Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-19 / 244. szám

2010. OKTÓBER 19., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 5 Finnországban tanulhattak az egri közgés fiatalok Finn fiesta elnevezéssel tartot­tak fényképes élménybeszámo­lót a tanulók az egri Andrássy György Közgazdasági Szakkö­zépiskolában abból az alkalom­ból, hogy lezárult az európai uniós Leonardo da Vinci Mobi­litási Program. ■ Jelentős szakmai és számítógépes ismere­tekre is szert tettek. Ennek keretében, ahogyan az elmúlt két évben, az idén is húsz diák vehetett részt szakmai ta­nulmányúton a skandináv or­szágban. A fiatalok négy hétig tartózkodtak Eger testvérvárosá­ban, Poriban, ahol prezentáció­kat tartottak Magyarországról, a városukról és az iskolájukról, angol nyelvű szakmai órákon is részt vettek. Három héten át a tanult szakmájuknak megfelelő munkahelyeken, elegáns hote­lekben, önkormányzati irodák­ban, informatikai üzletben, könyvtárban dolgoztak. A diákok hazai élménybeszá­molójukon elmondták: az egy hónap alatt nemcsak a finn nép kultúráját, szokásait ismerhet­ték meg, hanem jelentős szak­mai és számítógépes ismeretek­re is szert tettek, az angol nyelv­tudásuk fejlődött. Többen olyan barátokra is találtak, akikkel az­óta is tartják a kapcsolatot. ■ Másodfokon is elutasították a Mohosz igényét A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság jogerős másodfokú ítéle­te helybenhagyta a korábbi dön­tést, amelynek értelmében a ko­rábbi halászati joggyakorlót, a Mohoszt csak korlátozott birtok­ban maradási jog illeti meg az általa létesített el nem vihető va­gyontárgy - Tisza-tavi irányfény - tekintetében. Az indokolás rögzítette, hogy a Mohosz halászati joga január első napján megszűnt, ettől az időponttól kezdődően nem volt jogosult a halászati jog gyakorlá­sára, területi engedélyek kiadá­sára, és jogcím nélküli birtokos­sá vált. A kihirdetett másodfokú ítélet jogerős. ■ A gépkocsik dokumentumaival trükközött a megyei főügyészség által megvádolt autókereskedő. Képünk nem a cégnél készült, illusztráció. Bankokat tévesztett meg bűnügy Sikkasztással is vádolják a volt egri autókereskedőt Már százötven eljárás indult lógások miatt rint önkényesen más célra hasz­nálta fel, így majdnem 53,5 mil­lió forint kölcsönt eltulajdonított. A vádhatóság szerint a Mer­kantil Bank Zrt. és az Autó-Wick Kft. közötti másik hitelmegállapo­dás értelmében az egri kft. a meg­finanszírozott járművek fedezeti okmányait köteles volt elhelyezni a letétkezelő egri OTP-bankfiók- nál. A vádlott, kihasználva a letét- kezelés felületességét, az eredeti okmányok helyett azok fénymá­solatát tette le zárt borítékokban, és 17 kocsi kapcsán tévedésbe ej­tette mindkét pénzintézetet. A Merkantil Zrt.-t több mint 96 mil­lió forint kár érte. Az Autó-Wick nevében S. há­rom hitelintézettel is szerződött, hogy gépjárműhiteit igénybe ven­ni kívánó ügyfeleket közvetít ne­kik. Adminisztrációs trükkökkel elérte, hogy ugyanazon két cég­nek a finanszírozók 15-15 millió forint kölcsönt utaljanak át az Autó-Wick számlájára, a harma­diknál 9,1 milliót. A főügyészség különösen nagy értékre, üzletszerűen elkö­vetett sikkasztás, három rend­beli minősített csalás bűntetté­vel és öt rendbeli folytatóla­gosan elkövetett magánok­irat-hamisítás vétségével vá­dolja. A Heves Megyei Bíró­ság hozza majd meg az ügy­ben az elsőfokú ítéletet. „Kettős finanszírozással” csalt