Heves Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-06 / 258. szám

NAPKELTE 6.34 - NYUGTA 16.20. HOLDKELTE 6.58 - NYUGTA 16.6. LÉNÁRD napja lénárd a rajnai német Le- nard származéka, germán gyökerekre vezethető vissza. Jelentése: erős, mint az orosz­lán. Leonidász spártai király volt Kr. e. V. században, aki a perzsák támadásától 7000 ka­tonájával védte a Thermopü- lai-szorost. Seregének nagy részét el tudta menekíteni, ő maga 1000 bajtársával együtt hősi halált halt. A helyszínen a sziklába vésve áll: „Megtet­te, amit megkövetelt a haza!” Leonardo da Vinci az egyete­mes művészettörténet egyik legnagyobb alakja; neve most művészi alkotásai helyett az Utolsó vacsora című freskójá­nak állítólagos rejtett kódjá­val összefüggésben hangzik el gyakran. A Lénárd-féle csőért, amelynek segítségé­vel a katódsugarak a szabad­ban tanulmányozhatók, 1905- ben megkapta a fizikai Nobel- díjat a magyar származású Lénárd Fülöp. NAPKELTE 6.36 - NYUGTA 16.18. HOLDKELTE 8.14 - NYUGTA 16.50. REZSŐ napja rezső az ismeretlen eredetű Réső családnévből alakult ki a nyelvújítás során a Rudolf név helyett, mára azonban önállósult. Még Mikszáth is használja Rudolf trónörökös helyett a Rezső királyfit. A Rézső tér a budapesti VIII. ke­rületi Tisztviselőtelepen talál­ható, nevét valószínűleg szin- tén'Ferenc József fiáról kapta 1887-ben. Török Rezső vidám regényeit a két világháború között írta, közülük többet, mint például a Péntek Rézit, megfilmesítettek. Raul a név francia, Rolf pedig a német változata. Raul Wallenberg svéd diplomata a magyar zsi­dóság egyik megmentője volt a vészkorszakban. AGRIA MOZI Délután 15, 17, este 19 és 21 órakor: terhes társaság Este 17.15 és 19.30 órakor: HIBRID Este 18 és 20 órakor: DOBOGÓ KÖVEK URÁNIA MOZI Délután 14 órakor: ALFA ÉS OMEGA 3D Délután 16, este 18 és 20 órakor: GRU3D ILLÉS GYÖRGY-TEREM Este 18.30 órakor: VESPA GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE Délután 14, este 18 órakor: ADÉLÉ ÉS A MÚMIÁK Délután 16, este 20 órako: BABYLON A. D. Délután 15 órakor: BOGYÓ ÉS BABÓCA Délután 17 órakor: A TURNÉ Este 19 órakor: MINDSZENTY- SZERETLEK FAUST Este 21 órakor: SZEMEKBE ZÁRT TITKOK SZÍNHÁZ GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Szombaton este 19 órakor: PROLIK (Hevesi Sándor-bérlet) * r SZOLGÁLTATÁS HEVES MEGYEI HlRLAP - 2010. NOVEMBER 6., SZOMBAT Helyi műsorok - Szombat EGER VTV 8.00: A TV Eger műsora (a pénteki adás ism.) 13.45: Lí­ceum TV műsora. Benne: Arról van szó... - az EKF közéle­ti magazinja (ism.) 14.45: Diginfó 15.45: A Líceum Tv mű­sora 15.48: Hírlánc - az EKF hírműsora 16.06: Artporello - kuli-művészeti magazin 16.36: Nagy Ernő festőművész portréfilm 17.29: A földönkívüliek támadása (Alien Invasion, Greenpeace, 2005, magyar, feliratos) 17.45: Diginfó. A TV Eger műsora 18.01: HírAdás Plusz 18.30: Élet-módi - magazinműsor 19.00: Margó - kuli magazin 19.30: Gondolatok a tudomány körül - magazinműsor 20.00: Csillagszem - Szekeres Adrienn 20.25: Magyar vál­lalkozásklinika 1.-2. r. (ism.) AGRIA TV 8.00: Egriport -heti hírmagazin 9.00: Ütköző- politikai vita­műsor 9.30: HeveSport - sport magazin 10.