Heves Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)(
2011-03-17 / 63. szám
2011. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Kicentizte az újabb sikert az EKF csapata Kecskeméten „Sajt" lezárt egy fejezetet visszapillantó Pom-pom lányok is buzdították a markaziakat KOSÁRLABDA NB I/B, Kelet, férfiak A 19. fordulóból pótolt meccsen: KECSKEMÉTI FŐISKOLA - EKF-EGER-HÉSZ 78-84 (28-25,15-24,10-17, 25-18) Kecskemét, 100 néző. V.: Balogh L, Rácz Zs. EGER: Erdei 5/3, KRASZNAI 12/6, MÁTÉ 33/9, Rusznák 4, ZSEMLYE 19. Cs.: Dr. Sneider 3, dr. Fazekas 8, Hegedűs, Szerdahelyi, Klepej, Szarvas. Edző: Váczi Péter. Szakmai igazgató: Széles-Kovács Gyula. Nem kezdett rosszul az EKF, az első negyed végén azonban hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A folytatásban a dobószázalékon javítani tudott az egri gárda, így átvette a vezetést, és a nagyszünetig magabiztossá tette előnyét. A nagyon fiatal csapattal kiálló hazaiak a fordulás után agresszívabbá váltak. For- ray Gábor tréner ráadásul olyannyira felpaprikázta övéit, hogy a végjátékra az addig magabiztosan vezető egriek teljesen összezavarodtak. Az utolsó percekre négypontos előnnyel érkezett a vendéglátó, ám rutinjuknak köszönhetően tovább már nem engedték Máté Balázsék az ellent, így ha nehezen is, de összejött az újabb győzelem. Váczi Péter: - Nagyon kellemetlen ellenfél hazai környezetben a Kecskemét, hiszen saját pályán hihetetlen harcosan küzd. Mi is nagyot küzdöttünk, de a végére a letámadás miatt visszajöttek a hazaiak. Értékes győzelmet arattunk, legalább akkorát, mint Hódmezővásárhelyen. Következik: EKF-Eger-HÉSZ - Jászberény, Eszterházy-csarnok, szombat, 16.00. ■ F. B. I. Máté Balázs (6) vezéregyéniséghez méltó módon kosárlabdázott A markazi hölgyek előadása nagy tetszést aratott a közönség körében, amelynek tagjai sikert is ünnepelhettek Pápai Zoltánt a klub nevében Vozik Zoltán ajándékozta meg mezzel Felemelő pillanatokkal vette kezdetét az Arany Ászok megyei I. osztály tavaszi idénye. A kiesés elől menekülő Andornak- tálya trénere, Pápai Zoltán befejezte nagypályás labdarúgó-pályafutását. Bódi Csaba - Sike Károly labdarúgás Több mint 30 éves pályafutás végére tett pontot az Andornaktálya - Gyöngyöshalász megyei I. osztályú mérkőzés előtt Pápai Zoltán. A futballista berkekben „Sajf’-ként ismert 39 éves támadó januártól edzőként irányítja az andorna- kiakat, akik a tavaszi nyitányon mezzel ajándékozták meg, és elvégezhette utolsó nagypályás kezdőrúgását is. Az epekő-, majd térdműtét után a futballtól a játéktéren visszavonult korábbi megyei gólkirály meghatódvá fogadta a klub figyelmességét.- Felemás érzések kavarogtak bennem - osztotta meg gondolatait Pápai Zoltán. - Egyrészt a szívem szakadt meg, mert jó időben, aránylag jó pályán kiváló lett volna futballozni. Másfelől tudomásul kell vennem, hogy a lábam sajnos nem bírja a terhelést, így később legfeljebb kispályán, öregfiúk-szinten rúghatok még labdába. Nagyon hiányzik a foci, de az edzőséget is élvezem és akarom csinálni a jövőben is. Andornaktályai társaim, a vezetők, a szurkolók, sőt a halásziak köszöntése is rendkívül jólesett, hálás vagyok érte. Bízom abban, hogy a csapatunk elindul majd felfelé, és az edzői pályán is sok örömben lesz majd részem. Ebben nőttem fel, ebben a közegben érzem jól magam, és arra