Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-30 / 253. szám

2010. OKTÓBER 30., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HlRLAP SPORTTUKOR 13 A sors(olás) a Bp. Honvédőt hozta magyar kupa A nyolc közé jutásért november 10-én lesz az első meccs Egerben Rangos fővárosi csapat­tal, a 13-szoros magyar bajnok és 7-szeres Ma­gyar Kupa-győztes Buda­pest Honvéd gárdájával játszik a kupában a leg­jobb 16 között az Egri FC NB Ill-as gárdája. Bódi Csaba labdarúgás Lovász Tamás Ist­ván kezében volt a döntés. A ká­polnai illetőségű, jelenleg a Bu­dapesti Labdarúgó Szövetségben főtitkárként tevékenykedő szak­ember húzta ki ugyanis tegnap délelőtt az Egri FC, majd a Buda­pest Honvéd nevét a sorsolási urnából. Ezzel eldőlt, hogy az egyedüli NB III-as csapatként a legjobb 16 közé jutott megye- székhelyiek a Magyar Kupát ed­dig hétszer elhódított fővárosi­akkal játszanak november 10- én, szerdán 13.30-án Egerben, majd december 11-én - később pontosítandó időpontban - a Bozsik-stadionban. A Puskás Ferenc utcában (ko­rábban Újtemető utca) találha­tó létesítmény ismerős László István számára is. Az Egri FC szakmai igazgatója az 1985-86- ban szerepelt a kispestieknél, ahol a Bodonyi, Dajka, Ko­vács Kálmán csatártrió mögött kétszer volt kezdő, 15 alkalom­mal csereként lépett pályára, gólt pedig egyet lőtt, mégpedig a Haladásnak. • A jelenre áttérve az egri szak­vezető ekképp szólt az esélyek­ről. - A Budapest Honvéd az egyik olyan csapat, amelynek örül nek a szurkolók és a játékosok is - kezdte szavait a tré­ner. - Minden ^ megteszünk annak érdekében, hogy jól szerepel­jünk, ám a csata esélyesének a fővárosiak számítanak. Koráb­ban egy meccs alapján valós esélyük lehetett a kisebb klu­boknak, ám az oda-visszavágós A kispesti együttes honi dicsőséglistája A i'í I / L/ I/ A bajnokságban aranyérmes 13-szor, legutóbb 1992/93- ban; ezüstérmes 12-szer, leg­utóbb 1993/94-ben; bronzér­mes 5-ször, legutóbb 1991/ 92-ben. A Magyar Kupában aranyérmes 7-szer, legutóbb 2009-ben; ezüstérem 10-szer, legutóbb 2008-ban. rendszerben ez nem így van. Természetesen ezzel együtt is szeretnénk helytállni. Bízom benne, hogy többen jön­nek ki a mérkőzés­re, mint a bajnoki­ra, a visszavágó pedig majd arra szolgál, hogy meg­ismerkedjünk egy olyan birodalom mai, amelyet George F. He­mingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa felépített. Külön öröm, hogy több olyan fiatal egri labdarúgó is akad, aki a klub által működtetett Magyar Futball Akadémián tanul­ja a futballt. Hozzá­juk csatlakozhat a közeljövőben kor- osztályos csapatunk kapusa, Bukrán Erik, akit a Honvéd szeret­ne a soraiban tudni. László István né­hány éve már szemé­lyesen is találkozott George F. Hemingway- jel. - Az EFC korábbi tulajdonosa, Keller Jó­zsef látta vendégül Egerben Hemingway László István szakmai igazgatóként tér vissza egykori csapatához urat. Bátran állíthatom, hogy egy csodálatos ember, aki nagy­szerű dolgokat tesz a labdarú­gásért, a Honvédért. A kispestiek egykori, az egri­ek jelenlegi labdarúgója, Vén Gábor már nagyon várja volt csapata elleni mérkőzéseket.- A párharc esélyese a Hon­véd, azonban magunkat még véletlenül sem írnám le, ugyan­is a jelenlegi állomány szerin­tem az NB II-ben is a mezőny el­ső feléhez tartozna - közölte a 33 éves labdarúgó. - Kispesten teljesen profik a körülmények és a Bozsik-stadion játéktere is kiváló, ahol jó lesz újra pá­lyára lépni. Előtte azonban szeretnénk hazai környe­zetben minél jobb ered­ményt elérni. A Bp. Hon­véd az országos tábla 3. fordulójában Budaör­sön győzött 2-1-re, majd Putnokon hosszabbítás után nyert 3-1-ra. A nyolcaddöntö párosítása Égi FC - Bp. Honvéd Debrecen - Kecskemét MTK-Győr Vasas - ZTE Kaposvár-Paks Siófok - FTC Pápa - Újpest A Baja - Videoton (november 2.) mérkő­zés gőztese a Halad" " " A ZF-Eger jelenleg 50-60 százalékos állapotban nyitány Az Újpest elleni ma esti mérkőzést megelőzően több játékos is betegséggel bajlódik VÍZILABDA OB L, FÉRFIAK A 2. forduló mérkőzése: UTE - ZF-EGER Budapest, Szőnyi út, szombat 18.30. V.: ifj. Juhász, Molnár P. A szerdai Szolnok - BVSC mérkőzéssel (12-6) hivatalosan is kezdetét vette a 2010/2011-es férfi OB I. Az első fordulóban en­nek ellenére - mint szabadna­pos gárda - nem ugrottak me­dencébe a tavalyi második he­lyezett ZF-Eger pólósai. Ma este azonban már Hegedűs Gáborék is sapkát húznak a Szőnyi úton, az Újpest elleni mérkőzésen. Az viszont, hogy mely játékosok ne­ve kerül az esti jegyzőkönyvbe, egyelőre nem lehet tudni.- Szeretnénk a legerősebb fel­állításunkban szerepelni, de be­tegségek nehezíthetik a dolgun­kat - szólt az aktuális nehézsé­gekről Gerendás György, a ZF trénere. - Az uszodában jelenleg is terjeng egy olyan járvány, amely hasmenéssel és hányás­sal jár. Kovács Gábor és Sántavy Máté már túl van ezen, de Ta­kács Jánosban még mindig ott a Gerendás György vezetőedző: - Fel­készülésünk a terv szerint halad. vírus. Az elmúlt két hétben a fi­zikális felkészülést helyeztük előtérbe, a közeli napokban pe­dig az orosz Volgograd együtte­sével közös kétkapuzás is szere­pelt a programban. Felkészülé­sünk a terv szerint halad, ám most olyan 50-60 százalékos ál­lapotban lehetünk. A napokban több esemény miatt is figyelhetünk a sárga­kék egyletre, mivel vasárnap Rijekában az Euroliga sorsolá­sát tartják, kedden pedig már a Magyar Kupa négyes döntőjé­nek párosításait készítik el. Ge­HUNGÁRIA rendás Györgytől azt is megkér­deztük, hogy milyen ellenfelek­nek örülne. Nos, neveket nem kaptunk, annyit azonban elárult a vezetőedző, hogy nem örülne neki, ha két héten belül három­szor kellene játszani a Szeged­del. A két együttes november 13- i bajnokija után ugyanis akár a nemzetközi és hazai kupában is egymás útjába kerülhet a két vi­déki gárda. ■ F. B. I. Nyugodjanak békeben sportéletünk elhunytjai! Megyénkbeli sportemberek vol­tak, akiknek elhunytáról az utóbbi egy év során közvetlenül értesültünk. Halottak napja al­kalmából, az elmúlásról elmél­kedve idézzük vissza személyi­ségüket, közös ügyünk érdeké­ben gyakorolt tetteiket. Sajnála­tos, hogy már örökre hiányoz­nak egy sajátos, de a sportágaik­tól függetlenül is feltétlen baráti közösség életéből. CSERTA ISTVÁN A gyön^ösi kézilabdázó beállóként szerzett e©kor nevet magának és sikereket csapatának. _____ F ALISZEK SÁNDOR Az Európa-bajnok ifjúsági válogatott hajdani egri labdarúgója 68 évesen haffita itt az árnyékvilágot FEKETE LÁSZLÓ A Petőfibányai Bányász SK ekkori elnökétől 56 éves korában búcsúztak szerettei, ismerősei. FESZTBAUM BÉLA A lapunk elődjét, a Népújságot a ’60-as évektől tu­dósító, a sportrovat munkáját 1993 és 2000 kö­zött irányító kolléga életének 69. évében távozott az élők sorából.___________________ F ODOR ANDRÁS Az egriek hajdani NB l-es labdarúgóját 43 évesen ragidta el a halál.__________________ F ÖLDI ISTVÁN A gyönarösi Mátra SE sakkozója számára 42 esz­tendő adatott a földi létből. GALAMBOS JÁNOS Az egri pedagógus, testnevelő, edző, játékvezető, sportvezető, a Heves Me®ei Kosárlabda Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke 82 évesen hunyt eL GÁLÁRPÁD Az ifjúsági Eb-gyöztes egri labdarúgó 68 éves korá­ban távozott az élők sorábőL____________ KU RCZWEIL ISTVÁN A Bervai Vasas ekkori elnöke, a megyei kézilabda titkára életének 89. évében hunyt el._______ SIP EKI ISTVÁN Az egri birkózó számára is a 2010-es esztendő je­lentette az utolsó életévet_____________ S ZENDREI MIHÁLY ASelypi Kinizsi „aranycsapatának” kapusa 44 éves korában halt meg.__________________ V INCZE GÁBOR A hatvaniak ekkori kapusa 47 esztendősen hunyt et ZÁM ZSOLT A mátraderecskei labdarúgó 42 éves korában intett búcsút az ámvékviláffliak.______________ A z ötödik sikerre hajt az egriek női csapata Makiár visszanyerte, Andornak elvesztette a hitét beharangozó A bajnokaspiráns Gyöngyöshalász az Egerszalók ellen feledtetheti a verpeléti kudarcot VÍZILABDA OB I., NŐK Az 5. forduló mérkőzése: HÉRAKLÉSZ II. (8.)- ZF-EGER (1.) Dunaújváros, szombat, 15.30. V.: Besenyei A., Horváth M. A ZF-Eger női együttese lista­vezetőként utazik Dunaújváros­ba. A négyből négy győzelem­mel rajtoló együttes azonban nem a tavalyi bajnok Dunaújvá­rosi Főiskolával, hanem a Hérak- lész II. csapatával csap össze. Az erőviszonyok alapján újabb nagyarányú sikerre lehet számí­tani, amelynek során Kelemen Attila edző bőven adhat majd já­téklehetőséget fiatalabb játéko­sainak is. ■ F. B. I. labdarúgás A tizenharmadik helyezett Lőrincit fogadja a lista­vezető Novaj-Ostoros az Arany Ászok megyei I. osztály 12. for­dulójában, ahol már valameny- nyi találkozó 13.30-kor kezdő­dik. A nyolc mérkőzés óta nye­retlen vendégektől már a pont­szerzés is bravúrnak számíta­na, de vélhetően a házigazdák erre gondolni sem mernek. Az elmúlt fordulóban Nagyrédén aratott győzelem Szabó Ric- hárdék számára egy új sikerso­rozat kezdetét is jelentheti. A Pétervására - amely a me­zőny egyeüen veretlen csapata - Makiárra látogat. Pádár Béla edző tanítványai az előző játék­napon Egerszalókon szerezték meg idei első bajnoki győzelmü­ket, hitet merítve ezzel az ered­ményesebb folytatáshoz. A péterkeiek ellen azonban a hit aligha lesz elegendő. A Besenyő- telek Bélapátfalvára utazik, bíz­va abban, hogy a legutóbb Markazon leckét kapott bélkőaljaiak nem jelentenek megoldhatatlan feladatot Ko­vács Balázséknak. Füzesabony­ba a Nagyrédét várják. A papír­forma inkább a vendégek sike­rét ígéri, ezzel együtt a rédeiektől hiba lenne a túlzott elbizakodottság. Meglepetésre az abonyiak is képesek lehet­nek. Hatvanba egy sokak sze­rint önbizalmát vesztett Andornaktálya érkezik, a Zagy­A pétervásárai Bartuska Józsefék a mezőny egyedüli veretlenjei va-partiak akár nagyobb kü­lönbséggel is győzhetnek Petrik Lászlóék ellen. Az andornaki feltámadás úgy tűnik, nehéz­kesnek ígérkezik. A Tarna- leleszi Meteor SE - Márkáz mér­kőzésen, amennyiben Tóth II. Attiláék sikerrel járnak Le- leszen, ötpontos űr keletkezhet a 9. és 10. helyezett között, míg a vendégek megszilárdíthatják helyüket a középmezőnyben. A forduló záró mérkőzésén, vasárnap a Gyöngyöshalász az Egerszalókot látja vendégül. Ha a halásziaknak sikerült túltenni magukat a Verpeléten történte­ken, ismét eredményesek lehet­nek. Egy bajnoki címre törő együttestől ez akár elvárás is le­het. A hétvégén a dobogó har­madik helyén álló Verpelét lesz szabadnapos. Az Arany Ászok megyei I. osz­tály 12. fordulójában mindössze három mérkőzésen működnek Heves megyei játékvezetők. ■ S.K. A12. forduló párosítása_________ _________Szombat 13.30 Játékvezető M akiár (15.) - Pétervására (4.) Szolnok m-ijv. Tamaleteszi MSE (10.) - Márkáz (9.) Nógrád m-i jv. Bélapátfalva (12.) - B.tetek (5.) Borsod m-i jv. FC Halvan (8.) - Andornaktálya (14.) Nógrád m-i jv. Füzesabony (11.) - Naftréde (6.)_____Varga L N ovaj-Ostoros (1.) - Lőrinci (13.) Pádár Sz. ___________Vasárnap, 13.30__________ G yönffióshalász (2.) - Egerszalók (7.)Szarvas L Szabadnapos: Verpelét_____________ I

Next

/
Thumbnails
Contents