Heves Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-06 / 258. szám

2010. NOVEMBER 6., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 7 MEGYEI KÖRKÉP Gazdája mellől lőtték ki orwadászok a sétáló ebeket Feltehetően orwadászok lőttek ki két kutyát a minap Felsőtár- kány mellett az erdőben. A gaz­dájukkal sétáló állatok közül az egyiket az Agria Speciális Men­tő- és Tűzoltócsoport számára képezték volna ki.- Az ebek az egyik tulajdono­suk felé futottak, amikor valaki kilőtte őket egy vadetető közelé­ben. Láthatósági nyakörv is volt rajtuk, a sétáltatójuk pedig hívó­szavakat kiabált nekik - tájékoz­tatta lapunkat Botka Tímea, a Vidám Mancsok Állatvédő Egye­sület elnöke. Az állatok az egye­sülettől kerültek a tulajdonosok­hoz. Egyiküket, egy németju­hászt a speciális mentők számá­ra keresőkutyának szerették vol­na kiképezni. ■ Póráz nélkül szaladtak a kutyák, de gazdájuk közel volt hozzájuk. Az ebeken egyértelműen lát­ható volt, hogy nem gazdátlanok vagy veszettek. Éppen ezért semmi sem indokolta a kilövésü­ket, így a tulajdonosaik és az ál­latvédő egyesület is rendőrségi feljelentést tett az ügyben.- Úgy éreztem, hogy életve­szélyben vagyok. A lelőtt kutyák fekvéséből kiderült, hogy már visszafelé tartottak, amikor meg­ölték őket. Értelmetlen pusztítás áldozatai lettek - mesélte meg­történ Csáki Hajnalka, az egyik gazda. ■ Egernek is kell(ene) a reklám idegenforgalom Gyér a kínálat a várost, a régiót népszerűsít^kiadványokból A Tourinform irodában viszonylag sok idegen nyelvű kiadvány található, más üzletekben nem ilyen rózsás a helyzet. Egri sétánk során a megye- székhely nevezetességeit népszerűsítő, idegen nyel­vű kiadványokat kerestünk. Nem sokat találtunk... Barta Katalin Egri olvasónk panaszolta a mi­nap, hogy Franciországban élő rokonait szerette volna meglepni egy Egert bemutató, szépen il­lusztrált, francia nyelvű album­mal, útikönywel, a gyerekeket pedig az Egri csillagok című re­gény francia nyelvű példányával. Nem sajnálta az időt, végigjárta a megyeszékhely minden jelentő­sebb könyves, illetve turisztikai üzletét, de egy pár oldalas pros­pektuson kívül nem nagyon tud­tak egyebet ajánlani neki. Végül mindössze egy hazai recepteket felvonultató szakácskönyvet sike­rült beszereznie francia nyelven. Körútja végén feltette magának a kérdést: vajon hogyan akarjuk gyönyörű városunkat megismer­tetni külhonban, ha ilyen gyér a felhozatal a várost népszerűsítő, idegen nyelvű kiadványokból. Felvetésére mi is nyakunkba vettük a belvárost, benéztünk jó néhány üzletbe. Első állomásunk a Bajcsy-Zsilinszky utcában talál­ható Tourinform Iroda volt, ahol készségesen mutatták az albumo­kat, prospektusokat. A kiadvá­nyok szépek, ám többnyire angol és német nyelvűek. Mint mond­ták, a francia nyelvű városismer­tetőkből valóban nincs túlkínálat, azonban az ide betérő turisták többsége elégedett a választékkal, s legyenek bármilyen nemzetisé­gűek, megfelelnek számukra a német, angol nyelvű kiadványok. Sétánkat folytatva az Érsek ut­cai Sipotéka Könyvesboltba is be­gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét angol és német nyelvre is lefordították. Létezik továbbá bolgár, cseh, észt, finn, holland, horvát, lengyel, litván, orosz, örmény, román, szlovák, nyitottunk, ahol többféle külön­böző méretű könyvet, albumot, miniprospektust mutattak. Ezek többsége is angol és német nyel­ven íródott, francia nyelvű kiad­vány nincs. Itt kínai nyelvre lefor­dított Egri csillagokat is találtunk, bár ez már hónapok óta érintetle­nül pihen a polcon. szlovén, ukrán, valamint viet­nami és kínai fordítása is. Ro- vásos kiadása 2009-ben jelent meg. Francia, spanyol, olasz nyelvű fordítást azonban hiába keresnénk, nem készült. A Széchenyi utcai könyvszak- üzletben is találtunk néhány Egert népszerűsítő kiadványt. Az egyik legutóbb megjelent, a tu­risták számára praktikus köny­vecske egy zsebben is elférő szí­nes kiadvány. A nagyobb méretű albumok angol és német nyelvű­ek, francia nyelvű kiadványt itt sem találtunk, ám mint megtud­tuk, nincs is rá igazán kereslet. Végül felkerestük az Agria Parkban