Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-10 / 287. szám
3 2010. DECEMBER 10., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP ÁLLÁSPONT AMIKOR TAVALY NYÁRON beszámoltunk arról, hogy Sírokban elindult egy komplex program, melynek célja a szegény, hátrányos helyzetű emberek sorsának javítása, s hogy mindez közel százmillió forintos pályázati támogatásból valósulhat meg, elszabadultak az indulatok. Hozzászólások egész tömege érkezett a megjelent híradásra. Talán mondanom sem kell, hogy nem az öröm és az együttérzés áradt a véleményekből. Sokkal inkább a felháborodás és a düh. A helyiek közül sokan úgy vélték: a roma kisebbség támogatására bűn ennyi közpénzt fordítani, amikor a „magyar lakosság” is egyre kilátástalanabb helyzetben van. többen kérdezték: miért épp azokat emelik ki a nyomorból és a putrikból, akik a segélyekre várva, leginkább munka nélkül tengődnek. A VÁLASZ EGYSZERŰ, ÓS a méltatlankodók között bizonyára nem népszerű. Ha a barlangokban, putrikban vegetáló embereken nem próbálunk közösen segíteni, s olyan körülményeket biztosítani számukra, amelyben embernek érezhetik magukat, semmi esély sincs arra, hogy valaha is beilleszkedjenek a társadalomba, s annak értékteremtő tagjai legyenek. Van a nyomornak egy olyan fokozata, amelyből egyedül képtelenség kilábalni. Ha nincs segítő kéz, két lehetőség marad: belefulladni a reménytelenségbe, vagy a többségi társadalom ellen fellázadni, azoktól elvenni a javakat, akinek még van. UGYE, EGYIK SEM túl VOnZÓ alternatíva? Sírokban tettek egy kísérletet az esélyteremtésre. Én őszintén hiszem, hogy volt értelme, s hogy ez a hitem egy év múlva sem inog meg. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Az ország szarvasmarha-állományának közel kilenc százaléka található Borsodban, Hevesben, illetve Nógrádban. Képünk illusztráció. Mindenkinek járna esély Kevesebb, ugyanakkor nagyobb méretű egyéni gazdaságok működnek, s megmaradtak a kis gyümölcsösök, szőlők. Tóth Balázs A Központi Statisztikai Hivatal a nyár elején végezte el az Általános Mezőgazdasági Összeírást. Eszerint idén 8800 mezőgazda- sági tevékenységet végző gazdasági szervezet és 567 ezer egyéni gazdaság működött Magyar- országon. Előbbiek száma nőtt az utóbbi tíz évben, utóbbiaké viszont negyven százalékkal esett. A gazdasági szervezetek csaknem háromnegyede használt mezőgazdasági földterületet, átlagosan 337 hektárt. Az egyéni gazdaságok 93 százaléka művelt földet is, áüagosan 4,6 hektárt. Megfigyelhető a társasági birtokok méretének nagyarányú csökkenése, az egyéniek közel duplájára növekedése. Több egyéni gazdálkodó alakított ki nagyobb, 10-300 hektáros birtokot. Régiónk 55,2 százaléka számít mezőgazdasági területnek, ez a legalacsonyabb arány az országban. A gazdaságok földterületének 42,6 százaléka szántó. A szőlők azonban a három megye területének 2, a konyhakertek A gazdaságok fele csak növényt termeszt ÁLLATTARTÁSSAL (1 gazdasági szervezetek csaknem negyede, az egyéni gazdaságoknak pedig a fele foglalkozott. A gazdálkodók fele kizárólag növénytermesztéssel foglalkozott. Az adatgyűjtés szerint az egyéni gazdaságok hatvan százaléka csak saját részre termelt. A sertések tekintetében sem állunk jól, a tartók tizede, az állomány 5,6 százaléka található Észak-Magyarországon. A legtöbben 1 -2 disznóval bajlódnak, míg a legtöbb sertés az elenyésző számú, ötezer férőhelynél nagyobb gazdaságokban van. A juhokat és kecskéket tekintve