Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-04 / 231. szám

14 PF. 2 3 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 4., HÉTFŐ- OLVASÓINK ÍRTAK Köszönet és elismerés jár a mónosbéli jó tündérnek A Bükk lábánál, szülőfalumban, ] Mónosbélben, „a falu szélén la­kik az én öreg néném, melegszí­vű, dolgos, derék, tőle tudom ezt a mesét...” - az eleje igaz, ám ez nem mese. Valóban élnek nagynénik, és olyan jók, mint a mesében. De az idő eljár mindannyiunk felett, és sok esetben segítségre szorul az is, aki nem beteg. Ám van a falunak egy „jó tün­dére”, aki fiatal, jólelkű, s - ön- kormányzati megbízás alapján - felvállalta a segítségre szoru­lók gondozását. így a Mónosbélben élő idősek, bete­gek egy ideje már nincsenek ma­gukra hagyva. Igaz, kap érte jut­tatást, ám ahogy ezt ő végzi, nem lehet megfizetni. Az én nagynéném házához is jár, ahol járóképtelen beteg is él. Jólesik nekik a figyelem és a se­gítség is. Ő ápol, fürdet, bevásá­rol, kiváltja a gyógyszert. Ha úgy esik, életet ment, besegít a men­tősöknek, kórházba szállítja a beteget. Egyszóval missziósként végzi a munkáját, szíwel-lélek- kel. Igaz, volt kitől tanulnia az emberszeretetet, mivel édesany­ja Jaksáné Margitka, aki az idő­seket összefogta, és pár éve a nyugdíjasklubot megalakította. Az ő lánya Asztalosné Erzsiké. Áldja meg az Isten érte, hogy még sokáig végezhesse ilyen emberséggel és jó egészségben a munkáját. ■ (Név és cím a szerk.-ben) Türelemmel, szeretettel gondoskodók Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni az Egri Kórház Hospice Osztály orvosának, nővéreinek és minden dolgozójának azért a fáradhatatlan munkáért, amivel nővéremet ápolták, neki sokat segítettek, és nagyon hosszú szenvedését megpróbálták elvi­selhetőbbé tenni. Olyan pótolha­tatlan munkát végeznek ők, amelyet csak az méltányol, aki betegségénél vagy koránál fogva búcsúzni kényszerül az élettől. A Jó Isten áldását kérem a to­vábbi munkájukra! ■ Dallos Zoltánná Eger, Keglevich u. 22. Feledhettük a gondjainkat élmény Sérült gyermeket nevelő családok V. Tisza-tavi találkozója Igazi ünneppé varázsolták a felsővárosi családi napot Kun Attiláné a nevem, és András nevű 14 éves halmozottan sérült gyermekemmel 2007 óta vagyok tagja a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetségé­nek. Nehéz körülmények között élünk, ritkán adódik alkalom a kikapcsolódásra. 2010. szeptem­ber 18-án férjemmel és a gyere­kekkel - a halmozottan sérült 12 éves Andrissal és a 21 hónapos kislányommal, Kun Emese Beá­tával - mentünk el a családi nap­ra. A találkozót újra, immár az ötödik alkalommal Poroszlón, a művelődési házban rendezték meg. Ezúton is köszönjük a pol­gármesteri hivatal dolgozóinak a szervezéshez nyújtott segítséget. Mivel nincs gépkocsink, szá­munkra az utazás is nehézkes, ám most az eljutáshoz is segítsé­get kértünk és kaptunk: az egye­sület vezetője, Domán Zoltán szállított minket a rendezvényre, aki a programok szervezését is koordinálta. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk: előző nap, majd éjsza­ka és reggel, aznap délelőtt is ba­rátságtalan volt az ég és esett az eső, de nem tudta a jókedvünket elvenni. Reggel fél 9-re érkez­tünk meg, és segítettünk az elő­készületekben, az asztalok díszí­tésében, hogy megérkező társa­inkat kellemes hangulatú lát­vány fogadja, és jó érzést éb­resztve vegye kezdetét a prog­ram. Szülőtársaink megérkezé­sekor kávét, péksüteményt, üdí­tőt és teasüteményt kínáltunk tí­zóraira. A hangulat javításához még zene is volt, ami a feloldó­dásban sokat segített, főleg a gyerekeknek. A résztvevők a hétköznapok gondjait és bajait felejtve jókedvűen hallgatták meg a tájékoztatást az egyesület lehetőségeiről és a programok ismertetését. Sok olyan családdal találkoz­tunk, akiket nagyon ritkán lá­tunk, gyorsan eltelt az idő a