Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-04 / 231. szám
sónként váltották egymást az intézményvezetők, 1998 óta a mostani igazgatónő, Leskó Ferencné a negyedik. Öt esztendeje választották meg, s ma már kijelentheti: sikerült stabilizálniuk a 180- as tanulólétszámot.- A személyi változásokra szükség volt a szemléletváltozás érdekében - mondja Mészáros Józsefné alpolgármester. - A képviselő-testület kiemelt figyelmet fordít a gyermekintézményekre, sajátos összetételénél fogva is: a grémiumban hat nő és csak három férfi foglal helyet, s az ilyen irányú érzékenység talán ezzel is magyarázható. Mivel az anyagiakban nem dúskálleskó ferencné (képünkön) büszke rá, hogy a kollégái maguk közül valóként tartják őt számon. - Van, akivel 28 éve l együtt dolgozom - mondja. - Nem játszom meg az igazgatónőt. Az új munkatársak furcsállták is, hogy itt más a helyzet, mint a régi helyükön, ahol a vezető tunk, pályáztunk, ahol tudtunk: 15 millió forintot szereztünk ily módon az iskolának. A képviselői tiszteletdíjakból játszóteret építettünk, s az intézmény mellé álltak a vállalkozók is. Leskó Ferencné szerint a „titok” a hozzáállásban és a feszített munkában rejlik. És még valamiben, ami fontos: - Az annak idején máshová íratott gyerekek fiatal felnőttként sem váltak lokálpatriótává - jelenti ki. - Nem kapcsolódtak be a közösségi kezdeményezésekbe, nem kötődtek sem ide, sem oda. A folyamat fokozatosan fordult meg: „kifelé” is dolgozni kezdtünk, mutattuk magunkat, az eredményeinket a nem állt oda folyosót dekorálni Tizenhármán vagyunk; va- lamenynyiünk munkájára szükség van a sikerekhez. A középiskolák visszajelzései pozitívak. Mindez annak is köszönhető, hogy csoportbontásban tanítjuk az angolt, az informatikát, a technikát, illetve bevezettük a művészeti alapoktatást is. A kistérségben jó kapcsolatokat ápolunk az oktatási intézményekkel, évente több tehetséggondozást szolgáló versenyt is rendezünk. Hátrányos helyzetű gyermekek aránya (százalékban) % 80 70 60 50 Felső Alsó Első tagozat tagozat osztály HÍRLAP-GYŰJTÉS községben is tudatosítottuk. Immár elmondható: a gyerekek szeretnek iskolába járni, sokuknak jobb itt, mint otthon. Egyesek helyzetére jellemző, hogy a napköziben kapott ételt meg sem merik enni, mert nem tudják, mi az, a családjukban ugyanis soha nem főznek ilyet. Sokan a szabadidejüket is bent töltik: ingyenes szakkörökkel, foglalkozásokkal várjuk őket. A könyvtárban internetezhetnek, olvasgathatnak, a folyosón pingpong, csocsó, biliárd áll rendelkezésükre. A tapasztalatok szerint a közösségi létforma nem csak vonzó, de hasznos is a diákok számára. Az igazgatónő azt mondja, a szülői munkaközösséggel karöltve az anyukák, apukák aktivitását is szeretnék fokozni, de mi tagadás, egyesek vonatkozásában e törekvésük kudarcot vallott. Mindazonáltal nem adják fel, hiszen a munkájuknak már jól láthatók az eredményei. Mindannyiuk munkája kell a sikerhez Pályázat: a legjobbakat keresik ismét a Tisza-tónál Negyedmilliárd a hatvani kórháznak Ismét pályázatot hirdet a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága a 2010. év Turisztikai rendezvénye a Tisza-tavi régióban címmel. Az elismerés elnyerése nem jár közvetlen pénzügyi támogatással, de a régióban kiírt rendezvények támogatási pályázatainak elbírálásánál előnyt jelent. Jelentkezni lehet minden olyan rendezvénnyel, amelyet már legalább két alkalommal megrendeztek, turisztikai jelentőségű és a régió területén valósul meg. ■ Keresik az Év Turisztikai Szolgáltatóját négy kategóriában. Ugyancsak keresik az Év Turisztikai Szolgáltatóját négy kategóriában: szálláshelyek, étterem és vendéglátóhelyek, vízi, vízparti szolgáltatók, és garantált programok terén. Az idén is kiírták az Év Média Képviselője a Tisza-tavi régióban cím elnyerésére szóló felhívást. Pályamunkák nagyközönségi médium és sajtómunkatárs kategóriában adhatók be. A nyertes jutalma egy két személyre szóló 100 ezer forint értékű Tisza-tavi hétvége. A pályázatokat október 15-éig kell beküldeni a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság címére: 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1. ■ Gyöngyös: dijat nyert a főiskola bora A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) bora nemzetközi díjat nyert a szlovéniai Mariborban hetedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Egyetemi Borversenyen. A megmérettetésre 12 európai ország mintegy húsz, szőlészeti és borászati oktatással foglalkozó felsőoktatási intézménye küldte el legjobb borait A desz- szertborok kategóriájában a KRF 2006. évi késői szüretelésű aranyérmes Szürkebarát bora nyerte el a második legjobb bor különdíját, és egyben a verseny második legmagasabb pontszámú bora lett. A bor készítéséért felelős dr. Barócsi Zoltán főiskolai docens a díjat a napokban vette át. ■ 2010. OKTÓBER 4„ HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI w KORKÉP Maradtak. A tapasztalatok szerint a közösségi létforma nem csak vonzó, de hasznos is a diákok számára. Képünk illusztráció. Az apci siker: iskolapélda mélypont után Stabilizálták a létszámot, jönnek az eredmények Hatvanban a közelmúltban 240 millió forintos hitel felvételéről döntött a képviselő-testület. A tekintélyes összeg - amit a Hatvani Városgazdálkodás Közhasznú Nonprofit Zrt. számlájára utalnak - a kórház további működésének a biztosítására kell.