Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-21 / 246. szám

12 HEVES MEGYEI HÍRIAP - 2010. OKTÓBER 21, CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR Magyarország feljött a negyvennegyedik helyre labdarúgás - A magyar vá­logatott hét helyet előrelépve a 44. a Nemzetközi Labdarú­gó Szövetség (FIFA) legfris­sebb világranglistáján, mely­nek élén továbbra is a világ­bajnok Spanyolország áll. Az Európa-bajnoki selejtezős el­lenfelek közül a svédek a 36. helyre csúsztak vissza, míg a moldovaiak megelőzték a 22 pozíciót rontó finneket. Előbbi a 78., utóbbi a 86., míg San Marino pont nélkül holtversenyben az utolsó, az­az a 203. helyen található. A magyarok ebben a szezon­ban még egyszer lépnek pá­lyára: november 17-én fogad­ják a ranglista 48. helyén ál­ló litván csapatot. Hosszabbítás után jutott tovább a Honvéd labdarúgás - A Budapest Honvéd hosszabbítás után nyert az NB III-as Putnoki VSE otthonában, ezzel beju­tott a legjobb 16 közé a Ma­gyar Kupában. Eredmény: Putnok - Bp. Honvéd 1-3, hosszabbítás után. A többi mérkőzést egy hét múlva rendezik. Doppingvétség miatt eltiltották az Eb-győztest kerékpár - Két hónapos el­tiltást kapott az augusztusi budapesti Európa-bajnoksá- gon két számban is aranyér­mes francia Frédérick Bousquet, miután szerveze­tében a serkentők közé tarto­zó heptaminolra bukkantak. A 29 éves olimpiai ezüstér­mes versenyző még az Eb előtt, egy június 13-i vizsgá­laton adott pozitív mintát, ám az eredményt csak most hozták nyilvánosságra. November 2-án megy Gyöngyösre a Kövesd kézilabda - November 2-án, kedden 18 órától fogadja az élvonalbeli Mezőkövesdi KC együttesét a Gyöngyösi KK NB 1/B-s férficsapata a 2010/2011-es Magyar Kupa 3. fordulójában. A találkozó 18 órakor kezdődik a sport- és rendezvénycsarnokban. Döntetlen esetén az alacso­nyabb osztályban szereplő csapat jut tovább. Példát mutató veteránok világbajnokság Csapatban három érmet nyertek a magyarok E DE LoNS-LE-SaUNIER Cite Thermale etTouristioue . www.ville-lons-le-saunier.fr A hatvan tagot számláló magyar küldöttség az élmezőny közelében, a hatodik helyen végzett a nemzetek összesített rangsorában Vendéglátóként nem al­kottak maradandót a franciák a 18. SKDUN Funakoshi Gichin Shotokan Karate Világ- bajnokságon. A 60 fős magyar csapatot azonban ez nem befolyásolta 15 érem megszerzésében. Bódi Csaba karate Egerben tavaly magasra tették a mércét Juhász Ferenc- ék. Emlékezetes világbajnok­ságot rendeztek a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban, amely­nek hozadéka a Lons le Saunier- ban lebonyolított idei eseményen is je­lentkezett.- A jelenlévők közül többen is ab­ban a pólóban jelen­tek meg, amelyet 2009-ben Egerben kaptak - em­lítette a tavalyi rendezvény fő­szervezőjeként Juhász Ferenc. Az egri országvezető hatvan fős delegációt irányított a Lyontól 120 kilométerre fekvő városba, ahol 33 ország 850 karatékája mutatta be felkészültségét a há­rom napos megmérettetésen. A küzdelemben (kumite) és for­magyakorlatban (kata) értékelt gyakorlatok végén a piros-fehér- zöld színeket képviselőknek két alkalommal játszották el a Himnuszt. A Juhász Ferenc, dr. Valent Mihály és Lévai Béla alkotta ve­teráncsapat formagyakorlatban, a Csuhaj László, Varga Csaba és Eged László trió pedig küzde­lemben állhatott a. dobogó leg­felső fokára. Előbbi kategóriá­ban Lévai Béláék a Varga Csaba, Szajlai Oszkár, Csuhaj László hármast megelőzve végeztek az első helyen.