be­szélgetéssel. Ez a nap számunk­ra kikapcsolódást, jókedvet és felüdülést hozott, mert nagyon kevés helyre jutunk el, csak ez a lehetőségünk van. Kellemes hangulatban és családias légkör­ben történt az ebédkészítés is, ami remekül sikerült, maradék­talanul elfogyott a borjúpörkölt. A nap további részében szét­osztottuk az ajándékba kapott 60 liter házitejet, amit a csalá­dok hazavihettek. Köszönet érte Poroszlón beszálltunk a biztonságos, elektromos sétahajókba, majd körbeutaztuk a Tisza-tavat luskát szervíroztak. A nap meglepetéseként ráadá­sul mindenki egy kellemes hajó- kirándulásra kapott meghívást a Csicsman Kikötő Kft. jóvoltából. A felnőttek és a gyerekek is na­gyon élvezték a hajókázást, s mi­vel a párom vezethette az egyik vízi járművet, ő is boldog volt. Sokat nevettünk, mókáz­tunk, és igazán kikapcsolód­tunk. Vidáman, kellemesen el­fáradva búcsúztunk el baráta­inktól, ismerőseinktől, és in­dultunk a gyerekekkel haza. Reméljük, hogy még lesz ilyen lehetőségünk és hamarosan ta­lálkozhatunk, hogy ismét csalá­dias hangulatban tudjunk felol­dódni és felejteni a mindenna­pi gondokat. A családom számára teljes fel­oldódást és megújulást, örömöt hozott ez a nap. Nagyon színvo­nalas volt a találkozó, amit még egyszer nagyon köszönünk a polgármesteri hivatal dolgozói­nak és Bornemisza János polgár- mester úrnak! ■ Kun Attila és családja Terhes Sándornak és a Multiton terem (Juhász József és Fügedi Bt. munkatársainak. A főétel el- Attila ajándékaként) meglepeté- fogyasztása után a Kormorán ét- seként nagyon finom somlói ga­Az égiek is segítették a kirándulást mintha az égiek is segíteni szerettek volna: az égbolt ki­tisztult és kisütött a nap. El­indultunk a kikötőbe, ahol beszálltunk az elektromos sé­tahajókba, majd körbeutaz­tuk a Tisza-tavat. Megnézhet­tük az állat- és növényvilá­got, ami nagyon érdekes és tanulságos volt mindannyi­unk számára. Akik már jár­tak korábban itt, szomorúan tapasztalták az árvíz pusztí­tó hatását, ami kitörölhetet­len nyomot hagyott a termé­szeti értékekben. Egy hajó a Tiszán Nagyszerű családi délutánt ren­deztek Egerben a Felsővárosban, ahol minden korosztály számá­ra élményt nyújtó programokat kínáltak. Közismert előadók - profik és amatőrök - önzetlenül szórakoztatták a megjelenteket. A polgármester úr ajánlásával megismerhettük a városrész képviselő-jelöltjeit. A rendez­vény példa lehet arra, hogy ne csak a lakásaink bezárt ajtajai mögött éljünk, hanem a közterü­leteken és a közügyeink megfor­málásában is vegyünk részt. Munkájukban segítsük képvise­lőinket, hogy az elkövetkező évek­ben legyen jogunk a számonké­résre. Örök igazság, hogy amit a „nagykalapba” beteszünk, csak azt lehet kivenni. Szeretnénk kö­szönetét mondani minden szer­vezőnek, előadónak és minden olyan embernek, akik egymás számára tették ünneppé ezt a napot. ■ Szeredi Ferenc, Eger Néhány adalék a neves akadémikus életpályájához „Elhunyt Kulcsár Kálmán aka­démikus, egyetemi tanár, aki (...) számos szállal kötődött me- gyénkhez” - olvasom a Heves Megyei Hírlapban ez év szep­tember 6-án. Áz újság 8. oldalán találtam egy, az életét méltató írást, de abban nem leltem a me­gyéhez kötődésre való utalást. Pótolandó jelzem, hogy a He­ves megyei Erdőtelken született 1928-ban, ahonnan tízéves korá­ban Egerbe, a ciszterek Szent Ber- nát Gimnáziumába íratták be a tanító házaspár szülei. Érettségi után, 1947-ben az egri jogakadé­miára iratkozott be. Jogászdiplo­máját azonban nem itt szerezte meg - mivel megszűnt a jogász- képzés -, hanem a budapesti Páz­mány Péter Egyetem jogi karán. Gondolom, ennyit érdemes tud­ni a Heves Megyei Hírlap olvasó­inak Kulcsár Kálmán megyei kö­tődéséről. Mindezt a megyeszék­hely önkormányzata által tartott cikluszáró üléséről olvasott tudó­sítás juttatta eszembe, ahol ugyancsak a megyénk szülötte, Bánffy György