Heves Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-19 / 269. szám
2010. NOVEMBER 19.. PENTEK ELETMOD nHHHBBBHHH Hidegben is jókedvre derít, felmelegít forralt bor Téli estékre a legjobb gondűző ital - Vörösből vagy fehérből A forralt bor nálunk is népszerű, de Ausztriában és Németországban, ahogy beköszönt az igazi ősz, egészen a tél végéig nemzeti itallá válik: évente több millió litert fogyasztanak el belőle. A meleg fűszeres bor ráadásul nemcsak finom, de az egészségnek is jót tesz. Összetevői közül a fahéj jókedvre derít és segíti az emésztést, a szegfűszeg antibakteriális hatású, a kardamon étvágygerjesztő, a vörösbor pedig szintén egészséges. Az, hogy a forralt bor fehérvagy vörösborból készül, ízlés kérdése, és vidékenként változik. Ha a forraltbor-fűszerek mellett még pikánsabbá akarja tenni az italt, ánizst, gyömbért, fekete borsot vagy borókabogyót is használhat. Az édesítéshez a cukor, a kandiscukor vagy a méz is kiváló. Amikor elkészült, még apró kockára vágott naranccsal, almával vagy rumba áztatott mazsolával is lehet gazdagítani. ■ Egy klasszikus BONTSUNK FEL egy üveg jó vörösbort, majd lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett forró- sítsukfel 15 dkg cukorral, 1,5 dl vízzel, három rúd fahéjjal, hat-nyolc szegfűszegvirággal, nyolc-tíz egész borssal és egy rúd vaníliával. Miután elkezdett forrni, adjunk hozzá két - lehetőleg - kezeletlen narancsot és egy citromot héjastól felszeletelve, egy felkockázott almát, és főzzük további negyedóráig. Elég csak rápillantani, máris ránk tör az ihatnék: forrón, kortyokban Bíborvörös csoda: cékla minden mennyiségben Ősz végén érkezik el a cékla szezonja. Legtöbben savanyítják, de egyre többen ismerik fel: ennél sokoldalúbban is felhasználható. Földes, édeskés zamata igen izgalmas, ráadásul gyönyörű színe minden tányért feldob. Az oroszok régóta tudják, hogy a céklából páratlan ízű leves lesz: ez a borscs, amelyben a cékla, a savanyúkáposzta, a marhahús és a hagymák nagyszerűen kiegészítik egymást. Lehet héjában főzni, de sütőben vagy serpenyőben is megsül, és úgy még intenzívebb az íze. Lilahagymával, jó olajjal, almával és feta sajttal keverhetünk belőle salátát friss kenyér mellé, vagy fűszerezhetjük pikánsan mondjuk egy kevés' róSok káliumot tartalmaz, ami nagyon jót tesz az izmoknak. mai köménnyel, és süthetünk mellé húst, vagy grillezhetünk kecskesajtot. Ha pedig krumplipüré mellé kerül a tányérra, bármilyen húshoz vagy halhoz kiváló, azonkívül igen egészséges is. Sok káliumot tartalmaz, ami az izmokat támogatja, gazdag még kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, A-, B- és C-vitaminban, ami a vérképzésnek tesz jót. Jó tudni, hogy a céklalé segít leküzdeni a náthát és az influenzát, ami ebben a náthás őszi időszakban igencsak jót tesz a szervezetnek. De tisztítókúrát is tarthatunk vele, a savtúltermelésből származó gyomorpanaszokat megszünteti és enyhe hashajtó. ■ HIRDETÉS Rózsaszínűre sült kacsamell vb Paszternákpürével, vargányaropogóssal, mustban glaszírozott hagymával A magyar nemzeti szakács- és cukrászválogatott is ott lesz 55 ország több mint ezer versenyzője között holnaptól a kulináris világbajnokságon Luxembourgban. Hazai ízekkel versenyeznek. AS-összeállítás A világbajnokságon induló válogatottnak egy hideg- és egy melegkonyhás ételsort kell elkészíteni 105 főre - mondta el lapunknak Varga Károly, a magyar nemzeti szakács- és cukrászválogatott csapatfőnöke. - Erre öt óra áll rendelkezésre, és a zsűri nem csak az ízek és a látvány alapján dönt. Miközben a csapatok dolgoznak, ők szemléznek: értékelik a munkát, a tisztaságot, figyelik, hogyan alkalmazzák a konyhai technológiákat, és szemlézik az alapanyagokat is. A mai étkezési divatoknak megfelelően egy tányérra akár több különböző étel is kerülhet. A váriációkat úgy alakították ki, hogy lehetőleg minél több magyar alapanyag és hazai íz kerüljön a nemzetközi zsűri elé. A csapat A magyar válogatott tagjai: Varga Károly, a csapat kapitánya, Volenter István, Szűcs Sándor, Molnár Péter, Kostyál Gábor és Birkás Gábor. ÉP így készítse el ezt az igazi „kacsamelles” különlegességet HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 1 tk. egész fekete bors 1 tk. szárított kakukkfű 2 tk. barna cukor 80 dkg kacsamellfilé 6 ek. olívaolaj A PASZTERNÁKPÜRÉHEZ: 0. 5 kg paszternák 10 dkg vaj 3 dl tejszín ELKÉSZÍTÉS 1. Zúzza össze a borsot, a ka- kukkflvet, a barna cukrot, és keverje az olajba. A kacsamell bőrét távolítsa el, a húsát alaposan kenje be a fűszeres olajjal, és egy napra, de leg> alább egy éjszakára tegye a hűtőbe. 2. Sütés előtt sózza meg a húst. A sütőt 180 °C-ra melegítse elő. Felforrósított serpenyőben (zsiradék nélkül) süsse körbe a húst, majd tegye át a sütőbe, és 15-25 percig süsse, attól ßggöen, hogy rózsaszínre vagy teljesen átsültre szeretné. Szeletelés előtt pár percig pihentesse. 3. A paszternákot tisztítsa meg, vágja karikára. Forgassa át a vajon, de ne sokáig, mert megbámul! Öntse fel a tejszínnel, sózza meg és szép lassan párolja puhára. Botmixerrel a tevével együtt törje péppé. A kacsához kínálja. TIPP A kacsamellhez kitűnő köret a kelbimbó, a sütőtök, a brokkoli, a cékla vagy a sárgarépa. Személyenként 10 dkg-ot pároljon meg a húshoz. Vargányaropogós HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 30 dkg vargánya gomba (friss vagy fagyasztott), 1 ek. olívaolaj, 1 dl tej, 1 szikkadt zsemle, 1 tojás, 1-2 ek. burgonyapürépor 1. A friss vargányát tisztítsa meg, vágja apróra, és az olajon pirítsa meg. Ha mélyhűtött, még fagyosan tegye a serpenyőbe, így pirítsa meg, és utána aprítsa össze. 2. A tejben áztassa meg a zsemlét, majd nyomkodja ki, dolgozza össze a tojással, a gombával, és keverjen hozzá annyi püréport, amennyit a fasírt- állaghoz felvesz. Pihentesse 15 percig. 3. A masszából nedves kézzel formázzon golyókat, és forgassa apróra tört kukoricapehely- be. Bő olajban süsse aranybarnára. Szedje konyhai papírkendőre, csepegtesse le, és a kacsához kínálja. Mustban glaszírozott lilahagyma HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 2 dl must, 6 cl portói bor, 20 dkg gyöngyhagyma ELKÉSZÍTÉS: A mustot és a portóit keverje össze, forralja be a felére. Közben a gyöngyhagymát tisztítsa meg, dobja a borba, és 6-8 percig főzze. így a hagyma szép fényes lesz. HIRSAV Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ►PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Emmy-díjat kapott egy tévés szakácsverseny az idén a tévés Oscaron, az Emmy-díj-kiosztón egy szakácsverseny lett a legjobb műsor. A Top Chef vitte el a pálmát a legjobb valóság- show kategóriájában. Éttenni étlap csak kalóriatáblázattal előbb csak ajánlotta, most már kötelezni fogja az angol kormány a vendéglőket és pubokat, hogy étlapjaikon tüntessék fel fogásaik kalóriatartalmát. Ezt Andrew Lansley egészségügyi miniszter jelentette be, s a britek nemzeti fogyókúrás programjának részeként kerül sor az intézkedésre.