ki a vád szerint pénzintézetektől, illetve sikkasztott komoly össze­geket az egri Autó-Wick Kft. volt ügyvezetője. Thaiföldre menekült a felelősségre vonás elől. Szalay Zoltán A Heves Megyei Főügyészségen elkészült vádindítvány Egerben nagy port kavart bűnügyet ter­jeszt a bíróság elé. A városban közismert cég volt az Autó-Wick Kereskedő és Szolgáltató Kft., amely főleg új és használt Toyo­ták eladásával, javításával foglal­kozott. A városbeli S. Péter And­rás volt az ügyvezetője. A fordulópont akkor jött el a cég életében, amikor 2007-ben jócskán megcsappant a hitelköz­vetítési jutalék, majd a világgaz­dasági válság hatásai jelentkez­tek. A vádirat szerint a vádlott akkor határozta el, hogy csa­lárd módon teremti elő az anyagiakat a kft. fenntartásá­hoz. A módszert egy tévedés alapozta meg: mivel korábban a kft. vé­letlenül nem az erede ti, hanem a fénymás okmányokat nyújtotta be a letétkezelő bank egri fiókjához, ám a hitelt a másik pénzintézet mégis folyósította. Ez adta a „ket­tős finanszírozás” ötletét. A vádpontok egyik csoportjá­ba azok az esetek tartoznak, amelyekben az Autó-Wick és egy lízingelő cég közötti szerző­dés alapján a kölcsönt a kft. ügy­felének számláján zárolták, és mint óvadék, ez lett a hitel visz- szafizetésének a fedezete, a számla kamata az ügyfelet illet­te. Utóbbi a kocsin a finanszíro­zó javára opciós jogot alapított, és az autó dokumentumait letét­be helyezte. A jármű eladása után a Wick a vételárat visszafi­zette az óvadéki számlára, és az összeg jóváírása után visszakap­ta a jármű papírjait. Összesen 45 gépkocsit szereztek be így. A lehívott kölcsönt átve­zették az Autó-Wick A beismeréstől a szakvéleményekig BEISMERŐ VALLOMÁSA, a pénzintézetek feljelentései, dokumentumai, a tanúvallo­mások, a szakvélemények alapján kívánja btonyítani S. bűnösségét a főügyészség, amely a tárgyaláson öt sértet­ti képviselő és 14 tanú meg­hallgatását indítványozza. pénzforgalmi számlájára, majd innen utalták tovább a szállítók­nak. A Toyota Motor Hungary Kft. az autókat tulajdonjog fenn­tartása mellett értékesítette az Autó-Wick-nek. Az azonban 11 kocsi kölcsönösszegét nem utalta át a Toyotának, hanem a vád sze­Thaiföldre menekült a kft. ügyvezetője miután összecsaptak a hullámok S. feje fö­lött, ő elmenekült az országból. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, ami végül a Thaiföldi Királyságban vezetett silkerre. Még 2009. december 3-án került a vádlott a thai hatóságok őrizetébe, majd 2010. január 16-án vették őrizetbe itthon. Három nap után előzetes letartóz­tatásba helyezte őt a bíróság - tájékoztat­ta a Hírlapot soltész Bálint megyei rendőr­ségi sajtószóvivő (képünkön). Az Észak-magyarországi Re­gionális Államigazgatási Hi­vatal Szociális és Gyámhiva­tala hétfőn a települési önkor­mányzatok jegyzői, valamint gyámsággal foglalkozó ügyin­tézői számára tartott szakmai napot Egerben. Az eseményen elhangzottakról Mentuszné dr. Terék Irén regionális hi­vatalvezetőt kérdeztük.- Mi volt a célja a rendez­vénynek?- Egy augusztusi törvény- módosítás értelmében az is­koláskorú gyermek után csak akkor kap a szülő családi pót­lékot - tanköteles gyermek esetében ez az iskoláztatási támogatás -, ha a csemetéjét rendszeresen járatja iskolá­ba. Az idei tanévtől a telepü­lés jegyzőjének 10 igazolat­lan tanóra után figyelmeztet­nie kell a szülőket, 50 óra iga­zolatlan hiányzás után pedig mérlegelés nélkül védelembe kell venni a gyereket, továbbá fel kell függeszteni az iskoláz­tatási támogatás folyósítását. E módosítás részleteiről ka­pott tájékoztatást a résztvevő közel 120 szakember.- Az első megyei összesített adatok is tegnap láttak nap­világot. Mit tudhatunk erről?- A hozzánk beérkezett ed­digi jelzések szerint az idei tanévben, szeptembertől ösz- szességében 150 esetben in­dult gyámhatósági eljárás az igazolatlan mulasztások mi­att. Érdemes tudni, hogy az 50 igazolatlanul mulasztott órát követően a támogatást pénz helyett természetbeni juttatásban kapják meg az érintettek, amelyet eseti gond­nok felügyel. ■ B. K. Mentuszné dr. Terék Irén: 150 esetben indult eljárás. EGYPERCES INTERJÚ Bemutatkoznak a műkedvelő művészek tárlat A megye fiataljai szívesen feszegetik az alkotói korlátokat Madárfigyelők, fotósok hétvégéje a Tisza-tónál Megyei Amatőr Tárlat címmel nyílt hétfőn az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház galéri­ájában kiállítás, amelyet a Pe­dagógiai és Közművelődési In­tézmény és az Egri Kulturális és Művészeti Központ rendezett nem hivatásos képző- és ipar­művészeknek. Nevezni két kate­góriában lehetett, a képzőművé­szeten belül festészet, grafika, szobrászat, tűzzománc, az ipar­művészeten belül pedig minden kategóriában, ami a tárgyalko­táshoz tartozik. Jelentkezhetett bárki, aki el­múlt ló éves, nem végzett képző- és iparművészeti iskolát, továb­bá nem hivatásszerűen foglalko­zik alkotómunkával. Ötven ifjú alkotó művét tekintheti meg a közönség- Amatőr alatt nem a pejora­tív, nem hozzáértő kifejezést ért­jük, hanem olyan személyt, aki kedvtelésből, hivatása mellett foglalkozik képző-, illetve ipar­művészettel. A műalkotások ér­téke nem attól függ, hogy vala­ki profi vagy amatőr - mondta Gál Sándor, a tárlat egyik zsűri­tagja. A bemutatóra 81 pályázó 184 művel jelentkezett a megye 15 települését képviselve, Szil­vásváradtól Hortig. A fiatalok el­sősorban az élet és halál kérdé­seit, a hazaszeretetet választot­ták témájukul. A Képző- és Ipar- művészeti Társaság november­ben is várja az újabb jelentkező­ket. A kiállítás november 3-ig te­kinthető meg. ■ M. Z. Október 23-24-én Tiszafüred- Örvényen és Poroszlón, valamint a köztük található vízfelületen, tanösvényeken mutatják be a Ti- sza-tó páratlan vízi és madárvilá­gát a Tisza-tavi Madarász és Ter­mészetfotós Fesztiválon. Ezen a hétvégén nemcsak a profi ornito­lógusok számára nyílik ki a tér, hanem a madarakkal épp csak ismerkedő, vagy egyszerűen csu­pán a szép őszi hangulatot kere­ső vendégek is különleges élmé­nyekhez juthatnak. A tó területének mintegy két­harmada a Hortobágyi Nemzeti Park része. E területen a több mint száz fészkelő faj mellett ki­emelt jelentősége van az itt vo­nulás közben megpihenő több százezer madárnak, és ez fordít­va is igaz: a Tisza-tó és a Horto­bágy vízfelületei képezik Euró­pa egyik legnagyobb madárvo­nulási központját. Szombaton a madarászver­senyt amatőröknek és gyere­keknek hirdetik meg, nevezni 9 órától a tiszafüred-örvényi Szabics-kikötőben lehet. Dél­előtt 11 órától folyamatos indu­lással kezdődik az egyórás faj­felismerő versengés, amelyen legalább tíz madárfajt kell meg­figyelni az egy óra alatt. Más­nap pedig az Év Tisza-tavi Ter­mészetfotósa díjak átadására ke­rül sor, madarak, egyéb állatok, tájképek, valamint ember és ter­mészet viszonyáról. ■ t V

Next

/
Thumbnails
Contents