Heves Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-13 / 264. szám
2010. NOVEMBER 13., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 HÍREK Abasár díszpolgár a település díszpolgárává avatták Petes- Varga Vilmos építészmérnököt, aki többek között a sástói kemping kialakításában és Abasár fejlesztésében is jelentős szerepet vállalt. Szülőfaluja iránt érzett szeretetét a mérnök még ma is igyekszik kifejezni. Eger TÁRLAT A lublini Szentháromság-kápolna freskóit mutatja be az egri Dobó István Vármúzeumban nyílt kiállítás. Az „Ott, ahol a kelet a nyugattal találkozik” című időszaki tárlat anyagát a lengyelországi Lublin templomának különleges freskóiból állították össze. A kiállítás december 11-ig lesz Egerben. Feldebrő gyűjtés a Községi Könyvtár is csatlakozott a Babszem Jankó Gyermekszínház, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, valamint az Egri Kulturális és Művészeti Központ gyűjtéséhez. Kincsesládát nyitottak, amelyben mindenki elhelyezheti azokat a játékokat, könyveket, amelyeket szívesen ajándékozna a vörösiszap sújtotta területeken élő gyermekeknek. Az adományozókat Egerben november 28-án programokkal is köszöntik. Gyöngyös EGÉSZSÉG Szombaton ismét Natura-nap lesz a Mátra Művelődési Házban. A térítéses szolgáltatások mellett lesznek ingyenesen igénybe vehető szűrések is. Egész nap kiállítások, termékbemutatók és előadások lesznek 9-től 17 óráig az egészségmegőrzés jegyében. Gyöngyös elmarad A Barátok templomába szombatra meghirdetett, autista gyermekek megsegítésére tervezett jótékonysági koncert betegség miatt elmarad. Parádsasvár bemutató az Együtt Parádsasvárért Egyesület szervezésében ma délután két órától a helyi művelődési házban rendezik meg ifj. Juhász Pál „A költő lelke" című verseskötetének bemutatóját. A programon az új verseken kívül kulturális műsorokkal is várják az érdeklődőket. Verpelét fesztivál A Heves Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézmény és a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége szervezésében a Petőfi Sándor Közösségi Házban ma délelőtt fél tíztől rendezik meg az idősek megyei fesztiválját. A programot Farkas Sándor, a település polgármestere nyitja meg. Pótanya lesz a tanárból? fegyelmi gondok Szülők néiyüjiem történik csoda az iskolákban Békében. Az átányi modellnek vannak kedvező eredményei, az idén például nem volt tömegverekedés az iskolában. Képünk illusztráció. Folytatás az 1. oldalról Ezt pedig örökíteni fogja leendő utódaira is. Az általános iskoláknak érdekük a gyereket - akármilyen problémás is - a rendszerben tartani. Ha ugyanis iskolaváltást javasolnak, akkor az új iskola megtalálása az igazgató feladata. Ha egyáltalán talál a környékben olyan tanintézményt, aki fogadja a deviáns tanulót, még mindig ott a szülői „vétó” lehetősége. A nappali oktatásból történő kiemelés egyik lehetséges változata a magántanulóvá válás is, ám ezt egyre kevesebben támogatják. Gondot jelent a leterhelt pedagógusoknak a havonkénti különóra biztosítása, ezek kifizetése, ráadásul - mondja több gyakorló tanár is - a magántanulói státus csak erősíti a családi környezet mindennapos negatív hatását. így aztán ezen tanulók is maradnak a rendszerben, kockáztatva azt, hogy ellehetetlenítik a tanórát, vagy újabb negatív hatást gyakorolnak a közösségre. Merthogy az iskola nem képes ellensúlyozni a család gyerekre gyakorolt hatását. Kormos Ferenc, az átányi ön- kormányzati iskola igazgatója úgy látja, hiába minden kísérlet, ha a szociális, munkaügyi és oktatási kérdéseket komplex módon nem kapcsolják össze.