Heves Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-30 / 201. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. AUGUSZTUS 30., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Azt ígérik, hogy ez a tanév már más lesz KÖZOKTATÁS EfŐS központi irányítás várható, könnyebben lehet majd megbuktatni a diákokat Folytatás az 1. oldalról A középiskolákban 10 ezer 500 fiatal tanul, közülük nagyjából 2 ezer 400 a 9. évfolyamosok száma. Vannak iskolák, különösen a megye kisebb településein, ahol gondot okoz egy-egy szaktanári állás betöltése. A frissen végzett fiatalok sem akarnak vidékre menni tanítani. Azt hihetnénk, hogy nyelvtanárból, különösen angol szakos pedagógusból túl­jelentkezés van, Tarnamérán például mégis szinte egész nyá­ron angoltanárt kerestek.- Történelem-angol szakos kollégát szerettünk volna fel­venni, de ez a párosítás nem túl gyakori - mondja Kassáné Dér Gizella iskolaigazgató. - Törté­nelemből elég sok jelentkező akadt, de angolból nehéz volt megfelelő munkaerőt találni. Végül két, másik iskolából átjá­ró óraadó tanár segítségével ol­dottuk meg a problémánkat. Az alábbiakban megpróbál­juk felvázolni a szeptembertől életbe lépő legfontosabb, okta­tást érintő változásokat. Ebben Székely Józsefné, a Heves Me­gyei Pedagógiai Intézet vezető­je segítségét kértük, aki elöljá­róban leszögezte: összességé­ben annyi állapítható meg, hogy az előző évekkel ellentétben a jövőben erősödik a központi irányítás. Tény, hogy a Nemzeti Erőfor­rás Minisztérium Közoktátásért Felelős Államtitkárságától ka­pott összegző anyag szerint né­hány sajátos pedagógiai fogal­mat újraértelmeztek az elmúlt hónapokban. így páldául az esélyegyenlőség a mindenki számára elérhető minimum szint helyett azt jelenti, hogy a jövőben ki-ki a tehetsége szerint érvényesülhet. Az integráció és szegregáció mostantól a peda­gógiában nem erkölcsi, hanem szakmai fogalmak lesznek. Az integrációt nem eszközként, ha­nem célként kell értelmezni. Az oktatáspolitikai alapelvek közül nagyobb hangsúlyt kap az értékes hagyományok megőrzé­se, valamint az individualizmus helyett a közösségi érdekek és értékek tisztelete. A kormányzat stratégiai cél­kitűzései között szerepel az új közoktatási törvény megalkotá­sa, amely jövő tavasszal kerül­Az első nap reggelén az általános iskola bejáratánál. Individualizmus helyett a közösségi érdekekre figyelnek majd. Képünk illusztráció. Inkább az új tankönyvekkel lehet gond többségében rendben megér­keztek az iskolai tankönyvek az iskolákba - állították mind az általános, mind pe­dig a középiskoldkbán ezzel a területtel foglalkozó szakem­berek. Gond azokban az ese­tekben lehet, amikor áj tan­könyvre váltottak egy-egy tárgyból a már „bejáratott” helyett. Ilyenkor előfordulhat, hogy az új kiadó nem bizo­nyul annyira megbt- hatónak, mint a ko­rábbi. Simkóné Kis Ágnes', a Neumann János Középiskola thnára elmóhdtá: tudomása szerint egyes intézményeknél az idegen nyelvi tankönyvek eseté­ben számolhatnak csúszással, de ennek oka, hogy itt a leggaz­dagabb a kínálat és előfordul­hat, hogy nem minden kiadó készült el időre a könyvek „le­gyártásával”. Az ő-iskolájukba azon­ban - elenyésző kivétellel - megérkeztek a kiadványok. A tanítási szünetek alakulása • ŐSZI SZÜNET: 2010. november 2-5. • Téli szüneT: 2010. december 22 -2011. január 2. • TAVASZI SZÜNET: 2011. április 21-26. • NYÁRI SZÜNET: 2011. június 15 -szeptember. 1. Hoffmann Rózsa államtitkár Rózsaszentmártonban: gyermekek és pedagógusok nélkül nincs iskola A RÓZSASZENTMÁRTONI Móra Ferenc Általános Iskolában már vasárnap délután megtar­tották az ünnepélyes tanévnyi­tót. Az eseményen jelen volt hoffmann rózsa oktatásügyi államtitkár (képünkön), Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, valamint Vészits Andrea, a névadó Móra Fe­renc dédunokája is. Hoffmann Rózsa tanévnyitó beszédében utalt a gyermekko­rában Hatvanban töltött évei­re, majd kijelentette: az okta­tásban rendre, biztonságra és kiszámíthatóságra van szük­ség, hogy a szülők több életet vállalhassanak. A kistelepülé­sek iskoláit nem szabad bezár­ni, sőt, ahol