Heves Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-05 / 30. szám
14 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. FEBRUÁR 5., SZOMBAT SPORTTUKOR Eddig jobbára csak távoztak a verpelétiektől, de várnak újakat is labdarúgás - Eddig jobbára távozókról tudok beszámolni, új játékossal még nem sikerült megállapodni - kezdte szavait Vinczepap Ferenc, a megyei I. osztályban őszi hetedik Verpelét játékos-edzője. - A legérzékenyebb veszteség kétségkívül Hajdú Zsolt távozása, aki tavasz- szal minden bizonnyal az NB III- as felsőtárkányiakat erősíti. Bódi Gábor Pétervásárára, Varga Miklós munkahelyi elfoglaltságai miatt Mátraderecskére tart. Sérülések és egyéb gondok miatt Malik Bálint, Malik Gergő és Csapó Tamás még nem tudott kellően csatlakozni a közös munkába. Természetesen szeretnénk a hiányposztokat feltölteni, egy bal oldali játékosra és védőre feltétlenül szükségünk lenne. Februárban heti három edzés és egy mérkőzés szerepel a heti programban. Fegközelebb jövő szombaton a Felsőtárkány- nyai tartunk erőfelmérőt. A verpelétiek túl azon, hogy a középmezőnyben zártak, jó néhány komoly skalpot szereztek az ősszel. Az élen állók közül a Pétervására, a Gyöngyöshalász és a Besenyőtelek együttesét is legyőzték Bánka Balázsék, emellett azonban olyan vereségek is becsúsztak, amelyekkel előre nem számoltak. Bánka Balázsék (jobbra) a hetedik helyről várják a tavaszi idényt- Tavaszi szereplésünket nagyban meghatározhatja, hogy mennyire tudjuk pótolni a távozókat - folytatta Vinczepap. - jelenleg a hetedik helyen állunk, bízom benne, hogy ezt a pozíciót a bajnokság végén is tartani tudjuk. Nagyon szeretnék egészen a középmezőny elejéig zárkózni. ■ S. K. Öten távoztak a GYAK-tól átigazolás Eddig csak egy visszatérő szerepel az érkezők listáján Öt játékos intett búcsút eddig a Gyöngyösi AK- Ytong NB Ill-as csapatának, érkezőből egy akad. Bódi Csaba labdarúgás Tan Zoltán Detken, Molnár Gábor Gyöngyöshalászon, Tóth Tibor vélhetően Túrán folytatja pályafutását, Kiss István és Csoszánszki Dávid esetében pedig egyelőre az a biztos, hogy távoznak a GYAK-tól, de az új klubjuk még nem ismert.- A keretünk nélkülük is 18-19 fős, igaz, sérülések miatt jelenleg csak 13-an tudtunk játszani a mezőkövesdi Wiktori-kupa első meccsén. leien helyzetünkben akadnak még hibák a játékunkban, de a fiatal játékosok fejlődése biztató - tájékoztatott Nagy Gábor, a mátraaljaiak edzője. A meccsen nem lépett pályára a Hevesről visszatérő Kovács Ádám, aki az egyedüli érkező. GYÖNGYÖSI AK-YTONG -PUTNOKVSE 4-2 (1-1) GYAK: Halasi - Oravecz, Nagy Á., Szilágy N., Fekete - Tatár, Pilinyi (Vass) - Fü- löp (Vidra), Hajiinger, Czéh - Nádudvari. G.: Nádudvai 2, Vass, Szilágyi N., ill. Sápi, Monyók Következik: Mezőkövesd - GYAK, február 12., 13.00. Tari Zoltán (jobbra) az NB II. után a megyei II. osztályban szereplő Detk csapatában folytatja a labdarúgást A súlygolyó csak távoli emlék marad visszavonulás A reményteljes fiatal sérülések miatt fejezte be pályafutását atlétika Négy centi. Ennyi hiányzott Besenyei Balázsnak a junior világbajnoki szint eléréséhez. 2007-et írtunk akkor, és a hatkilós golyóval elért 17,86 méteres eredmény kevésnek bizonyult a vb-re utazáshoz. Egyéni' csúcsként azonban a 18,38-as dobása a jegyzett, igaz, ezt négykilós sportszerrel érte el a hevesi fiatal. A rekord már nem dől meg, mert kilenc év múltán úgy döntött a 21 éves atléta, hogy felhagy a súlylökéssel.- Húzódás, szakadás és társaik, vagyis több apró, ám igen kel- lemeüen sérülés vezetett odáig, hogy azt mondjam az edzőmnek: elég volt, befejezem - magyarázza a visszavonulás okait Besenyei Balázs. - Addig nem volt semmi baj, amíg Hevesen készültem. Az elmúlt két évben viszont nem tudtam úgy tréningezni, ahogy korábban, és a sérülések olyannyira visszavetettek fizikálisán és fejben is, hogy | megérett g bennem a leállás gondolata. Edzőmmel, KoBesenyei Balázs ígéretes pályafutását a sérülések zárták le vács Gyulával közösen megbeszéltük a helyzetet, és ha fájó szívvel is, de a befejezés mellett voksoltunk. A serdülő, ifjúsági és junior országos bajnok a válogatott tagjaként “A is letette a név- Hk jegyét, sőt már a felnőtteknél is számoltak vele. A tehetséges ifjút azonban az íf élet „kiszámolta”.