Heves Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)(
2011-03-30 / 74. szám
2011. MÁRCIUS 30., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 ZARÁNKIG Hatvan KÖZÜGYEK Csütörtökön délelőtt 10 órakor kezdődik a képviselő-testület ülése a Városházán. A holnapi eseményen elbírálják a könyvtár igazgatói állására beérkezett pályázatokat, döntenek az összevont középiskolák átszervezéséről, s zárt ülés keretében odaítélik az idei díszpolgári címet is. Hatvan ÜTKÖZET Idén is megemlékeznek az 1849-es dicsőséges hatvani csatáról. A résztvevők szombaton délelőtt háromnegyed 9-kor gyülekeznek a Városháza előtt, ahonnan hagyományőrző és motoros felvonulás indul a városi temetőben található emlékműhöz. Itt Szabó Zsolt polgármester mond beszédet, majd Kerékgyártó László, a Gör- gey-kör elnöke emlékezik a hadicselekményre. Déltől hagyományőrzők elevenítik fel az ütközetet a boldogi Balázs-tanyán. Mátraszentimre találkozó Az önkormányzat vezetése évről évre találkozik a település köz- igazgatási területén működő vállalkozások vezetőivel. Az idei eseményre pénteken délelőtt fél 10-kor kerül sor a galyatetői Grandhotel Galya Kodály-termé- ben, ahol Horváth László, a megyei kormányhivatal vezetője, Balázs József országgyűlési képviselő, prof. dr. Dinya László, a Károly Róbert Főiskola rektorhelyettese és prof. dr. Dávid Lóránt, a felsőoktatási intézmény tanszék- vezetője tart előadást. Párád FÓRUM A helyi képviselő- testület ma délután fél 5-től tartja ülését. A tanácskozáson ismertetik egyebek mellett a Mátra Jövője Turisztikai Egyesülettel való együttműködési megállapodásról szóló döntés részleteit, szóba kerül a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatás bevezetése a község területén, s döntenek az IKSZT pályázat kivitelezőjéről is. Szilvásvárad vízvédelem Az önkormányzat pályázatot nyújt be a vízvédelmi rendszerek rekonstrukciójára. Tavaly kétszer, azt megelőzően 2006-ban is kilépett a medréből a patak, jelentős károkat okozva a hidakban és az átereszekben. A helyreállításhoz már elkészültek a tervek. A lerakodott jelentős mennyiségű hordalékot kiszedik és elszállítják. Ha sikeresnek bizonyul a pályázat, úgy százszázalékos finanszírozást nyerhetnek a 88 millió forintos beruházáshoz. MEGYEI KÖRKÉP A következő évadra meghirdetett irányt a tánctagozat tagjai nem vállalják. Tegnap mindannyian kijelentették: távoznak az egri színházból. Távoznak a táncművészek színház Szeretnének együtt maradni ott, ahol szívesen látják őket A Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának minden tagja felkereste tegnap reggel Blaskó Balázs igazgatót, hogy közöljék: a jövő évadtól nem kívánnak Egerben dolgozni. Pócsik Attila Még tartott a kecskemétiek Caligula helytartója című előadása hétfőn este a Gárdonyi Géza Színházban, amikor elterjedt a hír: a tánctagozat minden tagja távozni készül az egri teátrumból. Az információ igaznak bizonyult, a művészek tegnap reggel egyesével bekopogtattak Blaskó Balázs direktor ajtaján, hogy közöljék: a jövő évadtól nem kívánnak a megyeszékhelyi intézményben dolgozni. Bár mindezt csak kedden mondták ki - mint megtudtuk -, már korábban döntöttek. A végső elhatározásra akkor jutottak, amikor múlt pénteken a direktor visszavonta a tagozat vezetőjének, Barta Dórának a kinevezését. Mint azt korábban megírtuk: az igazgatói döntésre azután került sor, hogy a Megyeháza jogi főosztálya arra a jogi álláspontra jutott, hogy Csizmadia Tibor, a színház korábbi igazgatója a kinevezéskor figyelmen kívül hagyta a jogszabályokat, Barta Dóra nem rendelkezik a megfelelő szakirányú felsőfokú végzettséggel a pozíció betöltéséhez, így kinevezése törvénytelen volt. Blaskó Balázs tánckari státuszt ajánlott fel Barta Dórának, ám az érdemes művész ezt méltánytalannak érezte, s nem fogadta el. Amikor a távozás okairól kérdeztük a táncművészeket, szinte egyszerre mondták a választ: nem értenek egyet az új direktor által meghatározott iránnyal.