- Az átányi modellnek vannak kedvező eredményei, az idén például még nem volt tömegverekedés az iskolában, amely korábban mindennaposnak számított. Közrejátszott ebben a pszichológus alkalmazása, illetve az is, hogy a szülőknek felelősséget, akár anyagit is kellett vállalni a gyerekeik tettéért. A Közoktatási Törvény módosítása azonban nem hozta meg a várt eredményt, egyre több anomáliát zúdít a nevelők nyakába. Az igazgató példaként épp a hiányzások szankcionálását emAz iskola nem képes ellensúlyozni a család hatását. líti: a faluban már van olyan gyerek, akinek a hiányzása elérte a nyolcvan órát, többek mellé már eseti gondnokot rendeltek ki.- Ezzel a változással nemhogy hathatós segítséget adnának az öngondoskodás hiányával küzdő szülőknek ahhoz, hogy megtanuljanak beosztással élni, hanem egy kényelmi pozíciót biztosítanak számukra - összegezte véleményét Kormos Ferenc. - Azzal, hogy bevásárolnak helyettük, beosztják a gyermek után járó anyagi támogatást, csak terhet vesznek le a vállukról, s még inkább csorbul az önálló életvitel re való késztetettségük. Törvényi háttér nélkül nehéz megoldást találni pósán György szakpszicholó- gus (képünkön) fél évig foglalkozott az átányi magatartás-zavaros gyerekekkel. Véleménye szerint a jelenlegi rendszer hosszú távon nem fenntartható, már csak azért sem, mert újratermelődik az a réteg, akik már most is komoly nehézséget jelentenek az iskolák számára. Ezen esetekben a tapasztalat szerint sokszor már nem elég a személyre szabott terápia sem, mélyebb és átfogóbb szabályo- | zás kell, mely a kötelességekre és a felelősségre helye- ' zi a hangsúlyt. Ráadásul - jelezte az igazgató - felmerült már annak a lehetősége is, ha a kijelölt eseti gondnokok túlterheltek lesznek - márpedig ez hamarosan bekövetkezik -, még az sem elképzelhetetlen, hogy a családokról való gondoskodásra az osztályfőnököt jelölik ki. Ez óriási felháborodást váltott ki a pedagógusok körében. Tény, hogy az iskolai magatartásproblémák egyre súlyosabbak és egyre gyakoribbak lesznek. A legtöbb iskola saját presztízsének védelme érdekében ezeket a bajokat ma még próbálja a négy fal közt tartani. Az eseti gondnokság gyakorlata már jól mutatja az elképzelés gyengeségeit, melyek még mindig nem a fegyelmezési kérdések megoldásának irányában hatnak. Évek óta próbálják felkészíteni a tanárokat a deviáns diákok kezelésére. Mindennek csak az egyik oldalon van hatása: egyre feszültebbek azok, akiknek a mindennapi gyakorlatban kellene megbirkózniuk a magatartás-zavaros fia- 1 talokkal. L Többféle támogatást nyújt bálja bevételéből a Rotary Immáron hatodik alkalommal rendezi meg ma jótékonysági bálját a Rotary Club Eger - tudtuk meg dr. Román Sándortól.- Az előző év vállalásait sikerrel teljesítettük. Fő programunk az EVÜK (Egri Városi Úszó Klub) támogatása volt, melynek segítségével a klub „talpon” tudott maradni. Az elmúlt években rendszeresen segítettük az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) nyári táborozását, a Bükki Vörös Meteor Túraegyesület éves túraprogramjának kiadását, tíz tehetséges, de szerény anyagi körülmények között élő középiskolás nyelvvizsgáját - mondta el a klub jelenlegi elnöke. Tájékoztatása szerint a bál bevételéből ebben az évben egy határon túl élő, szívbeteg magyar gyermek magyarországi szívműtétjét, továbbá az ÉFOÉSZ megyei szervezetének évente megszervezésre kerülő bogácsi nyári táborozását támogatják, segítik a Bükki Vörös Meteor Túraegyesületet éves túraprogramjának kiadását.