érdemeire emlé­keztek a városatyák. ■ (név és cím a szerkesztőségben) Az ékes szó ünnepe Csányban hagyomány Emlékezetes vers- és prózamondó-találkozó Mire megmozdultak, megkötött a beton? Színes szüreti mulatság Ostoroson Az ostorosi hagyományőrző és nyugdíjasklub a hegyközséggel - mint fő támogatóval - ötödik alkalommal rendezte meg a szü­reti felvonulást. A nehézségek, valamint a szüreti munkálatok ellenére is remekül sikerült a rendezvény. A színes felvonuló kavalkád- ban a helyi óvodások, az ostoro­si és' novaji asszonykórus, a mónosbéli Őszirózsa klub tagjai és még sokan mások is jelen vol­tak. Itt köszönnénk meg a támo­gatók önzetlen segítségét. A fel­vonulás zenés mulatsággal feje­ződött be, a remek hangulathoz a talpalávalót Cseh Balázs és ba­rátja szolgáltatta. ■ (név és cím a szerk.-ben) Immár nyolcadik alkalommal, ti­zenkét intézmény részvételével került megrendezésre az „Ékes szó” vers- és prózamondóúalál- kozó a csányi idősek otthonában. Az intézményekből három fellé­pő készült fel magyar szerzők műveiből, de minden évben van rá példa, hogy saját szerzemé­nyét adja elő egy lelkes amatőr. Nagy örömünkre szolgál, hogy aktívan, igazán „gyerme­ki”, őszinte izgalommal jönnek és adják elő az egész évi mun­ka beérett gyümölcsét a fellé­pők. Széles skálán mozog a ven­dégek kora, mert van még fiatal 60-as, de megtalálható a 90 éven felüli verselő is. Nincs olyan év, hogy ne könnyezné meg az értékelő bizottság a ren­geteg érzelmet, amit a versmon­dók hoznak magukkal és közve­títenek az élőadásukkal. Sokszor gyermekkorukból felidézett költeményeket mon­danak az idősek, amely mind- anynyiunkat nagy csodálattal tölt el, legyen az dolgozó, vagy lakó, mint én. Természetesen idén is elfo­gadta az intézmény meghívását és felkérését Cető Józsefné, Csány díszpolgára, aki az érté­kelő bizottság elnöki tisztét vál­lalta el. Most is minden fellépőt külön véleményezett, mint iga­zán hozzáértő személy, aki hos­szú évtizedeken át oktatta a fel­növekvő nemzedéket a magyar nyelv és irodalom szépségeire és tudományára. Az ajándékok - amit a fellépők és az intézmények kapnak - már több éve Várkonyi Maréza kerá­miaművész keze munkáját dicsé­rik. A versenyzők minden évben kerámiavirágot kapnak, amit le­het gyűjtögetni, hogy egy egész vázányi kerekedjen belőle. Azt gondolom, ez a rendezvény min­denki számára az épülést szolgál­ja, annak is, aki hallgatja, és an­nak is, aki előadja a csodás mű­veket. Itt mindenki csak nyertes lehet, és reméljük, hogy ez a ha­gyomány még hosszú-hosszú év­tizedekig a közös kincsünk lehet! ■ Juhász Árpád Csány Balsorsom a minap a kórházba vezetett beteglátogatásra. Utam a járóbeteg-rendelésről a Reha­bilitációs Osztályra vitt a kór­ház udvarán. Látom ám, hogy végre lebetonozták a bejárat előtti utat. Az biztos, hogy ráfért már, mert a szállítók és a kere­kes székes betegek alig tudtak közlekedni a balesetveszélyes kátyúk miatt. Esett az eső, és a járdáról le­lépve az új betonúira, nem vet­tem észre a lukat, megbotlot­tam, majdnem elterültem a vi­zes betonon. Ez a kellemetlen­ség késztetett arra, hogy meg­nézzem az új munkát. Nos, ez a betonozás úgy néz ki, mintha a híg betont leöntötték volna, és az szétterült, ahogy az Isten megadta. Félig megkötött álla­potában valaki megtisztelte az­zal, hogy belegyalogolt, és ott­hagyta 7-8, két-három centimé­ter mély lábnyomát. Nem csoda, hogy majdnem elestem. Az új betonból rejtélyes módon kiáll egy lapát- vagy ásónyél, ami re­mélhetőleg nem a munkások gyorsaságát mutatja: mire meg­mozdultak, megkötött a beton? Nem sokkal később egy, a kórházban dolgozó ismerőstől hallottam, hogy a munkát egy pesti céggel végeztették. Úgy gondolom, hogy ilyen minőségű munkát egy megyei cég is ké­pes produkálni... ■ (név és cím a szerkőben)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents