Heves Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)(

2011-03-10 / 58. szám

12 SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK Gondolkodásra int a szakvezető rájátszás Nehéz helyzetbe került a Dunaújvárostól kikapott egri női együttes reshez jutott a bajnoki címvédő. Az egrieknél ráadásul a kezdet­leges jó támadójátékot követően szinte semmi sem akart össze­jönni. Csak a harmadik nyolc percben négy kapufáig jutottak Czigány Dóráék, ez pedig nem sok jót sejtetett a végjátékra. Ke­lemen Attila a negyed végén ka­pust cserélt, Szabó Ivett állt a háló elé. Az utolsó ráúszást meg­előzően olyan hátrányra tettek szert a sárga-kékek, amit az ad­dig mutatott forma alapján le­hetetlennek tűnt behozni. A vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került az Eger, amely bár ma javíthat Dunaúj­városban, nagy valószínűség szerint a harmadik helyről vár­hatja az elődöntős párharcot. Kelemen Attila: - Konok, ön­fejű és makacs játékosokkal, tak­tikailag fegyelmezetlenül nem lehet csatát nyerni. Gondolkoz­zanak csak el azok a játékosa­im, akiknek el kell. A rájátszás állása 1. Dunaújváros 9 7- 2 100-74 21 2. Szentes 9 6 1 2 82-61 19 3. ZF-Eger 9 5- 4 69-99 15 4. Szeged 10 4 1 5 108-11613 5. British WP 10 4- 6 81-10012 6.BVSC 9 1- 8 81-101 3 Következik: Dunaújvárosi Fő­iskola - ZF-Eger, Dunaújváros, csütörtök, 19.30. Négygólos vereséget szenvedett a Dunaújváro­si Főiskolától a ZF-Eger női csapata, amely így kedvezőtlen helyzetből várhatja az elődöntőt. Fenyves Balázs VÍZILABDA OB I., NŐK Rájátszás az 1-6. helyért A 10. forduló mérkőzésén: ZF-EGER ­DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA DVSCH-CORNER ÉKSZER 6-10(3-2,0-2,0-3,3-3) Eger, Bitskey-uszoda, 100 né­ző. V.: Vogel G., Dodog Sz. ^HUNGÁRIA EGER: Gangl - Antal, Bene 1, PARDI4, Pengő, Somhegyi, Czi­gány. Cs.: Szabó I. - Kertes 1, Szeredi, Pócsi, Vályi. Edző: Kele­men Attila. Gól - emberelőnyből: 10/4, ill. 6/3. Ötméteresből: -, ill. 3/2. Kipontozódott: Pengő a 17., Bene a 32. percben. Az eredmény alakulása: 1 -0, 3-1, 3-3, 3-5, 3-8, 4-9. A héten két nap alatt két Du­naújváros elleni mérkőzés sze­repel az egri hölgyek program­A négy gólt dobott Pardi Petra (a labdával) egyedül „nem csinált nyarat” az újvárosiak ellen Képgaléria a HEOLhll-n jában. Tegnap hazai környezet­ben kötelező lett volna három pont begyűjtése. Jól is kezdtek a hazaiak, Pardi Petra két találatá­val és Bene Kinga góljával 3-1­re elhúztak a dunántúliaktól. Az első negyedbeli teljesítményt követően azonban magára talált a vendég együttes, Poszkoli Ritáék a nagyszünetre fordítot­tak is. A ZF helyzete a második félidő elején csak romlott, ugyanis Pengő Nikolettet har­madjára állították ki, ráadásul mindhárom eset után ötméte­Van Persie saját csapatának végzete lett Barcelonában labdarúgás Az Arsenal „csoda- fegyverének”, az utolsó pillanat­ban meggyógyult és a csapatba visszakerült Robin van Persie- nek a bevetése balul sült el: az angolok holland sztárja veszély­telen volt a Barcelona kapujára, ugyanakkor kiállításával megpe­csételte a londoniak sorsát, és a spanyol alakulat 3-1-es győze­lemmel, összesítésben pedig 4-3-mal biztosította helyét a Baj­nokok Ligája legjobb nyolc együttese között.