Heves Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 204-228. szám)
2010-09-18 / 218. szám
12 BABA-MAMA HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 18., SZOMBAT Háton viszem a gyerekem babahordozás A hét mottója: együtt, szabadon, biztonságban A hordozókendőnek sokféle megkötési módja létezik, ki-ki kedvére választhat. A fiatal anyukák örömmel próbálták ki a használatát. Az elsőszülött a legokosabb gyermek a családban? Több tanulmány is kimutatta már, hogy - legalábbis nagy általánosságban - az elsőszülött gyerek a legokosabb a család csemetéi közül. A szakemberek magyarázattal is tudtak szolgálni á vizsgálatok eredményeit illetően. A legvalószínűbb oka az lehet a dolognak, hogy az elsőszülött egy ideig egyetlen gyermek a családban, így több idő jut rá, hogy vele foglalkozzanak. A szülők csak őrá, az egyetlen csemetére tudják fordítani minden erejüket, idejüket, pénzüket. Ez pedig olyan mértékű stimulációt jelent a kicsi számára, amilyenhez foghatóra két vagy több gyerkőc esetén a legjobb szándék mellett sincs lehetőség. ■ Kisfiú a negyedik szakácsbaba Megszületett lamie Oliver és felesége, Jools negyedik gyermeke és egyben első kisfia, Buddy Oliver. A baba szerdán éjjel jött világra, ő és mamája is jól vannak. A sztárszakácsék eddig három kislánnyal büszkélked-' hettek: Poppy Honey 8, Daisy Boo 7 éves, Petal pedig 17 hónapos. BABA-MAMA oldalunkon a 0-6 éves kisgyerekek családjait érintő témákról olvashatnak. Várjuk kedves történeteiket a Gyerekszáj rovatunkba is e- mailben a krisztina.szilvas@ axelspringer.hu vagy levélben a Heves Megyei Hírlap 3300 Eger, Pf. 23. címre. Oldalunkon kedvezményes hirdetési lehetőséget kínálunk, a részletekről érdeklődjön kiadónkban. Csütörtökig tart a III. Nemzetközi Babahordozó Hét, amelynek kapcsán Egerben is számos programra várják a babákat és a mamákat, papákat a szervezők. Szilvás Krisztina Egy-egy fotókiállítás megnyitójával kezdődött a rendezvénysorozat az EKMK Forrás Gyermek- és Ifjúsági Házban, valamint az Agria Parkban. Ez utóbbi helyszínen pedig tegnap bármelyik kisgyerekes szülő kipróbálhatta, milyen is a hordozókendőben magunkkal vitt lurkóval vásárolni. Délutánra egy különleges, baba- hordozós városnézést is szerveztek a kisgyerekes szülők számára.- Nem az a célunk, hogy minden baba kendőbe kerüljön, hanem hogy az az anyuka, akinek „ez az útja", megtalálja a lehetőséget - mondja Kada Éva, aki a Beli Buba Kötődő és Környezettu- • datos Szülők Klubjában tanítja is a hordozókendő megkötését. - A pici, még a koraszülött babát is beköthetjük kendőbe, előre, ez a fejlődése szempontjából is jó, hiszen testközelségben van az édesanyjával. Később, 4-5 hónapos, illetve 5-7 kilós babánál, amikor az anyuka gerincének már megterhelő az előrekötés és a baba is jobban nézelődik, a hátra is lehet kötni. így nem látom őt, az igaz, de minden porcikám- mal érzem. Érzékelem, ahogy levegőt vesz, ha elalszik. A négy méternél hosszabb hordozókendő az, ami igazán jól használható, elő-, csípő- és hátra- kötésben egyaránt, megkötési mód pedig rengeteg létezik. Persze elég egy-kettőt elsajátítani, mindenkinek amelyik az alkatához, egyéniségéhez legjobban illik, és ami a baba számára is a legjobb. De mi van akkor, ha beköszönt a tél?- Közös öltözködés - mondja Éva. - Létezik közös kabát, amit úgy lehet felvenni, hogy nem kell a kicsit kikötni a kendőből. Már Magyarországon is van olyan anyuka, aki kifejezetten hordo- zós ruhákat tervez, de egy kis varrástudással akár saját kabátot is át lehet alakítani közös kabáttá. így még biztosabb is vagyok benne, hogy nem fázik a gyerekem, mintha overálba öltöztetném, hiszen érzem őt, és még a testünk is melegíti egymást. Van, aki már terhesen elhatározza, hogy kendőt használ majd.- Már nyolc éve, a lányommal is szerettem volna hordozókendőt használni, de akkor még nem tudtam, hol keressem - mondja Madarasiné Szilvácsku Éva. - Később, amikor a kicsit vártam, már pocakosán elhatároztam, hogy vele kendőt használok. Imádja. Ha le akar menni, mocorog, lekéredzkedik. De sokszor előfordul, hogy otthon is, házimunka közben, amikor egy kis közelségre vágyik, 15-20 percre felkéri magát. Aztán amikor megnyugszik, megy tovább. További programok: SZOMBAT: helyszín: Lunárium 16.00: Jöttem, láttam, szültem! - Győztem? Beszélgetőkor vámadósoknak és a gyermeket tervezőknek szülésben már tapasztalt édesanyák részvételével HÉTFŐ: HELYSZÍN: EKMK Forrás 14.30: Demeter Orsolya „Thai baba- és női masszázs” előadása és bemutatója. 16.30: Kada Éva előadása: „Mosható pelenka - miért jó a babának, a környezetnek és a pénztárcának?” SZERDA: helyszín: Északi-lakótelep, Match áruház mögött 11.00: Piknik és beszélgetés a kendőn, dr. Héjja-Nagy Katalin: „Hordozás - gyógyír a ko rai nehézségekre” helyszín: EKMK Forrás 15.30: Előadás és beszélgetés: dr. Csáti Szilvia: Kötődés... 16.00: Kada Éva hordozóken- dő-tanfolyamvezető: „Hordozásra születik”. CSÜTÖRTÖK: HELYSZÍN: EKMK Forrás 9.00: Beli Buba Kötődő és Környezettudatos Szülők Klubja, tesztek értékelése, ajándéksorsolás. Ugyanannyi kisfiú és kislány született a héten Egerben Összesen 60 kisbaba jött világra az elmúlt egy hét alatt Heves megyében, 33 fiú és 27 kislány érkezett. Az egri Markhot Ferenc Kórházban 36 baba született, nemek szerint pontosan egyenlő arányban: 18 leány és 18 fiúcska érkezett. A gyöngyösi Bugát Pál Kórházban 15 kicsi, 5 kislány és 10 fiú jött a világra. A hatvani Albert Schweitzer Kórházban 9 szülés volt, 5 fiú és 4 kislány érkezett. ■ Döm-dö-döm játszóház a Dobó téren Az iskola- és óvodaszezon kezdetével újraindul az egri Döm- dö-döm játszóház, amelyet ebben a tanítási-nevelési évben első alkalommal ezen a hétvégén rendeznek meg szervezői. Mostantól kéthetente várják a gyerekeket és szüleiket egy kis közös kikapcsolódásra, a szabadidő hasznos eltöltésére, ahogy az már megszokott, más-más helyszínen. így olyan helyekre is lehetőségük lesz eljutni a gyerkőcöknek, ahol eddig esetleg még nem jártak. Eger Ünnepe alkalmából kétszer is, ma és holnap egyaránt tartanak játszóházat a Dobó téren, az Egri Lokálpatrióta Egylet sátrában, mindkét nap délután 3 és 5 óra között. ■ BABAHÍREK Eger ÁTADÁS Újabb óvodai játszóteret adnak át Egerben, ezúttal a Lajosvárosban. A Gyermekkert Óvoda Zöld Liget Tagóvodájában szerdán délelőtt hivatalosan is birtokba vehetik a gyerekek az új, kiváló minőségű és az uniós elvárásoknak megfelelően felújított játszóudvart és az udvari játékokat Eger JÁTSZÓHÁZ Csütörtökön ismét játszóházat tartanak a Barkóczy út 15. szám alatt lévő védőnői tanácsadóban, ahová • 1-3 éves korú gyerekeket várnak szüleikkel. Előzetes bejelentkezés nem szükséges, viszont a résztvevők vigyenek magukkal váltócipőt. Megmarad a két szabad kéz A legtöbb, kendőt használó szülő azért szerette meg ezt a módszert, mert így szabadabban tud mozogni, és olyan helyekre is eljut, ahová babakocsival nem tudna.- Azért szerettem meg a kendőt, mert így az örökmozgó fiamhoz van két szabad kezem. Babakocsival nem tudok utánaszaladni - mondja a kétgyerekes debrák zsuzsa (képünkön). - A fiammal még babakocsiztam, a lányommal már hordozókendőt használok, ég és föld a különbség. Még a viszonyulásunk, az egymáshoz való kötődésünk is jobb a lányommal „Könnyű álmot hozzon az éj...” nyugalom Minél kisebb felhajtással altassuk vissza a babát, ha felriad Kár szépíteni a dolgot: a baba érkezését követő első időszak embert próbáló feladat a szülők számára. Főleg az éjszakák zűrösek, és ilyen téren nincs különbség fiúk és lányok között. A csecsemők ugyanis nem pont akkor alszanak, amikor azt a szüleik szeretnék. Az első hetekben a kicsik alvási szokásai rendszertelenek, ez csak 6-8 hetesen kezd kiszámíthatóbbá válni, ekkortól alszanak át éjjel is hosszabb időszakokat. Éleinte mintegy napi 19 órát alszik egy kisbaba, sokszor nagyon éberen. Egyéves korára pedig körülbelül 13 órányi alvásra van szüksége naponta. Ha egy 3 hónapos Alváshoz készülődés. A pihenéshez elsősorban nyugodt körülményekre és természetesen tiszta pelusra van szükség. Képünk Illusztráció. vagy annál idősebb baba felébred éjjel, meg kell vizsgálni, hogy minden rendben van-e vele, például tiszta-e a pelusa, nem fáj-e valamije. Mindezt pedig érdemes úgy megtenni, hogy minél kevesebb „felhajtással” járjon. Azt ugyanis úgy értelmezi a kicsi, hogy egyfajta jutalom a felébredéséért, és a következő éjjel is számíthatunk az ébresztőjére. Azt kell tudatosítani a kicsiben, hogy az éjszaka alvásra való. Ehhez nyugodt körülményeket kell biztosítani a számára. Ha felébred, beszéljünk hozzá halkan, és ha lehet, próbáljuk meg úgy visszaaltatni, hogy közben nem kapcsoljuk fel a villanyt. ■ A HÉT BABÁJA Küldje el gyermekéről, unokájáról a legszebb, legmókásabb fényképet (a gyermek neve és lakóhelye feltüntetésével) a heol@heol.hu címre, amelyet a heol.hu portálunkon közzéteszünk. Közülük választjuk ki A Hét Babáját, akinek fotóját leközöljük lapunkban, és ajándékkal is meglepjük. Év végén valamennyi baba fotója közül olvasóink szavazatai döntik el, ki kapja Az Év Babája címet a vele járó ajándékkal. A 2-6 éves gyerekek fényképeit is várjuk, ezekkel Az Év Kisgyereke címre pályázhatnak. A Hét Babája: Dongó Dorottya, Eger Nyereménye átvehető szerkesztőségünkben: Eger, Trinitárius u. 1.