Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-27 / 300. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 27., HÉTFŐ EGYPERCES INTERJÚ Két éven át segítették a családokat A Heves Megyei Önkormány­zat Egységes Gyermekvédel­mi Intézményében két évvel ezelőtt közel 18 millió forintot nyertek egy komplex pályáza­ti programra, amely idén de­cember végén ér véget. Az in­tézmény igazgatója, Kocsa Erika a napokban tartott tájé­koztatót az eredményekről.- Mi volt a pályázat célja?- A projekt keretében arra vállalkoztunk, hogy az állami gondoskodásban élő gyerme­kek és vér szerinti családjaik számára fejlesztést és támo­gató tanácsadást biztosítsunk azzal a céllal, hogy elmélyül­jön a szülő-gyermek kapcso­lat, s hogy mielőbb képessé váljanak gyermekeik család­ba való visszafogadására.- A két év alatt milyen programokat szerveztek?- A projektfelelősök 25 rá­szoruló gyermeknek szemé­lyiségfejlesztő csoportot mű­ködtettek pszichológusok be­vonásával. Hevesen tizenöt nevelőszülőknél, Lőrinciben pedig tíz lakásotthonban élő gyermek vehetett részt a prog­ramban. Pétervásárán és Egerben lakásotthonos és ne- velőszülős gyermekeknek kézműves szabadidős foglal­kozásokat szerveztünk. Nyá­ron 45 fiatal alkotótáborban vehetett részt. Szakembere­ink a vér szerinti szülőknek konfliktuskezelő, életvezetési tanácsadást is tartottak Eger­ben és Gyöngyösön. Kiegészí­tő programként nyáron há­romnapos családi tábort szer­veztünk 43 gyermekkel és szüleikkel. Kocsa Eri­Magyar arany : szúrópróba bíró Péter A bortól pártolt át a méhészethez a palóc mézlovag Aki jól csinálja, az általá­ban nem panaszkodik - mondja a nem csak a mé­hészkedésre vonatkoztatha­tó megállapítást Bíró Péter. Kovács János vés megyei méhészszervezet, az Egri Méhész Műhely Egyesület közgyűlésén választottak elnök­ké. Sokat köszönhetek elődöm­nek, a nyáron elhunyt Sztrancsik Zsiga bácsinak, aki maga mellé vett és folyamatosan vezetett be a tudnivalókba.- Tehát jöttek a mé­hek...- Nem egészen. Megvoltak a méhek, de öt évet még az egri szőlészeti és bo­rászati kutatóintézet ben dolgoztam. Azután jött egy pályázati le­hetőség, uniós támo­gatás révén megyei méhészeti szaktanácsadókat ke­restek. Végül 2006-ban elnyer­tem ezt a megbízatást, azóta fő­állásban a méhekről szól az éle­tem. Tudtam, hogy döntenem kell, méhészkedés vagy szőlészkedés. Nincs vissza­út, és a kettő együtt nem megy.- A hazai méhé­szeti szaktanács- adói rendszer európai uniós támogatással működik, ennyi­re érdekli az uniót a magyar méz?- A magyar méz valóban hí­res, és jó minőségű. De nem csu­pán miattunk él a dolog, az ere­deti szándék a biztonságos uni­ós méztermelés feltételeinek megteremtése volt, benne a nyu­gat-európai termelés ösztönzé­se. Ott például létezik megporzá- si-vándoroltatási támogatás is, hogy minél jobb feltételekkel le­hessen telepíteni a méheket. Ami nálunk nincs meg.- Meg lehet élni a hazai mé­hészkedésből, ahol ennyi a próbálkozó?- Aki komolyan gondolja és felkészülten csinálja, az tisztes­ségesen meg tud élni belőle. Per­sze ehhez sok munkát kell be­fektetni, és nem aranybányáról van szó. Az emberek csak azt lát­ják, hogy a méhész otthon van, kocsija, háza. Nincs főnöke. De csak nagyon kevesen alkal­masak arra, hogy saját ma­guk főnökei legyenek.- Ehhez tartozik a mézlo- vagság is?- A Palóctáj Mézlovag­rend két célt fűzött össze, a méhészet s a mézfogyasz­tás - azon belül az északi akácméz - nem szokvá­nyos eszközökkel történő népszerűsítését, s a segí­tést, karitatív akciókat. Nem lehet kívülállónak maradni: idén kistelepü­lési óvodákat segítettünk a saját mézünkkel.- Mi kell ahhoz, hogy valaki méhészkedni kezdjen?- Nem mondhatnám, hogy ezek a szempontok nálam szá­mottevő szerepet játszottak volna. A családban senki sem méhész- kedett. Viszont gyermekkoromtól kezdve nagyon érdeklődtem a kö­rülöttem lévő élővilág iránt. Ez volt a kapocs. Aztán a lökést az ad­ta meg, hogy 1990-ben, 12 éves koromban kaptam egy méhcsalá­dot ajándékba egy ismerőstől. Ez­zel kezdődött minden, ma már 50-60 méhcsaláddal dolgozom és az édesapám is kedvet kapott hoz­zá, ő is nagyjából ugyanennyi méhcsaládot tart.- Tehát sikeres volt az ifjú­kori ismerősi beetetés és lépre ment. Megragadt. Más nem is vonzotta?- Dehogynem. Ez azért nem volt ilyen egyenes vona­lú, végzetszerű dolog. A bioló­gia átfogóan érdekelt, sikerült megnyernem a megyei Kitaibel Pál Középiskolai Bio­lógiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyt, ami az egri mezőgazdasági szakkö­zépiskola tanulójaként azért nem volt kis dolog. Hiszen ad­dig jellemzően a neves helyi gimnáziumok versenyzői hoz­ták el az első helyeket.- Hogy lett ebből méhész élet­pálya?- Úgy, hogy a mezőgazdasági vonalon tanultam tovább. A gyöngyösi főiskolán szereztem agármérnöki diplomát. A méhé­szeti ismereteknek egyébként a mai napig nincs iskolarendsze­rű oktatása, a rendkívül szerte­ágazó tudnivalók terjesztése tan­folyamokon folyik, illetve önkép­zéssel, szaktanácsadás útján zaj­lik. Az ismeretek továbbadásá­nak fontos terepei a méhészegye­sületek. Ezek fogják össze, képvi­selik a méhészeket és a képzés­ben is nélkülözhetetlen a szere­pük. Engem 2008 tavaszán, a legnépesebb tagsággal bíró He­Lovagi egyenruhában. „Nyugodtak vagyunk, főleg, ha méhekkel dolgozunk." BIRO PETER AGRÁRMÉRNÖK 2006 óta megyei méhész szaktanácsadó 2008 óta az Egri Méhész Mű­hely Egyesület elnöke A 2008. évben megalakult Palóctáj Mézlovagrend tagja Az Országos Méhész Műhely Egyesület (OMME) az „Év Mé­ze 2010” versenyen akácméze ezüst fokozatú elismerésben részesült- A család elfogadta a méhek­kel együtt?- Persze, a gyerekek is tudják, hogy akkor apa most megy mé­hészkedni. A feleségem azért egyszer megjegyezte, érdekes, hogy mindig arra megyünk ki­rándulni, ahol feltételezhetően jó mézadó helyek, méhlegelők vannak. Ennyi szakmai ártalom, úgy hiszem, még belefér.- A méhészek mind nyugodt emberek?- Általában, de amikor a méhekkel foglalkoznak, akkor mindenképp. Itt nem lehet kapkodni. S ebbe egy áltagos méhésznapon azért két-három csípés is be­lefér. Ezt nem lehet teljesen ki­zárni, hozzátartozik a szakmá­hoz és hozzá lehet szokni. Mi így kapjuk meg a gyógyító aku- punktúrás kezelést. Pályázatra és partnerekre vár Detk a csatornázáshoz Pelle Sándor polgármester a már hagyományos év végi falugyűlé­sen bemutatta a jelenlévőknek Detk új háziorvosát dr. Franczia Tamást, majd arról beszélt: idén beruházásokra több millió forin­tot fordítottak, de zavartalan volt az intézmények működtetése, s jutott szociális támogatásokra is. A fejlesztések közül is kiemel­kedik az óvoda korszerűsítése, az egészségügyi kombinát felújí­tása, a Petőfi Sándor utcán csak­nem egy kilométer hosszú járda megépítése. Mindezeken túl fel­építettek egy sportöltözőt és el­készült a bal oldali árokrendszer a Bene patakig. Jövőre elsőbbsé­get élvező feladatként említette a csapadékvíz-elvezető árkok fo­lyamatos kiépítését. A májusi árvíz kapcsán nagy segítséget kaptak a Mátrai Erő­mű Zrt.-től az árvízi károk hely­reállításában, s jövőre is számíta­nak az erőmű és a bánya segítsé­gére a patakmeder kotrásában. A szennyvízcsatorna-hálózat­ról szólva a polgármester hang­súlyozta: várják a pályázati le­hetőséget, egyúttal szeretnék vállalkozások betelepítését szor­galmazni, akik részt vállalnának a szennyvíz kiépítésében. A pol­gármester végül elismerően szólt a detki polgárőrségről, s tu­datta: jövőre vásárolnak részük­re még egy járművet. ■ Rekordnevezés a pneumobil versenyre Lezárult a IV. Nemzetközi Rexroth Pneumobil versenyre szóló nevezés, december köze­péig beérkeztek a tervdokumen­tációk is. A jövő évi verseny is­mét rekordnevezést hozott: ösz- szesen 38 csapat, köztük kilenc külföldi és egy csak lányokból álló csapat is indul a májusi ese­ményen. A műszaki paraméte­rek tekintetében ezúttal elsősor­ban a biztonsági követelménye­ket szigorították meg. Újítottak a kategóriák esetében is: ügyessé­gi feladatok várhatóak, melyek a pneumobilok stabilitását fogják tesztelni. A helyszín változatla­nul az Érsekkert. Gépátvétel má­jus 6-án, verseny május 7-én, szombaton 10-től. ■ HIRDETÉS Negyedszázada vannak már a piacon pásztor-hús Egy sikeres vállalkozás története 1986-tól napjainkig Fennállásának 25 éves jubile­umát ünnepli az egri Pásztor- Hús Kft. Az évforduló kapcsán Tóth Sándor ügyvézető idézte fel a családi vállalkozásként in­dult, és ma már 125 főt foglal­koztató cég életének legfonto­sabb állomásait.- 1986. január 1-jén kezdtük a tevékenységet egy alkalmazot­tal. Szerződéses működtetésre kibéreltük a Heves Megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Válla­lat egyik boltját a Hadnagy ut­cában. Kezdetben a Pásztor­völgyben létesítettünk egy kis feldolgozót. Később Mátrade- recskén béreltünk egy vágóüze­met, ahol 1992-ben elkezdtük a vágást. Tizenöt esztendővel ez­előttvásároltuk mega Kistályai úton a jelenlegi telephelyet és 1996-tól folyamatosan itt műkö­dünk. Átalakítottuk és bővítet­tük a meglévő épületeket, ami­nek következtében mai korkö­vetelményeknek megfelelő vá­gó-, csontozó-daraboló és kész­termék- előállító üzem áll a ter­melés rendelkezésére - mond­ta a cégvezető. Tóth Sándor sikereik titkát abban látja, hogy mindig csak olyan terméket készítenek, amiből ők maguk is szívesen fogyasztanak. ▲ Egyre több segítséget kaphatnak az idősek A Pétervásárán működő Arany­kapu Kistérségi Humán Szol­gáltató Központ jelenleg tizen­öt település lakosságának nyújt különböző szociális szolgálta­tásokat. Az elmúlt évben drasztiku­san megemelkedett a házi szo­ciális gondozást igénylők szá­ma - tudtuk meg Lajtosné Lécz Erzsébettől, az intézmény veze­tőjétől. A korábbi 156 idős sze­mélyhez képest jelenleg 195 emberről gondoskodnak rend­szeresen a központ szakembe­rei. Nekik igény szerint bevásá­rolnak, kiváltják a gyógyszere­iket, segítenek a háztartás körü­li teendőkben, szükség esetén házi ápolást is nyújtanak. Az államilag támogatott szol­gáltatások köre folyamatosan bő­vül. Egy ideje olyan ezermestert is alkalmaznak, aki az apróbb javításokat, műszaki hibák elhá­rítását a helyszínen elvégzi, jel­képes összegért. Erdőkövesden a napokban tar­tott tájékoztatót a központ veze­tője a bővülő szolgáltatásokról. Az önkormányzat vezetésével megállapodtak abban, hogy minden idős emberhez eljuttat­ják a legfontosabb tudnivalókat, s januártól heti egy alkalommal, keddenkét délelőtt egy hivatali ügyintéző is tart majd a község­ben fogadóórát a polgármesteri hivatalban, segítve az idősek ügyeinek intézését. ■ rs I

Next

/
Thumbnails
Contents