Heves Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-18 / 192. szám
2 HEVES MEGYEI HlRLAP - 2010. AUGUSZTUS 18., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Tornádó szabta át Sarud képét viharkárok Apartmant, színpadot és lakókocsit is vitt a szél a kempingekben Folytatás az 1. oldalról Heves megye települései közül a tornádó által sújtott Sarud szenvedte el a legnagyobb károkat a hétfő esti viharban- A Tisza-tó felőli részen, mintegy 200 méteres sávban pusztított a tornádó, megrongálva a két kempinget, illetve a csónakkikötőt. Maga a jelenség talán ha negyedóráig tartott. A falunak kevesebb jutott belőle, itt cserepeket tört a szél, s jég verte el a kertek terméseit. Két óra alatt mintegy 50 milliméter csapadék hullott, amelyet az árkok sem tudtak elvezetni, ennek egy része azoban már visszavonult. Az iskola tetejéről 30-40 pala hiányzik, a polgármesteri hivatal pedig beázott - vette számba a veszteséget Sebestyén Attila polgármester. A balesetveszély és a károk elhárításán egész nap dolgoztak a tiszanánai tűzoltók, a helyi önkormányzat pedig mintegy negyven közcélú munkását irányította ugyancsak ezzel a céllal a területre, felszerelve őket a megfelelő szerszámokkal és szállító járművekkel.- Hogy mekkora összeget tesz ki a veszteség, azt egyelőre még nem tudjuk, szerdára várjuk a kárszakértőt a biztosítótól - felelte érdeklődésünkre Sándor Albert, az Adler Camping ügyvezetője. - A szél az összes faházat, a közös fürdőnek, illetve a mellék- helyiségeknek helyet adó épület tetejét is megtépázta, de sérültek a vendégek sátrai és autói is. Több hektáron kidőltek a fák, de a szél egy lakókocsit is arrébb rakott. A természet erőteljes tombolása mintegy öt percig tartott, egy tölcsért többen is észleltek - sorolta a károkat az igazgató, hozzátéve, hogy ehhez hasonló időjárási jelenséggel még sosem találkozott a környéken. Az Eurostrand Camping és Ifjúsági Tábor vezetője, Gyöngy András már csaknem másfél évtizede él Sarudon, s kilenc éve vezeti az üdülőt.- Az évek során sok vihart átéltünk már, de ezekből egyik sem közelítette meg a hétfőit, ami mindent felülmúlt. Azt kell A tűzoltók és az önkormányzat közcélú munkásai egész nap dolgoztak a fák és a törmelék eltakarításán. A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon A tornádón kívül jég és rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű eső is sújtotta Sarudot. mondjam, hogy nagyon egyedi esetről van szó. Helyben úgy tartjuk, hogy ha - akárcsak ezúttal - Tiszanána felől jön a vihar, akkor abból gond lehet. Ez általában nagy meny- nyiségű vízben nyilvánul meg, ám ilyen erős szélre nem számítottunk - magyarázta Gyöngy András, aki maga is átélte a történteket, s mint fogalmazott: nem volt egy jó érzés. Mint mondta, különösen megdöbbentő volt, hogy az egyik, 2,2 tonna súlyú konténer-apartmanjukat 30 centiméterrel odébb vitte a szél, míg a fémvázas színpad tetejének egy része 45 fokos szögben hajlott meg a természeti erő hatására. A körmozgást végző szél nem egyszerűen kidöntötte, sokkal inkább kicsavarta a fákat, például a teljes fűzfa-sort. Egy nyárfa a tábor közepét, s Gyakrabban láthatunk eztán tornádót- tény, hogy a klímaváltozás egyre hevesebb zivatarokat eredményez, s ennek hatása az lehet, hogy gyakrabban látunk majd tornádót is - szögezte le RÁZSI ANDRÁS, OZ OMSZ meteorológusa (képünkön). Mint hozzátette: bár ritka, de nem kivételes a hétfőihez hasonló jelenség, ami eddig néhány évente fordult elő hazánkban. A meteorológus megjegyezte: a tornádókat a Fujita-skálán osztályozzák, s bár a hétfő esti értékelése még tart, a hazai viszonyok között várhatóan előkelő helyre kerül majd. Rázsi András igyekezett eloszlatni azokat a téves információkat, miszerint a mezőkövesdi jelenség hurrikán lett volna. Az ugyanis a ciklonok egyben húsz sátrat talált el. Szerencsére azok lakói másutt kerestek menedéket, így nem esett bajuk. Az épületek közül egy ötven férőhelyes faház és a fagylaltosbódé tetejét, illetve a tóparti öltözőket vitte el a szél. Ha lehet ilyet mondani, némi szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vihar épp hétfőn este csapott le. Az előző napokban tartották ugyanis Sarudon a Tóvidék fesztivált, amelyre több ezren voltak kíváncsiak. mozgásával összefüggésben a trópusokon alakul ki. A nálunk tapasz- , talt jelenség tornádó volt, amely zivatarfelhőkből alakul ki, s ha a tölcsére a földre ér, akkor képződik szabályos tornádó. Eger környékének is kijutott a viharból A hétfői vihar kitörése után és tegnap összesen közel harminc alkalommal riasztották az egri tűzoltókat - tájékoztatott Mérni Péter főhadnagy, szóvivő. A megyeszékhelyen kívül Ostoroson akadt különösen sok dolguk a lánglovagoknak, akiktől főként úttestre, vezetékekre