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 10.30: Film 11.00: KépHír Online- közéleti magazinműsor 11.30: Képhír 13.00: Egriport - heti hírmagazin 14.00: Ütköző- politikai vitaműsor 14.30: HeveSport - sport magazin 15.00: Múzsa - kulturális ma­gazinműsor 15.30: Film 16.00: KépHír Online- közéleti ma­gazinműsor 16.30: Egriport - heti hírmagazin 17.30: Ütkö­ző - politikai vitaműsor 18.00: HeveSport 18.30: Múzsa - kulturális magazinműsor 19.00: Film 19.30: KépHír Online- közéleti magazinműsor 20.00: ArchívBox- archív közvetí­tés 22.00: Képhír LÍCEUM TV 10.00-11.15: Arról van szó... - az EKF közéleti magazinmű­sora (ism) 18.00-tól: a pénteki adás ismétlése 18.00: LTV szignál, műsorismertetés 18.02: Hírlánc - az EKF hírműso­ra 18.20: Artporello - kulturális művészeti magazinműsor 18.50: Nagy Ernő festőművész portréfilm 19.43: A földönkívüliek támadása (Alien Invasion, Greenpeace, 2005, magyar feliratos) KLÍMAÉBRESZTŐ! (ism.) 19.50: EKF himnusz GYÖNGYÖSI VTV 00.00: Képújság 9.00: Teleshop 9.30: Csigu - A világ gye­rekszemmel 10.00: Zodiákus 12.00: Képújság 14.31: Vá­rosháza - összefoglaló a jászárokszállási testületi ülésről (ism.) 15.18:100 éves a Borpalota 15.30: Tallózó - váloga­tás a hét legfontosabb eseményeiből 15.45: Extra (ism.) 15.55: "Vár állott mos kőhalom..." Középkori romvárak és várromok Magyarországon - Buják 16.03: Fórum 1.-2. r. 17.00: Szentföldi Szent Helyek üzenete Újszövetség 1. r, Kumrán 17.30: Képújság 18.01: Hit világa - vallási műsor (ism.) 18.13: "Vár állott, most kőhalom..." Középkori rom­várak és várromok Magyarországon - Hollókő 18.20: Talló­zó 18.35: Sport7 1.-2. r. 19.32: Nápolyi 1.-2. r. 20.29: Es­ti képek 20.30: Hírháló 21.00: Házibuli Attilával és vendé­geivel - zenés showmüsor 22.00: Sztárok a konyhában 22.30: Tabu Tv Sztárhíradó 23.00: Becsület és dicsőség - hong-kongi akciófilm (16) RÁDIÓ EGER 05.00: Rádió Eger Magyar óra 06.00: Jó reggelt Eger 10.00: Hétvégi kívánságműsor 15.00: Rádió Eger Light 20.00: Rádió Eger Old School - A Rádió Eger felnőtt tánc­zenei műsora 21.00: Rádió Eger DJ Best of 03.00: Rádió Eger After Party RÁDIÓ 1 0.006.00: NEW, 600: Pinke Attila, 10.00: TOP 10,11.00: A Leghosszabb zenei óra, 12.00: Déli Kívánságműsor: 14.00: TOP 50 Műsorvezető: Görke Attila, 16.00: Cooky Live Mix; 17.00: Cooky Show; 20.00: TOP 40,21.00-24.00: Saturday Night’s hit DIÓRÁDIÓ Állandó műsorok: minden egész órában: országos és helyi hírek, időjárás: helyi hírösszefoglaló: 18.00: sporthírek: 6.45, 7.45,10.00,22.40; helyi sportösszefoglaló: 1830; óránként: útinform, autópálya útinform; 06.00: Reggeli Helyzet 09.00: Nézünk, mint a moziban 10.00: Kívánság- műsor (Tel:37/302-303; SMS: 30/329-81-82; E-mail: info@dioradio.hu ) 15.00: Filmvilág 19.00: Könnyű Esti Sér­tés 22.00: Beatbox Extra 00.00: Tiszta zene SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00: Napköszöntő Hírek, 635: Vatikáni Rádió (ism.) 7.00: Szentmise közvetítés 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.05: Stúdió beszélgetés 9.10: Közös ég alatt 10.05: Ka­paszkodó (ism) 11.05: Megmaradni a határon túli magyar­ság közéleti magazinja (ism) 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium, Szólj Uram! 12.40: Névnap, Kalendárium 13.05: Déli muzsika 14.05: Kultúrkör (ism.) 15.05: Nektek adom a földet (ism.) 1530: Ökumené 16.06: Kávéház 17.00: Gospel 1730: A Régió Sportja 17.45: Daloljatok az Úrnak 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép (ism.) 19.00: Regionális hírek 19.15: Könyvek könyve 19.40: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 2035: Szerzetesek félórája (ism) 21.10: Krisztuskereszt az erdőn (ism.) 22.10: Tudományról, kultúráról mindenkinek (ism.) 23.05: Vatikáni rádió 2330: Zenei összeállítás Helyi műsorok - Vasárnap EGER VTV 8.00: A TV Eger műsora (a szombati adás ism.) 12.00: Diginfó 13.45: Líceum TV műsora. 13.48: Hírlánc - az EKF hírműsora 14.06: Artporello - kuli-művészeti magazin 14.36: Nagy Ernő festőművész portréfilm 15.29: A földönkívüliek támadása (Alien Invasion, Greenpeace, 2005, magyar, feliratos) 17.45: Diginfó. A TV Eger műsora 18.01: HírAdás Plusz 18.30: Hitvallás - vallási magazin 19.00: Kilátó - megyei magazin 1930: X. Egri Régi Jármű Találkozó és Túra (ism.) 20.00: Borban az igazság - szőlé­szeti, borászati magazin (ism.) 2030: Csillagszem - Irigy Hónaljmirigy 21.00:10 éves a Szent István Rádió - ünnep­ség közv. felv. röl AGRIA TV 8.00: Egriport -heti hírmagazin 9.00: Ütköző- politikai vita- műsor 9.30: HeveSport - sport magazin 10.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 10.30: Rím 11.00: KépHír Online- közéleti magazinműsor 1130: Képhír 13.00: Egriport - heti hírmagazin 14.00: Ütköző- politikai vitaműsor 1430: HeveSport - sport magazin 15.00: Múzsa - kulturális ma­gazinműsor 15.30: Film 16.00: KépHír Online- közéleti ma­gazinműsor 16.30: Egriport - heti hírmagazin 17.30: Ütkö­ző - politikai vitaműsor 18.00: HeveSport 18.30: Múzsa - kulturális magazinműsor 19.00: Film 1930: KépHír Online- közéleti magazinműsor 20.00: ArchívBox- archív közvetí­tés 22.00: Képhír LÍCEUM TV 10.00-11.15: Arról van szó... - az EKF közéleti magazinmű­sora (ism) 18.00-tól: a pénteki adás ismétlése 18.00: LTV szignál, műsorismertetés 18.02: Hírlánc - az EKF hírműso­ra 1830: Artporello - kulturális művészeti magazinműsor 18.50: Nagy Ernő festőművész portréfilm 19.43: A földönkívüliek támadása (Alien Invasion, Greenpeace, 2005, magyar feliratos) KLÍMAÉBRESZTŐ! (ism.) 19.50: EKF himnusz GYÖNGYÖSI VTV 00.00: Képújság 9.00: Teleshop 9.30: Nyitott egyetem - jel­képek erdejében 10.00: Zodiákus 12.00: Képújság 1431: Pénzvilág 15.02: Amaro Drom - roma kisebbségi magazin (ism.) 15.30: Tallózó - válogatás a hét legfontosabb esemé­nyeiből 15.45: Great Ocean Road és a Port Campbell Nem­zeti Park 16.02: Nappali - életmód magazin 1.-2. r. (ism.) 17.00: Bence-show - beszélgetések hírességekkel. A ven­dég: Marót Viki 17.30: Képújság 18.01: Extra (ism.) 18.11: Víz - kisfilm 18.20: Tallózó 1835: A TapoIcai-tavasbarlang 19.03: Moziklip - mozi magazin (ism.) 19.31: Nézőtér - kult. magazin (ism.) 20.01: Nápolyi 3. r. (ism.) 2039: Esti képek 2030: Hírháló 21.00: Küzdelem törvényen kívül - am. akciófilm (16) 23.00: Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés showmüsor RÁDIÓ EGER 05.00: Rádió Eger Magyar óra 06.00: Jó reggelt Eger 09.00: Egri Mozaik 10.00: Hétvégi kívánságműsor 15.00: Rádió Eger Top 40 19.00: Rádió Eger Live 20.00: Rádió Eger Old School - A Rádió Eger felnőtt tánczenei műsora 22.00: Egri Mozaik (ism) 23.00: Rádió Eger Tiszta zene RÁDIÓ 1 0.00-6.00: NEW 600: Pinke Attila 10.00: TOP 10,11.00: A Leghosszabb zenei óra 12.00: Déli Kívánságműsor 14.00: Pinke Attila 16.00: Dévényi Dani 21.00: Top 40 22.00-24.00: Disco’s Hit DIÓRÁDIÓ Állandó műsorok: minden egész órában: országos és helyi hírek, időjárás; helyi hírösszefoglaló: 18.00; sporthírek: 6.45, 7.45,10.00,22.40; helyi sportösszefoglaló: 18.30; óránként: útinform, autópálya útinform; 06.00: Reggeli Helyzet 09.00: 60 Perc 10.00: Kívánságműsor (Tel:37/302-303; SMS: 30/329-81-82; E-mail: info@dioradio.hu ) 15.00: Slágerlista - DIÓ TOP 20 16.00: Sportextra 20.00: Magyar Zenei Kívánságműsor 00.00: Tiszta zene SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00: Napköszöntő Hírek, 6.05: Szentek, szent életű em­berek 630: Vatikáni Rádió (ism.) 7.10: Egyházi hírek 7.20: Evangélium 8.05: Évezredek asztalánál (ism.) 8.30: Szerzetesek félórája 9.05: Ökumené (ism.) 9.35: Püspök­kenyér 9.45: Gondolatok... 10.00: Szentmise közvetítés 11.05: Mesterségem címere (ism.) 1130: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.30: Szentek, szent életű emberek (ism.) 13.05: Hétvégi levél 13.15: Magyar nóta 14.05: Cseperedő (ism.) 14.30: Sziluett 15.05: Kérem a következőt (ism) 15.35: Az élet megy tovább (ism) 16.05: Visszatekintő (ism) 17.10: Érték-adó (ism.) 18.00: Rózsa- füzér 18.40: Egyházi hírek 19.00: Regionális hírek 19.10: Templom-tér-kép (MKR) 19.40: Esti mese 20.10: Múltunk pillérei( ism) 21.05: Közös ég alatt (ism.) 22.10: Egyház­fórum (ism.) 23.00: Vatikáni Rádió 23.20: Püspökkenyér (ism.) 23.35: Hétvégi levél (ism.) 7. Vasárnap 11.00 A libapásztorlány 9. kedd 14.30 A bajusz 11. Csütörtök 10.00 Mazsola www.harlekin.hu szervezes@harlekinbab.hu jegyrendelés: 36/515-499 ENYHE, VÁLTOZÓAN NAPOS IDŐ reggeli hőmérséklet + déli felhőzet i-EMS ews-5 Lőrinci Készíttette: Hatvan 16 X . 7 °C Pétervására Eger 15 °C 16 °C i*’"* 7 7 °C Gyöngyös c Füzesabony Heves • 16 ‘ 8 °C zones Heves megyében ma és vasárnap délelőtt nagyobbrészt derült, de néha felhős lesz az ég. Reggelre ismét ködfoltok képződnek. Em­lítést érdemlő eső nem esik. Kissé megélénkül a délnyugati szél. Vasárnap este erős felhősödés, esők, átmeneti lehűlés kezdődik. A jellemző hőmérséklet reggel 7, kora délután 16, vasárnap reg­gel 6 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: hétfőn erős déli szélben, északnyugaton, északon borongós idő. esők, délkeleten változő napsütés várható. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az ilyen ködfoltos Időben sokkal lassab­ban célszerű a körforgalmakat megközelíteni Ugyanis nagy sebes­ségnél nem lehet biztonságosan követni az Ivet. (A körforgalomból való kihajtást mindig kötelező jelezni!) Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vizhőmérséklet Duna 9-10 °C Tisza 7-8 "C Balaton 8 °C Velencei-tó 8 °C Fertő 9 °C Tisza-ló 7 °C Tengerek Antalya 23 °C Bibione 16 “C Costa Brava 17 °C BABSZEM JANKÓ GYERMEKSZÍNHÁZ 3300 Eger, Bartók Béla tér 6. Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ www.babszemjanko.hu November 6. Szombat, 10.15 Vidám mesék Híreink a weben: A MEGYE PIACI ÁRAI EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES Alma 130-270 200 100-250 100-200 Káposzta (kel) 220 300 250 250 Bab (száraz) 380-520 800-1000 400 450 Káposzta (savanyú) 220-280 280 300 250 Banán 280 398 280 350 Krumpli 80-170 180-250 100-160 100-120 Citrom 400 698 500 600 Paradicsom 250-450 450 400-500 370 Paprika (tv) 150-370 250 120-300 550 Gyökér (zöldség) 550 600-800 300-600 ' 400 Sárgarépa 130 280 180-250 200 Hagyma (vörös) 120-160 180 100-160 120 Sütőtök 100-150 120 150 100 Karfiol kg 300-400 200 260-280 350 Tojás 20-30 28-32 22-30 28 Káposzta (fejes) 120-130 150 150 150 Uborka 500 300 200-450 320 Karalábé/db 100 120 50-120 150 Zeller db 300 150 70-150 140 ORVOSI ES GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETEK Eger és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/516-378). GYERMEK ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-379). FOGÁSZATI ÜGYELET: Eger, Klapka Gy. u. 1. Rendelési idő: hétvégén 8-14 óráig (36/788-322). ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magánállatorvosi ügyelet nov. 6-7.: Dr. Bocsi József 20/9576-720. ÁLLATORVOSI ÜGYELET NOV. 6-7.: Dr. Daróczi Lajos (Rendelő: Eger, Kisfaludy u. 6.). T.: 36/515-232. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.). Tisza-menti régió MAGÁNÁLLATORVOSI ÜGYELET: Nov. 6-7.: Dr. Szombathy Károly 20/2306-512. Gyöngyös és körzete KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET: 24 órás: Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727). Vidéki ügyelet (Szűcsi, Gy.pata, Gy.tarján, Gy.halász, Nagyréde, Karácsond), Gyöngyös, Deák F. u. 1. (37/300-981). Fogorvosi ügyelet, Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). ÁLLATORVOSI ÜGYELET: MAGÁLLATORVOSI ÜGYELET NOV. 6- 7.: Dr. Goóts László 37/311-639. Gyógyszertári ügyelet: Nov 7-ig: Kígyó Gyógyszertár (Fő tér). Nov 8-14.: Korona Gyósrézertár (Bugát tér). . Hatvan és körzete FELNŐTT BETEGELLÁTÁS: Hatvan, Szálkái u. 5. (37/341-040). Hétfőtől-csütörtökig: 17 órától másnap reggel 8 óráig, pénteken 13.00-tól másnap reggel 8-ig. Szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon: 8.00-tól másnap reggel 8-ig. AMBULÁNS GYERMEKELLÁTÁS: Hatvan, Szálkái u. 5. (37/341-040). Hétfőtől péntekig 17.00-19.00-ig. Szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon: 8.00-tól 18.00-ig. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: MAGÁNÁLLATORVOSI ÜGYELET NOV. 6-7.: Dr. Töltéssy Zsolt 70/2126-518. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346- 831). Hétköznap este 19-től másnap reggel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magánállatorvosi ügyelet nov 6-7.: Dr. Tóth Károly 20/9837-812. Gyógyszertári ügyelet: Nov 7-ig: Kamilla Patika. Nov 8-28.: Megyecímer Patika. Füzesabony és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Füzesabony, Rákóczi u. 36-40. (36/341-153). Hétköznap 16-tól másnap reggel 7-ig, hét végén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, mint a felnőtt. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magánállatorvosi ügyelet nov 6-7.: Dr. Bocsi József 20/9576-720. Pétervására és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368-013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig hét végén folyamatosan. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: A felnőtt orvosi ügyelettel együtt. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Magánállatorvosi ügyelet nov. 6-7.: Dr. Kovács László 30/9288-097. Heves megye, hatósági állatorvos: 30/6550-757. Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Az MGSZH Heves Megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága hétköznapokon munkaidőn túl, illetve munkaszüneti napokon készenléti szolgálatot tart, mely biztosítja a hatóság elérhetőségét bármely időpontban. Telefonszám: 30/655- 0757, fax: 36/515-746, e-mail: heves_megye@oai.hu . Művészetek Háza Eger Nonprofit Kft Október 28 - január 30. Az Antal-Lusztig Gyűjtemény a Zsinagóga Galériában (Eger, Kossuth L. u. 17.) MÚZSÁK A nő mint múzsa, mint oltalmazó, mint végzet Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10-18 óra, hétfőn zárva Belépő: felnőtt: 800 Ft diák, nyugdíjas: 400 Ft Információ - 36/785-027 www.mheger.hu EE m< EGRI KULTURÁLIS ES MŰVÉSZETI KÖZPONT EGER, BARTÓK BÉLA TÉR 6. TEL: 36/517-555 6. szombat 8.10 KISBAKAN CSOSOK BARÁTI KÖRE „Csak semmi pánik!” 13 km Érdeklődni: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 10.00-13.00 ÁLLATI JÓ NAP! a Forrás Alapítvánnyal közös szervezésben Belépő: 500 Ft/fő, családi jegyek: 3 gyerek, 1 felnőtt 1500 Ft, 4-5 gyerek, 1 felnőtt 2200 Ft. ■ Az első 10 gyermek meglepetést kap! Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 18.00 JÓTÉKONYSÁGI BÁL A rendezvény bevételét a szervezők a vakok és g/engénlátók mindennapi életvitelét megkönnyítő segédeszközök beszerzésére ajánlják fel. Bővebb információt az egyesület vezetőjénél a 70/5262805 vagy a 30/2516077-es telefonszámon lehet elérni Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 8. hétfő, 15.00 EGER TÖRTÉNETE A XVI. SZÁZADBAN Előadó: Dr. Nagy József nyugalmazott főiskolai tanár Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 17.00 DIÓSGYŐRI KÉPZŐMŰVÉSZETI STÜDIÓ’76 KIÁLLÍTÁSA A kiállítás megtekinthető november 25-éig az intézmény nyitva tartási ideje alatt. Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 9. kedd, 13.00 MILYEN VÉDŐOLTÁST KAPHATOK? Előadó: Dr. Takács Mónika háziorvos Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 18.00 MÚLTUNK A MÁBAN Molnár V. József előadása Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 10. szerda CSONTKETREC Színházi nevelési előadás és drámapedagógiai foglalkozás 7-9. osztályos fiataloknak a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ előadásában Előadás: 9.00 és 13.00 óra Drámapedagógiai foglalkozás: 10.30 és 14.30 óra Helyszín: EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 16.30 AZ EGRI MÉDIUMOS BIBLIAKÖR BEMUTATKOZÁSA Előadó: Kormos Géza, a csoport házigazdája Belépő: 400 Ft Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 11. csütörtök, 16.00 EGRI TOLLFORGATÓK Vendég: Prof. Dr. Bitskey István akadémikus Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 18.00 A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN Előadó: Kocsis István író Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház www.ekmk.eu *

Next

/
Thumbnails
Contents