Heves Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-21 / 194. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. AUGUSZTUS 21., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Egységről és nemzetről szólt az ünnep tisztelet Az államalapító múlhatatlan műve előtt tisztelegtek a megye települései Folytatás az 1. oldalról Az Egri Lokálpatrióta Egylet az ünnep előestéjén ezúttal is megtartotta hagyományos fáklyás királyköszöntőjét. Csütörtökön este a Dobó téri színpadon helyi tehetségek mutatkoztak be, majd sötétedéskor fáklyáikkal a várba vonultak a jelenlévők. Itt Várkonyi György, az Egri Fertálymesteri Testület főkapitánya ünnepi beszédében kiemelte: úgy tűnik, az új forradalom szele fúj. Mohács óta nem vagyunk szabadok, a kishitűség, a megosztottság miatt elszalasztottuk lehetőségeinket. Ám lassan kikerülhetünk a zsákutcából, fel mertük vállalni a forradalmat, óriási lehetőséget kaptunk, nemzeti kormányt választottunk. Az erős Magyarország erős Európát jelent, ne szégyelljük az értékeinket. Egerben augusztus 20-ári délután fél hatkor a várbeli székesegyház falai között ünnepi szentmisét celebrált dr. Ternyák Csaba érsek. A városi díszünnepség hétkor kezdődött a Dobó téri színpadon, ünnepi beszédet Habis László polgármester mondott, majd kiMagyarország házának építéséhez Szent István Intelmei nyújtják a leghitelesebb, lég kipróbáltabb tervet immár ezer esztendeje - erről is beszélt az egri várbeli székesegyház falai között tartott ünnepi szentmisén Ternyák Csaba érsek. Hallani, hogy a nemzeteknek stratégiára van szükségük a fejlődéshez. Az Intelmekben e stratégia első eleme a hit, a második az egyház. Ma sokan fújolnak erre, a trón és az oltár általuk károsnak vélt szövetségéről szólnak, pedig azok az országok prosperálnak, ahol a lelki és a politikai centrumok békében együttműködnek. A belső megosztás, a rivalizálás legyengít tüntetéseket, díjakat adtak át. A megyeszékhely közgyűlése díszpolgári címet adományozott Bánffy György Kossuth-díjas színművésznek a város hírének és tekintélyének növelése érdekében végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként. Pro Agria Díjat kapott Gergely Péter Pál karnagy és Szepesi György nyugalmazott zeneiskolai igazgató. Pro Cultura Agriae-díjban részesült dr. Kádár Zsolt református esperes. Képzőművészeti nívódíjat Kishonthy Jenő festőművész, zenei nívódíjat Kovács István zeneiskolai igazgatóhelyettes, fotóművészeti nívódíjat Majoros Tamás fényképész vehetett át, a Szent István Rádió szerkesztősége pedig sajtó- és publicisztikai nívódíjat kapott. A közgyűlés az Eger Város Egészségügyéért kitüntetést adományozta dr. Kakuk Judit főorvosnak, valamint dr. Kalló János, dr. Kollár Lajos és dr. Somogyi István háziorvosoknak. „Szociális gondoskodásért” kitüntetésben részesült Utasi Lászlóné, a Családsegítő Intézet Felsővárosi Gondozási Központjának vezetője. Semjén Zsolt a kisköreiekkel ünnepelt Széchenyi István szobra is hirdeti: ne egymás ellen forduljunk Kisköre várossá válásának 5. évfordulója alkalmából csütörtökön avatták fel Varga István Gábor szobrászművész Széchenyi Istvánt ábrázoló szobrát, melyet Ferencz Károly esperes szentelt meg. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében azt hangsúlyozta: Szent István öröksége, az európai szellem, a magyar öntudat és a keresztény szeretet biztos alapot ad a mai magyarság számára.