található Libri-hálózat üzletét is. Bár a megyeszékhely egyik legforgalmasabb bevásár­lóközpontjáról van szó - ahol szá­mos külföldi is megfordul - itt Egerről szóló, a várost bemutató Bővítenék a forgalmazók körét HÍDVÉGINÉ MOLNÁR JUDIT, a Magyar Turizmus Zrt Észak­magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottságá­nak marketingigazgatója ér­deklődésünkre elmondta, hogy ők elsősorban olyan imázs-kiadványokat jelentet­nek meg, amelyekkel na­gyobb kiállításokon, szakvá­sárokon jelennek meg. A régi­óról jelenleg is van, egy hét nyelven kiadott nívós kötetük, azonban ez kereskedelmi for­galomban valóban nem kap­ható, viszont az egri Tourinform irodában, s né­hány információs ponton hoz­záférhető. Elmondta még, hogy ezen a területen valóban lehetne előrelépni, s tudomá­sa szerint már folynak tárgya­lások arról, miként lehetne a kereskedelmi egységeket is be­kapcsolni az idegenforgalmi marketingtevékenységbe. Jövő­re például a forgalmasabb gyógyszertárakban is lesznek a régiót kínáló ismertetők. kötetet, prospektust semmilyet nem találtunk, nemhogy idegen nyelven, de még magyarul sem. Érdeklődésünkre elmondták, hogy nem csak átmeneti hiányról van szó, ők korábban sem árusí­tottak ilyesmit. Az Egri csillagokat tizennyolc nyelvre fordították le Eger Megy ei Jogú Város Polgármesteri Ffivatala értesíti a lakosságot, hogy az Eger, Felsőváros - Hőközpont tömbje - Szabályozási tervének módosítása folyamatban van. melynek kapcsán lakossági fórumot tart 2010. november 10-én szerdán 15.30 órai kezdettel a Fűtőmű éttermében (Eger, Malomárok u. 28.). A fórumra minden érdeklődőt várnak a beruházók és a tervezők. • ' i1 'I i ii I i/H'lf lllIBBIWIIIIII'H|[iH MEGRENDELŐLAP 1 hónapra 2850 Ft-ért 3 hónapra 8550 Ft-ért Kérem, kézbesítőjük keressen fel az előfizetési díjért. Az előfizetést folyószámláról, vagy banki átutalással kívánom rendezni. 6 hónapra 17 100 Név: L.J_1...1_I II I 1 1.1 Cím. L.1 .1.1.J I 1 1,1 1 11 1 I + 36 Telefon I lJlwl I- I t I I I I I I I I Dátum: ......................i i i i I i i I i A mennyiben sikerült vá Aláírás: asztania, vágja ki és küldje be címünkre EL MELLETTE! (Heves Megyei Hírlap, Eger, Trlnltárius u. 1.) a megrendelőszelvényt. Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/513-646 i A Heves Megyei Hírlap ajánlata Önnek! Bonusz csomag Heves Megyei Hírlap + Vasárnapi Heves Megyei Hírlap + Kiskegyed Közel 40% kedvezmény! Ezúton megrendelem a BONUSZ lapcsomagot Szabadidejében nyelvet tanulna? Nincs még jogosítványa? Mi segítünk Önnek, hogy AKÁR 50% KEDVEZMÉNNYEL JUTHASSON HOZZÁ oktatásokhoz. Nincs más teendője licitáljon a legjobb áron. wwwlopaukcio.hu Az akció időtartama: 2010. november 3-15. uji oto entrum Eger, Kis-Dobó tér 8. S: 36/517-255 www.dlgitalfuji.hu DÖRR LED KÖRLÁMPA Hatótávolság: 1 m 300OK 52,55,58,62 mm-es adapterekkel Áramellátás: Li-ion akku Fuji Foto Centrum 3300 Eger, Kis-Dobó tér 8. 36/517-255 www.digitalfuji.hu Kikiáltási ára: 21.450 Ft Listaára: 42.900 Ft InternationalHouse NYEL VISKOLA NYELVTANFOLYAM/OKTATÁS • Angol nyelvtanfolyam - 20 órás • Csoportos képzés I.H.L.S. Kft. 3300 Eger, Mecset út 3. 36/413-770 www.ih.hu Kikiáltási ára: 10.000 Ft Listaára: 20.000 Ft KATEDRA® nyelviskola Eger NYELVTANFOLYAM- Angol, német vagy francia gyermek vagy felnőtt csoportos nyelvtanfolyam vagy vizsgafelkészítés Katedra Nyelviskola 3300 Eger, Bartók B. tér 12. 36/789-990 www.katedra.hu Kikiáltási ára: 10.000 Ft Listaára: 20.000 Ft 30 GYAKORLATI ÓRA „B” KATEGÓRIA- 30 gyakorlati óra ■ „B” kategóriás jogosítvány ■ Felhasználható 2011. június 30. Kresztanoda Autósiskola 3300 Eger, Bajcsy Zs. Tömbbelső 11/208. 36/511-466 30/365-2380 www.kresztanoda.hu Kikiáltási ára: 45.000 Ft Listaára: 90.000 Ft DR. HU VÉRNYOMÁSMÉRŐ ■ Szívritmuszavar esetén is pontosan mér ■ 4 fő adatait tudja tárolni ■ 5 különböző átlagérték számítási lehetőség ■ 396 mérési adat tárolására alkalmas Isteni Gondviselés Bt. 3300 Eger, Széchenyi út 31. 36/323-192 Kikiáltási ára: 10.400 Ft Listaára: 20.800 Ft www.topaukcio.hu Az oldal a HEOL.hU -ró/ is elérhető! 4 V

Next

/
Thumbnails
Contents