Heves Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-18 / 14. szám
www.heol.hu Vélhetően az év végén eltűnt férfi holttestét találták meg Egy holttestet fedeztek fel tegnap Adácson, egy vízzel borított árokban. Az elhunyt személy kiemeléséhez Gyöngyösről, a városi tűzoltóságtól kért segítséget a rendőrség. Soltész Bálint r. százados, a megyei főkapitányság sajtó- szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy az eddigi adataik szerint vélhetően egy, a tavalyi esztendő végén a környékről eltűnt felnőtt férfi holttestét találhatták meg. Idegenkezűségre utaló jelek ez idáig nem merültek fel, ugyanakkor a rendkívüli haláleset körülményeinek tisztázása ügyében zajló vizsgálat még nem zárult le. ■ Új vezetője van a hevesi kapitányságnak Tíz nappal a Hatvani Rendőr- kapitányság élén történt vezető- váltás után immár Hevesnek is új kapitánya van. Január 15-ei hatállyal dr. Ormossy Attila r. ezredes, megyénk főkapitánya indoklás nélkül visszavonta Suszter Zsolt r. alezredes, a Hevesi Rendőrkapitányság irányítójának vezetői kinevezését. Az alezredest egyúttal rendelkezési állományba helyezte. Ezzel párhuzamosan dr. Ha- tala József r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány január 16-ai hatállyal hivatásos szolgálati viszonyba, rendőr alezredes rendfokozatba visszavette Gulyás József ny. r. alezredest, s megbízta őt a Hevesi Rendőr- kapitányság irányításával. ■ A fáraók országa Egerben Egyiptom A nagykövet nyitotta meg a tárlatot Habis László Gobbra) és a nagykövet (balra) Eger és Egyiptom együttműködésének lehetőségeiről is egyeztettek Képgaléria a HEOLhu-n Eger és Egyiptom kapcsolatairól is tárgyalt tegnap a megyeszékhelyen Aly Houssam El- din El-Hefny Mahmoud, Egyiptom magyarországi nagykövete és Habis László polgármester. Az egyiptomi diplomata az Agria Park Galéria „Egyiptom titkai” című kiállítására érkezett Egerbe, amely megnyitóját követően egyeztetett a polgár- mesterrel is. A nagykövet a tárlaton hangsúlyozta: a két ország kapcsolatában Sólyom László, akkori köztársasági elnök 2006-os látogatása után következett be intenzív javulás, amelyet a mostani találkozás során szándékai szerint tovább erősítenek. ►s. oldal msnsnamm A HEOL.hu olvasóitól a fegyvertartás szabályain? Tragédia: halálos zuhanás a szőlőbe Nem, így is sok a baleset légikatasztrófa A világ egyik legbiztonságosabb típusa az egri gép HIRDETÉS XII. Szőlészeti és Borászati Konferencia Eger Metszési bemutató Ideje: 2011.01.22. Szombat 9.00 Helye: Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Eger, Kőlyuktető Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! \ I A biztonság nem egy buli tömeg Az ellenőrzést végző tűzoltók be is zárathatják a helyet A szakemberek egyöntetű állítása szerint az ultrakönnyű kategóriában a világ egyik legbiztonságosabb típusa a vasárnap lezuhant egri gép. Elhunyt pilótája, a 46 éves Vereb György pedig méltán számított a kategória egyik legjobb hazai képviselőjének, ám a földbe csa- pódást nem élte túl, amikor a kisrepülővel vasárnap Eger határában az út menti szőlőtáblára esett. Szemtanúk beszámolója szerint egyébként a kisgép motorja a felszállás után szinte rögtön leállt, és a pilóta mintegy húsz méterről sajnos már nem tudta megakadályozni a tragikus zuhanást. ►3. oldal Innovációs díjak Két vállalkozás, a Terra Vita Kft. és a Sanamöbel Kft. kapta a Heves Megye Innovatőre Díjat. ►4. OLDAL ÍartalonTV MEGYEI KÖRKÉP 2 GAZDASÁG 6 KÖZÉLET 8 AUTÓ-MOTOR 9 TV-MŰSOR 10 SZOLGÁLTATÁS 11 SPORT 12 HOROSZKÓP 16 Hatoslottó-nyeremények TALÁLAT DARAB NYEREMÉNY 6 i 561613 050 5 92 188105 4 3527 4905 3 49 759 1215 Nem tudom megítélni. Igen,valóban életszerűtienek az előírások. IDŐJÁRÁS Reggel erősen ködös, napközben ködfelhős idő lesz. A hőmérséklet maximuma 6 °C körül alakul. Hidegfronti hatás várható. ► 11. OLDAL Teljes lett a vezércsere Edzőt és szakosztályvezetőt is váltottak Pétervásá- rán, a foci megyei I. osztály éllovasánál. ►13. OLDAL Önfeledten szórakozó fiatalok. A fővárosban történt tragédia bebizonyította: nagyobb szigorra van szükség. Képünk illusztráció. A fővárosi szórakozóhelyen történt tragédia kapcsán vámosok, rendőrök, a katasztrófavédelem is ellenőrzés-sorozatot indít, jelentette ki a belügyminiszter. Rendet szeretnének tenni, mivel túl enyhék a szórakozóhelyek bejelentési kötelezettségei. Ezért terv készül az ideiglenes és az állandó rendezvények ellenőrzésére. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Csontos Ambrus tű. mk. ezredes körlevelében a szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére hívta fel a megyében lévő tűzoltóságok figyelmét. A szempontok közt van a vendégek létszáma is. ^2. ÉS 8. OLDAL EGY PERCBEN VESZI A LAPOT? A Magyar Rezidens Szövetség ifjú orvosai azt javasolják, az a kollégájuk, aki nem fogad el hálapénzt, tűzzön a köpenyére zöld keresztet, cserébe az ezen áldozatvállalásért járó dupla fizetésért. Magam is csatlakoznék a nemes kezdeményezéshez, bár én eddig sem voltam kitéve ilyesféle káros kísértéseknek. Azonban továbbmennék még egy kicsit, én nemhogy nem fogadok el, de nem is adok eztán hálapénzt, (k. j.) Ügyelet: ÚJSÁGÍRÓ tel.: 06-30/555-9813, fax.: 36/513-605 • HIRDETÉS tel.: 36/410-427, fax.: 36/513-Ó30 • TERJESZTÉS tel.: 06- 80/513-646, 06-30/430-3893 11014 / /U003 Hatvanban februártól csökkenthetik a vízdíjat Hatvanban egybeesett az állampolgárok és az önkormányzat vezetésének szándéka a víz- és csatornadíj csökkentésére vonatkozóan. A helyi Jobbik által kezdeményezett, erre vonatkozó aláírás- gyűjtés során 1200-an látták el kézjegyükkel az íveket - tájékoztatta lapunkat Kismihók Tamás, a párt városi elnöke. Elmondta: szervezetüket is meghívták arra az egyeztetésre, amelynek során a Heves Megyei Vízmű illetékeseivel arról tárgyaltak, miként lehetne mérsékelni a kötelezettség mértékét. A megbeszélés soMintegy 1200-an látták el kézjegyükkel az íveket. rán az akció kezdeményezői meggyőződtek arról, hogy az önkormányzat vezetése a lehetőségekhez képest maximálisan leszorította az árakat - jelentette ki az elnök. Az aláírásgyűjtők indítéka találkozott a városvezetés elképzeléseivel. Szabó Zsolt polgár- mester korábban lapunknak elmondta: legkésőbb februártól csökken a szolgáltatás köbméterenkénti díja. A bruttó 776 forint helyett 700 forint alá kerül a fizetendő összeg. Az előterjesztést várhatóan a képviselő-testület is jóváhagyja a hónap végi ülésén. ■ HEVES 2011. JANUÁR 18., KEDD • XXII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM MEGYEI HIRIAP ARA: 130 FT. ELŐFIZETVE: 91 FT KERESSE A HtOLhu OLDALON: MAGASBAN REKEDT MACSKÁT MENTETTEK A TŰZOLTÓK ► www.heol.hu r ■■ ÚJFAJTA EGESZSEGUGYI MODELL OLCSÓBB LEHET A MŰKÖDÉS ►6. OLDAL LOLLOBRIGIDA: JÓ ESTÉT, MRS. CAMPBELL! i 4