- Teljesen megváltozott az életem, még akkor, ha a Top Fitt Gym konditerembe eljárok edzeni - teszi hozzá a rendőrként tevékenykedő sportember. - A mindennapos tréningek, a speciális gyakorlások már a múltat jelentik, holott kilenc évig szinte erről szólt számomra minden. Balázs arról nem beszél, hogy meddig juthatott volna. Tisztában van vele, hogy ennyit szánt neki a sors, és most arra készül, hogy erőemelő versenyeken jusson minél több sikerélményhez. Nekünk pedig marad a sóvárgás, mert a Nagy István, Kovács Viktor, Együd László és Varga Ildikó fémjelezte kiváló hevesi atléták sora nem folytatódik Besenyei Balázs nevével. Nagy kár érte. ■ B. Cs. Leiskolázták ellenfeleiket a gyakorlósok Nyíregyházán röplabda A nyíregyházi nemzetközi utánpótlás lány röplabda-tornán játszmavesztés nélkül szerezte meg a győzelmet az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájának ötödik osztályos csapata. Vajda Tiborné vezetésével a megyeszékhelyiek csoportjukból a nyíregyházi Bem, az erdélyi Szatmárnémeti és a Miskolci VSC csapatán jutottak túl, majd a Bem iskola másik gárdáját, a döntőben pedig a szatmárnémetieket verték 2-0-ra. A kupagyőztes együttesben Nagy Orsolya (különdíjas), Gacsal Emese, Benedek Réka, Angyal Virág, Riczkó Gabriella, Kovács Kincső, Verebélyi Tünde és Petrenkó Brigitta lépett pályára. Vajda Tiborné tanítványai számára sikeres volt a szabolcsi fellépés Az erősen tartalékos 6. osztályosok (Túri Inez, Nagy Edina, Majoros Dóra, Csengeri Gréta, Rigó Fanni, Erőss Kinga) az 5. helyen végeztek. Csekélyt vigaszt talán az jelenthet számukra, hogy az erősebb csoportba kerültek, ugyanis tőlük került ki az első két helyezett. A tornán való szereplést a Szent-Györgyi Albert DSE és a Gyakorlóiskola támogatta. ■ Végső búcsúzás ma a titkártól, az elnöktől halálozás Hosszan tartó, súlyos betegség után, 59 éves korában elhunyt Répássy László. A gyöngyössolymosi születésű sportvezető sok egyéb munkája után 2007 és 2010 között a labdarúgó NB III. Mátra-cso portja versenybizottságának titkáraként tevékenykedett. A Nógrád Megyei Sportági Szak- szövetségek elnökétől ma 13 órától a salgótarjáni régi temetőben vesznek búcsút. ■ HIRDETÉS HEVESÍHIRIAP Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: VARGA OTTÓ Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR, SUHA PÉTER Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513634, fax 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 2295 Ft negyedévre 6885 Ft fél évre 13770 Ft egy évre 27540 Ft. GYÖNGYÖK Gyöngyös, Barátok tere 3. Nyitva: h-p. 9-21 óráig. Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt 63. Telefon: 76/481401 Felelős vezető: Boros Gábor Megrendelés száma: 350011 Nyomtatás időpontja: 2011. február 4. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég zik (Axel Springer-Magyarország Kft. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. TAJEKOZTATAS Az állami erdőket kezelő EGERERDŐ Zrt. nevével visszaélve, arra jogtalanul hivatkozva, illetéktelen személyek tűzifát adnak el. Ezúton hívjuk fel a lakosság figyelmét, hogy az EGERERDŐ Erdészeti Zrt. az általa szállított tűzifát minden esetben a vevő nevére kiállított számlával, ill. szállítólevéllel látja el, valamint szavatolja a kiszállított tűzifa számla szerinti mennyiségét. EGERERDŐ Erdészeti Zrt. 3300 EGER. Kossuth u. 18. • Tel.: 36/801-500 Gyöngyös és környéke területére / F / A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. □SZAKAI SZÁLLÍTÓT KERESÜNK a Heves Megyei Hírlap szállítására. Érdeklődni a 30/306 -8086 -os telefonszámon lehet. ELHÍVÁS1 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a 70/2009. (IV. 2.) Korm. rendelet 3. §-a alapján felhívást tesz közzé szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresők foglalkoztatásának támogatására. A támogatást azon munkáltatók vehetik igénybe, akik a fenti célból olyan - szakképzettséggel rendelkező - pályakezdő álláskeresőt kívánnak - legalább napi 4 órában, legalább 365 napon keresztül - foglalkoztatni, aki a nyilvántartásba vételtől számított legalább 90 napon át a munkaügyi központtal együttműködött. A támogatás a felmerülő bérköltség (bér+járulékok) 60-90%-a közötti mértékben kerülhet megállapításra, melynek felső határát - jogszabályban rögzítettek alapján - a pályakezdőnek a munkakör betöltéséhez szükséges legmagasabb Iskolai végzettsége határozza meg. A kérelmeket jelen felhívás közzétételét követően folyamatosan lehet benyújtani a munkáltató székhelye, telephelye szerint illetékes kirendeltségre. Részletesebb információk a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat www.afsz.hu , továbbá a munkaügyi központ http://emrmk.aFsz.hu WEB lapjáról, illetve a kirendeltségeinken szerezhetők be. Ü 1. X NFSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (275533-327878)