- Nyolc divíziónkból hét a jóváhagyott üzleti terv alapján, nullszaldósan működik, de a gyógyintézmény alulfinanszírozott - közölte Pálinkás Zoltán, a részvénytársaság igazgatósági tagja. - A jelenlegi OEP-támogatás nem elegendő, ezért van szükség a támogatásra.- A többi hét ágazat ezek szerint nem szorul segítségre?- A közétkeztetés, a vagyonvédelem, a média, a közterület-karbantartás, a strand és az uszoda, a temetőüzemeltetés, valamint a műszaki divízió is jól kijön a közszolgáltatási feladatokra kapott összegből.- A kórház esetében mi lenne az elfogadható megoldás?- Ez országos probléma, így helyileg Hatvanban sem kezelhető. Talán a kórházi gyógyítást a valós teljesítmény alapján kellene finanszírozni, nem pedig különböző kvóták szerint. Ráadásul az OEP- támogatás csak a működtetésre jár, de például az épület felújítására már nem. Utóbbira más források jöhetnek szóba, ám ez már politikai döntést igényel. ■ Pálinkás Zoltán: A hatvani kórház is alulfinanszírozott. Nyolc-tíz éve még torzsalkodások jellemezték az apci iskolát: számos szülő más településre íratta be gyermekét. Mára sikerült megfordítani a folyamatot. Tari Ottó Az ezredforduló táján az is előfordult, hogy majd' egy teljes osztályt írattak át a szomszédos Zagyvaszántóra, a „hivatalos” indoklás szerint azért, mert ott angol nyelvet is tanítottak. Csakhogy egy évre rá Apcon is bevezették az említett képzést, a lemorzsolódás mégsem akart szűnni. Persze, más is volt a hátterében. Például, hogy a faluban - ahogy más településeken is - egyfajta státusszimbólumnak számított a jól felszerelt és valóban kitűnő szántói iskolába beíratni a tanulókat. (Ez a szemlélet sok helyen ma is él.) És akadt egy olyan érv is, amit nem kívánt egyetlen szülő sem feszegetni: néhány tanuló magatartása, amivel megkeserítették mind a pedagógusok, mind társaik életét. Hosszú éveknek kellett eltelnie, mire sikerült normali- zálni a helyzetet. Szinte ciklu EGYPERCES INTERJÚ Egy hét könyvek között a recski bibliotékában // hagyományőrzők Őszi kulturális találkozón mutatkoztak be négy klub tagjai A recski nagyközségi könyvtárban egyhetes programsorozatot szerveznek a jövő héten. Október 5-én, holnap délelőtt 9-től délután 1 óráig Ép testben ép lélek címmel Göböly Ildikó homeopátiás szakember tart előadást. Az érdeklődők a rendezvényen ingyenes vérnyomás-, vércukor- szint-, koleszterinszint-mérést, diétás tanácsadást is igényelhetnek, de lesz teakóstolás is. A szakemberek a téglákhoz kötődő szakirodalmat is ajánlanak. Ezen napon délután öt órától a Jámbor Vilmos Általános Iskolában Agócs Gergely népzenekutató, népzenész és mesemondó, a Hagyományok Háza munkatársa tart előadást. Október 6-án délután 1-től 5 óráig meseolvasásra, zenehallgatásra és kézműves-foglalkozásra várják a kicsiket és nagyokat, a rákövetkező napon délelőtt 10-12 óráig a Baba-Mama Klubban kapcsolatteremtő játékokat tanulhatnak az anyukák, babaápolási újdonságokkal ismerkedhetnek) illetve a természetes immunerősítésről hallhatnak előadást. Délután háromtól az olvasókörben Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál... címmel folytatják az egri Bródy Sándor gyermek- könyvtárból elindított népmesét. Október 8-án pénteken délután kézműves-foglalkozással és filmvetítéssel ér véget a programsorozat. ■ Évek óta hagyomány már, hogy a szüreti Időszakban őszi kulturális találkozót tartanak a Nefelejcs Nyugdíjasklub tagjai Kálban. Az eseményre rendszeresen meghívást kapnak a velük szoros kapcsolatot ápoló közösségek is. Az elmúlt hét végén rendezett randevún a helybeliek mellett bemutatkozott a hevesiek Őszikék énekkara, az egerszalókiak Rozmaring népdalköre, továbbá a verpeléti Jégvirág Nyugdíjasklub két tagja is. A szüreti hangulatot idéző est i résztvevőit Fehér Klára alpol- I gármester köszöntötte, majd 1 Magyar József klubelnök szólt a | helybeli idősek közösségi életé- I ről. Ezt követően léptek színpad- A „szelíd motorosok" a káli nyugdíjasok paródiájában. ra a szereplők, közöttük az énekszámaikkal sikert arató káli Tanka Mária Magdolna, a verpeléti Kiss Józsefné és Veres Istvánné, a hevesi Balogh Boldizsár, valamint a saját verseit szavaló káli Simon Imréné. A vendéglátó klub hagyományőrző énekkara mellett színpadra léptek azok az örökifjú helybeli nyugdíjasok is, akik ezúttal a megszokott táncos produkció mellett - járókeretekkel szimbolizált járműveikkel - sajátos öltözetű „szelíd motorosokat” alakítottak nagy tapssal fogadott paródiájukban. A szépko- rúak találkozója közös vacsorával, s a késői órákra nyúló tánc- mulatsággal zárult. ■ Sz. I. * A t A