- Egészen addig érdekes és ígéretes mérkőzés volt, ilyen szinten ilyen játékvezetői dön­tést hozni egyszerűen érthetet-, len és képtelenség - bosszanko­dott a bírói döntés miatt Arsene Wenger, az angolok edzője. A Sahtar Donyeck az idegen­beli 3-2-es sikert követően hazai környezetben is nyert a mérkő­zés nagy részében emberhát­rányban futballozó és a 28. perc­ben büntetőt hibázó AS Roma el­len, így kettős győzelemmel ke­rült a negyeddöntőbe. A keddi eredmények FC Barcelona - Arsenal 3-1 (1-0) Gólszerzők: Messi (45+3., 71., a másodikat 11-es­ből), Xavi (69.), ill. Bosquets (53., öngól). _______ Ki állítva: van Persie (Arsenal, 56.).___________ Sa htar Donyeck - AS Roma 3-0 (1-0) Gólszerzők: Hübsdiman (18.), Willian (58.), Eduardo (87.)._________________________ Ki állítva: Mexes (AS Roma, 41.) g Maty-ér. a kormány 450 millió fo­rinttal támogatja a Szegedi Olimpi­ai Központ fejlesztését. Ennek kö­szönhetően a Maty-éri evezős- és kajak-kenu pályán augusztus 17. és 21. között méltó színvonalú olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot rendezhetnek. TóMovász és Iklódi aranya EVSI-érem a budapesti versenyről magyar kupa Három cselgáncs Tóth-Lovász Sára (38 kg) és Iklódi Máté (54 kg) jó­voltából az Egri Vasas-Sportis­kola két arany-, míg Kurtán Zsombor (45 kg) révén egy bronzmedált könyvelhetett el a Diák A-korcsoportos Magyar Köztársaság-kupán.- Szép eredménynek tekint- ■ hető a három dobogós hely, ám ha a 45 kilósoknál nem két egri mérkőzik bronzért, talán még egy éremmel gazdagabban tér­hettünk volna haza - értékelt Fejér Barna, az EVSI edzője. A tréner által említett pár­harcban Kurtán ellenfelét Lőkös Krisztián jelentette a Budapes­ten rendezett viadalon, ahol előbbi ezúttal egy hajszállal jobbnak bizonyult. Tóth-Lovász mindkét mérkőzését ipponnal fejezte be, míg Iklódi Máté ne­héz úton jutott be a döntőbe, ahol gyönyörű, ippont érő do­bással lett övé a győzelem. A Diákolimpia miskolci Regi­onális Döntőjének 130 fős me­zőnyében a Diák A-korcsoport tagjai a tapasztalatszerzés ér­dekében álltak ki a tőlük idő­sebb serdülők ellen, akikkel szemben kiválóan helytálltak. Ezt bizonyítja Kurtán Zsombor 2., Iklódi Máté 3. és Lőkös Krisztián 5. helyezése.- A felkészülést nehezítette az ilyenkor szokásos influenza- járvány, de úgy gondolom, na­gyon szépen helytálltak a tanít­ványaink. Az eredmények is azt igazolják, hogy jó munkát vé­geznek a srácok, bár a komo­lyabb megmérettetések még csak most következnek majd az országos versenyeken - fogal­mazott a borsodi eseményt kö­vetően Fejér Barna. Az EVSI eredményei: Diák C. 27 kg: 1. Takács Bálint, 2. Szabó Áron. 33 kg: 1. Szőllősy Richárd. Diák B. 35 kg: 2. Pogonyi Patrik, 3. Juhász Péter, 5. Kovács Olivér. Diák A. 45 kg: 2. Kurtán Zsom­bor, 49 kg: 1. Lőkös Krisztián, 54 kg: 1. Iklódi Máté, 3. Bóta Ri­chárd. Lányok, 36 kg: 1. Tóth- Lovász Sára. Serdülő lányok: 2. Rottenstein Fanni. Fiúk, 45 kg: 4. Rabóczki Martin. ■ P. Á. Az éllovas legyőzésével vigasztalódott a Nyomda TEKE NB I. Kelet, férfiak A 17. forduló mérkőzésén: NYÍREGYHÁZI TK - BÉLAPÁTFALVAI SKHE 6:2 (3261:3152,15:9) BÉLAPÁTFALVA: Dallos 485 fa, VAJDA 546, Nagy D. 482, TŐSI 560, Vincze Z. 556, Jánosi 523. A hazai csapat 109 fával töb­bet ütött. A bélapátiaknál Tősi Pál és Vajda Ádám szerzett pon­tot. Az ifjúságiak az újabb 4:0-ás győzelemmel megerősítették ve­zető helyüket. Ifik: 0:4 (964:1064). DALLOS 519, VAJDA 545. NB II., ÉSZAKKELET, FÉRFIAK A 14. forduló mérkőzésein: EGRI NYOMDA SE - GÁZMŰVEK MTE 6:2 (3210:3073,16:8) NYOMDA: TAMASI A. 566, Gembiczky G. 475, Gembiczky Gy. 553, TAMASI B. 527, CSON­TOS 525, ZSÍROS 0. 