Videoton FC II31/16 Pintér Attila a hetedik menesztett edző a 2010/2011-es évben Sokkal jobb előnykihasználás szükséges javítás A szombati vereség után fél nappal már nyertek az egri hölgyek vízilabda Valamivel több, mint fél nap telt el a British Water Polo elleni 9-8-as vereség után, vasárnap délelőtt ismételten a szombati rivális ellen nézett far­kasszemet a ZF-Eger OB I-es női gárdája. A hét végén kétszer is a szigetországiakkal meccselő megyeszékhelyiek az első ösz- szecsapás alkalmával végig szo­ros mérkőzésen veszítettek, amely teljesítményt a másnapi matinéidőben kijavították.- Az egy nappal korábbihoz képest megpróbáltunk távoli kí­sérletekkel is próbálkozni, hi­szen nem ismertük a britek ka­pusait - fogalmazott Kelemen Attila, az egriek edzője. - Úgy láttam, hogy már szombaton sem játszottunk rosszul, csak egyszerűen nem jöttek be a szándékaink. Vasárnap már va­lamivel pontosabbak voltunk, de még mindig sok volt a hiba. Az emberelőnyös helyzetek te­kintetében ugyanakkor tovább­ra is rosszul állunk. Az a csapat, amelyik a bajnoki címre hajt, annak sokkal jobb százalékban kell befejezni a fórokat. OB I., NŐK, RÁJÁTSZÁS AZ 1-6. HELYÉRT A 4. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: BRITISH WATER POLO - ZF-EGER 9-8 (3-2, 3-5, 2 -1,1-0) Eger, Bitskey-uszoda, 100 né­ző. V: Dr. Fekete B., Mucskai P. EGER: Szabó I. - Antal 4, Bene, Czigány, Pardi 1, Somhe­gyi 1, Pengő 1. Cs.: Gangl - Pócsi, Kertes 1, Szeredi. Gól - emberelőnyből: 7/3, ill. 11/0. Ötméteresből: -, ill. 1/0. Kipontozódott: Hawkins (10.), McCann (26.), Snell (32.). Az eredmény alakulása: 1 -0, 2-2, 3-4, 4-6, 6-7, 8-8. A 9. forduló mérkőzésén: ZF-EGER- BRITISH WATER POLO 8-5 (1-1, 2-1, 2-1, 3-2) Eger, Bitskey-uszoda, 50 né­ző. V: Horváth Cs., Horváth M. EGER: SZABÓ I. - ANTAL 4, Bene, Pardi, Pengő, Pócsi, CZIGÁNY 3. Cs.: Kertes, Som­hegyi, Szeredi 1, Illés, Zajách, Vályi. Gól - emberelőnyből: 7/2, ill. 13/3. Ötméteresből: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: McCann a 18. percben. Kiállítva (végleg cserével): Szeredi a 32. percben. Az eredmény alakulása: 1 -0, Kis játék egy nagy bögréért! Nyeremény: egy Hírlapos bögre! Beküldési cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Ti A borítékra írja rá: BÖGRE 2-1, 4-2, 5-3,6-4, 8­4. A rájátszás állása 1. Szentes 8 6 1 1 72-50 19 2. Dunaújváros 7 5 ­2 79-58 15 3. ZF-Eger 8 5 ­3 63-59 15 4. Szeged 10 4 1 5 108-116 13 5. British WP 10 4 ­6 81-103 12 6. BVSC 9 1 ­8 81-101 3 Következik: ZF-Eger - Dunaújvárosi Főiskola, Bitskey-uszoda, aerda, 13.00. i F. B. I. Hány évente rendeznek Foci VB-t? i Név: ............................................ Cí m:............................................ Elő ző játékunk nyertese Kiss Sándorné, Recsk, Táncsics u., aki nyereményét a Heves Megyei Hírlap ügyfélszol­gálati irodájában (Eger, Trinitárius u. 1.) veheti át. i i ¥

Next

/
Thumbnails
Contents