Heves Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-11 / 262. szám

2010. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Heves megye kiállítás Ma dél­után két kiállítás is megnyílik a Dobó István Vármúzeumban. A Gótikus Palotában délután fél há­romkor kezdődik az „Ott, ahol a Kelet a Nyugattal találkozik” cí­met viselő, a lublini Szenthárom­ság-kápolna freskóit bemutató tárlat nyitóünnepsége. Köszöntőt mond Veres Gábor múzeumigaz­gató, a kiállítást megnyitja Kotics- né dr. Magyari Márta etnográfus, a Déry Múzeum osztályvezetője. Egy egészen más témájú gyűjte­ményt mutatnak be délután há­rom órától „Mobil-kor-történet” címmel a mobiltelefonok történe­téről. Előbbi december végéig, utóbbi január utolsó napjáig láto­gatható. Heves megye ünnep Ma i6 óra­kor a Megyeháza Barkóczy- termében ünnepséget tartanak a szociális munka napja alkalmá­ból. Köszöntőt mond Horváth László, a megyei közgyűlés elnö­ke. Pénteken ugyanebből az alka­lomból a HMÖ Egységes Gyer­mekvédelmi Intézménye rendez összejövetelt a Vörös Rák étte­remben. Tizenegy órától munka- értekezletet tartanak, s délután fél egykor kezdődik az ünnepség. Heves megye szomszédok No­vember 16-tól szakmai tanul­mányutat szerveznek a szomszé­dos Szolnok megyébe Jászkun kapitányok nyomában” címmel, ahol egy országos jelentőségű, Heves megye idegenforgalmára is hatást gyakorló történelmi tú­raútvonalat mutatnak be. A prog­ram lehetőséget ad a kun és jász történelmi gyökerek megis­merésére, amely Heves megye fejlődésére is hatást gyakorolt. Mátra TÚRA A Kékes Turista Egyesület a késő ősz színvilágát bemutató nyílt túrát szervez szom­baton a Nyugati-Mátra jelzetlen útjaira. A vállalkozó kedvűeket reggel fél nyolcra várják a gyön­gyösi autóbusz-pályaudvarra. A 670 méter szintkülönbségű útvo­nal Pásztó-Hasznostól indul, érin­ti a Jójárt-forrást és a siklóernyős starthelyet, valamint a Nyikom- gerincet, majd a Nagyparlagon ke­resztül Gyöngyöspatára vezet. Tenk ÁTADÁS Pénteken 11 óra­kor a tenki Szent Imre Általános Iskolában adják át a megújult Blaha Lujza parkot és Papp-Szász kertet. A természeti környezet re­habilitációja az ökoiskola nevelési­oktatási programjába illeszkedve a gyermekek környezettudatos nevelését szolgálja majd. Mégis marad az otthon? közgyűlés Újabb kétszázmilliós biztonsági hálót feszít a bank Balról jobbra: dr. Juhász István, dr. Ormossy Attila és dr. Hatala József országos rendőrfőkapitány. Igencsak kelendő a „termékük' Lehet, hogy mégis meg­marad a mátraházi idő­sek otthona, az viszont biztos, hogy újabb, ezút­tal 200 milliós folyószám­lahitelt lesz kénytelen fel­venni a Megyeháza. Kühne Gábor Soron kívüli ülést tartott tegnap délután Heves Megye Közgyűlé­se. Napirend előtt Horváth Lász­ló (Fidesz-KDNP) elnök bejelen­tette: leveszik napirendről a me­gyei önkormányzat mátraházi idősek otthonának megszünteté­sére vonatkozó előterjesztést. Rá­mutatott: a megye előző vezetése által folytatott felelőtlen pénzügyi politika következményeivel kény­telenek szembesülni, ám azt el kívánták kerülni, hogy ennek a mátraházai otthonban élő idős emberek is az áldozatául esse­nek. Az elmúlt hetekben kiderült: a tervezett visontai fejlesztésre nincs pénz, a szüksé­ges több mint 600 mil­lió forint nem áll ren­delkezésre, a Mátrai Állami Gyógyintézet­ben pedig az előző me­gyei vezetés által kötött szerződés értelmében nem maradhat az intézmény de­cember végénél tovább. Ha még­is, akkor napi 100 ezer forint köt­bért kell fizetni. Ezért Horváth se­gítségért fordult