564. A nyomdászok a városi rang­adó elvesztése után a listavezető Gázművek ellen vigasztalódhat­tak. Tamasi Antal és Zsíros Oli­vér kimagasló teljesítménnyel járult hozzá a 137 fás diadalhoz. SZÉCHENYI SC EGER - SAJOBABONYI VSE 3:5 (3123:3127,11:13) SZÉCHENYI: Nagy T. 524, Ba­kos P. 535, Berecz A. 497, GULYÁS 528, BAKOS J. 553, Sülé 486. A Széchenyi SC - sokak szerint furcsa körülmények között - meg­lepetésre hazai pályán szenvedett vereséget a Sajóbábonytól. ■ Gyergyák Magdolnára negyedszer emlékeznek evük A megyeszékhelyi egylet edzői egykori mesternőjük előtt tisztelegnek a rendezvénnyel Gyergyák Magdolna (középen) az 1955-ös varsói verseny idején úszás Az Eger Városi Úszóklub szombaton a Bitskey-uszodában 4. alkalommal rendezi meg a Gyergyák Magdolna- emlékversenyt. Az esemény névadója nemcsak Eger, ha­nem az ország egyik legkiemelkedőbb munkássággal bíró úszóedzőjének számított Szé­kely Éva után. A '70-80-as évek úszósportjában nagyon kevés női tréner ténykedett, azok is in­kább az utánpótlás területén. Gyergyák Magda megszámlálha­tatlanul sok gyereket, számos is­mert, nemzetközi eredményeket is elért egri úszót (a teljesség igé­nye nélkül: Pelle Judit, Lázár Eszter, Lázár Rita, Lőrincz Atti­la, Simkó Gyula, Fodor Ágnes, Vermes Albán) nevelt ki. Legis­mertebb és legkedve­sebb tanítványának Fodor Ágnes számí­tott, aki ifjúsági Eu- rópa-bajnoki ezüstér­me mellett 12 orszá­gos bajnoki arany­érem tulajdonosa volt, mi több, 1980-ban részt vett a moszkvai olimpián. Gyergyák Magdolna 1933-ban született, s 13 évesen (!) tanult meg úszni. Nevelőedzője Kiss Ágnes volt. 1950-ben hívta fel magára a szakemberek figyel­mét, elsősorban 100 és 400 mé­teres gyorsúszásban fejlődött erőteljesen. Edzéseit később a neves szakember, Bakó Jenő irá­nyította. 1953-ban 100 és 200 méteres gyorsúszásban a rang­listán 4-5. helyen állt és főisko­lai világbajnoki bronzérmet szer­zett. 1954-ben a torinói Eb-n tag­ja volt a győztes 4x100 m-es női gyorsváltónak (az előfutamban úszott a váltó ötödik tagjaként, a döntőbe segítve ezzel a csapatot). 1956-ban házasságot kötött Utassy Sándor mellúszó rekor­derrel, akit 1979-ben, 48 éves ko­rában veszítette el. 1987-es nyugdíjba vonulásáig szinte minden idejét az úszás töltötte ki. Aktív edzői korszakának le­zárása után is a Bárány-uszodá­ban töltötte szabadidejét. Örömökben és bánatokban egyaránt gazdag életútja hosszú betegség után, 2003 márciusá­ban ért véget. Az EVÜK edzői és oktatói, akik mind Magdi néni tanítványai voltak, minden év­ben a 2008-ban elindított ver­sennyel emlékeznek rá. ■ Hevesi diadal a Hatvan elleni párharc végén sakk Az ifjúságiaknál két csa­pat volt esélyes a megyei bajno­ki címre, a rutinos fiatalokat fel­vonultató Heves és a sokat ígérő ifjakból álló Hatvan együttese. A fiatalok már a március 6-i játék­napon eldöntötték az érmek sor­sát. Az élen lévők fordulóról for­dulóra váltották egymást, s a ver­senyfutást végül a hevesiek nyerték a hatvani reménységek­kel szemben. A 2010/11-es megyei ifjúsági csapatbajnokság végeredménye: 1. Hevesi SE (Bakos Bálint, Király Tamás, Kun Viktória, Miricz Eni­kő, Nagy Barbara) 64,5 pont, 2. Hatvan SK 61, 3. Makiár SE FC 34, 4. Pásztói SE 31, 5. HMÖ SE 28,6. Mátra SE 21,5. ■ ■ Megszámlál­hatatlanul sok gyereket és számos ismert úszót nevelt.

Next

/
Thumbnails
Contents