Heves Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-21 / 43. szám

3 2011. FEBRUÁR 21., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Eger TUDOMÁNY Nagyszabású, egyhetes programsorozat kezdő­dik ma a Dobó István Gimnázi­umban Dobós Tudományos Na­pok címmel. A rendezvény célja, hogy érdekes előadások, játékos vetélkedők, látványos kísérletek keretében olyan ismeretekre is szert tegyenek a diákok, ame­lyekről a tanórákon nem esik szó. Történelmi, földrajzi, irodal­mi, néprajzi, kémiai, fizikai, infor­matikai, egészségügyi témájú programok egyaránt lesznek a részecskekutatástól Kányádi Sándor költészetén át az újra­élesztési tanfolyamig. Feldebrö megbeszélés Ma délután 4 órakor kezdődik a Civil kerekasztal megbeszélése a tele­pülés könyvtárában. A község­ben működő önszerveződő cso­portok vezetői találkoznak a pol­gármester kezdeményezésére. Az összejövetel témája egyrészt a civil szervezetek idei évi tervei­nek ismertetése, másrészt a kö­zösség érdekében végzett fel­adataik egyeztetése. Felsötárkány színháztörté­net Óh, azok a csodálatos görö­gök! címmel látható egy interak­tív színháztörténeti előadás a te­lepülésen február 21-én, hétfőn délután 12 óra 45 perces kez­déssel az ÁMK Általános Iskolá­ban. Az előadó Baráth Zoltán színművész lesz. Füzesabony TŰZOLTÓAUTÓ Ün­nepélyes Tűzoltó Közgyűlést tart a településen Füzesabony Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnoksága és a Fü­zesabonyi Szent Flórián Tűzoltó Egyesület február 25-én, pénte­ken 13. órától a helyi Tűzoltó Lak­tanyában. A rendezvénynek ezút­tal különleges progamja lesz: a megnyitó és a köszöntő beszéd után hivatalosan átadják a város önkéntes tűzoltói részére, mun­kájuk segítése céljából az önkor­mányzat támogatásával vásárolt IFA tűzoltófecskendőt. A gépjár­művet a helyszínen meg is szen­telik majd. Az ünnepi rendezvény állófogadással zárul. NOSZVaj TÉLTEMETÉS TélbÚCSÚZ- tató rendezvényt tartanak Télte­mető mulatság címmel február 26-án a településen forralt bor­ral, szalmabáb-égetéssel, tánc­cal, énekkel, repülő lámpások eregetésével és forralt bor kor- tyolgatásával. A programot az Imány-tetőn és az imányi pince­soron tartják, ahová nem csupán a helybéli lakosokat várják. Sokba került a vadak tele kemény idők A fokozott etetés, költségesebb állományvédelem EÜESEEE * >1* Átteleltek. Jelentős többletköltséggel sikerült megőrizni a vadállomány kondícióját. Elhullást nem tapasztaltak, jó szezont zárnak február végén. Folytatás az 1. oldalról A vadásztársaságok maguk dön­tik el, hogy mennyit etetnek, s a takarmányt megtermelik vagy vásárolják. Korábban a megyei vadászati hatóság vegyszermen­tes vadfóldek létesítésére, s vad­takarmányozásra is adott pénzt pályázati támogatás útján. Az új elképzelések szerint az élőhely­fejlesztési programban a jövőben újra helyet kaphatna a vadföldek támogatása.- A külföldi vendégvadászok részbeni elmaradását pótolja a növekvő hazai bérvadász-kedvés fizetőképes kereslet. A külföldiek zömét még mindig a visszatérő német és osztrák vendégek ad­ják, de egyre több a dán és spa­nyol vendégvadász - húzza alá Nagy Károly fővadász. Az 57 ezer hektáron gazdálko­dó Egererdő Zrt. vadászati szak­embere, szerint az állomány jól te­lelt. Már lehet látni szaporulatot, csíkos vadmalacokat is. A minő­séget az is bizonyítja, hogy ha a február 28-án záruló 2010/2011- es vadászati idényben eddig nem is kaptak puskavégre kapitális példányokat, így is több érmes muflonkos-, gímszarvas- és vad­kan-trófea akadt. A felsőtárkányi, mátrafüredi és pétervásárai erdé­szetek szép eredményeket hoz­tak. Az előirányzott 3400 dara­bos nagyvadkilövési tervet már teljesítették. A vaddisznóhajtá­sokban is születtek 30 példány feletti terítékek. Az erdészetek nagy hó miatt főként a Felső-Bükkben, a Bükk- fennsíkon rendszeresen hóekéz- ték a vadetetőkhöz vezető vadjá­rásokat, hogy a jószágok folyama­tosan hozzájussanak a megfelelő A korábbi évekhez képest megháromszorozódott a vadkár mértéke- eddig mintegy 5-600 ezer forintot költöttünk el a mosta­ni szezonban elvárható inten­zívebb etetésre, emellett a vad­földek és a mezőgazdasági hulladékok is szolgálják a vadállomány megfelelő kondí­cióját - fogalmaz farkas László Márton (képünkön), a Cseralja Vadásztársaság elnö­ke. A társaságnak 1997 óta van saját vadászterülete a há­rom szomszédos község, Feldebrö, Aldebrő és Tófalu mellett. Kedvezőbb körülmé­nyek közt is évi több százezer forintot fordít etetésre, vad­földművelésre. Ez az összeg nagyobb vadászterületeken több milliós is lehet. Az időjá­rás az elmúlt időszakban a vadßldek állapotát, művelhe- tőségét is befolyásolta, s így a jószág a „terített asztalt” ke­resve gyakorta tévedt a tiltott ültetvényekbe. így a Cseralja társaságnak is a korábbi évekhez képest 2-3 szorosára, másfél millió forintra nőtt a vadkártérítési kötelezettsége. takarmány-utánpótláshoz. Ezzel sikerült kondícióban tartani a va­dakat, s a kemény fagyok ellené­re elhullást nem tapasztaltak. Igaz, ilyenkor is több száz vadete­tő feltöltésével gondoskodnak a vadakról az Egererdő Zrt. munka­társai, ami több tízmilliós kiadást jelent a cégnek. A mostani sze­zonban 250 tonna szálas takar­mány, 600 tonna szemes takar­mány, és némi kiegészítő eleség, cukorrépa szerepel az étlapon. Ősszel gazdag bőgési szezont zárt az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészete. Az elejtett vadak közt található az egyetlen aranyérmes Heves megyei trófea is, amely a legnagyobbként, 8,51 kilogram­mot nyom. Az itt elejtett 20 gím- bika trófeája közül tizenegy vala­milyen érmet is szerzett. Az állami cég közel harminc éve fogadja a vendégeket, a terü­leten az összes hazai nagyvad megtalálható: gímszarvas, őz, vaddisznó, muflon, és kisebb számban a dámszarvas is. Egyéb­ként 2001-től két vaddisznós és muflonos vadaskertet is fenntar­tanak: Verpeléten 1200, Szilvás­váradon pedig 300 hektáron. Ezek mellet Mátrafüreden is ki­alakítanak hasonlót, egy csak­nem 370 hektáros területen. SUHA PÉTER Éhség és lázadás induljunk messziről: Gyön­gyös-Kápolna viszonylatban 5-8 kedélyjavító-ipari szak­munkás kisasszony kínálja bájait. Nyilván a kereslet in­dokolja a bőséges kínálatot, de dolgozatunk tárgya ezút­tal nem ez. Nem elemezzük, hogy mi visz rá valakit teste áruba bocsátására, érjük be annyival: lelke rajta. a hatályos magyar jog­rend szerint prostitúcióból élni törvényellenes. Ettől füg- geüenül az ipar virágzik, a végrehajtó hatalom nem sújt le a törvény teljes szigorával a lányokra és gazdáikra. Közkeletű vélekedés, hogy azért, mert amíg ezt csinál­ják, addig nem csinálnak mást. Ezt persze én nem hi­szem. Abban viszont szinte bizonyos vagyok, hogy a munka becsülete című mantra egyre inkább üres szlogenné válik, tökéletesen idomulva a mai magyar való­sághoz. A párhuzam nem tö­kéletes, de mégis: egyik irány a test áruba bocsátása (ami