Heves Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-28 / 200. szám

2010. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Eger SÉTA Folytatódik az Egri Lo­kálpatrióta Egylet „Egri séták eg­rieknek" című programsorozata. A város középkori szerkezetéről „Mi maradt az utókorra?" cím­mel tart előadást Rátkai Attila fő­építész augusztus 31-én, ked­den. A sétát ezúttal dr. Renn Osz­kár vezeti, találkozó a Líceum be­járatánál 17.30-kor. Gyöngyös KIÁLLÍTÁS A Török Ig­nác utcai Pincegalériában au­gusztus 30-án, hétfőn este fél hatkor nyitják meg Keresztes Zsuzsa „rongyképész” Szüret cí­mű kiállítását. A különleges tech­nikával készült képeket szeptem­ber 18-ig tekinthetik meg az ér­deklődők. Heves megye könyvelés a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár a nyári nyitva tartása után a jövő héttől már a megszo­kott időrendben, így szombaton­ként is fogadja majd a látogató­kat. A 1. számú fiókkönyvtár au­gusztus 31-én, kedden 10 órától várja a könyvbarátokat. A gyer­mekkönyvtár pedig szeptember elsején, szerdán 10 órakornyit. Makiár KERESZTÉNY nap Elő­ször rendezik meg az andornak- tályai, a makiári és a nagytályai egyházközségek az I. Keresztény napot. A makiári római katolikus templomban szombaton sorra ke­rülő esemény résztvevőit 13 óra­kor Korózs Péter plébános kö­szönti, majd népszerű orgonamu­zsika hangzik fel. A 14 órakor kez­dődő szentmisét dr. Ternyák Csa­ba egri érsek tartja. Dr. Csókay András idegsebész tanúságtételé­re pedig 17 órakor kerül sor. Nagyréde FOTÓK Ma 14 órakor nyitják meg Gácsi Mónika első önálló fotókiállítását a művelődé­si ház klubtermében. A tárlatot dr. Padma Gannoruwa, Srí Lanka tiszteletbeli konzulja ajánlja a lá­togatók figyelmébe. Sírok KÖLTSÉGVETÉS Az önkor­mányzat képviselői augusztus 30-án, hétfő délutáni ülésükön áttekintik az idei költségvetés el­ső fél évének alakulását, majd egyeztetnek a szükséges módo­sításokról. A testület arról is dön­tött, hogy szeptember 4-én, szombaton megünneplik a helyi önkormányzatok megalakulásá­nak 20. évfordulóját. Ez alkalom­ból 10 órára a Kútvölgyi Pihenő­parkba találkozóra várják mind­azokat, akik az elmúlt húsz év­ben részt vettek a široki önkor­mányzat munkájában. Becsó Zsolt lett a tanács új vezetője A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye alkotta Észak­magyarországi Régió fejlesztési tanácsa Miskolcon tartotta ülé­sét csütörtökön, és ezen a talál­kozón személyi kérdéseket is megvitattak. A fejlesztési tanácsot eddig vezető Szabó György (MSZP) he­lyére Becsó Zsoltot (Fidesz) vá­lasztották, ő a Nógrád megyei közgyűlés elnöke. A sajtót a ta­nács ülésére ezúttal nem hívták meg. Az MTI egyébként úgy tudja, hogy az ország valameny- nyi regionális fejlesztési taná­csa a héten ülést tart, és ezt kö­vetően központilag hozzák nyil­vánosságra az ott elhangzotta­kat, a személyi döntéseket. ■ Az ő idejük immár lejárt megyegyűlés Utolsó ülés disznófarokkal és frakcióbalhéval Folytatás az 1. oldalról Szintén napirend előtt Deé And­rás (PF) elmondta: a megyei ve­zetés elszabotálta a közmeghall­gatás intézményét, megfosztotta az embereket a szólás szabadsá­gától. Pedig az emberek tudni szerették volna, hogy mekkora kárt okozott a hospinvestes kór­házi ámokfutás, vagy mekkora terhet jelent a kötvénykibocsá­tás. Sós Tamás ugyanakkor a tes­tületnek és a hivatalnak is meg­köszönte a munkáját, az eltelt négy esztendőt az ellentmondá­saival együtt is eredményesnek minősítette, és külön kiemelte: jól szerepeltek a pályázatokon, ennek köszönhető az új parádi szociális otthon megépítése, az egri Török fürdő és a gyöngyösi Orczy-kastély beruházása. Hermán István viszont azt