- Azon túl, hogy örül az em­ber a megszerzett győzelemnek, a tanítványok körében növeli az edző presztízsét - szólt a dicsőség je­lentette érzésről a hatdanos Juhász Ferenc. Az egri, felsőtár- kányi, pétervásárai, makiári és hevesi csoportot is működtető shotokánosok a két aranyérem mellett négy ezüst­ös kilenc bronzmedált, valamint hat negyedik és öt ötödik helye­zést szereztek. luhászék jövőre mintegy 300-400 fős mezőnnyel Eger­ben szeretnék megrendezni a szakág első Európa-bajnokságát. ■ Nemzeti csapa­tunk összesen 15 éremmel tért haza Lons le Saunier-ból. Juhász Ferencék (balra) megnyerték a veteráncsapatok formagyakorlatát A magyarok eredményei. For­magyakorlat (kata) egyéni. 10-11 éves fiúk: 5. Bagány Ádám. 12-13 éves fiúk: 3. Kis Gergő. 12-13 éves fiúk: 8. Molnár Dáni­el. 14-15 éves lányok: 7. Diósi Nó­ra. 16-17 éves fiúk: 5. Juhász Zol­tán. 16-17 éves lányok: 7. Bíró Jenifer. Veterán férfiak: 8. Csuhaj László. Csapat. 11-15 évesek: 5. Molnár Dániel, Bagány Ádám, Kis Gergő, 6. Kovács Dénes, Vass Tamás, Gulyás Máté. 7. Dobos Dá­vid, Fige Balázs, Harsányi Mihály. 11-15 évesek: 4. Bíró Jenifer, Mol­nár Dániel, Németh Márton. 5. Kis Gergő, Sánta Liliána, Bagány Ádám. 16-20 évesek: 4. Juhász Zoltán, Juhász Ákos, Baracsy Dá­vid. Veterán csapat: 1. Juhász Fe­renc, dr. Valent Mihály, Lévai Bé­la, 2. Varga Csaba, Szajlai Oszkár, Csuhaj László. Küzdelem (kumite) egyéni: 11-13 évesek: 3. Bagány Ádám. 14-15 évesek: 8. Jácint György, Diósi Nóra. Veterán: 6. Csuhaj László. Csapat: 1. Csuhaj László, Varga Csaba, Eged László. Kata egyéni. 10-11 évesek: 2. Sánta Liliána. 12-13 évesek: 4. Bíró Ivett. 14-15 évesek: 4. Gu­lyás Máté, 7. Kovács Dénes, 8. Harsányi Mihály. 14-15 évesek: 2. Nagy Angelika, 4. Szajlai Sza­bina. 16-17 évesek: 4. Oleszka Bence. Felnőtt férfiak: 4. Orosz Péter. Felnőtt nők: 5. Bencsné Bartha Erika. Kumite egyéni. 10-11 évesek: 3. Mikola Csenge. 12-13 évesek: 3. Bíró Ivett. 14-15 évesek: 3. Nagy Angelika és Szajlai Szabi­na. 16-17 évesek: 8. Oleszka Bence. 16-17 évesek: 2. Kós Ni­koletta. Felnőtt férfiak: 3. Bencs Tibor és Orosz Péter. Felnőtt nők: 3. Bencsné Bartha Erika. Kijött az osztálykiilönbség MK Békéscsaba sima győzelmet aratott az agriások ellen Három piros lap után szakadt félbe a meccs RÖPLABDA Magyar Kupa, nők Az 1. forduló mérkőzésén: AVE-AGRIA RC EGER - BÉKÉSCSABA RSE 0-3 (-18, -19, -11) Eger, körcsarnok, 50 néző. V.: Katona Á., Pőcze A. EGER: Danes, Tóth R., Tóth E., Imreh K., Kolman, Izsák A. Cs.: Répászki M. (liberó), Kovács B., Róth I., Nemes N. Edző: Juhászné Tóth Mária. Az eredmény alakulása 1. játszma: 4-8 7-16 13-23 2. játszma: 2-8 7-16 16-23 3. játszma: 7-8 10-16 11-23 A Fésűs Erzsébet személyében korábbi egri játékost is felvonul­Az egriek hiába nyújtózkodtak Képgaléria a HEOLhu hírportálon tató, extraligában szereplő vihar­sarkiak az első perctől kezdve irá­nyították a játékot. Az egriek igye­keztek méltó ellenfelei lenni a vendégeknek. A csabaiak 2-0-ás vezetésük birtokában letörték az agriások harci kedvét. A párharc visszavágóját november 3-án, szerdán Békéscsabán játsszák. Juhászné Tóth Mária: - Az el­ső két szett eredménye mutatta a két csapat közt jelen lévő osztály­különbséget, a harmadik játsz­mában már hitehagyottá váltak a játékosaim, ami az eredményben is még inkább megmutatkozott. Következik: NB I-es Ligabaj­nokság, 6. forduló: Veszprémi ESC - Agria RC Eger, október 30., szombat, 16.00. ■ S. K. labdarúgás A váraszóiak is szót kértek az Arany Ászok me­gyei III. osztály hétvégi forduló­jában félbeszakadt Váraszói LC - Mikófalva LC mérkőzésen tör­téntek miatt.