dr. Szócska Mik­lós egészségügyért felelős állam­titkárhoz, hogy a mátraházai idősotthon a Mátrai Gyógyinté­zetben maradhasson, s az idős embereknek most ne kelljen köl­tözniük. - A kormányzat nagyon pozitív módon állt ehhez a szá­munkra rendkívül fontos ügy­höz, így lehetőség nyílt arra, hogy a megszüntetésre vonatkozó ja­vaslatot levegyük a napirendről - jelentette ki az elnök. Szintén napirend előtt kért szót Oroján Sándor (Fidesz- KDNP), aki hazánk közelgő EU-s elnöksége kapcsán a megyei Eu­rópai Információs Pont finanszí- rozásával kapcsolatos - * L szerinte az előző me­Még döcögős a rendszer még a közgyűlés előtt hívott össze sajtótájékoztatót az MSZP és a Jobbik. A szocialis­ták a közgyűlés döcögős mű­ködését tették szóvá: mint mondták, nem tudni, mikor milyen napirendet fog tárgyal­ni a testület, nincs ütemterv, nem működik az előzetes egyeztetés. Aggodalmuknak adtak hangot a mátraházi idősotthon sorsát illetően, illet­ve az - időközben napirendről szintén levett - hivatali átszer­vezés okán is. A Jobbik szintén az idősotthon ügyében hallat­ta hangját: az előző MSZP-s megyei vezetés felelősségét hangoztatta Dudás Róbert, ugyanakkor a kormány közbe­avatkozását is szorgalmazta. Jegyzőket hoz a megyeházi Mikulás? a közgyűlés pályázatot ír ki a megyei főjegyzői, illetve az aljegyzői mun­kakörök betöltésére. Re­ményeik szerint decem­ber hetedikére már mindkét po­zíciót sike- betölteni. - Apé­tervásárai körjegyzősé­get pályáztam meg, ezért távozom a Megyeházá­ról. Az ottani testület no­vember 22-én dönt az ügyben - kommentálta a történteket dr. benkár József megyei főjegyző (képünkön). gyei vezetés hibájából adódó - fi­nanszírozási visszásságokra hív­ta fel a figyelmet A napirendek sorában mutat­kozott be a megye új rendőr-fő- kaptánya, dr. Ormossy Attila r. ezredes, hogy váltsa dr. Juhász István r. dandártábornokot. Újabb hitelfelvételre is rákény­szerül a megye: a korábbi 1,2 mil­liárd forintos, még a nyáron, az előző megyei vezetés regnálása alatt 300 millióval kibővített fo­lyószámlahitel-keretet most még 200 millióval ki kell bővíteni. Ám a pénzintézet is biztos akar lenni a dolgában, ezért biztonsági óva­dékként a kötvényekből fel nem használt részt kéri fedezetként. Az újabb hitelnek - Horváth sza­vai szerint - „biztonsági háló" szerepet szánnak a bérek és számlák rendezéséhez. Napirend után Dudás Róbert (Jobbik) bejelentette: pártja is megalakította megyei frakcióját, melynek ő lett a vezetője. X GVORSSZAVAZAS H Javul-e a közbiztonság az új rendőri vezetés alatt? Szavazzon hírportálunkon _ / ma 16 óráig: HEOLhu / A szavazás eredményéta pénteki számunkban közöijűk. Mi leszel, ha nagy leszel? A címben szereplő kérdést előszeretettel kérdezgetjük az óvodás-, iskoláskorú gye­rekektől. Néhány évtizeddel ezelőtt minden második fiú­gyermek álmai között szere­pelt a masiniszta, a rendőr, a tűzoltó hivatás, a lányok többsége pedig fodrászként, boltosként, ápolónőként képzelte el magát felnőttko­rában. Mindez akkor jutott eszembe, amikor elolvas­tam, hogy az egyik brit kar­rier-tanácsadó cég számba vette azon területeket, ahol valószínűsíthetően sikeres karriert lehet befutni a jövő­ben. Ezek az elmúlt évek gazdasági statisztikái alap­ján jelenleg a számítástech­nika, az egészségügy, illetve a személyes szolgáltatások. abban nincs semmi megle­pő, hogy az informatika nép­szerű, de azt már keveseb­ben gondolnák, hogy a má­sik garantált növekedési ágazat az egészségügy. En­nek oka, hogy egyre nő a la­kosság átlagéletkora, vagyis