tö- rekszek, hogy minél több fiatal átéljen sok hasonlót, mint ami nekem sikerült. Markazon a szünetben történt olyan, amelyre korábban nem akadt példa. A helyi FC labdarúgóinak barátnőiből, feleségeiből álló nyolcfős pom-pom csoport tartott bemutatót a közönségnek, hozzájárulva ahhoz a jó hangulathoz, melyet az egerszalókiak- kal szembeni kétgólos győzelem jelentett a házigazdáknak. A tavaszi nyitányon szabadnapos, őszi első Pétervására az ötödik helyig esett vissza, miután a közvetlen riválisok mindegyike győzni tudott. A Besenyőtelek hazai pályán vágott vissza a verpelétieknek az egyetlen őszi vereségért, s ezáltal a tabella élére léptek Mészáros Sándorék. A Gyöngyöshalász AndornaktáA Lokinál az Egri FC MÁRCIUS 30-ÁN, szerdán 16.30-tól játsszák a csapatok a Hatvani Lokomotív SE - Egri FC Magyar Kupa megyei selejtezőmérkőzést, amelyet március 6-ról halasztottak el. lyán hozta a kötelezőt, csakúgy, mint a Novaj-Ostoros a Bélapátfalva, és az FC Hatvan a Füzesabony ellen. A Szőlőskert-Nagy- réde ugyan szintén győzelmet aratott, de a Makiár ellen a mutatott játékkal még nem lehetnek maradéktalanul elégedettek Kulcsár Tiborék. A forduló leg- gólgazdagabb találkozóját Lőrinciben játszották, ahol a Tarnale- leszi Meteor SE sziporkázó játékkal méretes zakót szabott a házigazdákra. A 7-1-es vendégsikerrel zárult összecsapáson Szamosi Gábor ismét mesterSzámok szerint AZ ARANY ÁSZOK MEGYEI I. OSZTÁLY 16. FORDULÓJÁNAK VÁLOGATOTTJA: Szén L. (Szőlőskert-Nagyréde) - Tóth I. A. (Márkáz), Pálfalvi A. (Besenyőtelek), Németi Z. (Tarnaleleszi Meteor SE), Barta J. (Novaj-Ostoros), Kiss I. (Gyöngyöshalász), Besszer M. (FC Hatvan), Kovács B. (Besenyőtelek), Szamosi G. (Tarnaleleszi Meteor SE), Tóth II. A. (Márkáz), Márkus M. (Szőlőskert-Nagyréde). A16. forduló számokban _______ Ós sznézöszám: 78018_______________ Át lagban: 111 fő____________________ Legt öbb néző: Márkáz - Egerszalók (180 fő) Legkevesebb néző:___________________ lőrin ci - Tarnaleleszi Meteor SE (60 fő)________ Gólo k száma: 28____________ Át lagban: 4_______________________________ Legtöbb gól: Lőrinci - Tarnaleleszi MSE (1-7) Legkevesebb gól: Novaj-Ostoros - B.falva (1-0) hármassal bizonyította gólérzékenységét. A forduló egyetlen vasárnapi mérkőzésén a Márkáz az épp előttük álló Egerszalók legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát Kelemen Györgyékkel szemben. Amire visszapillantottunk Besenyőtelek - Verpelét 3-1 Andomaktátya - Gyönfflösbaláy 0-4 Lőrinci - Tarnaleleszi MSE 1-7 Novaj-Ostoros - Bélapátfalva 1-0 Füzesabony - FC Hatvan 0-2 Nagyréde - MakBr 3-0 Márkáz - Egerszalók 4-2 Szabadnapos: Pétervására. HMM1 Erényekből fogyatékkal A MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG egyéves költségvetése hozzávetőleg annyit kóstál, amennyit a brazil para-asztaliteniszezők tavaszi európai turnéjuk során elkölthetnek. A dél-amerikaiak elindultak az egri ranglistaversenyen, majd Ausztriában csarnokot bérelve folytatták a felkészülést a soros viadalokra. Jó nekik. azok után. hogy Eger immár paralimpiai centrumnak számít, egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerülnek a speciális sportok űzői, akik élethelyzetükből adódóan kerekes székhez kötve vagy éppen művégtaggal vállalják a megméretést, bizonyítva, hogy ők is teljes jogú tagjai a társadalomnak, noha elismertség és megbecsültség szintjén más mércével mérik őket. Rossz nekik. A KÜLFÖLDI VERSENYEIKEN - ha persze nagy nehezen ösz- szejön az eurókban számolt indulási összeg - sokszor szendvicseken élő magyarjaink - a mezőny többi tagjával egyetemben - a Hungarian Openen olyan körülmények között sportolhattak, amely minden vonatkozásban ideálisnak nevezhető. Ezt hangsúlyozta a szövetségi kapitány, a játékos, a nemzetközi delegált. Ezek tükrében a hét honi érem nem is számít meglepőnek, vagyis: azonos feltételek mellett a mieink tehetsége, felkészültsége és elszántsága Is kamatozik. Jobb így nekik. A ROSSZ AZ EGÉSZBEN, hogy nagyon sokan nem látják, mit képesek kiadni magukból a fogyatékkal sportolók. A mozgásukban korlátozott emberek olyan erényeket csillogtatnak, amelyeknek rengeteg ép versenyző is híján van. Tanulni sosem késő. MINDANNYIUNKNAK jobb lenne. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Kifelé pattantak a labdák vereség Egygólos meccsen veszített a GYFBSK gárdája A bélapátfalviak rangadót buktak Oroszlányban FUTSAL NB I., férfiak A 17. forduló mérkőzésén: GYÖNGYÖSI FUTSALL BSK-MEDICAL INVESTMENTS- COLORSPECTRUM ARAMIS O-l (O-O) Gyöngyös, sportcsarnok. V.: Nagy R., Pápai Z. (Varga L). GYÖNGYÖS: Ficsór D. - Frank P., Weisz T., Mohácsi G., Berkes L. Cs.: Szűcs L. (kapus), Cso- szánszki D., Biczi G., Domokos L, Besenyei F., Ábel P. Edző: Baranyi Géza. A gyöngyösiek sorozatban harmadik bajnoki győzelmükre készültek, ami egy apró védelmi megingás miatt meghiúsult. Ezúttal mindkét együttes inkább a Ficsór Dávid kapuját csak egyszer tudták bevenni, de ez döntött biztonságos védekezésre helyezte a fő hangsúlyt, amit az eredmény ismeretében nem csináltak rosszul. Ezzel együtt veszélyes próbálkozások mindkét oldalon adódtak, de míg a mátraaljaiak ezeket elhibázták, a vendégek egy alkalommal megtalálták az utat a hazaiak kapujába. Gólszerző: Sivák P. (28.). Baranyi Géza: - Kiélezett mérkőzésen vagyunk túl, ahol mindkét csapatnak szüksége lett volna a győzelemre. Ami az elmúlt mérkőzéseken bejött és befelé pattant, az ma sajnos nem sikerült, és a szerencse sem állt mellénk. Következik: Rába ETO - GYFBSK-Medical Investments, március 21., hétfő, 19.00. ■ S. K. TEKE NB L, Kelet, férfiak A 13. fordulóból pótolt meccsen: OROSZLÁNY - BÉLAPÁTFALVA SKE 6:2 (3299:3176,16:8) BÉLAPÁTFALVA: VINCZE Z. 519 fa, Jánosi Cs. 532, Nagy D. (Vincze P.) 506, MOLNÁR GY. 540, Dallos G. 559, Vajda Á. 520. A kiírás szerint januárban játszották volna a találkozót, ám akkor az oroszlányiak betegség miatt halasztást kértek. A nemzeti ünnepen pótolt összecsapáson a bélapátiaknak nem sok sikerélményben volt részük. A rangadót biztosan nyerték a házigazdák, megerősítve ezzel második helyüket a tabellán. A bélapátiak harmadikok. ■ HIRDETÉS Kis játék egy nagy bögréért! Nyeremény: egy Hírlapos bögre! Beküldési cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius u. 1. ; ' Szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével, akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. A) Igaz B) Hamis Név:................................................ Cím:................................................ Előző játékunk nyertese járdán Tiborné, Füzesabony, BemJ. u., aki nyereményéta Heves Megyei Hírlap ügyfélszolgálati irodájában (Eger, Trinitárius u. 1.) veheti át. BBS 9/