- Szeretnénk segíteni tíz szerényebb anyagi körülmények között élő, de tehetséges középiskolás diák nyelvvizsgáját, illetve rászoruló gyermekek nyári táborozásának megszervezését. Hozzájárulunk a vörösiszap-katasztrófa által okozott károk enyhítéséhez is - mondotta Román doktor. ■ Bemutatkoznak a kiskacsák fesztivál Már ötödik alkalommal találkoztak Egerben Ötödik alkalommal rendezték meg tegnap Egerben a Rossztemplomban a Kacsa Kultúr Kör baráti találkozóját, a Kacsafesztivált, ahol a körhöz tartozó, többnyire egri amatőr művészek (írók, képzőművészek, filmesek, zenészek) mutatták be a közönségnek az elmúlt időszakban készült alkotásaikat. Újdonságként ez alkalommal a „kiskacsák”, azaz a már felnőtt kiállítók gyermekei is bemutatkoztak a különböző műfajokban, szép sikert aratva alkotásaikkal, produkcióikkal. Az egy órába sűrített verses, zenés, filmes délután az előző évekhez hasonlóan idén is oldott baráti légkörben zajlott. ■ ÁLLÁSPONT SIKE SÁNDOR Adatok,, csendesen legalább két okból van miért örülnünk azokat a gazdasági adatokat látva, amelyeket tegnap tettek közzé az unió tagállamainak illetékesei. Az egyik, hogy hosz- szú hónapok után végre a válságból való kilábalás jelei mutatkoznak a közösség bennünket is magában foglaló szűkebb régiójában. az éllovas Csehország, Szlovákia és Lengyelország a térségben, de Románia és Bulgária is a kilábalás jeleit mutatja. Európa élmezőnyébe került a magyar gazdaság is a harmadik negyedév mutatói szerint. A számokat hallva kihúzhatjuk magunkat: a britekkel és a lettekkel holtversenyben az ötödik helyen állunk a bővülésben. Történt mindez úgy, hogy eközben az euroövezetben és az egész Európai Unióban lassult a növekedési ütem. milyen Jó is leírni: a cseh statisztikai hivatal adatai arról árulkodnak, hogy náluk éves összevetésben 3 százalékkal gyarapodott a GDP a második negyedévben. Magyarországon 1,6 százalékkal, negyedéves alapon 0,8 százalékkal nőtt a nemzeti össztermék. Lengyelország pénzügyminisztere szerint pedig országában az idén 3,4 százalékra szökhet fel a növekedés üteme. Még az Európai Unió legszegényebb országának tartott Bulgária is kilábalt a recesszióból. az öröm másik oka, hogy végre csend van az adatok közzétételét követően. Senki nem sereghajtózik nagy hangon a média minden színterén, mint történt volna ez akár csak egy évvel ezelőtt is. Hiszen hozzánk képest a csehek, a szlovákok és a lengyelek egyaránt száguldanak a maguk három százalék feletti növekedésével. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Ötödik alkalommal rendezték meg a Kacsafesztivált a Rossztemplomban. Bor és pálinka erdészektől és vadászoktól Jövőre is megrendezik a régióban élő, tevékenykedő erdészek és vadászok bor- és pálinka-, valamint vadételfőző versenyét. A verseny célja, hogy a borok és pálinkák ne csak a nemzetközi versenyek szempontjainak, hanem a gasztronómiai igényeknek is megfeleljenek. A bírálók azt is keresik, mely nedűk illenek leginkább a vadételekhez. A kategóriák legkiválóbb termékei jogosultak a rendezvény emblémájának használatára. A bor- és pálinkamintákat a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskolában kell leadni 2011. január 24. és február 1. között, a versenyt pedig február 3-án rendezik meg. ■