egyre több ember tartozik az idősebb korosztályba. Ebből adódóan mind több kezelés­re, ápolásra lesz szükség. pályakezdőknek manapság kifejezetten ajánlhatók ezen a területen a különböző'asz- szisztensi és gyógytornászi képzések, de nagy lesz a ke­reslet az idősgondozásban gyakorlott szakemberekre is. Az angol karrier-tanácsadók ajánlásait minden bizonnyal szűkebb hazánkban is érde­mes lenne megszívlelni, hi­szen e tendenciák nemcsak a szigetországban, de egész Európában érvényesek. ám a prognózis aligha vi­gasztalja a Mátraházi Idő­sek Otthonában dolgozó szakembereket, akik - bár az intézmény megszünteté­sét most levették a napi­rendről - bizolytalan hely­zetbe kerültek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Heves megyei fotósok sikere az idei szemlén Kapacitásbővítő és új technológiát szolgáló beruházás a SANAMÖBEL Kft.-nél Az idén 40. alkalommal rendez­ték meg az Észak-magyarorszá­gi Fotóművészeti Szemlét, ahol Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye fotósainak munkáit mutatják be. Most Nóg­rád megye volt a rendezvény há­zigazdája. A megmérettetésre 65 fotós 421 papírképpel és 375 ve­tített képpel pályázott. A zsűri 118 papír- és 60 vetített képet ja­vasolt kiállításra. A szemle meg­nyitójára a napokban került sor Salgótarjánban. Papírkép kategóriában Tisza- völgyi Zsolt (Füzesabony) vitte el a pálmát, második helyen vég­zett Sándor Imre (Hatvan). A Magyar Fotóművészeti Al­kotócsoportok Országos Szövet­sége (MAFOSZ) plakettjét a hat­vani Váradi Károly kapta, míg a különdíját Herpai Imre (Eger) vehette át. A salgótarjáni Foto Hall külön­díját Tóth Zsuzsanna (Hatvan), míg a Felföldi Fotográfusok Szö­vetségének (Kazi ncbarcika) dí­ját Füleki László (Gyöngyös) ér­demelte ki. A díjazottakon kívül kiállításra kerültek Jaross Gábor, Udvardi Gábor, Kárpáti Melinda, Mádi Jó­zsef (Gyöngyös), Kállay László, Molnár István Géza, Müller Ilona, Szerencsi Gábor (Eger), Karizs Mónika (Ostoros), Szendi Lajos (Makiár) fotói. A kiállítás anyagát Heves megyében 2011-ben te­kinthetik meg az érdeklődők. ■ A SANAMÖBEL Bútorgyártó Kft. több évtizedes szakmai ta­pasztalatra építve egy új bútor­ipari szegmensbe kíván belép­ni az ún. HoReCa - hotelek, ét­termek, kávézók felhasználási igényeinek megfelelő - dizájn- bútorok gyártásával. Az új ter­mékcsalád előállításához szük­séges beruházás megvalósítá­sához a cég a Gazdaságfejlesz­tési Operatív Program pályáza­ta keretében nyert vissza nem térítendő támogatást. A beruházás egy 550 m2 alapterületű gyártótér kialakí­tását, illetve a gyártáshoz szükséges lézer vágógép, sza­bászgép, szabászatot segítő tervező és felügyelő program, továbbá az anyagmozgatáshoz szükséges eszközök beszerzé­sét foglalja magában. A projekt megvalósulásával egy olyan dizájnbútor-gyártási tevékeny­ség honosodhat meg Kere- csenden, amelynek piacát el­sősorban az Európai Unió or­szágai jelentik. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 88 525 785 Ft. Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynök­ség, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22., www.nfu.hu Közreműködő Szervezet: MAG - Magyar Gazdaságfej­lesztési Központ Zrt., 1139 Budapest, Váci u. 83., www.magzrt.hu ▲ Bővebb információ: NÉV/CÍM: SANAMÖBEL Bútorgyártó Kft., 3396 Kerecsend, Füzesabonyi u. 75-79. KÉPVISELŐ: Mohácsi Lajos ügyvezető TEL/FAX: 36/450-117, 36/550-008 E-MAIL: info@sanamobel. com „A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a közeljövőben valósul meg.” t

Next

/
Thumbnails
Contents