Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-19 / 244. szám
12 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 19., KEDD SPORTTÜKÖR Madaras! bevette Szigetnek várát országos bajnokság Az Egri Városi Sportiskola hat érmet hozott a baranyai városból U23-as magyar bajnoki címet szerzett az egri Madarasi Gábor, míg Majoros Ármin Mózesnek ezúttal be kellett érnie a bronzéremmel a 83 indulót felvonultató szigetvári kötöttfogású egyéni ob-n. Bódi Csaba birkózás Sérüléssel bajlódott, mégis sikerült a trónra emelkednie Madarasi Gábornak. Az Egri Városi Sportiskola 74 kilós versenyzője Szigetváron nem talált legyőzőre, így az U23-as korosztályban aranyérmet akasztottak a nyakába, miután a 18 fős kategória döntőjében 3:2-es pontozással verte Módos Csabát (HISZBSE- Máv-Milon). Majoros Ármin Mózes már nem járt ilyen jól. A Lakatos András és Gyöngy Attila edzők által felkészített 96 I OS kilós birkózó becsülettel tette a 1 dolgát, ám a későbbi győztes | Nagy lózseffel (Univer-KTE) | szemben alulmaradt, így harma- s dik helyezettként végzett. Az EVSI két kiválósága számára a honi viadalt követően oroszországi próbatétel jelent kihívást. Madarasi és Majoros klubedzőjük, Gyöngy Attila vezetésével Tyumenbe utazik, hogy felnőtt nemzetközi versenyen képviselje a magyar színeket. Ugyancsak külföldre készül Farkas Bálint is, aki a junior válogatott tagjaként Törökországban lép szőnyegre. Szigetvárra visszatérve. Lakóhely-változtatás miatt Érdről igazolt az Egri VSI-hez Kecskés Péter. Az 55 kilós kategóriában indult birkózó bronzéremmel tette le névjegyét a megyeszékhelyieknél. Egy nappal az U23- as ob előtt a 9. Zselic-kupa Diák I-es kötöttfogású rangsorversenyen 136 ifjú között négy egri is fellépett. A szlovák és hor- vát fiatalokkal alkotott erős mezőnyben az EVSI Varjú Vilmos (29 kg) révén első, Bata Zalán (50 kg) és Gégény Dominik (54 kg) jóvoltából harmadik helyezést szerzett. A 38 kilósoknál szerepelt Gyöngy Máté a 7. helyen végzett. Csapatban az Egri VSI hatodikként zárt. A hétvégi triplázást válogatottbeli fellépés követte visszapillantó Nagy, Jeney és Forgács Horvátországhm - Vendéglátók fekete napja a megyeiben labdarúgás Nagy Péter nagy napját jelentette a szombat az NB ID. Mátra-csoportja 9. fordulójában. A Hevesi LSC 24 éves középpályása az ózdiak vezető gólja után három találattal tett arról, hogy a hazaiaknál ne kelljen összeülnie válságstábnak. A triplázó játékos jutalma válogatottbeli meghívó lett. A magyar cigányok Horvátországba utazott együttese vitte magával a korábban Ausztriában légióskodott labdarúgót, akihez a HLSC- ből Jeney Gyula és Forgács Dániel is csatlakozott. A hevesiek hétvégi tiszaújvárosi mérkőzésére azonban már hazatérnek a Mezei István irányította gárda tagjai. Szükség is lesz Nagy Péterékre Balázs Tihamér Nagy Péter kö- együttesének, ugyanis bár újonc zéppályás létére csapatról van szó, a Tisza-parti- három gólt szer- ak kétszer annyi pontot (ló) sze- zett az Ózd ellen reztek idén, mint Laubert Gergőék. Pontgyűjtögetésben az | Egri FC eddig verhetetlen, a Du- - nakesziben megszenvedő éllo- 1 vas nyolc egységgel előzi meg a második Putnokot és a rosszabb gólkülönbséggel harmadik Gyöngyösi AK-t. Apropó, GYAK! A Nagy Gábor irányította mát- raaljiak szereplése a kellemes meglepetés kategóriájába tartozik, s ha a lendület tovább tart, szép őszi idényt zárhatnak a gyöngyösi szimpatizánsok. Felsőtárkányban nem ilyen de rűs a kép, s noha - a kapusgon dókat enyhítendő - visszatért a veteránkorú Erdős József, nem fújt tüzet a „Sárkány”. Az Arany Ászok megyei I. osztályban szereplő andornaki- aknak ugyanakkor bejött a „sün" hadállás. Molnár Róber- ték lehúzták a rolót a novaji Szabó Richárdék előtt, és mivel Lázár Levente egyszer bevette Járdán Krisztián kapuját, Ágó Ferencék győzelemmel intettek búcsút egykori klubjuknak. A 10. forduló hét mérkőzésén egyébként hat alkalommal a „látogatók” örülhettek, mindössze az FC Hatvan tartotta otthon a három pontot a Márkáz ellenében, így csak a Zagyva partján nem lett fekete nap. ■ B. Cs. A10. forduló válogatottja _______ Mo lnár R. (Andomaktálya) - Tóth R (FC Hatvan), Hegedűs R. (Pétervására), Vass I. (Besenyőtelek), Kaknics L (Besenyőtelek), Budai T. (Pétervására), Hágen (Verpelét), Szabó B. (Andomaktálya), Hajdú Zs. (Verpelét), Fekete V. (Nagyrétté), Farkas M. (Egerszalók)._____________________ A 10. forduló számokban_______ Össznézőszám: 770 US_____________ Á tlagban: 110 fő_________________ L egtöbb néző: Hatvan (160 fő). _____ L egkevesebb néző: Novaj, Tamalelesz (80 fő). Gólok száma: 19 Átlagban: 2,7 Legtöbb gól: Makiár -Verpelét (0-5), Bélapátfalva - Pétervására (1-4). __________ L egkevesebb gól: Novaj-Ostoros - Andomaktálya (0-1), Tamalelesz - Egerszalók (0-1), A Bernabeu-ban játszik ma este az AC Milan labdarúgás - Kedden nyolc mérkőzéssel folytatódik a Bajnokok Ligája csoportköre. A keddi program (20.45) E csoport Bayern München - CFR Cluj__________ A S Roma - FC Basel_____________ F csoport 18.30: Szpartak - Chelsea (Tv.: DigiSport) Olympique Marseille - MSK Zilina______ G csoport _____ R eal Madrid - AC Milan (Tv.: Tv2)_______ A jax Amsterdam - AI Auxere_________ H csoport___________________ A rsenal - Sahtar Donyeck (Tv.: DigiSport) Braga - Partizán Beograd___________ A 6. Őszi Sportnapon 96 éves induló is akadt A 154 induló 12 sportág közül választhatott az őszi eseményen speciális sport - A Fogyatékkal Élők Heves Megyei Sportszövetsége által az egri Móra Ferenc Általános és Szakiskolában rendezett 6. Őszi Sportnapon 154-en vettek részt. A 19 megyei tag- szervezetből 14 képviseltette magát az eseményen, ahol az indulók 12 sportág közül választhattak. Ä legidősebb résztvevő 96 évesen küzdött meg érmeiért, és megígérte: jövőre is elmegy a versenyre. Mennyi a nyeremény a totó 41. fogadási hetén? 13 plusz eg/es (40 db) 1386 730 Ft 13 találatos (19 db) 194 925 R 12 találata (1331 db) 3690 Ft 11 találatos (11716 db) 420 R 10 találatos (56 166 db) 145 R Góltotó 6 találatos nem volt 5 találatos (1 db) 22 245 R 4 találatos (89 db) 2060 R Holnap temetik Szendrei Mihályt halálozás - Szerdán 14 órakor a lőrinci temetőben helyezik végső nyugalomra a 44 éves korában, súlyos betegségben elhunyt Szendrei Mihály labdarúgó-kapust. Ismét Las Vegasban az egri öregfiúk árpád-kupa Ellenfelek lesznek San Jose, Edmonton és Los Angeles magyarjai Renn, Angyal és Safrankó villogott a Komjádiban labdarúgás Az 1998-ban és 2007-ben is győztes egri öregfiúk labdarúgó-csapat tagjai idén is részt vesznek az Árpád-kupa szenior tornán Las Vegas-ban. Az Action Vegas Hungarian Soccer Club szervezésében idén október 29-30-án kerül sor az Árpád-kupára. A nemzetközi tornán az egyesült államokbeli és kanadai magyarokból álló öregfiúk csapatok mellett az óhazából két gárda lesz jelen a Community College Soccer Field nevű sporttelepen rendezendő eseményen. A kaszinóvárosban g pályára lépő nyolc együttes közül | a Szabó Ándrás „Zsuzsi" és a | gyöngyösi Deli Gábor vezette eg- £ riek az A jelű négyesben szereLegutóbb 2007-ben nyerték el a serleget az egri Novák Tamásék (balra) pelnek majd a San Jose Magyars, az L. A. Hungarians és az Edmonton Hungarians társaságában. A B jelű négyesbe kapott besorolást a honi újságíró-válogatott, amely az Action Vegas Hungarian, a Silicon Valley és a Vancouver Hungarians társulatával együtt játszik majd 2x30 perces mérkőzéseket. Az egriek mérkőzései. Október 29., 10.00: Edmonton - Eger. 12.30: L. A. Hungarians - Eger. Október 30., 8.00: San Jose - Eger. Amennyiben a megye- székhelyiek mellett több gyöngyösi labdarúgóval is kiegészített gárda bejut a fináléba, ott már 2x40 perces összecsapás vár a csapatokra. ■ B. Cs. úszás Tizenegy fiatal képviselte az Integra Agria SE-t a Komjádi- uszodában rendezett utánpótlásversenysorozat 3. fordulójában. A 23 egyesület mintegy 200 indulójának a részvételével lebonyolított eseményen az egriek közül a legjobb eredményt Renn Dániel érte el az 50 méteres mellúszásban szerzett 4. helyezéssel. Angyal Mátyás 100 gyorson elért 6. helye is figyelemre méltó, míg Safrankó Sára 50 mellen az egy évvel idősebbek között végzett a 13. helyen. Ezzel a ranglistán feljött a második helyre, és csak négy tized választja el az elsőtől. Részletes eredmények a HEOLhu hírportálon találhatók. ■ Safrankó Sára az országos ranglistán fellépett a második helyre ff. Madarasi Gábort (alul) a sérülése nem gátolta annyira, hogy a 23 éven aluliak korosztályában a 74 kilósoknál ő legyen az idei legjobb