Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-27 / 300. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 27., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP A közrend és a közbiztonság erősítése a legfőbb céljuk Az idei esztendőben éppen húsz esztendeje, hogy négy ön- kormányzat, illetve öt vállalko­zás összefogásával megalakult a településen a Heves és Vidé­ke Bűnmegelőzési Alapítvány. Első elnöke, a helyi rendőrkapi­tány, dr. Francsics Ottó úgy fo­galmazta meg az alapítvány cél­ját, hogy támogatásukkal a köz­rend és a közbiztonság erősíté­sét kívánják szolgálni. A civil összefogás ezzel az el­határozással tevékenykedett to­vább Zalai Antal elnöksége ide­jén, majd az azt következő idő­szakban is, amikor ismét az ala­pító elnök vette át a közösség irányítását. Erre az elmúlt két évtizedre emlékeztek most azon a jubile­umi rendezvényen, amelyen dr. Francsics Ottó vonta meg mű­ködésük mérlegét.- Volt olyan időszak, amikor sorra érkeztek a bejelentések a betöréses lopásokról. Vissza­szorításuk érdekében vállalta az alapítvány, hogy kiépíti a vá­rosban a riasztórendszert. En­nek révén jelentősen csökkent az ilyen jellegű bűncselekmé­nyek száma - mondta az elnök. ■ Sorra érkeztek a szak­emberekhez a különbö­ző bejelentések a betö­réses lopásokról. Az alapítvány kezdeményezé­sére hozták létre a hónap, illet­ve az év rendőre, címet, s díjaz­ták is a legjobbakat. Lehetősé­geikhez mérten fejlesztették^ Hevesi Rendőrkapitányság és város vonzáskörzetében szolgá­latot teljesítő polgárőrségek technikai felszerelését, emellett tevékenyen részt vállaltak az átányi bűnmegelőzési program kidolgozásában. Hat éven keresztül működtet­ték a tarnamérai Magyar Rend­őrmúzeumot, ahol szakmai és ismeretterjesztő programok so­rát szervezték meg. Jelenleg egy uniós pályázaton nyert ösz- szeggel a fővárosban lévő Maf­fiamúzeumot támogatják, ahol a kiállításon túl drogellenes fel­világosítást is folytatnak. A napokban lezajlott jubileu­mi eseményen részt vettek az alapítvány támogatói és partnerszervezeteinek képvise­lői is. ■ Sz. I. A templomban ünnepeltek a Tisza-partiak Tizedik alkalommal rendezték meg Kiskörén a római katolikus templomban a hagyományos koncertet. Kovács Márton a Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Tar- naszentmiklósi Tagiskola igaz­gatójának köszöntője után mű­sor következett. Kelemen Csaba színművész verseket mondott, az iskola diákjai költemények­kel, az énekkar karácsonyi ének­kel készült. Az Óvlak Óvoda Óvónői kóru­sa is műsorral lepte meg a jelen­lévőket, majd a diákok bemutat­ták zongoratudásukat. Végül a néptánc tanszak csoportja betle- hemes játékot mutatott be. Az est Ferencz Károly esperes gon­dolataival zárult. ■ Állati körülmények, hibák kedvencek Több bejelentés érkezett az előírások megszegőiről A házi kedvencek állattartási körülményei számos esetben hagynak még kívánnivalót maguk után - fogalmaz dr. Ju­hász Gábor, a Heves Megyei MgSzH Élelmiszerlánc-bizton­sági és Állategészségügyi Igazgatóság he­lyettes vezetője. A szakember tájékoztatása szerint az el­múlt időszak­ban hivataluk­nál is megsokasodtak azok a bejelentések, amelyek az új jogszabályi előírások megsze­gőivel kapcsolatosak. Ismere­tes, hogy idén hatályba lépett a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. február végi A madarak, halak, kétéltűek vagy hüllők tartásmód­ját is érdemes fe­lülvizsgálni. kormányrendelet, amely töb­bek között előírásokat fogalmaz meg az ebtartásra vonatkozóan is. Tilos az ebet tartósan tíznégyzetméternél kisebb terü­leten, vagy tartósan négy mé­ternél rövidebb eszközzel kiköt­ve tartani. Amennyiben fu­tólánccal - vagy ahhoz hasonló el­ven működő szer­kezettel - a kutyát kikötve tartják, a feszített és futórészek hosszá­nak összege nem lehet keve­sebb öt méternél, valamint a fu­tórész nem lehet rövidebb há­rom méternél. Ha