a kriminalisztika terü­letéhez tartozik), másik irány a munkaerő áruba bo­csátása (ami mégiscsak poli­tika, társadalompolitika, gaz­daság, ilyesmi). És ezek, párhuzamosok még a végte­lenben sem találkoznak. kiváltképp igaz ez akkor, ha a munkára ösztönzés (nevelés?; kényszerítés?; szoktatás?) kisiklani látszik. Szám szerint - az ígéretek szerint - talán többeknek kínál „visszatérést a munka világába” a közcélú foglal­koztatás, ám a megváltozott szabályok szerint ennek ha­tékonyságát illetően kétsé­geink sem lehetnek. Nem lesz hatékony. Négyórás fog­lalkoztatásért az sem fog fel­kelni, aki a nyolcórásért ta­lán felkelt. és MI LESZ AKKOR, ha elfogy a hely az út mellett? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Katolikus középiskola indulhat ősztől Hatvanban Hitelre lesz szükség az idei működéshez Vidám és sikeres Polgári Bál segítő szándék Nyolcszázezer forintot kapnak az autisták Hatvanban már a következő tan­évtől római katolikus középisko­la várhatja a diákokat. A város vezetése tárgyalásokat kezdett erről dr. Beer Miklóssal, a Váci Egyházmegye megyéspüspöké­vel. A tervek szerint szeptember­től egy olyan fele­kezeti intézmény kezdheti meg mű­ködését a települé­sen, ahol a gyer­mekek keresztényi szellemben nevelkedhetnek. Szabó Zsolt polgármester koráb­ban a Hírlap munkatársának ki­fejtette: változtatni szeretnének azon a jelenlegi gyakorlaton, hogy amennyiben egy hatvani gyermek katolikus iskolába sze­retne járni, mindenképpen más településre kell utaznia. Értesüléseink szerint dr. Beer Miklós örömmel fogadta a kez­deményezést, amelynek immár a részletein is elkezdtek mun­kálkodni. Az iskola elindításá­hoz mindenekelőtt kellőképpen felké­szített pedagógus- gárdára, továbbá az intézmény mű­ködésének megfelelő anyagiak biztosítására van szükség, azaz arra, hogy az önkormányzat vál­lalja az iskola fenntartását. Utób­bira már szándéknyilatkozatot is megfogalmaztak az érintettek, akik emellett elkezdték az egyeztetéseket a szülőkkel is. ■ ■ Az egyházmegye örömmel fogadta a kezdeményezést. Istenmezején a napokban tartot­ta soros ülését az önkormányzat képviselő-testülete. Kotroczó Ist­ván polgármester érdeklődé­sünkre elmondta, hogy mivel jó pár millió forinttal kevesebből kell gazdálkodniuk a tavalyi év­hez képest, elkerülhetetlen a hi­telfelvétel. Az intézmények mű­ködésének biztosítása érdeké­ben tizenkilencmillió forintos kölcsönhöz folyamodnak. Ebben az évben egyetlen na­gyobb fejlesztést szeretnének megvalósítani: az orvosi rende­lő felújítását. Erre egyébként még tavaly nyertek pályázati tá­mogatást, ám a kilencmillió fo­rintos saját erőt mindenképpen biztosítani kell. ■ Nagyon jól sikerült az egri Polgá­ri Bál, amelyet szombaton este tartottak a Hotel Eger nagyter­mében. A mintegy 210 vendég remekül érezte magát, a legki­tartóbbak hajnali háromig mu­lattak. A rendezvény jótékony célú volt, egy erre a célra meg­adott számlaszámon is fogadtak adományokat a szervezők.- Szép bevétel származott a tombolából és a számlára utalt összegekből, így a jegybevéte­lekkel együtt összesen mintegy 800 ezer forint gyűlt össze - mondta el lapunknak dr. Misz Mihály, a Fidesz egri elnöke. - A bál bevételét az egri és a gyön­gyösi autista szervezetek számá­ra ajánlottuk fel. ■ Szórakoztak és jótékonykodtak. A bálba érkezők jókedvűen koccintottak a házigazdákkal, köztük Saárossy Kinga alpolgármesterrel (jobbról). f

Next

/
Thumbnails
Contents