szintén a középmezőny maradt Észak-Ma- gyarországnak, 10, illetve 12 százalékos részesedéssel, a tyúkféléket tekintve pedig a sor végén vagyunk, csak a középső régiót előzzük meg. A legtöbb helyen, ahol birkát vagy kecskét tartanak, nincs 9 állatnál több. A juhok a nagyobb gazdaságokban, a kecskék azonban inkább a házak körül találhatók meg. A legtöbb baromfi vagy a száz darab alatti családi udvarokban van, vagy pedig a 10-50 ezres telepeken. A tyúkfélék állomány-megoszlása nagyságkategóriák szerint ______ N agyságkategória Észak-Mo. (%) Ország (%) 1-49 21,0 12,7 50-99 22,0 12,0 100-499 3,9 3,6 500-999 0,5 0,3 1000-2 999 1,6 1,6 3000-4999 0,6 1,4 5000-9999 0,8 3,4 10000-49999 24,5 10,9 50000-999998,4 100 00025,1 45,6 FORRÁS: KSH pedig 0,3 százalékát borítják, amelyek a legmagasabb részesedésnek számítanak a hét régióban. A 9,1 százalékos gyepterülettel a középmezőny élén van Észak-Magyarország. Vezetünk viszont az erdőket tekintve, amelyek 41,8 százalékos arányt képviselnek, közel dupláját az országos átlagnak. A földterületet hasznosító gazdaságok közel háromnegyede foglalkozik konyhakerttel, ezzel első a régió, ahogyan a gyümölcsösöket tekintve is, ott közel 24 százalékos az arány. Szőlővel a gazdaságok több mint negyede foglalkozik a régióban, de ezzel csak negyedik a három dunántúli nagytérséggel szemben. A nagy erdőterületek a gazdaságok 4,5 százalékának kezelésében vannak, ezzel Észak-Magyarország a legkevésbé tagolt ebből a szempontból, ugyanez a helyzet a nádasok, halastavak esetében is. Az ország szarvasmarha-állományának 8,6 százaléka található Borsodban, Hevesben és Nógrádban. A legtöbben 1-9 jószágot tartanak, ám részesedésük a teljes állományból elenyésző. Jelentősek az 50-200 állattal rendelkező vállalkozások is. Egyre idősebbek foglalkoznak mezőgazdasággal egyre kevesebben és egyre idősebbek foglalkoznak a mezőgazdasággal, tíz év alatt közel felével, 1,1 millióra csökkent a számuk. Az egyéni gazdálkodók 40 százaléka a mezőgazdasági tevékenységen kívül más jövedelemszerző tevékenységet is folytatott, nők esetében ez az arány alacsonyabb, 29 százalék. Gyöngyöstarján bor Lucázásra és újabb forraltbor-rekordra készülnek szombaton a településen. A program 14 órakor kézműves-foglalkozással kezdődik a művelődési házban, majd 16 órakor fáklyás felvonulás indul a faluban. Ezután koncertek, táncos műsorok szórakoztatják a vendégeket, akiknek Csepregi Éva is énekel. Noszvaj PROGRAM Ma délután Síkfőkúton a tónál gesztenyesütésre, kolbászsütésre, forró puncs, tea és bor kortyolgatásá- ra, pálinkakóstolásra várják a téli szabadidős programok kedvelőit. Szombaton délután a pincesoron kínálnak fánkokat és melegítő italokat az arrajáróknak. A Magtárban 14 órától kézműves-foglalkozást rendeznek a gyerekeknek, majd 17 órától Pál Pista bácsi mesél a pásztorok karácsonyáról és Dsupin Pál muzsikál. Pétervására VACSORA Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg az utánpótlás-sportolók vacsoráját az Arany Kakas Fogadóban. A fiatal sportolók december 17-én 18 órától a közös lakomán összegzik az év eredményeit. A helyi ifjúsági egyesület (Petife) és a sportegyesület rendezvényén díjakat is kiosztanak. Sírok JEGYZÖKLUB Az észak-he- vesi térség jegyzőinek december 16-án 9 órától találkozót szerveznek a polgármesteri hivatalban. Az évzáró fórumon összegzik az esztendő tapasztalatait. A rendezvényre várják a megrei közigazgatási hivatal vezetőit is, akik a jövő évi elképzeléseket körvonalazzák. Szilvásvárad ösztöndíj A Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj pályázat keretén belül a tanév második félévére, illetve a 2011 tanév első félévére a település képviselő-testűlete öt hallgatónak szavazta meg a Bursa Hungarica ösztöndíjat. Ennek értelmében a diákok havonta háromezer forint támogatásra számíthatnak az önkormányzat költségvetéséből. Tarnabod szövetkezés Ma délelőtt 10 órakor a polgár- mesteri hivatalban tanácskozást rendeznek a szociális szövetkezés beindításának gyakorlati lehetőségéről. Az erre alakult céget már a nyáron bejegyezték. A szociális alapon történő gazdálkodás lépéseit taglaló ülésen részt vesz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is. Elfogynak a földművelők észak-magyarország A konyhakert még nem ment ki a divatból Betegekkel találkozott a németországi rekorder Vízátfolyás nehezíti meg a közlekedést nagytálya A balesetveszély elhárításához átfogó rendezés kellene Megyénkbe is ellátogatott Randolph Westphal Guinness- rekorder kerékpáros, aki az elmúlt 23 évben kutyái kíséretében több mint 170 ezer kilométert tett meg biciklijével, több kontinenst és számtalan országot érintve. A sportembert tegnap Rázsi Botond, Eger alpolgármestere és Deutsch Attila, az egri Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke fogadta az Egri Városházán. Az 52 éves német férfi 1987- ben indult el kerékpárjával Amerikába, ahol az ottléte során bőrrákot diagnosztizáltak nála, és csupán néhány hónapot jósoltak neki az orvosok. Ő azonban nem adta fel, és elhatározta, hogy életútjával és példájával megmutatja a beteg embereknek, hogy mindig van remény az életben maradásra.- A napokban meglátogattam az egri kórház betegeit is. Láttam a reményt a szemükben, a bizakodást, hogy jobbra fordulhat a sorsuk. Sok erőt kaptam tőlük, hogy folytassam az utam. A legnagyobb ajándék az Istentől kapott élet, a legnagyobb veszteség pedig az, ha valaki úgy veszíti el azt, hogy nem küzd érte - hangsúlyozta Randolph Westphal. A kivételes kerékpáros Eger után Gyöngyösre látogat, majd Gödöllő, Vác, Budapest, a Balaton környéke, Esztergom és Győr után elhagyja az országot. ■ Immár május óta megkeseríti csapadékos időben a környéken közlekedők életét az Andornak- tálya és Makiár között, a nagy- tályai résznél található úgynevezett Berki-kanyarnál az úttesten lévő vízátfolyás.- Az autók széthordják a vizet, ami hidegben lefagy, és egy hatalmas, vékony jégréteg keletkezik. Két nagy baleset is történt itt rövid időn belül - mondja Lovasi Ferenc, Nagytálya polgármestere. A környékbeli falvak lakói már értesítették a katasztrófavédelmet és a közútkezelő céget is, akik intézkedtek, de sajnos a problémát teljes egészében így sem lehetett megoldani. A vizet onnan elszivattyúzni nem lehet. A Berki-kanyarnál vízátfolyás zavarja az autósokat. Ha lefagy, veszélyes.- Kihelyeztünk egy 40 km/órás segességkorlátozó táblát és készült egy átvágás is, így leginkább a földekre folyik a csapadékvíz, az úttestre kevesebb kerül - tájékoztat Szerencsi Gábor, a Magyar Közút Nonprofit ZRt. Heves megyei igazgatója. - Ez a beavatkozás ugyan nem oldja meg teljesen a problémát, de kisebb a balesetveszély, itt azonban egy komplex rendezésre van szükség. A problémát gyakorlatilag az okozza, hogy rendkívül sok, a szokásosnál mintegy kétszer több csapadék hullott az utóbbi időben, ezért nagyon fontos az is, hogy az autósok fokozott figyelemmel vezessenek. ■