lehetséges, és kel­lő számú gyermek születik, a korábban megszüntetett tano­dákat újra kell indítani. Gyer­mekek és pedagógusok nélkül nincs iskola - fogalmazott, hozzátéve: a nevelők merjenek követelni a tanulóktól, hiszen ezzel sokkal többet használ­nak nekik, mintha mindent rájuk hagynának. Ugyanak­kor meg kell szüntetni a peda­gógusokat ért igazságtalansá­gokat - tette hozzá. A tanévnyitó alkalmával a vég­zősök felkötötték az első osztá­lyosok nyakkendőjét, majd a je­lenlévő politikusok felavatták Móra Ferenc emlékművét - Er­dei Sándor szobrászművész al­kotását -, illetve átadták az új nyelv- és közismeret tantermet. Önkormányzatok: csökkennne a teher? A közoktatási intézmények fi­nanszírozásával kapcsolatos terv, hogy a fenntartó önkor­mányzatokra jóval kisebb te­her hárulna a jövőben. Jelen­leg 50-50 százalékban finan­szírozza a közoktatási intézmé­nyeket az állam és a területileg illetékes önkormányzat. Az el­képzelések szerint az önkor­mányzatoknak legfeljebb a működési költségek 10-15 szá­zalékát kellene a jövőben fi­nanszírozniuk. hét a parlament elé. A Nemzeti Alaptanterv közműveltségi tar­talommal egészül ki, s ezek az elemek 2012-től 1-5-9 osztály­tól, felmenő rendszerben épül­nek be. Szorgalmazzák a Peda­gógus Kamara létrehozását is, amelyet a szakma képviselői is üdvözölnek. A volt szakfelügyeleti rend­szer helyett egy komplex intéz­mény-ellenőrzési modellt vezet­nek be. A kormány egyértelmű­en támogatja a kistelepülési is­kolák működését, s dolgozik az egységes bérfinanszírozás ki­alakításán. Idén decembertől az alsó tagozat második osztályá­tól ismét lehetőség lesz az ér­demjegyekkel történő osztályo­zásra, s második osztálytól szü­lői beleegyezés nélkül is buk­tathat á tanár. Lényeges változás, hogy a fel­sőoktatási felvételhez szükséges emelt szintű érettségi vizsgát központilag határozzák meg. Ezt először a 2013-2014-es tan­évben alkalmazzák majd. Az oktatást érinti a Btk. azon módosítása is, mely szerint a közfeladatot ellátó személyek közül kiemelten a pedagógusok ellen elkövetett bűncselekmé­nyek fokozottan büntethetők. Idén szeptembertől a gyerme­keknek járó szociális támogatá­sok folyósításának feltétele a rendszeres iskolalátogatás. En­nek pontos gyakorlati kivitele­zése azonban egyelőre nem tisztázott. S bár szó van a pedagógusi életpálya-modell fölvázolásáról, a híradásokból kitűnik: mind­ehhez az idén bizonyosan nem társul béremelés. Jubileumi ünnepség. Az Ostoros-Novaj Bor Zrt. jubileumi ünnepségén megjutalmazták azokat, akik a megalakulás óta segítik a társaságot. A harmincegy alkalmazott és mezőgazdasági vállalkozó órát, vagy aján­dékcsomagot vehetett át Soltész Gábor cégvezetőtől. kompetencia A képességek fejlesztése az úi módszer lényege A kompetenciaalapú oktatás során új módszerekkel tanulnak a diákok A Felső-Mátrai Zakupszky Lász­ló Általános Iskola és Óvoda 22 millió forintos pályázati támo­gatást nyert a 2009/2010. tan­évben a TÁMOP 3.1.4-08/2- 2009-0119 „Kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben” cí­mű pályázati programban. A kompetenciaalapú oktatás az 1-2. osztályban a szociális, életviteli és környezeti kompé- | tenciák fejlesztésével, vala- | mint 4. osztályban szövegér- | tés-szövegalkotás és 5. osztály- I bán matematika tantárgyból valósult meg. A program során 20 diák, illetve az óvodából 2, az iskolából pedig 8 pedagógus kapcsolódott be a kompeten­ciaalapú oktatás bevezetésébe. Az elnyert pénzből a pedagó­gusok legalább egy 120 órás to­vábbképzésen vettek részt, va­lamint az intézményben bőví­teni tudták a kompetenciaala­pú oktatáshoz szükséges esz­közöket, tanítási segédleteket, digitális tananyagokat vásárol­tunk. A pedagógusok az órák­ra való felkészüléshez és a ta­nítási órák megtartásához lap­topot kaptak. A projekt lényege a személy- központú bánásmód, valamint felkészíteni a gyerekeket az egész életen át tartó tanulásra, hogy minél több területen érvé­nyesülni tudjanak. Az intéz­ményben zajló munkát az év so­rán folyamatosan szakértők kí­sérték figyelemmel. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents