Heves Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-15 / 265. szám

2010. NOVEMBER 15., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Ellentmondásos évjárat: gyenge alapanyagból kiváló minőség Jó szőlőből akár még véletlenül is sikerülhet jó bort készíteni. A 2010-es évjáratra viszont nem ez a jellemző, hiszen kevés, és gyenge minőségű termésből kell a hazai és a nemzetközi piacon is helytállni képes terméket elő­állítani - így összegezte az esz­tendőt Bárdos Benjámin, a Bár­dos és Fia Pincészet vezetője a már hagyományos Márton-napi újbor-bemutatón. A farkasmályi pincében a friss és ropogós új­borok mellé a libaételeket a Ké­kes Étterem kínálta. Bárdos Ben­jámin ennek kapcsán hangsú­lyozta: egyéb alkalmakkor is együttműködnek, hiszen a Farkasmályi Pincesor az igé­nyes, „valódi borbarátok” köré­ben egyre népszerűbb, s ők igénylik a színvonalas gasztro­nómiai élményeket is. ■ A friss és ropogós új- borok mellé kiváló liba­ételeket is kínáltak. A borász azt is megjegyezte: az idei a negyvenedik szürete volt, s most először olyan Sauvignon Blanc bort sikerült készíteni, „amilyet mindig is szeretett volna, amit a világ leg­jobbjai mellé Is nyugodt szívvel oda lehet tenni.” Az évjárat hoz­ta kihívásoknak sikeresen meg­felelt a pincészet egyéb boraival is, ennek alátámasztására kínál­ta fel a „telitalálat” Sauvignon Blanc mellett a 2010-es Irsai Oli­vért, valamint a Cabernet Franc és Merlot házasításából született rozét a házigazda. ■ Bárdos: Kevés bor termett, s ami­ből kevés van, azt jobban keresik Az Eszterházy Károly Főiskola Szenátusa a legutóbbi ülésén létrehozta a Professzorok Ta­nácsát. A grémiumról annak kezdeményezőjét, dr. Hauser Zoltán rektort kérdeztük.- Mi a szerepe a Professzo­rok Tanácsának?- Az új testület a mindenko­ri rektor közvetlen stratégiai tanácsadó, véleményező, ja­vaslattevő testületéként műkö­dik. A tanács a főiskola egye­temmé történő átalakulásának folyamatában és azt követően' állásfoglalásaival nagyban se­gítheti a rektort és a Szenátust a stratégiai döntések megho­zatalában. Biaha Lujza parkot avattak Tenken. A hagyományőrzés és a környezettudatos nevelés kapcsolódott össze a tenki Szent Imre Általános Iskola azon kez­deményezésében, miszerint megújítsák a parkját. A település lakói büszkék arra, hogy Biaha Lujza - miután Soldos Sándor felesége lett - éveket töl­tött Pusztatenken, és sokat sétált a park ősfái alatt. A Bükki Nemzeti Park szakmai segítséget nyújtott a liget megújításához. Pákosztos őz a szőlőben vadkár Ki fizet a gazdának, ha nyomtalanul eltűnt a szőlő? Valóságos sorscsapás volt idén a mezőgazdaságra a szélsőséges időjárás. Ráadásként a kevéske termés után érdeklődést mutattak a vadak is. Négyessy Zita Egyetlen szem bogyó sem ma­radt tíz sor szőlőn Egerszóláton, az Ádámtetőn, Nagy Sándor és felesége területén. Nem tolvajok rövidítették meg a házaspárt, ha­nem valami állat lakmározott be alaposan a termésükből. Vere- bély György polgármesterhez fordultak panaszukkal:- Azt tanácsoltam - mondja a település vezetője -, hogy jelent­senek be vadkárt. Hivatalos va­dász vagyok, tudom, ilyen ese­tekben kifizetik a kárt a terüle­tet bérlő vadásztársaságok. Nagyék így is tettek. Jelentkez­tek a körjegyzőségi hivatalban, ahol haladéktalanul kirendeltek egy kárbecslőt. s I £ Nagy Sándor már megkezdte a metszést. Ki tudja, kié lesz végül a termés. A vadkár-szakértő bejárta a megdézsmált sorokat, majd elké­szült az írásos szakértői véle­mény. Ebben az olvasható, hogy a mérési eredmény szerint egy tőkén 80,5 dekagramm szőlő ter­mett, egy átlagos sorban 91 tőke található, így 728 kilónyi termést falhattak fel az állatok. A szőlő át­vételi árával számolva a kárt 60 ezer 536 forintban határozta meg a kárbecslő, aki munkájáról 20 ezer forintos számlát állított ki. így összességében 80 ezer forint a károsult kintlévősége. A szakértői véleményben nincs utalás arra, miféle állat ga­rázdálkodott a szőlőben. Nagy Sándor, a károsult azt mondja, erre hivatkozással nem hajlandó kifizetni a kárukat a vadásztár­saság. Miután nem jutottak ve­lük egyezségre, utóbb a körjegy­zőség is kiadta a végzést: meg­szüntetik az eljárást. A károsult az Egri Városi Bírósághoz fordul­hat jogorvoslatért. Az Egerbaktai Vadásztársaság elnöke, Tóth István jelen volt a szemlén. Már akkor észrevételez­te, kétli, hogy szarvasok vagy vaddisznók csemegéztek volna a sorok között. Gyanúját arra ala­pozta, hogy a vadak mohók. Ha megkívánják a gyümölcsöt, szá­rastul behabzsolják, még a leve­lekből is harapnak. Itt viszont sok helyütt megvolt a szőlő kocsánya. Vagyis úgy tűnt, hogy a gyümöl­csöt nem lerágta, hanem lecsipe­gette valami. S ez a valami, a va­dász szerint, madár lehetett, nem négylábú. Márpedig a vadásztár­saság csak az utóbbiak pákosz- tossága miatt kénytelen fizetni.- Kétségtelen, néhol harapás nyom is látszott - ismeri el Tóth István. - Feltételezhető, hogy ott őz járhatott. De a vadászati tör­vény szerint, a megállapított vad­kár esetén 5 százalék a gazda ön­része. Ezért döntött úgy a vadász- társaság, hogy nem fizetnek.- Mely kérdésekben nyilvá­nítanak véleményt a pro­fesszorok?- Különösen az oktatást és kutatást érintő stratégiai cé­lokról, tervekről, a szervezeti struktúra tervezett, vagy szükséges átalakításáról az oktatókra és kutatókra vonat­kozó fejlesztési politika irá­nyáról, az intézményben folyó tudományos munka helyzeté­ről, a tudományos minősítési rendszer tapasztalatairól. Vé­leményezik az új egyetemi ta­nári előlépéseket, a Professor Emeritusi címre beérkező ja­vaslatokat.- Kik alkotják a testületet?- Tagjai a főiskola 24 kineve­zett egyetemi tanára, Professor Emeritusai (7 fő) és tíz vendég- professzora, akik maguk hatá­rozzák meg a tanács ügyrend­jét. A testület elnökét a Szená­tus döntése alapján a rektor bízza meg határozott időre, négyéves időtartamra. Dr. Hauser Zoltán: A professzo­rok a rektor stratégiai ta­nácsadói EGYPERCES INTERJÚ Az egyetemmé válást segítik a professzorok Gizi és Jenő letelepedett a kirakatból önkéntesség Próbababák népszerűsítették az önzetlen segítőket Nem mindennap esik meg az emberrel, hogy a hét végi bevá­sárló körútja során váratlanul megszólítja egy próbababa, s ar­ra kéri, üljön le mellé egy kis be­szélgetésre. Pénteken este ezzel az ugyancsak meglepő szituáci­óval kívánta felhívni magára, s az általa népszerűsített tevé­kenységre az egri Agria Parkban jövő-menő emberek figyelmét a Magyar Vöröskereszt Heves Me­gyei Szervezete által működte­tett Önkéntes Centrum. Az első meglepetésükből ocsú­dok közül többen is akadtak, akik aztán letelepedtek a padra a két próbababa, Gizi és Jenő mellé, akik - Antal Anett és Zentai László hangját kölcsö­A legfiatalabb érdeklődő. Az önkéntes tevékenység nincs életkorhoz kötve. nözve - arról faggatták őket, hogy tudják-e, mit takar az ön­kéntes munka, s vállalnának-e ilyen karitatív tevékenységet. A Gárdonyi Géza gimnázium két 10. osztályos tanulója, Danyi Na­tasa és Csonka Dóra például el­mondta, hogy verpeléti iskolás korukban, ifjú környezetvédő­ként többször is részt vettek sze- métgyűjtésben, s a jövőben is készséggel vállalkoznak bármi­lyen szociális munkára. Az önkéntesség népszerűsíté­sére szervezett országos kam­pány egri akciója során - Gizi és Jenő lelkes közreműködésének köszönhetően - számosán érdek­lődtek a lehetőségek iránt a me­gyei centrum standjánál. ■ Sz. I. g* ■ .................. P ÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyöngyös Város Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Városgondozási Zártkörű Részvénytársaság (3200 Gyöngyös, Kenyérgyár u. 17.) vezérigazgatói álláshelyének betöltésére. A megbízatás időtartama: 2011. május 1. napjától 2016. április 30. napjáig terjedő határozott időtartam. Az álláshely munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban egyaránt ellátható. Pályázni 2010. december 31. napi határidővel, részletes, fényképpel ellátott szakmai önéletrajz, továbbá a képzettségre és egyéb képesítésekre vonatkozó okiratok másolatának benyújtásával lehet az alábbi címre: Gyöngyös Város Önkormányzata Faragó László polgármester 3200 Gyöngyös, Fő tér 13. A pályázattal kapcsolatban bővebb információ kérhető dr. Réthy Béla és Bozsik István alpolgármesterektől (37/510-302).

Next

/
Thumbnails
Contents