- A prózai és zenés előadásokat eddig is kiszolgálta a tánctagozat. Emellett hoztunk létre ■ A szakma iránti alázat most sem lehet kérdés. Barta Dóra: Hittem ebben a városban, de nem azt kaptam, amit vártam- eddig sem végeztem a munkámat felelőtlenül, de most még nagy lelki nyomást érzek a művészeim sorsát illetőleg. Egerben totálisan lerombolt egzisztenciámból ez nem tűnik könnyűnek. De megnyugtat, hogy ez nem mindenhol van így - mondta Barta Dóra (képünkön). - A legfontosabb talán az, hogy a tagozat művészeit munkához juttassam. Mindenképpen szeretnénk tovább együtt dolgozni, ha nem is Egerben, majd Budapesten, vagy egy olyan vidéki városban, ahol szívesen látnak. A legjobban az fáj, hogy 2013-ig szóló kinevezésemmel kapcsolatban, annak megszüntetési szándékáról senki nem egyeztetett velem. Művészi különbözőségekről elegáns tárgyalást szívesen folytattam volna. Méltatlan, hogy a város egyetlen érdemes művészeként szakmai alkalmasságomat kell megvé denem, bizonygatnom. Soha nem hangoztattam, hogy mit értem el pályám során, milyen nagyszerű szerepeket táncoltam, vagy mit adtam fel azért, hogy itt dolgozzam. A dicséretet nem igényeltem, de amit kaptam, azt nem vártam. Az biztos, hogy én nem törnék pálcát egy olyan műfaj fölött, amihez nem értek. önálló, táncszínházi előadásokat- indokolt Feledi János. - Azonban az új igazgató által felvázolt jövő eltér mindattól, amit eddig csináltunk, azt nem tudnánk vállalni. Én egy „kettőt jobbra, kettőt balra, hejderutyutyu” előadás után nem tudnék a tükörbe nézni. A jövőről szólva annyi derült ki, hogy a táncművészek szeretnének együtt maradni. - Mára elértük, hogy a közönség igényli az előadásainkat, ismerik és szeretik, amit csinálunk - emelte ki Kiss Róbert. - A munka azonban nem ért véget, ezt szeretnénk közösen folytatni.- A szerződésben vállaltakat teljesítjük, ahogy eddig. A szakma iránti alázat és elhivatottság nem lehet kérdés, még egy ilyen esetben sem - mondta Horváth Zita. - Nincs bennünk harag, és ez nem is a búcsú pillanata. Azt már megéltük a Tiszta tánc bemutatójakor. Az üggyel kapcsolatban Blaskó Balázs színigazgató elmondta: mindenkinek felajánlotta a szerződést a jövő évadra.- Az intézmény életében szer- ződtetési időszak van, ilyenkor egy színházban természetes, hogy vannak távozók és érkezők- értékelt a direktor. A táncművészek szerződése június 15-ig szól. Addig vezető nélkül dolgoznak. Bár a tegnapi próbájuk elmaradt. Vegyünk egy nagy levegőt a magasztot olykor felülírja a realitás. Avagy a jó szándékhoz vezető utat a pokolban bányászott, dermedt láva teszi döcögőssé. Mint például a dohányzók védelmét szolgáló törvény elhalasztása esetében: súlyozva vagyon az eszme, és könnyűnek ta- láltatik. Esélye sincs a latban a költségvetéssel szemben. nem újfent elvert por ez a nikotinfüggőkön, dehogy. Amiképpen nem az a jövedéki adó meg a hamburgersarc se: az egészségnevelés emelkedett magas hangren- dűségével szemben milliár- dok állnak. Tébolyult szükségszerűség ez: tán ezer kátyúval kevesebb, tán újabb békávébuszok, csappanó adósság - a fene se tudja. Mi, elkötelezettek pedig