- Hogy nemzetünk nem jutott például az avarok sorsára, Szent Istvánnak köszönhető. A magyarság oszthatatlan egységet képez, bárhol is éljen a Földön - mondta a szónok. Szén József polgármester arról beszélt: akkor jutunk előbbre, ha képesek leszünk 1000 éves történelmünk egységes képviseletére, és nem egymás ellen próbáljuk kijátszani a küzdelmesen létrehozott értékeinket, hanem összefogunk. A város útépítőjéről is megemlékeztek Gyöngyösön Puky Árpád mellé bárki odaülhet A megszentelt új kenyeret és bort a vidróczkis fiatalok kínálták- Hat évvel ezelőtt az ország hasonló sorsfordító esemény előtt állt, mint a kereszténység felvételekor. Az unióhoz csatlakozva a demokratikus értékek melletti elkötelezettségünket nyilvánítottuk ki - mondta HIESZ GYÖRGY polgármester Gyöngyösön a Szent Bertalan- templom előtti ünnepségen. - Azzal, hogy az Európai Unió tagjai lettünk, a fejlődésre és a kibontakoztatásra kaptunk történelmi esélyt. A polgármester hangsúlyozta: az összefogás és az együttműködés eredményeként az elmúlt években is sikerült ugyanúgy maradandót alkotnia az önkormányzatnak, ahogy annak idején első királyunk is ezt tette. Az ünnepségen a gyöngyösi kistérség tucatnyi településének ünnepi kenyerét is megáldotta DOMBI FERENC káplán. Eztán a városháza előtt felavatták a város egykori polgármesterének, dr. Puky Árpádnak a szobrát, amit Hiesz György és az egykori városvezető unokája, szabó tamás leplezett le. A boronzszobomál, amely egy pádon ül egy sötétgránitba vésett 1927-es várostérkép tetején, Gyöngyös rendszerváltás óta megválasztott polgármesterei: Keresztes György, Szabó Gyula és Hiesz György mondtak ünnepi beszédet. Mindannyian a városépítő egykori polgármester munkásságának példaértékű erejét hangsúlyozták. Képek és legendák Dedikálás. Új kötet, régi emlékek Egy 1888-ban készült térkép adta hegedűs János polgár- mesternek az ötletet, hogy felkutassák a falubeliekkel Egerbakta írásos, fényképen rögzített és anekdotaként mesélt emlékeit. A képviselő-testület eztán felkérte a helytörténeti könyv megírására HEKELI SÁNDORT. A fotókkal gazdagon illusztrált könyvet augusztus 20-án, meghitt ünnepség keretében mutatták be. Parasztolimpián a palócok ötkarikás A döntőn a tarjániak képviselik a megyét A tyúk alól tojásokat szedtek, petrencés rúddal szénát hordtak, létrával szlalomoztak, a gatyára gombot varrtak - ezekben a feladatokban kellett helytállniuk a Gyöngyöstarjánban tegnap megrendezett I. Palóc Parasztolimpián. A játékra Nagyréde, Gyöngyöspata, Gyöngyössoly- mos, Gyöngyöstarján, Vécs és Domoszló csapatai neveztek. A parasztolimpia az olimpiai láng meggyújtásával és zászló- felvonással kezdődött, majd a játékosok tíz helyszínen mérték | össze tudásukat. A legügyesebb parasztokból J álló csapat Gyöngyöstarjáné lett, £ mindössze egy ponttal előzték S meg Gyöngyöspatát. ■ A gyöngyöspataiak egyetlen ponttal maradtak le a házigazdák mögött A hősök előtt tisztelegtek névadás Szent Ferenc tér az új hatvani templom előtt Hatvanban a Szent Ferenc tér névadó ünnepségével kezdődött az ünnepi program. A képviselő- testület a közelmúltban határozott úgy, hogy az újhatvani templom előtti területet a rend megalapítójáról nevezik el, arra emlékezve, hogy hatvan évvel ezelőtt az államvédelmi hatóság innen hurcolta el a ferences szerzeteseket és a segítségükre siető vasutasokat és családtagjaikat. Az ünnepi szentmisét Pálos Frigyes prépost mutatta be. Jelen volt Szabó Zsolt országgyűlési képviselő és Magyar Gergely, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány főnöke is, aki Érsek Zsolt polgármesterrel együtt leplezte le az utcanévtáblát. ■ Tegnaptól a Ferences rend alapítójának nevét viseli az újhatvani főtér A i