dőlt fák eltávolításához kértek segítséget. Akadt olyan ház is, amelynek leomlott a kéménye, s megrongálta a tetőt, vagy éppen a szél a fele részéről levitte a cserepeket. Eger környékén Andomak- tályán, Novajon, Makiáron, Recsken, Ostoroson, Kerecsen- den, Sírokban és Verpeléten is szükség volt a tűzoltókra. H Tart Ön az egyre szélsőségesebbé váló időjárástól? Szavazzon hírportálunkon ^ / ma 16 óráig: HEOLhu dr A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. pmmTH Bekölce falunap Szombaton délelőtt fél tíztől az Ózdi Városi Tűzoltózenekar teremti meg a jó hangulatot az egész napos rendezvényhez. Néprajzi kiállítás nyílik a faluban fellelt kincsekből, s tizenegy óráig futball-körmérkő- zés zajlik. Ebéd után, egy órától a helybeliek adnak műsort, majd négytől a felsőtárkányi Rozmaring népdalkor szórakoztatja az egybegyűlteket. Az Elvis, Szandi, Dolly, Fenyő Miki imitátor-show öt órakor kezdődik, az ÓMI Zenés Színház Retro-parti előadással készül. A falunapot hajnalig tartó nosztalgiabál zárja. Demjén KÁPOSZTA Augusztus 21-én, szombaton délután egy órától a helyi Közösségi Ház (Széchenyi út 36.) udvarán rendezi meg a II. Demjéni Káposztás Étkek Napját a Demjéni Turisztikai, Természetvédelmi és Borbarát Egyesület. Az ételkülönlegességek sorában szerepel egyebek mellett töltött káposzta demjéni módra, lucskos káposzta, káposztás palacsinta füstölt húsos, juhtúrós töltelékkel, zöldségekkel töltött kelkáposzta bazsalikomos, paradicsomos szósz- szál, káposztás fánk és káposztás tészta. A vendégeket a folyamatos program során élőzene, kézművesek kirakodóvására és kézműves-foglalkozás, valamint borszívó verseny szórakoztatja, a gyerekeket körhinta várja majd. DomOSZlŐ SZABADEGYETEM Ma délután fél ötkor kezdődik az első Mátrai Szabadegyetem a művelődési házban. Az augusztus 21-ig tartó programsorozat az idén 750 éves település történelmét', illetve a környező községek nevezetességeinek történetét mutatja be. Ma az első világháború és a kisnánai vár, holnap az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szent Korona, pénteken a dualizmus és a tarnaszentmáriai templom, szombaton pedig Domoszló története kerül szóba. Az előadások helye és kezdési ideje állandó. Eger ÚJ KENYÉR A megyeszékhely felnémeti városrészében a Derűs Alkony Nyugdíjas Egyesület tagjai már készülnek augusztus 20-a megünneplésére. Pénteken a helyi templomban Szabó József Béla plébános szenteli meg az új kenyeret szentmise keretében, innen a nyugdíjasok a civilházba vonulnak, ahol a megemlékezés után közös ebéden, majd zenés-táncos mulatságon vesznek részt. Tarsoly Józsefet támogatja az LMP Egerben Hatvanban is felsorakoznak a rajtnál a pártok választás Eddig három szervezet nevezte meg városi polgármester- és képviselő-jelöltjeit A Lehet Más a Politika Egerben önálló polgármester-jelöltet nem állít, Tarsoly Józsefet támogatja. Képviselő-jelöltjeik a megye- székhelyen: Bocsi Rita, Laboda Csaba, Ivády Péter, Gyenge Beatrix, Törőcsik Gábor, Pohl Anette, dr. Csarnó Ákos, Juhász Mihály, Cseh Zita, Mida Vivien, Ludányi Csaba és Fábián Imre. A listán pedig dr. Csarnó Ákos, Juhász Mihály, Ivády Péter, Cseh Zita és Pohl Anette neve szerepel. A megyei listát Ivády Gábor vezeti, aki egyébként ismét indul Ivádon a polgármesteri tisztségért is. Az utána következők: Komlósi Csaba, Tóth Norbert, dr. Lukács Zoltán, valamint Kormos Szilárd. ■ Hatvanban választási szövetséget kötött a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete és az Együtt Hatvanért Egyesület. A megállapodás értelmében a tömörülés Érsek Zsoltot indítja polgármester-jelöltként az október 3-i helyhatósági választásokon. A képviselő-jelöltek a nyolc egyéni körzetben dr. Fehér Oszkár, Virágné Király Anikó, Oroszlán Lajosné, Palik József- né, Molnár Zsoltné, Kiss Róbert, Csuvikovszky Lajos és Magyar Gabriella lesznek. A Fidesz-KDNP pártszövetség is nyilvánosságra hozta jelöltjei névsorát. Az már korábban tudott volt, hogy a szervezet Szabó Zsolt országgyűlési képviseÉrsek Zsolt harmadszor is ringbe száll a polgármesteri székért Szabó Zsolt a tavaszi országgyűlési siker után újra megpróbálja a politikában is megméreti magát löt indítja a polgármesteri székért. A képviselő-jelöltek névsora: Tarsoly Imre, Szinyei András, Lestyán Balázs, Nádas Sándor, Köves Gáborné, Horváth Richard, Papp István és Kondek Zsolt. A Hatvan Városi Lokálpatrióta Egyesület ugyancsak is bemutatta polgármester-és képviselő-jelöltjeit. A tömörülés a városvezetői székért Pálosi Tamást indítja. Az egyéni választókörzetek képviselői mandátumaiért Petlánovics Attila Lászlóné, Farkas István Zsolt, Pokorny Zsolt, Rózsa Attila, Berényi Károly, Árminiczky János, Pálosi Tamás és Kovács Sándorné száll versenybe. ■