hang­súlyozta: voltak eredmények, ám a baloldali vezetés „szuper­gazdálkodása” miatt a megye pénzügyi helyzete instabil. Az elszalasztott lehetőségek ciklu­sa zárul most. Az idei első féléves gazdálko­dásról szólva Sós Tamás el­mondta: a működés feltételei biztosítottak voltak, 2010. júni­us végéig a kötvénykibocsátás­ból származó összegből 413 mil­liót használtak fel fejlesztések­re, előzőleg pedig már több mint 900 milliót. Összességében ki­egyensúlyozott gazdálkodás folyt, bár ehhez a megemelt fo­lyószámlahitel-keretre is szük­ség volt. Június 30-án a Megye­háza és az intézmények kifize­tetlen számláinak összege 115 millióra rúgott. A pénzhez kötődött a 2007-2010 közötti gazdasági program teljesítéséről szóló elő­terjesztés is, amely a fentiekhez hasonló, eltérő értékelést kapott. Sós Tamás erős közepesnek ne­vezte a teljesítményt, dr. Tatár László (PF) viszont elégtelen­nek, hiszen szinte minden hó­napban hitel felvételére szorult az önkormányzat, előfordult, Laminé Antal Éva (jobbra) kilépett a Fidesz-Polgári Frakcióból. Úgy vélekedett, ki kell állnia az elárultak mellett. hogy működési költségekre kel­lett költeni a fejlesztésre szánt kötvénypénzből is, az illetékbe­vételeket pedig mindig túltervez­ték. Kontra Gyula (MSZP) emlé­keztetett arra: a gazdasági vál­ság nem sajátos Heves megyei vagy magyar jelenség, hanem az egész világot sújtja 2008 óta. A testület döntött arról, hogy az egri várat vagyonkezelésbe veszi, megszavazták a vár turisz­tikai attrakciófejlesztését szolgá­ló kiemelt projekt kapcsán az Egerrel kötött együttműködési megállapodást is. A közgyűlés után lapunknak Hermán István elmondta: Lami­Jakab-emlékgyűrű Ringelhann Györgynek az ülés elején a megyei köz­gyűléselső elnökéről elnevezett Dr. Jakab István-emlékgyűrűt adta át az elhunyt elnök özve­gye, dr. Jakab Istvánná dr. Ringelhann Györgynek, Eger 1990-98 közötti polgármes­terének, díszpolgárának, ko­rábbi gyermekorvosnak, OBI- es vízilabdázónak. Ringelhann személyesen, családja nevében is megkö­szönte az elismerést. né Antal Éva méltatlan vádjaival a testület utolsó ülésén nem kí­vánt foglalkozni. A folyamatban lévő eljárásokban rövidesen a Heves Megyei Bíróság és a VPOP is meghozza a döntést az ő pol­gármesteri működésével kapcso­latban. Hermán szerint Laminé négy éven át folyamatosan vala­mi ellen harcolt, nem pedig vala­miért. Szembeszállt először a fü­zesabonyi könyvtárosokkal, majd a pedagógusokkal, a jegy­zővel, később a képviselő-testület többségét adó, s a törvénytelen­ség útján haladni nem kívánó „nyolcakkal”, most pedig Her­mán a kiszemelt célpont. A hon­atya kiemelte: rajta kívül még ti­zenöt Fidesz-csoportelnök kezde­ményezte a füzesabonyi párt- szervezet feloszlatását, az orszá­gos választmány elnöksége előtt mindenki, Laminé is kifejthette az álláspontját, s csak ezután született döntés a feloszlatásról. Lépést tartanak a rohanó világgal gumibörze A szakszerűségre, a megbízhatóságra, a korrektségre építenek A futómű-állítással és az autómosóval is az autósok kényelmét segítik elő A GumiBörze tizennyolc éve mű­ködik Egerben, s ez idő alatt a családi vállalkozást állandó fej­lesztések jellemezték. A kezdeti lépéseket követően egy-két év­vel már 6-8 alkalmazottat foglal­koztató cég ma 13-14 embernek ad munkát.- A családi vállalkozás folya­matosan nőtte ki magát családi céggé. A kilencvenes évek végén már látszott, hogy az egyre gyor­sabban növekvő forgalom meg­követeli a fejlesztéseket - fogal­mazott Magdus Csaba cégveze­tő, aki úgy látja, hogy az embe­reknek egyre kevesebb az ide­jük. Ebből fakadóan az autós szakmában is az a cél, hogy le­hetőleg egy helyen legyen min­den megoldható.