több kutyát együtt tarta­nak, számukra egyedenként legalább hat négyzetméteres Tilos kis helyen tartani az ebeket akadálytalanul használható te­rületet kell biztosítani. Nem mi­nősül csoportos tartásnak a szuka együtt tartása a kölykei- vel, az alom elválasztásáig azaz hathetes korig. A madarakat, halakat, kétél- tűeket, vagy éppen hüllőket tar­tó tulajdonosoknak is érdemes az állattartás módját felülvizs­gálni - hangsúlyozza a szakem­ber -, mivel az új előírások sze­rint 2013. január 1-jétől a ma­gánháztartásban is tilos lesz ge­rinces állatot gömb alakú akvá­riumban, vagy kör alakú kalit­kában tartani. Fontos megje­gyezni ugyanakkor, hogy ezek az előírások a kedvtelésből tar­tott állatokat forgalmazó kiske­reskedelmi egységekben már most is érvényesek. ■ HIRDETÉS 2010. december 27. hétfő - december 31. péntek Pinny H hétfi Don’t Stop enerqiaital* Í/j I ► 250 ml S fíy 236 Ft/liter *A fajták keverhetőek. Érvényes: 2010. december 27. hétfő és december 31. péntek között minden Penny Market üzletben, az ország 188 pontján. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! ABASARTOL Ege* BORSZALON December 29-én; szerdán este 6 óra és éj­fél között tartják a X. Egri Bor­szalont a Hotel Eger&Parkban az Egri Bormives Céh rendezé­sében. A közönség az Egri Borvi­dék harminc kiváló borászának három-három különleges borá­val találkozhat az évzáró rendez­vényen. A szervezők az 1920-as éveket megidéző hangulattal várják az érdeklődőket. Külön élményt ígér, hogy a különleges fény- és hangeffektusok mellett a borászok is korhű jelmezek­ben fogják megtisztelni az estét. Eger SÉTA Szombaton kezdő­dött és egészen január 2-áig tart az úgynevezett Forfait bor túra a város alatt. A Bazilika lép­csője mellett található „Város a város alatt” téli rendezvénye minden nap 10 órakor kezdő­dik, és óránként lesz egy ide­genvezetés. A látogatók egy bögre forralt bort kapnak és másfél óra sétát tehetnek a pin­cerendszerben. EgerfamiOS DÍJAK A falu önkor­mányzata úgy döntött, hogy a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel nem emeli a lakossá­gi kommunális adó mértékét. A képviselő-testület legutóbbi ülé­sén hozott döntés értelmében - a MEFAVÍZ Nonprofit Kft.-vel egyetértésben - a jövő évben az ivóvíz-szolgáltatás dija válto­zatlan marad. A Remondis Tisza Kft. Közlése alapján a szilárd hulladék szállítási díja jövőre 60 literes kuka esetében hetente 375 forint, 120 literes esetében 456,25 forint lesz, az éves díj 19,5 ezer, illetve 23,735 ezer forintra módosul. A folyékony hulladékszállítás díja köbméte­renként 2421 forint. Egerszalók ADÓK Jó hír a helyi őstermelőknek, hogy tekintettel az idei rossz termésre, az önkor­mányzat ez évre felfüggesztette az őstermelői adót Kommunális adót sem kell majd fizetni, mert ezzel próbálják kompenzálni a szemétdíjat. Éjszakánként és személyenként háromszáz fo­rintra felemelték viszont az ide­genforgalom után fizetendő adó összegét, de ez nem á helyi la­kosság számláját terheli, hanem a vendégek fizetik. Ők viszont cserébe falukártyát kap­nak, ami kedvezményt biztosít a fürdőben, ingyen látogathatják a barlanglakásokat, és térítés- mentesen internetezhetnek a Faluházban. Végzős diákok: önkéntesek a Vöröskeresztnél Önkéntes munkával segítették a Vöröskereszt Heves Megyei Irodájának munkáját az egri Eszterházy Károly Főiskola hall­gatói. A végzős emberi erőfor­rás szakos diákok novemberben és decemberben leginkább a hi­deg- és melegétel-osztásban, il­letve az adventi véradáson áll­tak önként a Vöröskereszt ren­delkezésére. Mivel 2011 az Önkéntesség Éve is lesz az Európai Unióban, a főiskola további akciókat szer­vez, amellyel céljuk a jótékony­kodás ezen formájának népsze­rűsítése. További önkénteseket folyamatosan fogad a megyei Vö­röskereszt is, érdeklődni Klapka utcai irodájukban személyesen vagy telefonon lehet. ■

Next

/
Thumbnails
Contents