- A játékvezető a mérkőzés 75. percében 1-1-es állásnál jo­gos 11-est ítélt a hazaiak javára, amivel a mikófalviak nem értet­tek egyet, több játékosuk is fe­nyegetni kezdte a sípmestert, valamint a partjelzőjét - emlé­kezett vissza Pál István László, a Váraszó LC alelnöke. - Játéko­sunk, Pálfi Csaba értékesítette a büntetőt, majd a hálóból kipatta­nó labdát még egyszer a kapuba rúgta. Ezután a mikófalvi Antal Krisztián Pálfit a hálóba lökte, a földre került labdarúgót pedig a vendégek kapusa, Szabó Lász­ló hasba rúgta. A hálóban fekvő játékost édesanyja védeni akar­ta, többen is próbálták lenyug­tatni a játékosokat. A rendezők kiterelték a pályáról a vendégek edzőjét, az összes mikófalvi cse­rejátékost, valamint az oda nem illő személyeket. Az eset után Pádár Szabolcs játékvezető a Mikófalva három labdarúgóját is kiállította. Az edző és a játéko­sok fenyegették a játékvezetőt, aki a saját biztonsága érdeké­ben ekkor vetett véget a találko­zónak - tájékoztatott Pál, majd hozzátette, a Váraszói LC mély­ségesen elítéli a sportszerűtlen magatartást. ■ S. K. Négy érmet vitt Zalaegerszegről az Egri PLE IPSC-csapata sportlövészet Az Egri Polgári Lövészegylet (EPLE) IPSC szak­osztályának valamennyi minő­sítéssel rendelkező lövésze részt vett a Zalaegerszegen rendezett IPSC országos bajnokságon. A versenyen százhúszan indultak a különböző kategóriákban. A pályák nehézségi fokát még az is növelte, hogy az agyagos talaj az átmozgásoknál nagyon csúszott. A nyolc különböző nehézségű pályát összesen 122 minimum­lövéssel lehetett teljesíteni. A standard kategóriát uralták az egri Batki Györgyék (középen) Eredmények, standard kate­gória: 1. Batki György, 2. Mar­cin Ciesielski, 3. Szászi Csaba. Standard szenior kategória: 3. Zele Imre, 5. Antal Tibor, 6. Kál­mán Péter, 7. Bonusz György. Standard amatőr kategória: 9. Kiss Zsolt, 10. Szecskó Kriszti­án. ■ Hírlap-információ A bélapátiaknak nem volt gond a Nyíregyházi TK TEKE NB I, Kelet, férfiak A 6. forduló mérkőzésén: BÉLAPÁTFALVAI skhe - NYÍREGYHÁZI TK 7:1 (3268:3172,15:8) BÉLAPÁTFALVA: VAJDA Á. 557, VINCZE Z. 578, TŐSIP. 548, NAGY D. 529, JÁNOSI CS. 564, Vincze P. 492. Ifik: 4:0 (1085:938). DALLOS 538, VAJDA Á. 547. Az ifjúsági Vajda Ádám egy fás különbséggel szerezte meg az egyéni pontot. A további pá­rokban is főként a hazaiak aka­rata érvényesült, Vincze Zoltán, Nagy Dezső, Tősi Pál és Jánosi Csaba is legyőzte ellenfelét. A bélapátfalvai Tősi Pálék biztosan győztek a nyíregyháziak ellen NB II. Északkelet, férfiak A 6. forduló mérkőzésein: SZÉCHENYI SC - GÁZMŰVEK MTE 1:7 (3124:3255, 8,5:15,5) SZÉCHENYI: Berecz A. 474, NAGY T. 563, Bajzát R. (Bakos P.) 536, Gulyás F. 479, Bakos J. 528, Balázs P. 544. EGRI NYOMDA - NÁDÚJFALU KSE 7:1 (3237:3035,16:8) NYOMDA: TAMASI A. 553, GEMBICZKY G. 566, GEMBICZ- KY GY. 550, ZSÍROS 0. 550, Csontos Á. 522, Tamasi B. (Nagy G.) 496. ■ Hírlap-információ »

Next

/
Thumbnails
Contents