örülhetünk, mert szívhatjuk még egy ideig. Szívhatjuk az utcán, az éttermekben, akár az autónk hátsó ülésén is. Megérdemeljük, ha egyszer rászoktunk. És hát ugye, a luxusnak ára van. Luxus a dohány, a kávé, a pálinka. Luxus a benzin is, meg minden más, ami jó. Mert ami jó, az egészségtelen. A dohányosok korán halnak, és ami még rosz- szabb, előtte betegeskednek is. A betegség pedig drága. Fizesse hát meg az ellátását is a bagós. Mármint hogy külön, az adókon felül. Egy újabb adóval. vagy pedig szokjon le az ebadta! De ne mindenki ám, mert akkor többe kerül a leves, mint a hús! Hiszen ha már egy fránya, jó szándékú intézkedés akkora lyukat üt a büdzsén, hogy az eszmét kénytelen felülírni a szükségszerűség, mi lenne itt, ha egyszerre mindenki végleg elnyomná a csikket...? Na ja, a politika a kompromisszumok művészete. Vegyünk nagy levegőt. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Tehetségnapon három iskola kiváló tanulói Az utak után most a járműveket figyelik technika A Közlekedési Klub tagjai ezúttal egy autószervizt kerestek fel Tehetségnapot tartottak tegnap az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumban a Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolával és a Tinódi Sebestyén Tagiskolával együtt.- A 2000-es évek elején elkezdtük a kompetencia alapú oktatást alsó tagozatosoknál, és amikor ők felsősök lettek, további tehetségfejlesztési módszereket kerestünk. Pályázati támogatással 5 területen heti 3 órában pluszfoglalkozásokat biztosíthattunk a programban részt vevő diákoknak - mondja Hevesi Zoltán, a Pásztorvölgyi iskola megbízott igazgatója, aki a tegnapi eseményt megnyitotta. Ezt követően Rázsi Botond egri alpolgármester mondott beszédet, aki kihangsúlyozta, hogy a sikernek két összetevője van, a tehetség és a szorgalom. A tehetséggondozás jelentőségéről dr. Ludányi Ágnes, az EKF dékánhelyettese, a Tanárképzési és Tudástechnológiái Kar tanszékvezetője tartott előadást, Rajnai Gábor, a Magyar Tehetségsegítő Tanács hálózatfejlesztési koordinátora pedig Tehetségpontok és hálózatuk címmel tartott beszédet. Végezetül a három iskola diákjai be is mutatták tehetségüket különböző zenés és táncos előadás formájában, volt énekkar, hegedűszóló, népmese, vers angol nyelven, és prezentáció is elhangzott Erdélyről. ■ Egerszalókon, a Juhász és Juhász Kft. telephelyén tartotta soros rendezvényét a Közlekedési Klub. A közlekedési szakemberek a járműjavítás, vizsgáztatás mai jogszabályi hátterével, menetével ismerkedhettek a gyakorlatban. - Aki az engedélyeztetésben, tervezésben van otthon, az nem egészen naprakész a járműveket érintő kérdésekben, ezért jó, hogy kijöhettünk, s ismerkedhettünk azzal, hogyan is működik ma egy autószerviz és vizsgaközpont - fejtette ki Szerencsi Gábor, a Közlekedéstudományi Egyesület megyei elnöke. A vizsgasoron Juhász Zsolt, a cég ügyvezetője vezette körbe a Bemutatják a műhelyt. A szervizben naponta 18-20 autót vizsgáztatnak. klub tagjait. Elmondta, a bázis 2007 januárjában kezdte meg működését, ma már naponta 18-20 gépjárművet műszaki vizsgáztatnak.- Az egyedi forgalomba helyezésű személyautók kivételével minden gépjárművet vizsgáztatunk, a közlekedési hatóság kéthetente szerdánként itt végzi az importbuszok, tehergépkocsik üzembe helyezésével kapcsolatos dolgokat. A soron modern eszközök működnek, a szervizben pedig futómű-beállító berendezés és teherautó-diagnosztika - magyarázta Juhász Zsolt. A Közlekedési Klub következő témája a Gumibörze jóvoltából a gumiipar helyzete lesz majd. ■