- Mindig azon voltunk, hogy a megtermelt nyereséget vissza­forgassuk a vállalkozás fejleszté­sébe. 2000-ben a régi műhe­lyünk helyére az akkori kor kö­vetelményeit maximálisan kielé­gítő felszereltséggel új épület- együttest emeltünk a Kistályai úton, mely műhely messze átla­gon felüli volt. Magdus Csaba a közelmúlt fej­lesztéseiről szólva elmondta: mindinkább érezték, hogy ha már gumival, autókkal foglalkoz­nak, szükség van arra is, hogy a futómű-állítást helyben el tudják végezni. De az egyéb kapcsolódó szolgáltatások, például az autó­mosó és a klímaszerviz üzembe állítása is az autósok kényelmét segíti elő. - Eddigi eredménye­ink titka, hogy a Kistályai úti szervizünkben, illetve a Had­nagy utcai műhelyünkben profi, szakmabeli emberekkel dolgo­zunk. Marketing-munkánknak is köszönhetően most már elér­tük a 60-70 százalékos kihasz­náltságot. Úgy, hogy közel 20 éven keresztül a szakszerűségre, a megbízhatóságra, a szavahihe­tőségre, a korrektségre építünk. Ezek a fő irányelveink, és ebből nem is akarunk engedni. ▲ GUMIBÖRZE EGER, KISTÁLYAI U. 259. TEL./FAX: 36/320-486, 516-190 HADNAGY ÚTI GUMIBÖRZE TEL.: 36/429-879 E-MAIL: GUMIBORZE@GUMIBORZE.COM Értékteremtő Vállalkozások HA ON IS SZERETNE A CIMET ELNYERNI, A PÁLYÁZAT RÉSZLETEIRŐL ÉRDEKLŐDJÖN KIADÓNKNÁL A 06/36/513-633-AS SZÁMON. Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara HEVES" HIRI. Európa és a cigányok Európa a cigánykérdéstől hangos. Repülők viszik pél­dául a nemkívánatos romá­kat Franciaországból Bulgá­riába és Romániába, Szlová­kiában magánpénzből húz­nak kerítést a kisebbség szomszédságában élők. A magyarázat az utóbbi eset­ben felettébb egyszerű: pe­netrans a bűz, mert köztéri klotyóként használják a szlo­vákok telkeit. magyar szempontból ezek­nek a jelenségeknek a hatá­sa eléggé közvetett, ám nagy, ugyanis igazolást nyer a külföld jóvoltából a mi ki­sebbséghez való viszo­nyunk. Lám, lám, mások se szeretik ezeket az ingyen­élő, semmire se jó népeket - bólint az ember, majd bezzegezik. Bezzeg a franci­ák, az olaszok és más nem­zetek nem sokat szórakoz­nak, nem tűrik a nyakukon lebzselő ingyenélőket. nem akarom én a problémát egyetlen „Na de Uraim!”-mal negligálni, de azért egy intő mondat csak illik ide. Mond­juk az, hogy „Lehetne-e csendesebben kicsit?” Mert azt az ügyet, amit több mint hat évtized alatt termelt ki a társadalom, itt a Kárpát-me­dencében, nem lehet erőből megoldani. Sem gettóba zá­rással, sem más „bevált” módszerrel. Arra vonatkozó érvekre nincs szükség, hogy miért helytelen vagy éppen helyes az a viszonyulás, amit a cigányokkal szemben kialakít ki-ki magában. Ez nem az a kérdés, amiben meggyőzhetőek vagyunk, így inkább saját jól megfon­tolt érdekeinkre vagyok kénytelen hivatkozni. konkrétan arra, hogy társa­dalmunk nyugalma kerül ve­szélybe, ha nem látjuk be: bonyolult helyzeteknek bo­nyolult a megoldása, s ehhez legfőképpen türelem kell. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu A tolvajok is „felavatták” a kápolnát Államalapításunk ünnepe alkal­mából szentelték fel a felújított pusztacsászi kápolnát, amely­ben keresztelőt is tartottak. Az örömteli eseményt azonban bűn­eset árnyékolta be: augusztus 19- én ugyanis tolvajok jártak az épületben. A tettesek mintegy százezer forint értékű munka­eszközt loptak el. A Hevesi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást, s a nyomozás során beszerzett in­formációk alapján csütörtökön elfogtak két hevesi lakost, akik megalapozottan gyanúsíthatok a bűncselekmény elkövetésével. Kiderült: egy alumíniumlétra ki­vételével az ellopott szerszámok is előkerültek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents